A venezuelai Andok ismeretlen falvai

Venezuela Rubio, San Cristóbal, Mérida, Timotes, Jajó, Trujillo

2014. 03. 19. | Lendik Erika

A venezuelai Andokon végigutazni nagy élmény. Nincsenek errefelé csodaszép falvak, bulis városok vagy egzotikus ökolodzsok, viszont van a táj, ami miatt az ember azonnal beleszeret ebbe a turisták által alig látogatott vidékbe.

Azért szeretem a venezuelai kicsiny falvakat, mert mindenki úgy üdvözöl az utcán, mintha az évek óta nem látott régi szomszédja volnék. A második estén mosolyogva hozza a pizzánkat a pincér csaj, aki tegnap még képtelen volt kiszolgálni, mert tátva maradt a szája nagy meglepetésében, mivel most látott először fehéreket Rubióban. A vacsora után betérünk a sarki közértbe egy üveg vízért. Fizetnénk a pultnál, mire egy helyi férfi legyintve kiált oda a boltosnak:

- A gringókét írd az én számlámhoz!

Hol máshol történhet meg az az emberrel, hogy a pénztárhoz érve egy vadidegen közli, hogy ő akarja fizetni a számládat? 

Rubio feldobja a hangulatunkat. Nehéz szívvel hagyjuk el a falut, de másnap már kora reggel a buszmegállóban toporgunk, ugyanis a 2014-es túrák szervezéséhez San Cristóbalba szólít a kötelesség. Már többször is jártunk a csalógatónak cseppet sem nevezhető otromba városban, így amennyire lehet lerövidítjük a látogatást.

Felhők felett utazunk Méridába

Két nap múltán - dolgunk végeztével - sietősen odébbállunk, irány fölfelé az Andok. A cél ezúttal Trujillo, de mivel nem áll szándékunkban ismét belefutni a guardia szánalmas és gerinctelen turistakifosztó akcióiba, ezért gondosan kerüljük a hegyek lábánál épített "gyorsforgalmi autópályát". Helyette marad a hegyek oldalán kacskaringózó igen lassú, de annál szebb út. Így persze órák telnek el pár kilométer megtétele alatt, de a Perut idéző csodás táj látványával kárpótolva érzem magam.

A 4737 méter magas La Culata csúcsa emelkedik egy andoki falu fölé

Majdnem végig 3000 méter alatt haladunk (csak a Pico El Águila alatt kapaszkodunk fel 4000 méterre), így mindent zöld növényzet borít. A táj gyönyörű, de a rengeteg kanyar miatt hullámvasúton érzem magam. Első megállónk La Grita, a második a már korábban is érintett Bailadores. Méridából (ahol eltöltünk két napot ügyes-bajos dolgaink intézésével) Apartaderosba, onnan pedig a hágó túloldalán fekvő Timotesbe utazunk. Az anyósülésen utazó szegény venéz csaj is bizonyosan síkabb vidékhez szokott, mert a következő egy óra alatt háromszor állítja meg a sofőrt, hogy háborgó gyomrán könnyítsen. Épp, mikor már kezd kissé terhessé válni, hogy lassan többet parkolunk az út mentén, mint amennyit haladunk, végre befutunk Jajóba.

A hegyek által körülölelt faluról az LP ódákat zeng, ezért lelkesen kipattanunk a kocsiból a csomagjainkkal együtt. Akár itt is tölthetnénk az éjszakát mentesülve ezzel a további kacskaringós zötykölődésektől, de a település összes szálláshelyét zárva találjuk. Bár a környezet mesés, csalódva nyugtázzuk, hogy a faluban nincsen semmi komoly látnivaló, a koloniális jelleg a múlté. Egyetlen vendéglátóhelyre sem sikerül rábukkannunk, ahol a szokásos íztelen rizses csirkét elfogyaszthatnánk ebéd gyanánt. Miután lövünk pár fotót a templomról, korgó gyomorral felszállunk a falu határában álldogáló Trujillo feliratú buszra.

Jajó egyetlen látnivalója a főtéren álló templom

Dobhártyapróbáló három óra következik. A helyi buszok lejátszóiból általában hiányzik a basszus, s bár zene terén mindenevő vagyok, órákon át egy macskanyávogásra hajazó felső C-ét hallgatni még nekem is sok. Endrének már égig ér a haja, mire a busz komótosan bekocog Trujillóba. Esni kezd, így húsz perc baktatás után feladjuk, hogy gyalog érjünk be a központba - fogunk egy taxit, amivel a főtérre igyekszünk.

Trujillo, ahogy egész Venezuela, egykoron jobban nézett ki

A térnek igazi latin hangulata van. Zene, vidám sürgés-forgás. Az idősebbek a padon ücsörögnek, az egyetemisták a tér sarkában bandáznak. Egy Venezuelában meglehetősen szokatlan, hippi kinézetű fiatal srác, Alejandro azonnal kiszúr minket, ahogy a nagy csomagokkal tanácstalankodunk. Félénk barátját is magával cibálja, hogy közelebb lépve a származásunk felől érdeklődjön. Ezzel kezdetét veszi egész estés programunk, azaz egy könnyed eszmecsere Venezuela gazdaságpolitikai helyzetéről egy pizza és néhány sör mellett a két egyetemista társaságában.

Csak a fiatalokat érdekli a válság Venezuelában

Alejandro másodéves egyetemista francia-angol szakon, bár minden órája spanyol nyelvű és ezért még a móka kedvéért sem hajlandó velem angolul kommunikálni. Saját bevallása szerint alig beszéli a nyelvet, jóllehet hamarosan kiszabadul az egyetemről és hivatalosan is angolt taníthat a venezuelai állami iskolák tanulóinak. Barátja, Eduardo egy igazi kis csodagyerek. Két évvel korábban kezdte az egyetemet, mint az szokásos, és ha minden a tervek szerint alakul, 20 évesen újságírói diplomájának birtokába jut. A fiatalok álláspontja Venezuela jövőjéről egyértelműen előrevetíti azokat a lázongásokat, amik napjainkban azóta már be is következtek és a rendszer teljes összeomlását sejtetik. Az este hosszúra nyúlik, bár az egész napos utazás után nem kis fáradtság gyötör és a következő napot sem a henyélésre szánjuk.

Venezuela legmagasabb szobra a Virgen de la Paz

Trujillo városától mintegy 11 kilométerre található az ország legmagasabb Szent Mária szobra, amit Monumento a la Virgen de la Paznak neveznek. Alig kel fel a nap, már kanyargunk is fel a hegyre, ahonnan Manuel de la Fuente szobrász és Rosendo Camargo mérnök közös munkája, a közel 47 méter magas szent szűz tekint le a völgyre.

Eri küzd a lépcsőkkel

A legenda szerint az 1550-es években Szent Mária többször is megjelent a környező falvakban, így Trujillo védőszentje lett. Az 1983-ban emelt szobor belseje üres. Csigalépcső áll a kíváncsi látogatók rendelkezésére, hogy a lábfejénél a szobor belsejébe jutva egészen a feje bubjáig merészkedhessenek, és a szeménél kialakított nyíláson keresztül lenézhessenek Trujillóra. Mi is így teszünk. A cél az volt, hogy a szobrot olyan hegyre emeljék, ahonnan a régió minden területét belátni. Ezt a tervet kétségkívül jól sikerült megvalósítani. A látvány lélegzetelállító és a táj tovább csalogat északra.

Kilátás Trujillóra

Másnap irány Boconó és a venezuelai Andok eldugodtabb szegletei. No, de erről később...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!