Kicsit letérve Közép- és Dél-Amerika ösvényeiről Horvátországba utazunk az őszi szünetben. Tesszük mindezt azért, mert a nagyobbik fiam, Barangó azt hallotta az iskolában, hogy Horvátország a világ legszebb helye. Első két megállónkat a határtól nem messze, Csáktornyán és Varasdon tesszük. Ez utóbbi miatt tényleg megéri lejönni a horvát autópályáról.
Mivel a nagyobbik fiam, Barangó szeptemberben elkezdte az iskolát, a télen nem fogunk tudni családi utazást tenni Latin-Amerikában. Nem maradt más, mint az őszi és a tavaszi szünet arra, hogy egy kicsit világot lássunk közösen, s lévén én egy hétre nem repülöm át az óceánt, maradnak az európai kalandok. Talán kicsit durva váltás lesz a rengeteg egzotikus helyszín után a teljesen kiépített és kiszámítható öreg kontinens, de bízom benne, hogy itt is találunk majd olyat, amit ez idáig kevesen láttak és még kevesebben írtak róla.
Az őszi szünetre az Isztriát néztük ki magunknak. Azt az Isztriát, ahol a magyarok többsége már járt, főként nyáron, amikor minden tömve van emberrel. Én is voltam itt gyerekként nyaralni, még 1993-ban. Sok emlékem nincs róla, de nem is nagyon lehet, mivel a szüleimmel és testvéreimmel mi is a klasszikus módját választottuk a félsziget bejárásának: apám kivett egy apartmant Medulinban és többnyire a parton ücsörögtünk, esetleg felkerestük a környék látnivalóit. A pulai arénára például tisztán emlékszem, ahogy Rovinjra is, de ennél több nem nagyon maradt meg bennem a több mint 30 évvel ezelőtti útról.
Hogy az én gyerekeimnek mi marad meg a közös utazásainkból? Fogalmam nincs, de ez tán nem is annyira fontos, az már sokkal inkább, hogy sem Barangó, sem Zaránd ez idáig szinte semmit nem látott Európából, mivel születésük óta a teleket Közép- vagy Dél-Amerikában töltötték. Azt például nem értik, miért nem teszünk be fürdőruhát, ha egyszer tengerhez megyünk. Nekik a tenger a langymeleg Karib, ami alapján azt gondolják, minden tenger bármikor fürödhető.
Hogy mindenkinek megvilágítsam, gyermekeim miben vannak (és ez nekünk, szülőknek is kritika), Barangó az iskolakezdés után egyik nap azzal állított haza, hogy az osztálytársai mind azt mondták, Horvátországban voltak a nyáron egy vagy két hetet, és hogy mi milyenek vagyunk, hogy nem mutatjuk meg neki ezt az országot, közben nyilvánvalóan a világ legszebb helye, hiszen mindenki odajár nyaranta. Persze, lehet ezen mosolyogni, csak közben tudom, micsoda szereptévesztésben vannak, illetve azzal is tisztában vagyok, hogy az irigység okán fiamat gyorsan megpecsételhetik azzal, hogy ő a fél gyerekkorát a trópusokon töltötte, amivel kilóg az átlag magyar gyerekek közül még úgy is, hogy nem egy Békés megyei falusi tanodában kezdte a padot koptatni. (Helyette egy Balatonhoz közeli Veszprém megyei falusi iskolában, de olyanban, ahová nem kizárólag minimálbérből élő családok porontyai járnak.)
Talán Barangó kifakadása volt az, ami miatt pont az Isztriára és Horvátországra esett a választásunk az őszi szünetben. Persze nem rohanósan, lassan, komótosan, sok megállóval terveztem meg az utat, ne az legyen, hogy csak úgy lerohanunk az autópályán Rijekába.
Első megállónkat azonnal a határ túloldalán fekvő Csáktornyán tesszük. Én sem jártam a délvidéki magyar alapítású városokban, kíváncsi voltam rá, miben másabbak ezek a városkák, mint a határ túloldalán állók vagy a felvidéki települések, ahová Erika komáromi származása miatt sokkal gyakrabban tettünk kiruccanásokat.
A csáktornyai vár
Az kifejezetten pozitív, hogy a város szívének számító vár előtt magyarul is ki van írva minden. Innen tudom meg, hogy Csáktornya a nevét onnan kapta, hogy a 13. században a Mura és Dráva közti mocsarak a Csák család birtokába kerültek, akik a mostani vár helyén egy magas lakótornyot emeltettek, aminek nem csak az volt a célja, hogy belássák a vidéket, de a nyári szúnyograjzást is át tudták vészelni.
A vár 18. századi barokk stílusban épült a bajor Althann család megbízásából. Ők Zrínyiéktől "örökölték" meg az uradalmat, akik 173 éven tulajdonolták Csáktornyát. Többek között a korábbi erődítmény falai között írta meg Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelmet, és itt is lelte halálát 1664-ben a vadkan támadása után. A 19. század közepén a várban még cukorgyár is működött, majd volt iskola, járásbíróság. A jugoszláv időkben a vár többnyire üresen állt, ma múzeum működik benne, ami a Zrínyi családot és a Muraközt mutatja be. A srácokat jobban érdekli a vár előtt álló drótlovas és néhány kidőlt fa, amin fel-le mászkálhatnak, így a múzeumot elengedjük.
A vár belső udvara
Csáktornya másik nevezetessége a Szent Miklós Templom. A várpalota építésével párhuzamosan kezdték meg az átalakítását egy sokkal kisebb kápolna helyén, amit a Zrínyi család emeltetett a 17. század közepén. A Festetics család által építtetett 57 méteres templomtoronnyal korának egyik legmagasabb épülete volt. Odabenn állítólag 250 éves freskók láthatók, amik az akkori Csáktornyát mutatják be. Sajnos a templomot zárva találjuk.
Barangó és Zaránd a múzeum helyett inkább fára másznak
Egy gyors ebéd után átautózunk a közeli Varasdra. Jóval nagyobb Csáktornyánál, rendezettebb és élőbb is nála. Nem csak most van ez így, állítólag mindig nyüzsgőbb város volt a kistestvérnél.
A Szent Miklós Templom sajnos zárva van
Varasd neve a magyar város szóból ered horvát kicsinyítőképzővel ellátva, jelentése tehát városka. Hogy miért nem kapott soha tisztességesebb nevet, senki nem tudja, pedig megérdemelte volna, hiszen sokáig Horvátország fővárosa volt.
A varasdi várpalota elég impozáns látványt nyújt
Már a 12. század végén, III. Béla korában fontos őrhely volt a horvát határ mentén, 1440-től pedig kővárral rendelkezett. Nem sokkal később saját városi címert kapott, 1523-ban pedig megépült a városháza, ami Európa egyik első nem katonai jellegű közigazgatási központja volt. 1584-től (egészen 1925-ig) az Erdődy család tulajdona a vár, a 17. századtól kezdve pedig fontos egyházi és oktatási központ. Mivel Zágráb mellett messze a lefejlettebb település, a törökök érkezésével adta magát, hogy fővárosi rangot kapjon, mely címet 1663-tól a nagy várostűzig, 1776-ig tulajdonolt. A tűz miatt a cím visszaszállt Zágrábra, Varasdot pedig barokk stílusban építették újjá. A török kiűzése után a vár funkció nélkül maradt, a várárkot és a sáncokat elbontották, a palotaépület azonban maradt.
Kilátás a városra a vár oldalából
Az egykori várkaput is szépen felújították
Hivatalosan a városban mindössze 27 magyar él, ezért is meglepetés, amikor megszólít minket egy idős páros a vár melletti parkban, hogy milyen boldogok, hogy magyar hangot hallanak Varasdon. A 45 000-es városban sikerült azonnal egy itt élő magyar házaspárba belebotlanunk.
A várban működő múzeumot sajnos zárva találjuk, ahogy a városkapu mögött álló Sermage-palotát is. Ez az épület messze a legszebb a városban, pedig megnézném belülről a rokokó stílusú kúriát.
Varasd emblematikus épülete, a Sermage-palota
Varasd belvárosa nem nagy, de meglepően szép. A főtér a városházával a borús idő ellenére is nézelődésre csábít.
A városháza Európa egyik első olyan közigazgatási intézménye, ami nem hadászati célt szolgált
A katedrális márványból készült oltára
Betérünk a katedrálisba (ezt legalább nyitva találjuk), majd engedjük, hogy Zaránd és Barangó futkározzanak egyet a sétálóutcán. Ezután visszaülünk a kocsinkba és megindulunk Zágrábnak, ahol az első éjszakát töltjük majd horvátországi kiruccanásunk során.
Útban Zágráb felé megjelennek a hegyek
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
