Egy kedves barátommal, Zolival utazgatok a következő napokban Kolumbiában. Madarászkodni indulunk, végül vízeséseket fényképezünk, termálban úszkálunk és vegyülünk a falusiakkal. Machetá mellett rábukkanunk a Tocola-vízesésre, Tenzában pedig egy kocsmázás után teljesen átírjuk a következő napok terveit. Mert Kolumbiában teljesen felesleges tervezni bármit is, hisz úgyis belecsöppensz a véletlenek spiráljába, ami felülír mindent.
Covidosan nem akkora buli az utazás, de szerencsére kezdem magam jobban érezni, így az elmúlt napok fáradt lődörgése után végre van kedvem túrázni. A Guatavita-lagúna után a Sueva-vízesést is megmutattam a csapatnak, de a legfelemelőbb az, hogy Bogotá agglomerációját magunk mögött hagyva a pandémiás nyomás is elillanni látszik. Lassan az egész csapat felszabadultá válik, és ettől mintha az én covidom is megfutamodna.
A Bogotától egy köpésre fekvő Gachetá környékén kalandoztunk, és rengeteg csodába botlottunk. A Sueva-vízesést képeslapokon kéne mutogatni, a Guavio-víztározót körülölelő hegyeken pedig kirándulók ezreinek kéne túrázni. Hogy miért nincs itt mégsem egyetlen turista sem? A smaragd miatt. A zöld ékkővet bányászni máig sokkal nagyobb biznisz, mint a turistákat körbekalauzolni ezen a mesés vidéken.
Tudtad, hogy létezik kolumbiai zsidóság? És hogy ők az egyetlenek, akik származásuk szerint európai állampolgárok lehetnek? Mi sem tudtuk, egészen addig, amíg egy apró andoki faluba, Guayatába nem értünk. A környék mégsem erről híres, hanem a smaragdról, hiszen Somondoco és Chivor a Föld egyik legértékesebb drágakövének a hazája.
Ismét Kolumbia hegyei között találjuk magunkat, és olyan meseszép falvakra lelünk, mint Chinavita és Tenza. A táj valami mesés, mégsem jár erre egyetlen turista sem, pedig innen nem messze, Villa de Leyvában minden évben tízezrek pihenik ki a bogotái fáradalmakat. Eri azonban kemény lány, ő Guatequében teszi meg mindezt, miután egy allergiás roham után az orvos egy nap pihenőt rendel el neki.