Keresztülrohanunk Dél-Kolumbián és Ecuadoron, csak a Las Lajas bazilikánál és Quitónál állunk meg egy rövid időre. A nagy rohanásnak majdnem katasztrófa a vége; a perui határon ellopják a nálunk lévő összes készpénzt, a perui túránk szinte teljes költségvetését. Eközben lebetegszem, 40 fokos lázzal érkezem meg utazásunk ötödik országába.
Hosszú utazás veszi kezdetét, lévén néhány nap múlva érkezik egy Mirador-csapat Limába, s addig még le kell jussunk Dél-Kolumbiába, át kell utazzunk Ecuadoron, be kell ugorjunk Chachapoyasba egy kis romlátogatásra, majd végig kell buszoznunk a Csendes-óceán partján kanyargó Pánamerikai autóúton.
Popayánban ismét buszra szállunk, és egész álló nap döcögünk a Kolumbia délnyugati csücskében fekvő Pastóig. A városból remek kilátás nyílik a 4271 méter magas Galeras-vulkánra, de ennél többet Pasto nem nyújt. Sok felé jártam már életemben, de eltekintve a természeti környezettől, kevés volt közülük ennyire nyomasztóan szürke, semmitmondó és elhanyagolt település.
Egyike Pasto szebb épületeinek
A kapualjakban és a tereken hemzsegnek az összevert, rossz arcú alakok. Pasto az a fajta város, amely cseppet sem tud esztétikai élményt nyújtani az átutazónak, és ahol sötétedés után az ember veszélyben érezve magát gyorsan behúzódik az olcsó szálló poros és dohos szobájába. Onnan aztán ki sem dugja az orrát pirkadatig.
Pastóban nem is akarunk sokat időzni, így másnap reggel már utazunk is tovább. Bár Pasto nem nyerte el a tetszésünket, azért Nariñóban van mit nézni. A Pastótól mintegy 80 km-re található Ipiales városának kanyonba épült, Las Lajas névre keresztelt bazilikáját például nagy hiba lett volna kihagyni. Látványra sem utolsó, de a története talán a templomnál is szebb.
A Las Lajas bazilika egy gyönyörű kanyonban épült
Több mint 300 évvel ezelőtt Maria Mueces süket-néma lányával, a kis Rosával pusztító viharba keveredett a hegyek között. Miközben próbálták menteni az életüket, a kislány egy villámok által létrehozott női sziluettet pillantott meg az egyik szikla oldalán. Anya és lánya a szikla oldalába bújva vészelték át a vihart. Az árnyalakot Szűz Máriával azonosították, így a kanyon népszerű zarándokhellyé vált, ahol az egyik sziklán ma is női alak vonásai figyelhetők meg.
Az első szentélyt fából és szalmából építették, aztán 1802-ben egy másik, nagyobb templomot húztak fel a helyére, amit híddal kötöttek össze a kanyon szemközti oldalával. A lenyűgözően szép, 30 méter magas neogótikus szentély, amelynek egyik falát a hegy oldala képezi, 1949-ben készült el.
Ezért a bazilikáért megérte tenni egy kitérőt
Megittasodva a mesés látványtól taxiba pattanunk és meg sem állunk az ecuadori határig. Bár ezúttal sem arabnak, sem kínainak nem néznek, itt is akad némi bonyodalom. Taxisofőrünk átgurul az ecuadori buszterminálra anélkül, hogy megkapnánk a kolumbiai kilépő pecsétet, majd mint aki jól végezte dolgát, elhajt a kocsival. Nyakunkba kapjuk a húsz kilós zsákokat és visszaballagunk az országhatárt képező hídon. Egy órás sorban állás és máris mindkét pecsét ott figyel a magyar útlevélben.
Az elmúlt napokban többet ültem buszon, mint eddig egész életemben. Hát most a változatosság kedvéért megint buszra szállunk, amivel nem sokkal éjfél előtt Ecuador fővárosába, Quitóba utazunk. A busz egy kieső külvárosi terminálon tesz le, így van szerencsénk taxival végigvágtázni a kivilágított városon. Bár az éjszakai fényekbe öltözött régi városközpont látványa lenyűgöző, győz a fáradtság és a város helyett csak az ágyba vágyunk.
Quitóban van pár szép templom
Ecuadori kalandjainkat néhány hónappal későbbre tervezzük. Most amilyen gyorsan lehet robogunk Peru felé, ennek pedig az a leghatékonyabb módja, ha az ember éjszakai busszal Quitóból a perui határ közelében található Machalába utazik, ahonnan alig hatvan kilométer az újabb határátkelőhely. Másnap egy rövid quitói séta után kirobogunk a terminálra, és mire a nap nyugovóra tér, már egy újabb busz ülésén találjuk magunkat.
Quitóra visszafelé majd sokkal több időt szánunk
Az éjszakai busz reggel 5-kor érkezik Machalába. Ilyenkor még a pályaudvar is alszik, így a kanyargós úton és a kényelmetlen üléseken átvirrasztott éjszaka után több órás várakozásra kényszerülünk a kihalt, apró váróteremben, ahol rajtunk és egy kóbor kutyuson kívül egy teremtett lélek nincs. Álmos szemekkel fészkelődünk a repedt műanyagszékeken. Én naplót írok, Endre utazásunk költségvetésével foglalatoskodik, ekkor még mit sem sejtve arról, hogy hamarosan teljes újratervezésre lesz szükség.
Rajta vagyunk az első határra tartó buszon. Alig látok ki a fejemből a fáradtságtól, de délelőtt 10 órakor már a perui belépő pecsétért várók sorában toporgunk. Óriási a hőség, nem érzem magam valami fényesen. Rám tör a hasmars, majd általános gyengeség vesz erőt rajtam, így ha Endre nem fog meg egy óvatlan pillanatban, csaknem a padlón landolok.
Az autóbusz Tumbes városáig szállít, ahol azonnal megvásároljuk a jegyeket a délutáni, Chiclayóba tartó járatra. Tumbes Peru egyik legveszélyesebb települése, ahol számtalan rabló garázdálkodik, ezért mi is igyekszünk gyorsan továbbállni, mielőtt áldozatként növeljük az amúgy sem alacsony bűnözési rátát.
Endre itt még nem tudja, hogy pár óra múlva értelmét veszi a kalkulációja
Van két óránk a csatlakozásig, így ebéd gyanánt elfogyasztunk egy sült halat az egyik forgalmas, a helyiek által előszeretettel látogatott vendéglőben. Továbbra sem javul az emésztésem, és a kínos probléma megoldásánál becsúszik egy majdnem végzetes hiba. Válltáskámat (amiben kizárólag ma tartok pénzt, mert egyébként máshol szoktam) az asztalra helyezem, Endre orra elé, és már rohanok is a mosdóba. Endre meg nyugodt szívvel, a fáradtságtól kissé megzavarodva a táskát a mellettünk lévő hátizsákok tetejére teszi. Mire visszaérek a mosdóból az iratos táskámnak lába kél. Jobbra-balra futkosunk a vendéglőben, miközben a vendéglő tulajdonosa óbégat, hogy itt még sosem történt lopás, és biztosan csak megfeledkeztem róla, hogy hová tettem a táskám. Még nekem kell őt nyugtatgatni, hogy nem fontos, történt-e valaha ilyen az ő éttermében, az eltűnt dolgokat meg kell találnunk.
Mindent átkutatunk, természetesen hiába. Sietősen elhagyjuk az éttermet és a sarkon álló egyenruhás rendőrhöz fordulunk, aki nyilván nem látott, nem hallott semmi gyanúsat, legkevésbé egy férfit női táskával szaladni. Mire berobogunk a rendőrkapitányságra, hogy feljelentést tegyünk, én már sokkos állapotban vagyok. A táska tartalma, csak hogy a leglényegesebbeket említsem: útlevél, oltáskönyv, 5600 dollár és 240 euró (a következő Mirador túra költségének jó része), MP3 lejátszó, néhány pótolhatatlan emlék otthonról.
A rendőrkapitány unottan firkál valamit egy papírfecnire, aztán felveszi az adataimat, majd egy ujjal idegesítő sebességgel gépelni kezd. Feltesz néhány kérdést, majd a félórás ceremónia végén mutatóujjamat tintapárnába mártja és aláírásomat ezzel hitelesíti az összes dokumentumon. Mindenem kék, de ez most a legkevésbé sem érdekel. A kezembe nyomnak egy papírt, amin az áll, hogy ezen és ezen a napon rablás áldozata lettem. A papírral állítólag 30 napig igazolhatom magam az ország területén belül. Hogy ideiglenes útlevél birtokába hogyan és mikor jutok, azt majd Limában kell kideríteni.
Kirohanunk a chiclayói buszhoz és felszállunk. Többször újraolvasom a feljelentést, de sokáig képtelen vagyok elhinni a történteket. Tízpercenként rám jön a frász, hogyan tovább. A bennem tomboló vírus láthatóan örvend a sokktól legyengült állapotomnak és viháncolni kezd. Szerencsére van az autóbuszon WC. Este 6 körül, amikor 25 órás utazás után még mindig a buszon ülünk, már több időt töltök a mosdóban, mint a helyemen. Úgy érzem, sosem érkezünk meg. Vacogok a magas láztól, miközben Endre vízzel itat, majd a vastag téli pulóverét próbálja rámtuszkolni.
Nem tudom, vajon mennyi lehet az idő, de már órák óta beköszöntött az éjszakai sötétség, amikor végre Chiclayóba érkezünk. Gyors hideg vizes zuhany után beesek az ágyba és másodpercek töredéke alatt álomba merülök. Jó eséllyel életem egyik legrémesebb napját tudom magam mögött. Holnap majd új nap kel fel, és az élet sem áll meg. Újratervezni egyelőre nincs erőnk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
