Tocosh, a Föld legundorítóbb itala

Peru Tumbes, Lima

2014. 09. 08. | Nagy Endre

Mutasd térképen

Hogy mi az, ami nem esik jól egy 22 órás buszút után? Többek között a tocosh. Bár, ha jól belegondolok, a tocosh soha, semmilyen körülmény között nem esik jól. Hogy mi az a tocosh? Örülj neki, hogy nem tudod. Én sajnos már tudom és azt kell mondjam, bár ne jött volna velem szembe soha.

Ecuadorba, mint minden normális országba, az ember 90 napra kap belépési engedélyt. Igen ám, de itt nem úgy van, hogy minden belépéskor bepecsételnek három hónapot az útlevélbe, hanem a 90 napot egy esztendőre adják. Mivel tavaly augusztus és október között már sikerült 62 napot eltöltenünk az országban, így mindössze 28 napunk maradt az utazgatásra. Megtudakoltuk, hogyha egy nappal is túllépjük a 90 napos limitet, akkor minimum egy évre kitiltanak minket az országból, ami - nem tudván, mit hoz még a jövő - nem lenne túl szerencsés. A Mirador csapat a 27. napunkon indult haza, ezért nem maradt más hátra, mint hogy másnap a legkorábbi busszal Huaquillasba utazzunk és még aznap átlépjük a határt.

A 10 órás buszút 14 órásra nyúlik, hogy ne teljen izgalommentesen az utolsó pár óra. Huaquillas egy igazi koszfészek, ahol mindenki el akar valamit adni vagy ki szeretne valakit rabolni. Ki sem mozdulunk a terminálról, egyszerűen csak bevágódunk egy taxiba és irány a határ.

Tavaly ezen a határon egy belga párral keltünk át, a dörzsölt taxis pedig mindannyiunkkal kifizettette a menetdíjat, így egyáltalán nem lep meg, hogy intelligens sofőrünk nem a hivatalos határhoz, hanem a piaci átkelőhöz visz minket, ami alig öt sarokra található a termináltól. Nyújtja a markát, hogy akkor ez így 3 dollár lesz, én meg persze jelzem neki, hogy nem kéne hülyének néznie, a pénzért pedig illik megdolgozni, így nagyon gyorsan vigyen minket az igazi határra, amíg jó kedvemben talál. Amúgy nem talál, mert alig egy óránk maradt átkelni Peruba, ráadásul már most tuti, hogy Tumbesben kell töltsük az éjszakát, ahol tavaly áprilisban elég könnyedén megszabadítottak minket 6000 dollártól.

Tumbes nem is annyira gáz, ha nem rabolják ki az embert

Végül 20 perccel a 90 nap lejárta előtt kapjuk meg a kilépő pecsétet Ecuadorból, így legalább az egyik kő leesik a szívünkről. Újabb taxi, ezúttal fix menetdíjjal. Valamivel éjfél után megérkezünk Tumbesbe. Remegő lábbal pattanunk ki a kocsiból, de kellemesen csalódunk. Szombat este révén a főtér tele fiatalokkal, nem érezzük, hogy félni valónk lenne. Szállást a belvárosban nem találunk emberi áron, ezért kénytelenek vagyunk a sikátorok felé indulni. Itt-ott leszólítanak minket a fiatalok, hogy arra ne menjünk, de nincs mit tenni. Végül valahol a belváros és a favellák határán találunk egy egész normális szobát 20 dollár alatt, így a második kő is leesik a szívünkről.

Másnap délben hagyjuk el Tumbest. Cruz del Surral, Peru egyik legelitebb busztársaságával utazunk Limába. Azért velük, mert csak nekik van szabad helyük a buszon, a Civa, az Ormeño és a Tesla is tele vannak a következő háron napban. Az 1300 kilométeres útra 45 dollár fejenként a jegy, ami nem rossz ár, bár ekkor még nem sejtjük, hogy az éjszakánkat megkeseríti egy idegbeteg banya, akinek az egész világgal baja van. Fél óránként kezd valami égtelen rikácsolásba az utaskísérővel (igen, Peruban minden buszhoz jár ilyen), vagy a kaja nem jó neki, vagy a kávé, vagy épp a sebesség. Szegénynek hiába magyarázzák, hogy a belső sebességmérő nem azért mutat konstans 220 km/h-t, mert annyival megyünk, hanem mert rossz.

Így néz ki egy perui busz belülről

Dög fáradtan érkezünk meg Limába, 22 órás buszozás után. Három napot töltünk el a ködös fővárosban, mely alatt az egyetlen említésre méltó esemény egy gondosan megtervezett és kifogástalanul kivitelezett zabálás, valamint piálás Ancelmo barátom házában. Nem indul zökkenőmentesen az éjszaka, mert cimborám ragaszkodik hozzá, hogy kóstoljam meg a tocosht. Az a blog indulása óta talán már kiderült mindenki számára, hogy nem vagyok egy finnyás fajta, legutolsó alkalommal a sült pajort is örömmel faltam be, de a tocosh - Isten a tanúm - majdnem kifogott rajtam. Mikor beleszagolok a tálba, azonnal öklendezni kezdek.

- Észnél vagy, Ancelmo?! Mi az ördög ez? - kapok agyzsibbadást a szagtól.
- Tocosh.
- Olyan a szaga, mint a három hetes dögnek.
- Igyad csak, jót tesz!

Ancelmo barátom unokájával

Hogy mi a tocosh? Folyékonnyá rohadt burgonya. Ha van krumplis pincéd, kedves olvasó, akkor tudod milyen az, mikor tavasszal ki kell válogatni a tél folyamán megrohadt példányokat. Na, ezt szorozd meg úgy ezerrel. Vagy inkább tízezerrel. A tocosh minden képzeletet felülmúl a gusztustalanság terén, így legalább négy rumot bedobok, mielőtt újra a számhoz merem emelni a tálat.

Ancelmo, hogy biztosítson róla, nem szivatás a dolog, kortyol egy jó ízűt a trágyaléből, majd felém nyújtja a tálat. Mély levegő és már túl is vagyok rajta. Ahogy én azt elgondoltam... Éppen nem hányom el magamat, de a rothadó íz még a következő négy kupica rum után is ott marad a számban.

Mi elfelejtettük lefotózni, de így néz ki egy 6 hónapig rohasztott krumpli. A szag szerencsére nem jön át (forrás: nutriyachay.com)

Azt mondják amúgy, hogy a tocosh egészséges. Természetes penicillin, ami jó gyomorbántalmakra és a magashegyi betegséget is könnyebb vele átvészelni. Ez utóbbit kötve hiszem. Inkább robbanjon szét a fejem, de én mégegyszer tocosht nem iszom. Szerencsére a kilencedik pohárka rum után feledésbe merül, hogy egyáltalán volt ilyen az este...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!