Ha Dél-Amerika fővárosai szóba kerülnek, Santiagóra mindenki csak legyint. Nem olyan szép, mint Quito, nem olyan izgalmas, mint Buenos Aires, nem olyan bulis, mint Bogotá, nem olyan veszélyes, mint Lima vagy Caracas, nem olyan eredeti, mint La Paz. Santiago olyan semmilyen. És én pont ezért szeretem.
Október 21-én fejvesztve menekültünk Santiagóból a kirobbant lábos forradalom miatt. Akkor úgy tűnt, a helyzet eszkalálódni fog, ezért Argentínában kötöttünk ki, ahol két szép hónapot töltöttünk el. Nemsokára azonban repülnöm kell Panamába (Erinek és Barangónak pedig Kolumbiába), ezért kénytelenek vagyunk visszatérni a fővárosba.
Ezúttal nem a központba, hanem a Costanera Centerhez közel foglalunk apartmant, nehogy úgy járjunk, mint októberben. Barangó bírja ugyan a könnygázt, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy az jót tesz az egészségének. A szállás jó és kényelmes, viszont nincs hozzá internet, ami alapértelmezetten nem lenne gond, csak pont egy szervezett Panama túra előtt vagyok, és jó lenne, ha tudnék kommunikálni a szállásadókkal Panamavárosban.
Októberben a lezárások miatt képtelenség volt megismerni a várost, így van mit pótolni. A Las Condes városrészt leszámítva szinte semmit nem láttunk, azt is csak azért, mert két napig hajkurásztunk egy fényképezőboltot, sikertelenül. Mostanra azonban enyhült valamelyest a helyzet, még ha naplemente után nem is túl szerencsés az utcán tartózkodni.
Sétáljunk egyet Providenciában!
Szállásunk elfoglalása után Providencia városrészt vesszük a nyakunkba. Ez a negyed a klasszikus középréteg közkedvelt lakóövezete, ahol ugyan nincs olyan fényűzés, mint Las Condes lakóparkjaiban, de ettől még nagyon is élhető a közeg. Keskenyek az utcák, így autóból sincs sok, leszámítva Sanhattan üzleti központját.
A Santiago és Manhattan szavakból kreált városrész a chilei gazdaság ütőere. Itt székelnek a legnagyobb bányavállalatok és bankok, itt található a tőzsde, valamint Dél-Amerika legmagasabb épülete, a Costanera Center is. Sanhattan amúgy nem nagy, alig pár utca alkotja a Tobalaba metróállomás körül.
Providencia legszebb épülete a városháza
A Sanhattan mögötti utcák szép épületeknek adnak otthont. Ez a városrész volt a 20. század első felében megerősödő polgári réteg otthona, s bár némely épületre már ráférne a felújítás, attól még az Avenida Pedro de Valdivia villái a jólétet sugározzák. Ezek közül a villák közül kiemelkedik az önkormányzat épülete, ami akár az Andrássy úton is elférne.
Kis utcák mentén térünk vissza az apartmanunkhoz, közben éttermet keresünk. Találunk ugyan néhányat, de azok sajnos Sanhattan üzletembereire rendezkedtek be, így visszabaktatunk ahhoz az empanadáshoz, aki az egyetlen nyitvatartó evő volt az októberi ramazuli közepette.
Másnap irány a belváros. Októberben hiába volt a szállásunk másfél sarokra a Palacio de la Monedától, a történelmi városrészből szinte semmit nem láttunk a lezárások miatt. Mostanra a központ is nyugodtabb, bár a parlament épülete és a Plaza de la Constitución körbe van kordonozva.
A Cerro Santa Lucía mapucséknak emelt emlékműve
Első megállónkat a Cerro Santa Lucíánál tartjuk. A központ fölé emelkedő 69 méter magas domb Pedro de Valdiviától kapta a nevét, aki 1540-ben Szent Luca napján, tehát december 13-án foglalta azt el az őslakos mapucséktól. A gyarmati időkben nem szántak neki szerepet, csupán kilátóként funkcionált, de a függetlenségi háborúk kezdetekor a spanyolok erődöt építettek rajta. A korona eleste után az erőd funkcióját vesztette, a dombot 1872-ig nem sikerült rehabilitálni. Ekkor Benjamín Vicuña Mackenna, Santiago megújulásáért felelős politikus közparkot hozott rajta létre szökőkutakkal, az erőd fennmaradt épületeivel és egy kápolnával. Ma a Cerro Santa Lucía a turisták egyik kedvence, hiszen remek kilátás nyílik a tetejéről a történelmi városközpontra.
Kilátás a Cerro Santa Lucíáról a megújuló óvárosra
Bár a 19. század második felében Santiago Buenos Aireshez hasonlóan a neoklasszicista építészet meghonosításán dolgozott, a későbbi földrengéseknek hála a kor stílusjegyeit csak néhány épületen lehet felfedezni. Ezek közül a legismertebb a parlamentként funkcionáló Palacio de la Moneda, aminek alapkövét 1749-ben tették le. Az egykori pénzverde 1845-től kezdve ad otthont az országgyűlésnek, ekkor alakították át a gyarmati stílusú épületet neoklasszikussá.
Az ehhez hasonló épületekből sajnos kevés maradt Santiagóban
Az épület szép, de a köré épített tízemeletes irodaházak egyszerűen összenyomják, így nem túl fotogén. Úgy meg pláne nem az, hogy a két hónapja tartó lázongásoknak köszönhetően vasrácsokkal vették körbe. Szerencsére az egyik biztonsági őr van olyan jó fej, hogy beengedjen a kordonok mögé, így legalább tudok róla készíteni néhány vállalható fotót.
A Palacio de la Moneda a chilei parlamentnek ad otthont
A Mackenna-féle városépítés másik fennmaradt emléke a bíróság épülete. Ennek az épületnek is ugyanaz a baja, mint az országháznak: összenyomják a köré épített irodaházak.
Az összes belvárosi épület közül talán az Igazságügyi Palota néz ki a legjobban
A Plaza de Armas, vagyis Santiago főtere is eléggé keszekusza. A katedrális a pénzverdéhez hasonlóan a 19. század közepén veszítette el gyarmati jellegét. A pénzhiány miatt nagyjából ötven évig tornyok nélkül állt, jelenlegi formáját csak a 20. század elején nyerte el. Sajnos a mellé épített üvegpalota nem kiemeli, hanem érdektelenné teszi az egyházi épületet.
A katedrális csak ebből a szögből néz ki jól
Sok más látnivaló a központban nincsen, ezért átsétálunk a Barrio Brasilba, ami egykoron Santiago elit negyede volt. Providencia felfutásával a kerület szerepe leértékelődött, a 20. század második felében gettósodni kezdett. Az 1985-ös földrengés hatalmas pusztítást végzett az épületekben, ettől kezdve a bűnbandák központjává vált. A 2000-es években megkezdődött a városrész rehabilitációja, de nagyon messze van attól, hogy újra azzá váljon, ami egykoron volt. Van ugyan néhány kellemes bár és étterem, de a legtöbb épület máig elég lepukkant.
A tüntetők Barrio Brasil legszebb templomának, a Preciosa Sangrénak a portáját is összefirkálták
Teszünk egy rövid sétát a szűk utcákon, majd megindulunk a Barrio Bellavista irányába. Menet közben betérünk a városi piacra, ami elég visszataszító. A mi Vásárcsarnokunknak megfelelő létesítmény iszonyatosan drága, cserébe szörnyen igénytelen. A piaci kifőzdék annyiért árulnak egy ebédet, amennyiért Las Condes elit éttermeiben is falatozhatnánk, mondjuk ott az ember jó eséllyel nem kap vérhasat. Gyorsan eliszkolunk az agresszív pincérek elől, és megindulunk a bohém Bellavista felé.
A városi piac egyetlen vállalható részlege a halpult, bár ez is rettentően drága
Ehhez érintenünk kell Patronatót, ami egy gigantikus zsibvásár. Az arab, palesztin, zsidó, kínai és koreai bevándorlók által lakott városrész az olcsó butikok fellegvára. A boltok előtt hamisítványokat és lopott holmit áruló standok sorakoznak, az utcákon halomban áll a szemét. Ez a negyed nagyjából olyan, mint Bogotában az Avenida Caracas környéke. Gyorsan átrágjuk magunkat az embertömegen, nem sokkal később pedig befutunk a falfestményeiről, művésztelepeiről és éjszakai bárjairól nevezetes Barrio Bellavistába.
Patronato nem az a negyed, ahol egy turistának mászkálnia kell
Szemben Valparaíso álművész gettójával Barrio Bellavista elnyeri a tetszésünket. Ez a kerület mindig is a város vigalmi negyede volt, ezért az ember szemét nem bántják az olykor nem odaillő falfirkák és a jelentés nélküli graffitik tömkellege. Ide azért jön mindenki, hogy feltöltődjön, amihez színek, hangulatos kocsmák, kolumbiai táncházak kellenek. Na, ez itt mind megvan. Egyszer majd az éjszakai életet is kipróbáljuk, de az nem most lesz, mivel holnap reggel repülünk Panamába.
A Barrio Bellavista érdekesnek tűnik
Búcsúzóul felvonózunk a Cerro San Cristóbalra, ami Santiago legnagyobb parkja. Rengetegen jönek fel biciklizni, kocogni vagy épp elnyalni egy fagyit, miközben élvezik a panorámát. Nagyjából másfél órán át tart, amígy visszaereszkedünk a városba.
A Cerro San Cristóbal tetején álló Mária-szobortól elég jó a kilátás a városra
Santiago egészen kellemes meglepetés. Nem olyan európai, mint Buenos Aires, nem annyira hangos, mint Bogotá és nem olyan szép, mint Quito, de La Paznál, Limánál vagy Caracasnál sokkal élhetőbb és biztonságosabb. Biztos, hogy jövünk még ide, de most irány Közép-Amerika!
A hegy túloldaláról remek kilátás nyílik Sanhattanre és Dél-Amerika legmagasabb felhőkarcolójára, a Costanera Centerre
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
