Tudtad, hogy létezik kolumbiai zsidóság? És hogy ők az egyetlenek, akik származásuk szerint európai állampolgárok lehetnek? Mi sem tudtuk, egészen addig, amíg egy apró andoki faluba, Guayatába nem értünk. A környék mégsem erről híres, hanem a smaragdról, hiszen Somondoco és Chivor a Föld egyik legértékesebb drágakövének a hazája.
Mióta rájöttünk, hogy a kolumbiai Andok minden faluja rejt valami szépet és érdekeset, próbálunk egyetlen települést sem kihagyni. Eri allergiás rohama szerencsére alig egy nap alatt alábbhagy, így újult erővel vágunk neki a vidéknek, elsőként a Rio Súnuba túlpartján fekvő Guayatának.
Szemben a Tenza-völgy néhány településével, mint Guateque, Tenza vagy Chinavita, Guayatának nincs koloniális múltja, mivel csak a spanyolok legyőzése után, 1821-ben alapították. Az akkor élt emberek gyűlölvén a spanyol elnyomást, semmi olyat nem akartak építeni, ami egy kicsit is emlékezteti őket a múltra, így Guayatá egy szedett-vedett mezőfalu lett. Neve sem latin eredetű, a korábban itt élő chibchák nyelvén azt jelenti: a törzsfőnök szántója.
Guayatá a hegyek között van, mégis mezőfalu
A spanyol időknek ma már romantikája van, a kolumbiaiak sem úgy tekintenek konkvisztádoraikra, mint véres elnyomókra. Az igazat megvallva a sok kegyetlenkedés mellett rengeteget köszönhetnek nekik, ilyen például az úthálózat, az új mezőgazdasági termékek behozatala és az oktatás is. A 21. században a kolumbiaiak többsége szeretne kicsit európai lenni, ráadásul a spanyol kormány lehetőséget is biztosít erre. 2012 óta, akinek vezetékneve "z" betűre végződik (Ramírez, López, Sánchez, stb.), vagy Camachónak és Medinának hívják, az beadhatja kérelmét spanyol állampolgárságra, de csak akkor, ha igazolni tudja, hogy felmenői között van legalább egy szefárd zsidó. Furcsa, nem igaz?
A történet 1492-ben kezdődött, mikor is a spanyolok kiűzték a mórokat, és minden ott maradt nem kasztíliait felszólítottak, hogy vagy keresztény hitre térnek, vagy elhagyják Spanyolországot. Az addig békében élő szefárd zsidók többsége Marokkó és Törökország felé vette az irányt, de volt egy kisebb közösség, akik állítólag jó kapcsolatot ápoltak Kolumbusz Kristóffal, s hogy ne kelljen mohamedán földre költözniük, inkább vállalták a vakmerő kalandot Amerikába. Azt se felejtsük el, hogy Kolumbusz expedícióit nem csak a spanyol korona, de zsidó kereskedők is támogatták.
Mi köze Guayatának a zsidókhoz?
A felfedező harmadik expedíciójának hat hajóval és négyszáz emberrel vágott neki, köztük állítólag sok szefárd zsidóval. Partot csak Venezuelában értek, ahol létrehoztak pár kolóniát, majd hátrahagyták a szefárdokat, akik idővel szétszóródtak a kontinensen. A 19. század elején sok, azóta persze kereszténnyé lett szefárd család sarja csatlakozott Simón Bolívar függetlenségi háborújához, így érkeztek meg Kolumbiába. Tisztában voltak a múlttal, a szefárdok nem akartak spanyol városokban letelepedni, ráadásul a Tenzában, Monguíban vagy Villa de Leyvában élő spanyol nemesség leszármazottai nem voltak túl befogadók. A szefárdok kénytelenek voltak saját településeket létrehozni, de hogy a jövőjük megalapozott legyen, azt gazdag, spanyolok által lakott települések közelében tették.
Ők már valószínűleg nem fognak Európába költözni
Andrés José de Medina Ramírez (akinek mindkét vezetékneve, a Medina és a Rámírez is szefárd eredetre utal) közvetlen a függetlenség kikiáltása után megalapította Guayatá faluját, vagyis a törzsfőnök szántóját. Guayatá mai napig mezőgazdaságból él, és a Tenza-völgyben azt mondják, itt teremnek Kolumbia legfinomabb gyümölcsei.
2012 óta kolumbiaiak tízezrei adták be az állampolgársági kérelmüket a spanyol nagykövetségen, többségük a Guayatá jellegű kisvárosokból származik, amiket feltehetően szefárd családok alapítottak. Érdekes módon azok az antioquiai családok, akik mai napig tartják spanyol származásukat (közüllük kerülnek ki a Föld legszebb emberei, ezt nem csak én mondom), esélytelenek a spanyol útlevélre. A 20. század közepe óta tartó népességrobbanás miatt egyre nehezebb kiszűrni, kinek folyik szefárd vér az ereiben, így a több tízezer kérelemből alig pár ezer ért célt.
Mivel a Kolumbiában maradók is szeretnének európainak tűnni, a szedett-vedett városokat is próbálják spanyolossá tenni. Guayatá nem szép, viszont egységesen fehér-sárga házaival egészen kellemes hely.
Így lehet egy csúnya kisvárosból kedves települést faragni
A falu határában kialakítottak egy tanösvényt, aminek végéről remek kilátás nyílik a Rio Súnuba völgyére. Ebből nem sokat tudunk élvezni, mivel elered az eső, így rohamléptekben térünk vissza Guayatába.
Nem jutunk sokáig a parkban, mert elered az eső
A völgy ezen oldalán is fut egy út, összekötve Guayatát Somondocóval és Chivorral, azonban nincs rajta közlekedés. Egy taxis felajánlja, hogy 150 000 pesóért eldob minket Chivorba, de ezt sokaljuk egy faluért, amiről ráadásul úgy hírlik, hogy nem túl biztonságos, mivel a határában smaragdbányák üzemelnek, s Victor Carranza halála óta elég gyakoriak az összecsapások a bányák felügyeleti joga miatt.
Napfényben biztos jobban mutatna a Rio Súnuba völgye
Somondoco csak 12 kilométerre van, így nekivágunk gyalog, annak ellenére, hogy olykor-olykor elered az eső. A földút guayaba és granadilla ligetek között tekereg, néhol mélabúsan legelésző marhákat látunk. Ezek a ranchek nem lakottak, aminek oka a Smaragdháború. A smaragdért folytatott harcokat az 1980-as évek végéig vívták Muzo és Chivor környékén. Akkortájt mindenki a smaragd körül sertepertélt, többek között az a José Gonzalo Rodríguez Gacha is, aki haláláig Pablo Escobar jobb keze volt a Medellín kartelben. A smaragdbányászat Escobar haláláig összefonódott a gerillákkal, a paramilitárisokkal és a drogkereskedőkkel, majd a kokainbáró "kivégézse" után Victor Carranza nevével. A smaragd mostani politikai szerepe egészen a mostani kolumbiai elnök Nobel-békedíjáig elér, erről itt írtunk korábban.
Rio Súnuba
A múlt egy apró tanyán elevenedik meg, aminek kertjében egy kisrepülő maradványai tűnnek fel. Régen ezekkel a gépekkel szállították a kokaint az USA-ba, a Samaragd cárok pedig nyakig benne voltak a bizniszben. Victor Carranza 2012-ben meghalt, azóta attól tartanak az itt élők, hogy a Smaragdháború újból kitör. Persze ehhez lesz néhány szava a mostani elnöknek is.
Mit keres egy régi kisrepülő a hegyek mélyén?
Féltávnál belebotlunk egy fickóba, aki az út szélén ücsörög a kutyájával. Távolról köszönt minket, de a beszéde furcsa. Ahogy közelebb érünk hozzá, látjuk, hogy az arca sem ép. Tiszta a gyerek, csak olykor furcsa dolgokat mond, és nehezen is jár.
- Honnan jöttetek? Én José vagyok, itt lakom anyámmal az egyik ranchen - mutatkozik be a fickó - Elkísérhetlek titeket egy darabon?
Biccentünk, hogy persze, az út végülis mindenkié.
- Azért vagyok furcsa, mert fejbe lőttek húsz éve Bogotában - fagyaszt le minket a srác.
- Mi történt?
- Fiatal gyerek voltam, s mint mindenki, én is csempésztem.
- Mit?
- Tudjátok, smaragdot. Egyszer aztán fejbe lőttek közvetlen közelről. A golyó átment az agyamon, de nem haltam meg. Csak a beszéd- és mozgásközpontomat roncsolta kicsit - mosolyog.
- Hogy élted túl?
- Azt hitték, meghaltam. De nem. Fél évig kómában voltam, aztán felébredtem. Sajnos azóta nem tudok dolgozni, az anyámmal élek, és segítek neki a ház körül. Nem adnátok pár pesót?
Kap tőlünk némi aprót, majd lemarad, mert a tüdeje is sérült és nem tud felfelé sétálni. Már jó két órája baktatunk, mire feltűnik az első autó. Somondocóba tart, így az utolsó három kilométeren velük tartunk.
Somondoco látképe az útról
Somondoco, szemben Guayatával, koloniális hangulatú falu. A spanyolok egy chibcha falu helyén hozták létre, és 1930-ig a legfontosabb smaragdbánya volt. Aztán megalapították a közeli Chivort, valamint a Pacho környéki Muzót, és Somondoco szerepe leértékelődött. Persze mai napig mindenki a smaragdból él, a legtöbb helyinek a nyakában lóg egy drágakőből készült medál.
Betérünk egy boltba kóláért, ahol éppen négy helyi fickó talaj részegre issza magát. Meglátnak minket, azonnal odaültetnek az asztalukhoz, és elkezdenek meghívogatni sörökre. Eri mondja, hogy nem iszik, mivel az allergia gyógyszerre nem ajánlott, így ő kénytelen több üveg mangólevet leönteni a torkán.
Somondoco szép helyen fekszik
Barátaink annyira be vannak állva, hogy nehezebb velük szót érteni, mint Joséval, a szétlőtt fejű samaragdcsempésszel. Annyit azért megértünk a mondandójukból, hogy bár Somondoco ma már messze nem a legnagyobb smaragdbánya, de a gerillák kivonulása óta jut annyi az emberek zsebébe, hogy megérje a smaragddal foglalkozni.
Húsz perc alatt legurítok három sört, majd kirendelnek nekem egy negyediket, aztán felállnak az asztaltól és távoznak. Félek, hogy nem fizették ki a meghívásukat, de a boltos nő közli, hogy Don Ricardo igazi úr, természetesen a számla rendezve van. Hogy melyikük volt Don Ricardo, azt nem tudom, de a nő nagy tisztelettel beszél róla. Nyilván nem kis ember a smaragdbizniszben.
Somondoco temploma
Somondoco a smaragdon túl az édességeiről híres. Itt készül a dulce de cuajada, ami sajt karamellbe forgatva, valamint a sagú, ami hasonlít a mi linzerünkhöz. Az egyik boltban veszünk belőlük pár szemet és nem csalódunk. Szerintem ez a két édesség az eddigi legjobb, amit Dél-Amerikában kóstoltunk.
A karamellás sajt finom
A faluból van vissza iránytaxi Guatequébe, de csak este 5-kor, ráadásul a sofőr masszívan iszik a bányászokkal az egyik helyi kocsmában. Mellénk gurul egy coyote, vagyis illegális taxis, aki közli, hogy most indul vissza a városba, és iránytaxi áron elvisz minket.
Érdekes volt látni ezt a két teljesen eltérő települést egymás mellett. Chivorba pedig egyszer biztos, hogy elmegyünk, mert Kolumbiát nem lehet úgy magára hagyni, hogy ne lássunk egy smaragdbányát...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
