A Guatemala utazásunk egyik leglátványosabb állomása az Atitlán-tó. Iximche romvárosával kezdünk, majd megmásszuk a San Pedro-vulkánt, végül megtekintjük a napfelkeltét az Indián orról. A rengeteg turista ellenére is imádom ezt a vidéket, 18 év alatt sem tudtam megunni.
Guatemalai utazásunk első állomása Mixco Viejo, a pokomam maják egykori fővárosa, amit a kakcsikelek elfoglaltak, majd erődöt hoztak létre a helyén. A város bár a kicsék ellen épült, végül a spanyolok foglalták el, de ezt nem égették úgy fel, mint Iximchét, így egész jól tudták a régészek rekonstruálni az eredeti állapotát. A turisták által csak ritkán látogatott romvárost nem könnyű szólóban elérni, mivel errefelé elég ritka a buszközlekedés. Mi tukutkokkal kerestük fel a romokat, és nem bántuk meg.
A Nicaragua-El Salvador-Honduras túránkat Roatánon fejezzük be, de előtte még tiszteletünket tesszük Copán romvárosában. A két helyszín közötti út kicsit stresszes, a rengeteg útépítés miatt lecsúszunk a késő délutáni hajóról. Utóbb kiderül, így járunk jól, mert az esti eső helyett reggeli napfényben utazhatunk a Karib-tengeren. Roatán méltó lezárása az utazásunknak. Most már jöhet Guatemala!
Nehezen hagyjuk el Nicaraguát, mivel Zolinak elfelejtettek az útlevelébe pecsételni a managuái határon, de végül megérkezünk El Salvadorba, ahol öt gyönyörű napot töltünk el a csapattal. Imádom ezt az országot! Laza, az emberek hihetetlenül aranyosak és a pupusát is bírnám enni hetekig.
Utazásunk második szakaszában Nicaragua északi vulkánjai közül érintünk párat. A Masayánál lávát fotózunk, a Telicánál denevéreket hajkurászunk, a Cerro Negróról deszkával csúszunk le. Remek élmény nicaraguai vulkánokat mászni!
Megérkezik a Mirador-csapat, de ketten Panamában ragadnak egy lejárt útlevél miatt, így kicsit aggódva kezdünk bele a Nicaraguát, El Salvadort és Hondurast érintő körutazásunkba. A Mombacho-vulkánnal indítunk, majd egy igazi erőpróba következik az Ometepe-szigeten a Maderas-vulkán személyében. Sikerül elérni a csúcsot, de nem biztos, hogy újra nekivágnék.
Nicaragua túra kezdődik, de a csapat érkezése előtt még van idő arra, hogy Zolival körbejárjuk a Fehér Falvakat, amik csak nevükben fehérek. Látunk ugyan pár szép dolgot, de ami igazán beleég a retinánkba, az a rengeteg szemét. A Masaya-tótól, a San Juan-vízeséstől és La Boquita tengerpartjától felfordul az ember gyomra, ha nem lenne a meseszép naplemente és néhány remek halétel, sikítva menekülnék el a környékről. Bár sokszor jártam már Nicaraguában (utoljára tavaly), amit ezen a vidéken látunk, az sokkoló.
A Kelet-Kolumbia túránkat egypár napos Bogotá környéki kirándulással zárjuk. Először a Sumapaz paramón teszünk egy kirándulást, utána Choachí környékével ismerekedünk, majd a La Chorrera-vízeséssel zárjuk a sort. Nagyon más, de nem kevésbé szép az Andok, mint volt a Serranía de la Macarena.
San José del Guaviare nem tartozik Kolumbia ismert desztinációi közé. A város a 2016-os békekötés után kezdte nyitogatni az ajtókat, s bár egyre több a belföldi turista, a külföldiek még nem fedezték fel maguknak. Pedig a Serranía de la Lindosa nem csak természetileg, régészetileg is Kolumbia kiemelkedő helyszíne. Sőt! 12 000 éves barlangrajzai nem csak az itt élő indián kultúráknak, hanem Amazónia teljes történelmi és ökológiai múltjának emléket állítanak, ami nélkül még most is sötétben tapogatóznánk a föld legnagyobb esőerdőjének őslakosaival kapcsolatban. San José del Guaviare nem csak egy turista spot, hanem annál sokkal több!
A Caño Cristalesnél sokszor jártunk az elmúlt években, de olyan szépnek még soha nem láttuk, mint ebben az évben. De olyan sem történt még velünk soha korábban, mint a Rio Guayabero petroglifjeinél, ahol a csónakosunk elveszítette az uralmát a jármű felett, és míg mi a karcolatokat csodáltuk, ő eltűnt a Raudal zúgói között. A hajó elvesztésével alternatív útvonalon kellett visszatérjünk a szűkület túloldalára, így a Ciudad de Piedrát ki kellett hagyjuk, de amit ezen az ösvényen láttunk, az mindenért kárpótolta a csapatot.