Pandémia alatt utazni nem egyszerű dolog. Nekem is újra kell tanulnom a kontinenst, mert nem tudom, melyik országra mennyire nyomta rá a bélyegét a bezárkózás. Tavaly áprilisban Kolumbiában sem indult zökkenőmentesen az út, de a folyton változó szabályok Costa Ricát sem teszik könnyen utazható országgá. Nem világos, hány oltás kell a belépéshez, hol kell maszkot hordani, hol fogadnak el készpénzt, hol csak bankkártyát. Ráadásul Mexikóban túlfoglalják a gépemet, így késve érkezem. Az első néhány nap nem volt egyszerű szervezés szempontjából.
Az elmúlt néhány napot a San José környéki látnivalók felfedezésével töltöttem, de a sort még nem sikerült lezárni. Két rom és egy vulkán felkeresésével lett teljes a kaland, amit egyetlen napba sikerült belesűrítenem. Az elmúlt egy hét legnagyobb élményét azonban egy vízesés adta, aminek létezéséről a ticók sem tudnak.
Mivel még mindig van pár napom a csapat érkezéséig, átteszem a székhelyemet a San José túloldalán fekvő Orosí falujába. Emlékszem, 2009-ben egy faluvégi kis hostelben szálltunk meg Erivel, ami nem volt túl drága. Úgy tervezem, most is ott kötök ki, s talán a Tapantí Nemzeti Parkot is sikerül felfedeznem. Itt találkozom Angellel.