Egy kedves barátommal, Zolival utazgatok a következő napokban Kolumbiában. Madarászkodni indulunk, végül vízeséseket fényképezünk, termálban úszkálunk és vegyülünk a falusiakkal. Machetá mellett rábukkanunk a Tocola-vízesésre, Tenzában pedig egy kocsmázás után teljesen átírjuk a következő napok terveit. Mert Kolumbiában teljesen felesleges tervezni bármit is, hisz úgyis belecsöppensz a véletlenek spiráljába, ami felülír mindent.
Ritkán fordul elő, de ezúttal úgy hozza a sors, hogy nem egyedül repülök Kolumbiába, hanem azzal a Zolival, akivel tavaly ismerkedtem meg a Moszkító-part túra során. Zoli fejébe vette, hogy az 50. születsénapjára megajándékozza magát egy három hónapos utazással, amibe három Mirador túra is belefér. Az első Kelet-Kolumbiába vezet majd, de mielőtt megérkezne a csapat, szeretne madárfotósként elmerülni a Los Llanos és a köderdők élővilágában, így felkért, hogy szervezzek neki egy szafarit. Zoli még soha nem járt Kolumbiában, így nem tudhatja azt, amit én már a felkérés pillanatában tudok: pár óra elteltével tenni fog a madarakra és sodródni fog az árral, mert Kolumbia az az ország, ahol semmi nem úgy történik, ahogy az ember tervezi.
Bogotában csak egyetlen éjszakát töltünk, kora reggel már a buszterminálon kutatjuk a Machetába induló járatokat. Ezt jelöltem meg első állomásként, mert a falu közelében van egy szép vízesés, az odavezető útról pedig azt írják, mentén rengeteg szép madár figyelhető meg.
Az út hosszú és unalmas, mármint nekem. Zolinak nem, mert amint elhagyjuk Bogotát, leesik az álla. A dús legelők, a zöldellő hegyek, a rendezett haciendák és a tisztaság abszolút nem hasonlítanak arra, amit tavaly Hondurasban látott.
A Sisga-víztározó után lekanyarodunk az autópályáról és megkezdjük az ereszkedést Machetá falujába. Nagyjából három és fél órás utazás után futunk be az apró faluba, aminek egyetlen szállójában, a GL Hotelben veszünk ki egy szobát. A házi néni nem kicsit meglepett, amikor megpillantja a két hátizsákost; elmondása szerint nála még soha nem szállt meg külföldi.
Machetá nem a legizgalmasabb falu Kolumbiában
Machetá nem túl érdekes, kifejezetten csendes, már-már unalmas település. Van egy-két gyarmati korból megmaradt épülete, de semmi olyan, ami említést érdemelne. Holnapra a Tocola-vízesést és annak környékét terveztem be, hátha sikerül madarakat fotóznunk, de itt van előttünk az egész délután, ami alatt kéne valamit csináljunk. Jobb ötlet nem lévén szerzünk egy camperót, aminek sofőrjét, Alejandrót megkérjük, vigyen el minket a környező veredákra, mert a legkönnyebben ilyen helyeken lehet madarakra vadászni.
Machetá gyönyörű helyen fekszik
A célt is megnevezem, mivel a térképen szerepel egy Cascada El Chirme, ami akár még látványos is lehet. Amint elhagyjuk a falu határát, Zoli felém fordul és azt mondja:
- Hagyjuk a madarakat a fenébe! Ez az egész úgy zseniális ahogy van. Csak menjünk, nézzünk ki a fejünkből és szívjuk be a vidéki levegőt.
Útban a Cascada El Chirme felé ez a panoráma tárul a szemünk elé
Zolinak egy nap sem kellett, hogy átvegye a kolumbiai flowt, előbb megérkezett, mint gondoltam volna. Persze itt-ott megállunk egy-két fotóra, még madarat is lencsevégre kapunk, de sokkal inkább a táj és az életérzés az, ami miatt órákon át vitetjük magunkat Alejandróval. A vízesés amúgy teljesen érdektelen, de ez semmit nem von le a délutáni kocsikázásunk értékéből.
A Cascada El Chirme olyan zuhatag, aminek máshol az országban nem lenne neve
Naplemente előtt még ellátogatunk a közeli termálfürdőhöz, ahol - mondanom sem kell - mi vagyunk az egyetlen külföldiek. Kocsányon csüng mindenki szeme, amikor megjelenünk a medencében, de megszólítani nem mernek minket. Amúgy a Los Volcanes termálfürdő kolumbiai viszonylatban egészen kulturált. Van itt szauna, masszás, minden. Még olyan opció is van, hogy a lépcsőn visszafelé felvisznek hordágyon, nehogy megizzadj a kiázás után.
A Los Volcanes termálfürdő meglepően kellemes hely
Másnap kora reggel jön értünk Alejandro. A cél a Tocola-vízesés, amiről még nem hallott fiatal barátunk, de én könnyedén elnavigálom addig a pontig, ameddig kocsival el lehet jutni. Ez a pont a Vereda Bella Vista, egy apró tanyabokor, ahol többnyire lulót, dohányt és tomate de árbolt termesztenek. Egy ház udvarán parkoljuk le a kocsit, majd megindulunk a hegy oldalában futó traktorúton. Bár a neten azt olvastam, hogy a környék gazdag madarakban, mi semmivel nem látunk többet itt, mint tegnap az El Chirme-vízesésnél.
A Vereda Bella Vistától gyalog indulunk a Tocola-vízeséshez egy térképeken nem jelölt traktorút mentén
Látunk azonban fosszíliákat. A Cerro El Volador névre hallgató hegyhát mészkőből épül fel, a felszínre bukkanó sziklák pedig telis-tele vannak kagylólenyomatokkal.
A Tocola-vízesés körül rengeteg a fosszília
Egy óra gyaloglás után tűnik fel a vízesés, de elég messze ahhoz, hogy normális képet készítsünk róla. Szerencsére Zolinál van drón, így be tudunk repülni a völgybe és születik néhány jobb fotó.
A Tocola-vízesés ezeknek a szikláknak a tetejéről szakad alá
Látunk madarakat, de nem akkora számban, hogy érdemes volna madarászkodni
A Tocola-vízesés abszolút megéri a sétát, Zoli is elégedetten tér vissza a kocsihoz, még ha madarak terén nincs is egyelőre sikerünk. Alejandro Tenzáig visz minket, de menet közben érintjük Tibiritá faluját, ahol épp őstermelői fesztivált tartanak. Érkezésünkkor a pap éppen megáldja a vetőmagot, a zöldségeket és lekvárokat, a falusiak pedig népviseletben táncolva ünneplik a fesztivál megnyitóját. Hihetetlen, hogy az apró falunak a lakói milyen minőségben képesek megélni a saját ünnepüket. Nincs céllövölde, ugrálóvár és műanyagárus, van cserébe népzene, népviselet és ünnepelni vágyó tömeg.
Nekem ezt a képet sikerül meglőnöm a Tocola-vízesésről
Drónról azért jobb kép született (fotó: Markolt Zoltán)
Egy órán át nézelődünk mi is, aztán irány Tenza! La Capilla érintésével futunk be Boyacá egyik legszebb településére, ahol nem először járok. Az utolsó alkalommal, mikor ide csoportot hoztam, nem tudtam kitenni a lábamat a szálló ajtaján, úgy esett, most azonban szép, napos időnk van. Zolival azonnal el is veszünk a gyarmati utcák rengetegében.
Tibirtá kellemes emlék marad a számunkra
Tenza sokkal élőbb, mint volt Machetá, nekünk sem kell sokáig keresnünk, hol igyunk meg egy üveg Pokert. A piac oldalában találunk rá egy evőre, ahol néhány fickó koccintgat. Azonnal maguk közé fogadnak minket, néhány üveg sör után előkerül egy üveg aguardiente is, de nem az ócska fajtából, hanem a felső polcról, díszes üvegben. Rettentően utálom a kolumbiai szájvizet, de ezt nem lehet visszautasítani.
Italozás közben megjelenik az egyik fickó felesége, aki polgármesternek indul a faluban. Amint megtudja, hogy turisták vagyunk, azonnal emeli a telefonját, és tudtunkon kívül szervezni kezdi a látogatásunkat Chivorba, a smaragdbányákba.
- Hogy lássák a tenzai vendégszeretetet, holnap látogatást tehetnek a bányáknál. Holnap hajnalban jön önökért egy autó, remélem, élvezni fogják a kirándulást - lep meg minket az ivócimboránk felesége.
Zoli és Tenza igen jól mutatnak együtt
Zoli bambán néz rám, majd bólint, hogy menjünk. Smaragdbányát úgy sem lát minden nap az ember, állatokat pedig fotózunk majd a Los Llanoson.
A kocsmárosné férje közben húst kezd sütögetni, amit aztán elénk pakolnak. Zoli aggódni kezd, ki fogja mindezt kifizetni, de én megnyugtatom, hogy senki. És tényleg senki. Több órás masszív ivás után az öreglány elénk teszi a számlát 12 000 pesóról. Az első két sörünket kell csak kifizessük, onnantól a ház vendégei voltunk mindenre. Zoli nem hisz a szemének. Hazafelé baktatva csak annyit mond:
- Most már értem, hogy miért Kolumbia a kedvenc országod.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
