Így nem néztük meg Costa Rica egyik legnagyobb látványosságát


A Corcovado Nemzeti Parkot nem csak Costa Rica, de az egész amerikai kontinens egyik legjobb jaguár megfigyelő helyének tartják, s mint ilyennek, sajnos megkérik az árát. Nem tudjuk megfizetni, így a nemzeti park határán kívül rekedünk. De tudjátok, mit? Egyáltalán nem bánjuk. Jaguárt már láttunk korábban is, de hangyászt most először. És ehhez nem kellett a parkba mennünk... 

A hajók Puerto Jiménezbe Golfitóból indulnak. A tengerparti kisváros mindössze negyed órányira fekszik Rio Clarótól, így már elég korán a kikötőben lófrálunk. Teljesen felesleges volt hajnalok hajnalán kelnünk, mert a szakadt ladik csak 11 óra körül indul, így jobb híján a mólón ücsörgünk egész délelőtt. Érdekes módon nincs sok turista a kikötőben, pedig a Corcovado Nemzeti Park az egyik legjobb őserdei szafari a kontinensen.

   Eri várja a hajót Puerto Jiménezbe

Az út Puerto Jiménezbe nem túl izgalmas. A tenger nyugodt, a mangrove pedig mindennek nevezhető, csak látványosnak nem. Dél körül fut be a hajó az általunk turistaközpontnak hitt, de amúgy hihetetlenül csendes Jiménezbe. Az első vendégházban találunk szobát, mindössze 23 dollárért. Meglep a dolog, mert a híres Costa Rica-i nemzeti parkok közelében mindig horror áron vannak a szállók, ennek minimum a duplájáért. 

Az utcák eléggé kihaltak, alig egy-két külföldi slattyog strandpapucsban fel és alá. A mi első utunk a nemzeti park központi épületéhez visz, mert feltett szándékunk, hogy holnap kora hajnalban elgyalogolunk a La Sirena állomásra. Azért oda, mert állítólag ez az a pontja a kontinensnek, ahol a legnagyobb eséllyel figyelhetjük meg a jaguárt természetes közegében, a vadonban. 2006 óta nem futottam össze az esőerdőben jaguárral, Eri pedig még soha nem látta vadon, ezért kellemes izgatottsággal lépünk be a nemzeti park főhadiszállásának ajtaján.

- Üdvözlöm Önöket! Miben segíthetek? - kezdi az egyik nagyon mosolygós lányka a pult mögött ülve.
- Szeretnénk holnap eltúrázni a La Sirena állomásra, ha van rá mód - puhatolódzunk.
- Hogyne lenne! A parkba a belépő 20 dollár fejenként, az éjszaka az állomáson 12 dollár. Az étkezések kicsit drágák benn, 25 dollár a vacsora ára, de lehet bevinni élelmet.
- 20 dollár a belépő, nem 15? - furcsáljuk az árat, mert a Costa Rica-i nemzeti parkokba egységesen 15 dollár a belépő.
- Nem, a Corcovadóba 20 dollár. Plusz bérelniük kell egy helyi vezetőt, akinek a napi díja 60 dollár.

Erről nem tudtunk. A Corcovado arról volt híres, hogy a turisták maguk járhatták végig, nem kellett hozzá helyi guide.

- Mi nem szeretnénk vezetőt bérelni, ha lehet, magunk túráznánk - próbálkozunk.
- Sajnos 2015. január 1-től kötelező helyi vezetőt bérelni. Ez a szabály.
- Ha ez, akkor ez. Keresünk magunk mellé még pár srácot a faluban, hátha sikerül összedobnunk a vezető árát, oké? Aztán visszajövünk.
- A vezető díja 60 dollár naponta, fejenként - viszi be a kegyelemdöfést a csaj.
- Ezt most nem értem. A három napos kirándulásra 180 dollárt kéne fizetnünk fejenként csak a vezetőnek? Jól számolok? Ha összeszedünk egy hat fős csapatot, akkor 1080 dollár üti a vezető markát?
- Igen, uram! Ez a tarifa.

Kész, döntöttem! Felhagyok a magyar csoportok vezetésével, a blogolással, mindennel, és eljövök helyi vezetőnek Corcovadóba. Ki az ördögnek van ma Magyarországon ilyen napi díja? Valószínűleg a miniszterelnökünknek sem. Hát ezért ilyen kihalt Puerto Jiménez! Ezt az összeget csak vagyonos amerikaiak tudják kifizetni, akik inkább Bahía Drake-en süttetik a hasukat, semmint ebben a porfészekben.

Golfito nem több egy apró kikötőnél

- Engedjen meg egy kérdést, hölgyem - váltok kötekedő hangnemre - Mennyire telített most a La Sirena állomás?
- Elég sok helyünk van még holnapra - kapjuk a nem túl meglepő választ.

Ezt most kihagyjuk. Nincs 500 dollárunk egy három napos kirándulásra. Ez van, a jaguárok megvárrnak. Ha a nemzeti parkot már nem is látjuk, legalább megpróbálunk túrázni egyet Bahía Drake körül

Másnap az első busszal távozunk Puerto Jiménezből. La Palma falujában szállunk le róla, egy apró, világvége településen, ahonnan állítólag naponta van egy busz Bahía Drake-be.

- Csak volt. Pár hete megszűnt a járat, állítólag történt valami a sofőrrel - tudjuk meg a falu egyik boltjában az eladótól.
- Mi történt vele?
- Nem tudom pontosan, de az biztos, hogy a busz hetek óta nem közlekedik.

Remek! Vagy elbuszozunk Palmar Nortéba, onnan Sierpébe, majd csónak, vagy nekiállunk stoppolni. Ez utóbbi mellett döntünk, végülis Bahía Drake nincs több 30 kilométernél. A boltos tudatja velünk, hogy az utca túlvégén álló kínai üzlet előtt áll egy piros furgon, a sofőr délután indul Bahía Drake-be. 

- Ő az egyetlen, aki ma arrafelé tart. Biztos elvisz titeket pár dollárért.

Így is lesz. Délután három után indulunk, rajtunk kívül három munkásemberrel, akik a Bahía Drake-től pár kilométerre fekvő El Progreso egyik tanyájára tartanak. Ők azt mondják, a menetdíj 2000 colón, vagyis négy dollár, ami elég masszív ár egy alig 30 kilométeres útért. 

Velük utaztunk egy platón

A táj szép, főként esőerdők és ranchek váltogatják egymást. Az út viszont nem túl jó, így valamivel több mint egy órán át vergődünk a platón, mire befutunk Bahía Drake-be. A sofőr nem visz fel minket a faluig, annak bejáratánál rak ki, ahonnan jó egy kilométert kell sétáljunk az első vendégházig. Mindezért nem átalkodik 10 000 colónt, vagyis 20 dollárt legombolni rólunk, szemben a munkásokkal, akiket tényleg 2000 colónért vitt El Progresóig. Nem hittem volna, hogy a bolíviai sofőröknél van surmóbb, de sajnos van.

Bahía Drake - ami Francis Drake brit kalózról kapta a nevét - egy apró üdülőfalu, ahol jól megfér egymás mellett a hátizsákos és a luxust kereső amerikai turista. A hátizsákost azért idézőjelbe tenném, mert a városka Costa Rica-i mércével is drága. Szobát találunk ugyan 26 dollárért (valószínűleg Corcovado megemelt díja miatt elmaradnak a turisták, így amennyire lehet, leviszik az árakat), de ami a boltban fogad minket, arra nincsenek szavak. Egy doboz olajos hal 2000 forintba, egy öt literes víz 3000 forintba kerül. A Snickers darabját 1000 forintért kínálgatják, de még így is olcsóbb bevásárolni, mint beülni egy bármilyen étterembe, ahol 20 dollárnál kezdődik egy spagetti.

Bahía Drake szép helyen fekszik, de piszkosul drága

A boltban összefutunk Jonatannal, azzal a spanyol sráccal, akivel Santa Catalinában és Boquetében is volt szerencsénk találkozni. Ő is el van hűlve az itteni áraktól, elmondása szerint két nap Bahía Drake-ből tíz napon át lenne el a Costa del Solon. No, nem baj, olykor lehet egy kicsit oligarcháskodni.

Másnap kora reggel indulunk neki a Corcovado körüli erdőknek. Nem viszünk magunkkal sok mindent, mert úgy tervezzük, hogy délre San Josécitóba érünk, ahol majd beülünk valahová enni és inni valamit. 

Az ösvény első része nem túl izgalmas, mert többnyire lodzsok között tekereg. Azért így is sikerül megpillantanunk egy bőgőmajmot, no meg egy krokodilt, ami az egyik folyó torkolatánál sütkérezik. Azt mondják, azok a krokodilok, amik közel mennek a sós vízhez, vagy akár alá is merülnek a tengerben, agresszívek. Szerencsére ez a példány elég messze van tőlünk, egy függőhídról szemléljük, ahogy eltűnik a szürke folyóban.

Lassan megszűnnek a lodzsok, így egyre hangulatosabbá válik a dzsungel. Az ösvény olykor kifut a tengerhez, máskor az esőerdő mélyén tekereg. 

Nagyon szép öblök mentén vezet az ösvény

Számtalan gyíkot és madarat látunk, többet közüllük sikerül lencsevégre kapnunk. 

Nem kell Corcovadóba menni néhány jó állatfotóért

Az utolsó lodzs egy sátortábor, ami a Rio Claro Biológiai Állomás nevet kapta. Állítólag több száz dollárt kérnek el egy éjszakáért, ami nem kevés egy matracért és egy sátorért. Persze ezért a pénzért illik is szolgáltatni valamit, és az a valami egészen zseniális. Az állomás körül éjszakai fotócsapdák vannak felállítva, amik jeleznek, ha nagyvad keresztezi az útjukat. Ha az embernek szerencséje van, éjszaka közepén azzal ébresztik, hogy lehet menni jaguárt nézni.

Magányos pálma

Az állomástól nem messze az egyik fán megpillantunk egy törpehangyászt. Jaguárt, ocelotot és tapírt is láttam már életem során a vadonban, de hangyászt ezidáig soha. Hatalmas élmény nézni, ahogy mászkál fáról fára, s bár jó képet nem sikerül róla lőnünk, jelen pillanatban ez egyáltalán nem érdekel.

Első hangyászunk

A vizünk lassan elfogy, jó lesz már megérkezni San Josécitóba. Az ösvényen összefutunk egy fickóval, aki épp szembejön a kutyájával. 

- Elnézést! Meg tudná mondani, mennyi idő még innen San Josécito? - érdeklődünk.
- Ez már az, megérkeztek. Úgy két percnyire innen van egy öböl, ott csobbanhatnak egyet, nyugodt a víz.
- Van valami bolt vagy étterem, ahol vehetünk vizet és ehetünk valamit?
- San Josécitóban? Nincs. Itt nem lakik senki. Ez csak az öbölnek a neve - azzal továbbáll.

Nagyon úgy néz ki, hogy szomjan és éhen maradunk. Az öböl partjára kiérve egy amerikai családba botlunk, akik csónakkal jöttek idáig. Vezetőjük kipakol nekik egy raklap dinnyét, szendvicseket, kólát, minden olyat, amiről mi csak álmodunk. Nem kunyerálunk, kitartunk. 

Nem hazudunk, tényleg szép a partvidék Bahía Drake körül

Az öböl végében egy szögesdrótkerítés húzódik, jelezvén, megérkeztünk a Corcovado Nemzeti Park határához. A kerítést megkerülni nem lehet, mert még a tengerbe is beleépítették, no, nem mintha szomjúságtól és éhségtől szenvedve nekindulnánk La Sirenának. 

Ahogy ácsorgunk a kerítés előtt, egy mangó hull mellénk a homokba. Felnézünk, és látjuk, hogy egy gyümölcsöktől roskadozó fa alatt állunk. Ezt a csodafát nyilván a jó Isten küldte nekünk. Telezabáljuk magunkat mangóval, és a zsákunkat is teleszedjük, hogy a visszafelé úton se maradjunk éhen.

   Eri tömi magába a mangót

Most, hogy van kajánk, nem kapkodunk, nyugodt tempóban indulunk vissza Bahía Drake-be. Az egyik öbölben egy pálma alatt széttört kókuszdióra bukkanunk, aminek gyümölcshúsát csigaházakba bújt rákok lakmározzák.

Semmi nem vész kárba, az összetört kókuszdió sem

Odébb levélvágó hangyákat fotózunk, majd az egyik fán megpillantunk egy ormányos medvét, kicsit arébb pedig egy mókus néz velünk farkasszemet.

Mókus és egy mesébe illő gyík

A késő délutáni órákban érünk vissza Bahía Drake-be. Az első utunk a boltba visz, ahol azonnal bevásárolunk a 3000 forintos vízből. Lehet, hogy Corcovadóba nem jutottunk el, de ezt a mai túrát egy cseppet sem bántuk. Végülis jaguárt már láttunk korábban, hangyászt viszont még soha...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!