San Agustín misztikus kőszobrai


Mindig is érdeklődtem az ősi, indián kultúrák iránt, de San Agustín jaguárfogakkal vicsorgó, áldoztati gyermekeket és poporót kezében tartó sámánszobrai egyszerűen letaglóztak. Hogy lehet az, hogy egy népcsoport, ami képes ilyen szoborcsodákat megalkotni, nem hagy maga után semmit. Máig nem tudjuk hogyan éltek, miben hittek, volt-e kapcsolatuk más, szomszédos törzsekkel. Jöttek, faragtak egy halom szobrot, majd elmentek. Kolumbia egyik legmisztikusabb régészeti parkjában jártunk.   

Mivel a kolumbiai paramón tilos az utak leaszfaltozása, ezért a Popayán és San Agustín közti 130 kilométeres távot több mint négy óra alatt tesszük meg. Nem állítom, hogy nem esik jól leszállni a buszról a Magdalena-folyó partján fekvő kisváros főterén; iszonyatosan elgémberedtem, minden csontom fáj.

Endre bejáratott szállóra visz minket. A családias panziót nem ismerik a turisták, cégérje sincsen, és ennek oka van. A szálló tulaja nem szeretné, ha híre menne a vendégházának, mert nem akar folyton gringókat kerülgetni. Valójában másból él, de erről majd később.

A régészeti park egyik ismertebb kőszobra

Másnap a kora reggeli órákban dzsipbe pattanunk, amivel a San Agustín Archeológiai Park bejáratánál parkolunk le. A régészeti park prekolumbián kriptáriról ismert, amik előtt furcsa, amorf temetkezési szobrok állnak. Hogy melyik nép temetkezett a San Agustín környéki dombokon, nem tudjuk, csak azt, hogy 400 körül elhagyták a vidéket, illetve a későbbi korokból még nem találtak sírhelyeket.   

Ahogy végigtekergünk a botanikus kertnek sem utolsó régészeti park ösvényein, minden irányból embernagyságú kőszobrok bújnak elő a köderdőből. Az emberi formákon kívül gyakori a jaguár-, a kígyó-, a sas- és a majomábrázolás is. A jaguár motívum kiemelkedően fontos volt az itt élők körében, már csak azért is, mert az állatot a nép vezetőivel, a természetfeletti erővel felruházott sámánokkal azonosították. A hiedelmek szerint a sámánok képesek voltak jaguárrá változtatni magukat, így fejtették ki erejüket a varázslások során.

Ez a szobor mintha egy majmot ábrázolna

A park legnagyobb gonddal őrzött tisztásán több kripta is látható, némelyiket három szobor is őrzi. Ami mindegyikre jellemző, hogy a központi figuráknak jaguárfogai vannak, kezükben pedig tartanak valamilyen tárgyat, amit a régész szakma a kogui és arhuaco indiánok poporójával azonosít. A poporó egy kiszárított tök, ami a kokalevél hatását felerősítő kagylóport tartalmaz; a Sierra Nevada de Santa Marta indiánjai mai napig használják.

Mind közül talán ez a legszebb kripta

Alig néhány perces sétányira innen kanálisokból és faragott kövekből álló vízvezeték egész labirintusa tárul elénk. A szakrális helyet La Fuente de Lavapatas, vagyis Lábmosó forrás névvel látta el az utókor. Számomra nem tűnik méltó elnevezésnek a San Agustín-i kultúra egyik legszentebb helyének jelölésére, ahol többnyire vallási ceremóniákat és rituális fürdőzéseket tartottak. A faragott köveken az emberi arcokon túl kígyók, békák, gyíkok és teknősbékák fedezhetők fel, amik a víz segítségével rajzolódnak ki a sziklákból.

Kevés szarkofág maradt meg ilyen épen

Elhagyjuk a park körbekerített területét, és a San Agustínt körülvevő hegyek felé vesszük az irányt. Első megállónkat az El Purutal névre keresztelt dombnál tartjuk, aminek tetején újabb szobrokat pillantunk meg. Az oszlopszerű kőtömbökből elnagyoltan kifaragott, egymás mellé állított szoborpár valószínűleg két sámánt ábrázol, illetve erre enged következtetni a férfi alakot öltő szobor kezében az áldozó tárgy, a női alakot öltő szobor kezében pedig az áldozati gyermek ábrázolása. 

Az erdőben paujileket is látni 

San Agustín nőket ábrázoló szobrai egyébként onnan ismerhetők fel, hogy fejükön hárpialábakat formázó diadém látható. 

A Fuente de Lavapatas lépcsőibe ember- és állatalakokat faragtak

Visszaballagunk az ösvény végére, ahol egy helyi asszony frissen facsart narancslevet és pánélát árul. A panela nem más, mint a cukornád leve felforralva, amit citrommal szoktak ízesíteni. Olyan, mint egy nagyon markáns menzás tea. 

A női sámán szobra áldozati gyermekkel a kezében talán mind közül a legszebb sírhely

Visszapattanunk a dzsipbe. Gondolataimban még mindig egy ősi, indián szertartásánál járok. Elképzelem, ahogy a sámán mágikusnak tartott tárgyakkal körberakja magát, miközben átszellemült arccal, ijesztő varázsigéket mormol. Belefeledkezek a képzeletbeli szertartás izgalmába, s csak akkor veszem észre, hogy az autó megállt, amikor illemtudó sofőrünk kitárja előttem a dzsip ajtaját. Megérkeztünk San Agustín talán legmisztikusabb helyszínéhez, Chaquirához.

Chaquira és Shakira?

Jó félórás gyaloglás után találunk rá a szépen faragott, óriási sziklára, amiről egy női alak mosolyog vissza ránk. Amikor ilyen misztikus helyeken járok, mindig ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megérintsem a mesélő köveket. Átpattanok az ösvény menti kerítésen és Chaquira mellé telepedek, miközben elgondolkodva végighúzom az ujjam a faragvány pár centis mélyedésén, amelynek keletkezéséről szinte semmit nem tud a tudomány. Chaquira amúgy Kolumbia egyik legcsodásabb andoki völgyét bámulja.

Fantasztikus a kilátás a Rio Magdalena völgyére

Következő megállónk a Rio Magdalena szűkülete, az El Estrecho, ahol Kolumbia leghosszabb folyója egy 2,2 méter széles kanyonba ömlik bele. Ezen a ponton a vadul zúgó, félelmetesen rohanó folyó mélysége állítólag 60 méter. Aztán egyik pillanatról a másikra, még a látóhatáron belül, újra kiszélesedik a medre és a folyása is lelassul.

Az El Estrechónál 2,2 méter széles és 60 méter mély a Rio Magdalena

A Rio Magdalenától alig egy órás autóútra található a közel négyszáz méteres Bordones-vízesés. Mivel Kolumbia második legmagasabb vízesése sem maradhat ki a mai programunkból, továbbindulunk a dzsippel. A poros út mindkét oldalán több hektáros cukornádültetvények egész sora követi egymást. Sokan éppen szüretelnek. Megállunk egy rögtönzött cukornádfeldolgozó üzemnél, ahol egy hatfős család sürög-forog. A présből kifolyó cukornádlé újabb és újabb forralás után válik képlékeny halmazállapotúvá. A krémszerű anyagot 2 kilós kockákká formálják és kihűlés után csomagolják. A tömböket 2500 pesós áron veszik át a termelőktől, akik ha iparkodnak, napi akár 500-at elő tudnak állítani. Ez persze iszonyú kemény munka, gyakran több tucat méhcsípéssel jár, ami nem veszélytelen. De ha belegondolok, hogy az egy hetes szüret alatt akár 1,5 millió forintnak megfelelő pesót is megkereshetnek vele, azt kell mondjam, megéri a kínlódást.

Meglátogattunk egy panelaüzemet is

A méhek elől menekülőre fogva a Bordones-zuhataghoz érkezünk. Nem mondom, hogy a látvány nem csodaszép, de az Angel Venezuelában úgy elkényeztette a szememet, hogy kistestvére már nehezen kápráztat el. Nem úgy, mint az utolsó temetkezési hely, az Alto de las Piedras.

A Bordones-vízesés Kolumbia második legmagasabb zuhataga

Az Isnos falujától hét kilométerre fekvő park arról híres, hogy itt őrzik a San Agustín-i kultúra legreprezentatívabb alkotását, a három méter magas Doble Yót, azaz a Kettős én szobrát. A kétarcú, oszlopszerű faragvány egyszerre hivatott kihangsúlyozni a termékenység és a nőiesség szimbólumát a terhes anya ábrázolásával, és a férfiasság erejét az oszlop tetején látható krokodiltestű férfiarccal.

Az Alto de las Piedras és a Doble Yo szobra

Bármennyire is megbabonáz az ősi kultúra minden emléke, a Doble Yo után úgy érzem, belefásultam a nézelődésbe. Az Alto de los Ídoloson egyszerűen átszaladok, a Mortiño-vízesésre pedig épp csak egy pillantást vetünk, és már vágtázunk is vissza San Agustín-i szállásunkra, ahol egy üveg rum mellett érdekes társalgásba keveredünk szállásadónkkal, aki anno Pablo Escobar sofőrje, majd a Calí-kartel egyik vegyésze volt. No de erről szóljon majd a következő bejegyzés.

A Mortiño-vízesésről épp csak lőttünk egy képet

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!