Nem csak San Agustínban lelhet rá az ember letűnt kultúrák ősi emlékeire. 60 kilométerre északra az amorf szobroktól egy másik nép, talán a paezek ősei hagyták ott ujjlenyomatukat. Hatalmas gödröket ástak, kifestették őket és beléjük halottakat temettek. Persze mire a régészek rátaláltak a több mint 1000 éves sírokra, addigra azok jól ki lettek rabolva.
San Agustínt hajnali 5-kor hagyjuk el. A dzsipek, amik Pitalitóba tartanak, hátul teljesen nyitottak. A vidék klímája remek, de kora hajnalban azért nem olyan kellemes huzatban ülni; alig várjuk, hogy megpillantsuk a városka terminálját.
Mire Pitalitóba érünk, már fent van a nap. A pályaudvaron azonnal átpakolnak minket egy iránytaxiba, ami Garzónba tart. Kicsit félek tőle, mert Kolumbiában messze nem olcsó a közlekedés, de szerencsére a taxis buszjegy áron visz minket a másfél órányira fekvő városba. Az út egészen csodálatos. Egy szakaszon, ahol a Rio Magdalena összeszűkül, az utat egyszerűen belevésték a kanyon falába.
A Rio Magdalena szűkületét Pericongónak nevezik
Garzónban ismét átszállunk. Újra egy dzsip hátulján találjuk magunkat, ami La Platába tart. A platón egy kolumbiai párocska próbálja magyarázni, hogy milyen nehezükre esik angolul tanulni. Ha elmondanám nekik, hogy mit szenvedtem azzal, hogy felfogjam, mi a különbség a folyamatos és az egyszerű múlt között, biztos meglepődnének. Soha nem értem a spanyol nyelvet beszélőket, miért panaszkodnak, mikor a spanyol tök ugyanaz, mint az angol, csak magyarosan kell kiejteni a szavakat.
Mintha egy arc őrizné a Páez-folyó völgyét
La Plata egy poros kisváros az Andok egyik mély gödrében, alig 1000 méter magasan. Nincs itt az égvilágon semmi, így nem is akkora baj, hogy a piactérről azonnal indul egy újabb dzsip. Az egyetlen gond, hogy a kocsi, mire megérkezünk, már tömve van emberrel. Nem Latin-Amerikában lennénk, ha a sofőr ne találna számunkra 22 cm²-nyi helyet. Egymás nyakán lógva kb. másfél óra alatt érkezünk meg San Andrés de Pisimbalá falujába. Hét órán át utaztunk, ami alatt megtettünk kb. 300 kilométert, légvonalban azonban alig hatvanat.
Belalcazar faluja a Páez-folyó partján
A nagyon ötletes nevű Hospedaje Pisimbalában szállunk meg 15 000 pesóért fejenként. Ennyire olcsón Kolumbiában Playa Blanca kivételével még nem sikerült megszállnunk, kezdem magam egész komfortosan érezni. A házinéni nagyon aranyos, és kolumbiai mércével a kaja sem rossz, amit vacsorára főz. Viszont a kokalevélből készített bora egészen penetráns, így inkább átkocogunk a szomszéd boltba sörért.
Másnap irány a hegyvidék és az ezer éves sírok. Állítólag a kripták létezéséről már a 16. század végén tudtak a spanyolok, csak ideje-korán hátra kellett azokat hagyniuk, ugyanis a hegyekben élő indiánok agresszíven támadták őket. Ekkortájt az Andok ezen részén a paézek domináltak, s bár több kisebb közösség is éldegélt a vidéken, azokat néhány évtized alatt asszimilálták. Mire a spanyolok újra megvetették a lábukat a Nevado Huilát körülölelő völgyekben, addigra már csak paézek éltek errefelé. A kutatók feltételezik, hogy a páézek a tierradentrói kultúrkör leszármazottai, bár ezt a nézetet az indiánok nem osztják. Mindenesetre a turisták legnagyobb örömére a sírok léteznek.
A házikók allatt bújnak meg a kripták
Az öröm azonban csak addig tart, amíg világossá nem válik, hogy a sírokat a hegyek oldalában és azok tetején ásták ki. A tűző napon nem kellemes a séta, de megérkezvén az Alto de Segovia sírjaihoz eláll a lélegzetem - a kilátás fenomenális. Tierradentro hegyei nem olyanok, mint amilyenek Kolumbia más részein. Nincs buja köderdő, csak zöldellő füves hegyoldalak és mélybe szakadó karsztvidékek.
A sírgödrök falait piros és fekete mintákkal díszítették
A sírokba a bejutás nem könnyű, úgy építették őket, hogy a halott lelke ne tudjon kiszabadulni. A lépcsőfokok a kriptákba meredekek és nagyok, sok helyen csak ülve lehet leereszkedni. A legtöbb sír csupán egy üreg, némelyikbe cserépedények láthatók. Van azonban két kripta, amit a tierradentróiak gyönyörűen megfestettek. Jellemzően fekete és piros festéket használtak és rácsos mintákat festettek a boltozatra. Egy-egy oszlopon emberi arcok fedezhetők fel.
Némelyik sírban cserépedényeket is látni
Száz méterrel Segovia fölött újabb sírok találhatók. Az Alto de Duende névre hallgató nekropolisz már kevésbé látványos és zavaró, hogy nincs kivilágítva, így ha fejlámpa nélkül ereszkedsz le a mélybe, semmit nem látsz. Megnézünk vagy húsz sírt és úgy döntünk, elég az ősi temetőből, irány a falu, San Andrés.
San Andrés falujának látképe az Alto de Duendétől
Menet közben érintünk egy újabb feltárást. Az El Tablón valójában nem temetkezési hely, hanem a San Agustín-i Alto de las Piedrashoz hasonló szoborpark. A tierradentrói szobrok kisebbek és nem annyira részletesek, mint a San Agustín-iak voltak, ráadásul nem is kriptákat őriztek. Sem céljuk, sem alkotójuk nem ismert, csak annyit tudunk róluk, hogy a sírgödrökkel kb. azonos korúak, tehát valamikor a 7. és 9. század között készültek. Bár a régészek próbálják Tierradentrót a San Agustín-i kultúrkör leszármazottjának tekinteni, de a kettő között van egy kétszáz éves szünet, amely korból nem maradt fenn semmilyen történelmi emlék, lelet. Hogy San Agustín egykori lakóinak lett volna bármil köze a tierradentróiakhoz, máig nem igazolt.
El Tablón szobrai hasonlítanak a San Agustín-i szobrokhoz, mégsem biztos, hogy a két kultúrkör között van bármiféle kapcsolat
Az apró település főterén állt korábban egy templom, ami ijesztő módon a magyar vidéki építészet jegyeit hordozta magán. De csak állt. Húsvétkor ugyanis a templom tetőszerkezete lángra kapott és porrá égette a falu nevezetességét. Házinénink a könnyeivel küzködik, mikor az eseményekről faggatjuk. Azt mondja, fiatalok gyújtották fel, de senki nem tudja, hogy miért.
Mintha a szentendrei skanzenben járnék (a kép 2012-ben készült, azóta a templom leégett)
A falutól nem messze van mégegy sírhely. A San Andrés hipogeum a feltárás során beszakadt, ami turista szemmel egyáltalán nem baj, mert végre egyben láthatjuk, miként is nézett ki egy sírkamra.
A San Andrés hipogeum beszakadt sírkamrája
Tierradentro messze nem olyan látványos, mint volt San Agustín, de aki egy kicsit is érdeklődik a prekolumbián régészeti feltárások iránt, annak kötelező megnéznie. Mivel a környék lakói a mzőgazdaság miatt felégetik az erdőket, ezért az UNESCO Tierradentrót 1995-ben a Világörökség részévé tette. A befolyó pénzből futja ugyan a meglévő sírkamrák fenntartására, de újak feltárására nem. Senki nem tudja, hogy az elmúlt néhány évtizedben hány temetkezési hely lett az erdőégetések martalékává.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
