Még mindig Playa Muerto a világ legszebb öble (képes blog)


Sok tengerpartot láttam életemben, de soha, egyik sem tett rám olyan mély benyomást, mint Playa Muerto. Nem itt a legfinomabb a homok, még csak nem is itt a legfehérebb, sőt, a hullámok miatt nagyon úszni sem lehet a vízben. Playa Muerto mégis Latin-Amerika egyik non-plus-ultra desztinációja. 

Sokszor írtunk már Playa Muertóról, ezért képes blog formájában számolok be a 2022-es Panam túránk talán legemlékezetesebb állomásáról.

El Realból Yavizába csónakázunk, onnan pedig Metetí érintésével Puerto Quimba kikötőjébe. Innen indul több mint háromórás csónaktúránk a Csendes-óceánon Playa Muertóba.

A csónakostól megtudjuk, hogy Playa Muerto egyetlen kocsmája bezárt, mert a faluban az atya önmegtartóztatásra szólította fel a közösséget. Az egyetlen lehetőségünk az volt, ha megállunk a képen látható La Palmában venni néhány tálca sört. 

Nagyjából egy órás csónakázás után megérkezünk a Punta Patiño névre hallgató félszigethez, ami a kijárata a Csendes-óceánnak. A félszigetet körülölelő sziklákon tengeri madarak sütkéreznek.

A kormoránok és pelikánok mellett kéklábú szulák is feltűnnek a sziklákon.

A Rio Turia torkolatvidéke egy kicsit megbolygatja a part menti áramlatokat, így a nyílt víz felől rengeteg hal érkezik a Punta Patiño térségébe. Ennek a sirályok és a pelikánok nagyon örülnek.

Három és fél órás csónakázás után futunk be Playa Muertóba, ahol Riguard már várt ránk. Ehhez hasonló bungalóban töltjük majd az éjszakákat.

Playa Muerto, ahol rajtunk kívül nincs egyetlen turista sem.

A falusiak minden alkalommal ragaszkodnak hozzá, hogy a lányaik bemutassák nekünk a táncaikat. Ezúttal sem úsztuk meg a szemnek szép, de egy kicsit azért kínos előadást.

Az emberáknál a meztelenség teljesen természetes, de mint minden, ez is változik. Általában azok a lányok, akik sűrűbben járnak Panamavárosba vagy La Palmába, szégyenlik a meztelenséget, és már nem szívesen vesznek részt a hagyományörző programokon. Az amúgy érdekes, hogy amíg az egyház az alkoholfogyasztást betiltotta a faluban, addig a fiatal lányok félmeztelen táncait engedélyezi.

Playa Muerto legújabb projektje a tengeri teknősök védelme. A parti fövenybe szeptember és október között rakják le a tojásaikat a teknősök, amik egy hónappal később kikelnek és megindulnak a tenger felé. A tengeri teknősök populációjának lecsökkenése miatt a természetvédők segítenek a kis teknősöknek megérkezni a tengerhez, de vannak későn kikelők példányok is, amik magányosan vándorolnak a homokban addig, amíg össze nem szedik őket a sirályok, vagy ki nem száradnak. Ezt az elpusztult és mumifikálódott példányt a homokban találtuk.

A fiatalok körében egyre ritkább a meztelenség, de az idősebb emberá asszonyok máig így végzik a ház körüli teendőket. A képen kókuszból és guayabából éppen lekvár készül.

A lekvár előtti főétel: sült halszeletek banánnal. Riguardék minden alkalommal kitesznek magukért, amikor Mirador-csapat látogatja meg őket.

Az elkészült lekvár egészen zseniális. Nincs benne semmi, csak gyümölcs, a kókusz miatt cukrot sem kell hozzáadni.

Naplemente után a fiatalok összejönnek focizni, kosarazni vagy röplabdázni. Minden egyes nap.

Tökéletes lenne a szállás, ha lenne fala, vagy a tengeri szél nem hozna magával homokot.

Ha már Piji Basalnál elmaradt a hárpiales, megpróbálkozunk vele Playa Muertónál. Másfél órás gyalogtúrára indulunk az esőerdő mélyére egy fészekhez, ami talán még rejt egy fiókát.

Egy fekete rákászsas valahol az erdő mélyén.

Titmajmokat is látunk.

Felfrissülés az erdőben.

Sajnos a fészek üres, csak néhány lajhárcsontot találunk a földön. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hárpiaszülők kitakarították a fészket, vagyis a fióka kirepült. Egy-egy fészket két-három költésre használnak a hárpiák, így valószínű, hogy jövőre visszatérnek majd.

Délután felsétálunk a Playa Muerto fölé magasodó kiszögellésre, ahonnan rálátni az öbölre.

A kiszögellésről ez a kilátás nyílik a déli irányba. Van ennél szebb?

A szomszéd öböl az egyik legzseniálisabb plázs a világon.

Búcsú Playa Muertótól, a panamai édenkerttől.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

  







Oszd meg másokkal is!