Az utolsó napok Hondurasban felemásra sikerednek. Tegucigalpától keserű szájízzel búcsúzunk, de a Yojoa-tó környéke mégis csak azt mondatja velünk, Honduras nem olyan rossz hely. A Pulhapanzak-vízesés most is elvarázsol, és a PANACAM is belopja magát a szívembe. Ha teheted, szánj sokkal több időt erre az országra, mint Copán, Utila és Roatán!
Összeszedem a családot Nicaraguában, majd megindulunk északnak. Hondurasban egy Sabana Grande nevű apró faluban kötünk ki, ahol megismerkedünk Los Nanzales kék folyóival. Nem tudom, hogy kerülte eddig el a figyelmemet ez a természeti csoda. Ha egyszer Hondurasban jársz, ezt a helyet ki ne hagyd!
2012. február 18-án a kora délutáni órákban tűz ütött ki a comayagüelai piacon, aminek következtében egy teljes városrész leégett. Csodával határos módon senki nem halt meg a két napig tartó tűzben, de ezrek élete ment tönkre az árukészletek megsemmisülése nyomán. Ezen a napon pont Tegucigalpában jártam, és látván a főváros fölött gomolygó füstött, megindultam a tűz irányába. Órákon át fotóztam a helyszínt, az embereket, tűzoltókat és fosztogatókat. Képes blog a 21. század eddigi legnagyobb közép-amerikai várostüzéről.
Bár nem terveztem három napot Tegucigalpában tölteni, a csapatom csomagjainak elmaradása okán a hondurasi főváros rabja lettem. Nem mondanám, hogy szeretem ezt a várost, sőt! Tegucigalpa kimondottan kellemetlen hely, s bár van pár vállalható látnivalója, a közbiztonság hiánya rányomja a bélyegét a közhangulatra. Ezzel szemben Comayaguába beleszerettem, oda biztos, hogy visszatérek még.