Fél nap Salar, éjszakai busz La Pazba, majd Lima érintésével utazás haza. Így zárul a 18 nap alatt 5 országot érintő dél-amerikai utazásunk. Ami miatt emlékezetes az utolsó szakasz, az nem más, mint a Potosít Uyuníval összekötő út, amit ezidáig nekem is csak éjszaka volt szerencsém teljesíteni. Pedig ha egyszer teheted, járd végig nappal, mert egészen elképesztő színek és formák fogadnak a háromórás buszos utazás során. Képes beszámoló következik Bolívia talán leglátványosabb útjáról.
Ami Perunak a Machu Picchu, az Bolíviának a Salar. Nincs olyan turista, aki az országban utazva ne keresné fel a Föld legnagyobb sóvidékét, hogy ott mókás fotókat készítsen és élvezze a végtelen nagy semmit. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Salar a bolíviai gazdaság Szent Grálja is egyben.
Butch Cassidy és a Sundance kölyök történetét Paul Newman és Robert Redford ismertette meg a világgal. Az 1969-es filmből nem jön át, hogy a vidék, ahol a két bandita garázdálkodott, mennyire zord és kietlen. Pedig az. A Sziklák völgye után Dél-Amerika egyik legkegyetlenebb vidéke vár ránk, ahol néhány flamingón és vikunyán kívül nem él meg semmi. Éjszaka -10 fokban, 100 km/órás szélben, 4300 méteren.
Egy 2005-ben forgatott dokumentumfilm után a fél világ Bolíviára vetette a figyelmét. Mindenki azon sajnálkozott, hogy szegény potosi bányászok napi mindössze egy dollárért embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni, s hogy a többség a negyvenedik életévét sem tudja betölteni. Tíz év nagy idő. Ma Bolívia bányászai nemhogy nem egy dollárért dolgoznak, az átlagos fizetés többszörösét teszik zsebre. Ettől persze még nem cserélnék velük, főként azért nem, mert az Altiplano ezen része hihetetlenül zord és dögunalmas.