A csapat érkezése előtt látogatást teszünk annál a Hato Barleynél, ami tavaly nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt. A Hato Boral tulajdonosától kaptuk a tippet, ő segített felvenni a kapcsolatot a 9500 hektár nagyságú birtok üzemeltetőivel. Mivel mi voltunk az első külföldi vendégeik, Don Felipe és Yasmin mindenben segítettek nekünk, hogy a lehető legtöbb állatot lencsevégre tudjuk kapni. A Hato Barley után visszatérünk Yopalba, összeszedjük a csapatot és irány a Hato Boral, ahol tökéletes két napot töltünk lovaglással, mely során még óriáshangyászt is sikerül becserkésznünk.
A Los Llanosra azóta szerettem volna csapatot hozni, hogy Erivel 2016-ban csodálatos másfél hetet töltöttünk a Magyarország nagyságú mocsaras szavannán. Szeptember lévén ezúttal az esős évszakban érkezünk, ami miatt nincs olyan sok állat a lagúnák körül, cserébe azonban nincsen elviselhetetlen meleg. Bár nehezen rázódunk bele a llanero életbe, végén mindenkit bekebelez a puszta hangulata. Vízidisznók, kajmánok, mocsári szarvasok és íbiszek kerülnek a kameráink lencséje elé, ahová végül az az óriáshangyász is bekúszik, amit nekem is most van szerencsém először vadonban látni.
A Los Llanos déli része messze nem olyan izgalmas, mint volt az északi, de azért jó megtapasztalni, hogyan nyílnak meg az itt élők négy évtized gerilla uralom után. Amerre megyünk, mindenhol sztárként kezelnek minket. Mintha a llanerók soha nem láttak volna fehér embert.