Nariñót a turisták csak akkor érintik, ha Kolumbiából Ecuador felé utaznak tovább. A többség meg sem áll ebben a megyében, pedig az egyik legszebb az egész országban. A csapattal először a Cocha-lagúnát ejtjük útba, majd Túquerresből próbálunk felmászni az Azufral-vulkánra, amire sajnos nem jutunk fel, mert a krumplitermesztők háborút vívnak a nemzeti parkkal. Cserébe tengerimalacot, valamint llapingachót eszünk és élvezzük a Kolumbia más részeitől teljesen eltérő Nariñót.
Amíg arra várunk, hogy megszáradjanak a ruháink, felfedezzük Pastót, ami nem igazán nyűgöz le minket. Nem úgy a Laguna de la Cocha, aminek nem csak legendája, de a környéke is mesés. Egy csepp Skandinávia kolumbiai módra.
Nariño egyetlen, turisták által is látogatott természeti látványossága az Azufral-vulkán krátertava, a Laguna Verde. Balszerencsénk van az időjárással, semmit nem látunk az állítólag meseszép tóból. Cserébe a Guaitara-kanyonnal vigasztalódunk, ami bár nem olyan szép, mint volt a Juanambú vagy a Rio Mayo, mégis elrabolja a szívünket. Lassan kipipáljuk Észak-Nariño minden szegletét.
Irány ismét észak! Alig egy hetünk maradt, hogy megérkezzünk Venezuelába, ezért sietősre vesszük a figurát. Kolumbia azonban drága, így stoppolni kényszerülünk. Nem bánjuk meg, mert a Föld legszebb temetője után olyan srácokkal találkozunk Kolumbiában, akik előtt bármikor készséggel megemelem a kalapom. Milyen 21. századi fiatalként gerillákat ölni az esőerdőben? Lélekerősítő, nincs rá jobb szó. Világos, hogy miért Kolumbia a legboldogabb ország Dél-Amerikában.
Keresztülrohanunk Dél-Kolumbián és Ecuadoron, csak a Las Lajas bazilikánál és Quitónál állunk meg egy rövid időre. A nagy rohanásnak majdnem katasztrófa a vége; a perui határon ellopják a nálunk lévő összes készpénzt, a perui túránk szinte teljes költségvetését. Eközben lebetegszem, 40 fokos lázzal érkezem meg utazásunk ötödik országába.