Kolumbia karibi partvidéke eddig nem lopta be magát a szívünkbe. Sem Capurganá környéke, sem Necoclí, sem pedig Arboletes nem nyerte el a tetszésünket, így kicsit félve közelítettünk a San Bernardo-szigetek felé. Tolú csalódás, Isla Múcura is felejtős, de Tintipán szigete bejött. Ettől függetlenül Kolumbiába nem a Karib-tenger miatt fogunk visszatérni.
Hátunk mögött hagyjuk Lorica városát, és a tengerparti Tolú felé vesszük az irányt. Egy régi hiányosságot kell pótolnunk. Bár 2009 óta szinte minden évben utaztunk 2-3 hónapot Kolumbiában, a San Bernardo-szigeteket eddig elkerültük, pedig az elmúlt években igen népszerű desztináció vált belőle. Egyre több hátizsákos keresi fel a szigeteket, bár ezt elsősorban egyetlen szállónak, a Casa en el Agua nevű hostelnek lehet megköszönni. A hostelről majd kicsit később, először érkezzünk meg Tolúba.
Az eddigi tengerparti városok nem nyerték el tetszésünket. Sem Necoclí, sem pedig Arboletes nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így Tolúba már elvárások nélkül érkezünk. A busz a főút mellett rak le minket, ahonnan nagyjából egy kilométer a város főtere. Alapértelmezetten még két gyerekkel sem lenne beláthatatlan a táv, ha a bőröndünk kereke és füle nem szakadna ki a helyéről egy azon pillanatban. Eri a gyerekek születése óta a bőröndöt preferálja, mert könnyebb benne a pakolás. Ezidáig csak annyi baj volt vele, hogy nehezen húztam magam után, mostantól azonban a nagy és a kis hátizsákom mellett a fejemen cipelhetek egy húsz kilós bőröndöt is.
A Hotel Kevins háromcsillagos szállodaként hirdeti magát, de köze nincsen hozzá
Megváltás, mire megérkezünk a Hotel Kevinsbe, ami háromcsillagos hotelként hirdeti magát, de valójában egyetlen csillagot sem érdemelne. A szoba elég nagy ugyan, de a padló és a medence retkes, a bár és az étterem pedig zárva tart. Szerencsére az ára sem háromcsillagos, 135 000 pesót fizetek éjszakánként három felnőttre és két gyerekre.
Tolúban sajnos egyre kevesebb hagyományos épület látható
Tolút 1534-ben alapították innen nagyjából húsz kilométerre a Pichilín patak partján. Az itt élő tolú indiánok folyamatos támadásai nyomán 1549-ben a telepet áthelyezték a mai helyére, ahol azonnal villa rangot kapott, így a spanyol hadseregnek védelmet kellett biztosítania a telepeseknek. A helyőrséget az őslakosok már nem merték támadni, így Tolúból nemsokára település lett.
Tolú főtere teljesen jellegtelen
A következő évszázad volt a városka aranykora. A tolú indiánok asszimilálása után békésen gazdálkodhattak a telepesek, a Sincelejo környéki legelők pedig tökéletesnek bizonyultak a marhatartásra. Tolú fontos mezőgazdasági kikötő lett, ami képes volt felvenni a versenyt Loricával.
A parti sétányt árusok százai lepik el nap mint nap
A gyarmati korból mára sajnos nem maradt semmi. Ahogy Lorica, úgy Tolú is háttérbe szorult a 18. század végén, a város kis híján elnéptelenedett. Az egykor volt koloniális épületeket romba döntötték a trópusi viharok, vagy széthordták azokat a környéken élők. A 19. században hajószerelő üzemeket alapítottak a parton, de ez az időszak sem tartott sokáig. Csak az 1960-as években kezdte Tolú újra érdekelni az embereket. Ekkor építették meg a szomszédos Coveñas olajkikötőjét, ami munkások ezreit vonzotta a városba. Akik az olajból meggazdagodtak, gyönyörű nyaralókat, szállodákat kezdtek építeni a parton. Az 1980-as években a kartelek vezetői is megtalálták Tolút, Gachát és fiát például a birtokától nem messze lőtték agyon.
Tolú nem nyerte el a tetszésünket
Az elmúlt tíz évben Tolú a kolumbiai hétvégi turisták fellegvára lett. Mivel Tayronát, Cartagenát és Playa Blancát "kisajátították" a külföldiek, a kolumbiai középosztály a San Bernardo-szigetek felé fordult. Itt nem voltak földtől elrugaszkodott árak, az átlag kolumbiai is meg tudott fizetni egy pár napos pihenést valamelyik átlagos hotelben. Tolú máig ezt a réteget szolgálja ki, ami egyben azt is jelenti, hogy az éttermekben megragadtak a sült hal és a bandeja paisa szintjén, amiért csak azért fizetnek többet a turisták, mert a tengerparton eszik azokat. Jó éttermet vagy színvonalas szállodát ne keress Tolúban, mert olyanok egyszerűen nem léteznek!
A tengerpart pont olyan érdektelen itt is, mint volt Necoclíban vagy Arboletesben. Aki Tolúba jön, azért teszi, hogy ellátogasson a közeli szigetekre. A többség ezt egynapos kirándulás formájában teszi, csak a gazdagabbak szállnak meg Múcura, Tintipán vagy Isla Palma valamelyik boutique hotelében. És ugye ott van az a napi pár tucat külföldi, akiknek a 90%-a tudatosan a Casa en el Aguát célozza be.
Tintipán egyik menő hostele
Az egész napos kirándulás nem vészesen drága; 70 000 pesót, nagyjából húsz dollárt fizetünk érte fejenként. Ezért persze meg kell várni, amíg megtelik a csónak, ami bár 8-kor indulna, de Tolú a bulizni vágyó kolumbiaiak vesztőhelye, akik 9 felé tántorognak ki a kikötőbe cefet másnaposan. Itt lehetne persze őket hagyni, ha nem fizették volna ki előre a jegyet, de a problémák elkerülése végett a csónakosunk bevárja az illuminált társaságot. Mi cserébe hagyjuk, hadd üvöltsön Zaránd és Barangó, talán átérzik a későn érkezők is a helyzet abszurditását.
A Föld állítólag legsűrűbben lakott szigete, Santa Cruz de Islote
Az időjárás nem túl kedvező a strandoláshoz, eléggé borongós az ég. Szerencsére az első megállónkat Santa Cruz de Islotén tartjuk, ami nem a fürdőzésről, sokkal inkább a megrökönyödésről szól. Ezt a szigetet szeretik a Föld legsűrűbben lakott szigeteként emlegetni, amiből csak annyi igaz, hogy a kevesebb mint egy hektár területű atollt teljes egészében beépítették. A népsűrűséget azonban nem az itt élők adják, hanem a szigetre érkező turisták. Naponta nagyjából húsz hozzánk hasonló csónak érkezik a szigetre, ráadásul mind egy időben, így tényleg elviselhetetlen a tömeg.
A házaik színesre festésével próbálják a turistákat a szigetre csábítani az itt élők
Santa Cruz de Islotén rengeteg a gyerek
És hogy mit lehet Santa Cruz de Islotén látni? Semmit! Max. az apró halászkommuna lepukkant házait és az élettől semmit nem akaró halászokat, akik abban látják a bizniszt, hogy túlárazott sört dugdosnak a szigetre lépő turisták kezébe. Ezen kívül egyetlen látványosság van, a cápaúsztató. Az alig ötven négyzetméteres medencében lakik egy cápa, ami mellé be lehet mászni és együtt fürdőzni vele. Mondanom sem kell, az olcsó cirkusz magával ragadja a legtöbb kolumbiait, akik egymást és a cápát taposva vergődnek a világ egyik legkellemetlenebb pocsolyájában. Nagyon gyorsan menjünk innen!
Ha tíz dollárért szívesen taposol egy cápa fején, Santa Cruz de Islote a Te helyed
A következő megállónkat Isla Múcurán tartjuk. Az idő továbbra sem túl fényes, így a strandolás helyett a sziget körbejárását választjuk. A harminc hektár területű Múcura délnyugati szegletében van egy apró halászfalu, ami hasonlóan lepukkant, mint volt Santa Cruz, itt azonban nem nyüzsög több száz turista egy azon pillanatban. Barangó azonnal összebarátkozik pár helyi gyerekkel, akikkel vad homokozásba kezd az egyik csendes öbölben.
Isla Múcura halászfalujában egész jól elvagyunk
Fél óra múltán felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Visszasétálunk a sziget strandjára, ahol hatalmas a tömeg. Csobbanunk egyet, ebédre eszünk egy halat, aztán ülünk vissza a csónakba, és megindulunk Tintipán felé.
Isla Múcura strandja
A húszperces út során érintjük a Casa en el Aguát, amit 25 évvel ezelőtt építtetett egy helyi vállalkozó az egyik zátony fölé. 2015 környékén jelentek itt meg az első hátizsákos utazók, majd a közösségi oldalakra feltöltött képek hatására elárasztották azt a turisták. Ma hónapokra előre nem lehet helyet foglalni a házban, ahol egy függőágyért 230 000 pesót, egy kétágyas szobáért pedig 700 000 pesót kell fizetni.
A szálló, aminek semmi pénzért nem lennék a vendége
És hogy kik szállnak itt meg? Azok, akik az Instagramon keresztül szerezték ismeretüket Kolumbiáról, és ők is szeretnének egy menő fotót az ország legegzotikusabbnak kikiáltott szállóján. Elég csak elcsónakázni a ház mellett, hogy tudjam, ide soha a büdös életben nem tenném be a lábamat. A bárból ömlik az elektronikus őrület, amire a turisták színes koktélokkal a kezükben bólogatnak, mint a galambok. Amiről Kolumbia turizmusa nem kéne, hogy szóljon, az pont ez a létesítmény. Szomorú, hogy ezek az emberek azt gondolják, ez a karibi életérzés.
Tintipán szigete talán a legkellemesebb hely
Tintipánon is hatalmas tömeg fogad minket, de ez a partszakasz legalább jól néz ki. Rajtunk kívül nincs sok külföldi, szőke gyerekeink igazi egzotikumnak számítanak a parton. Az egész délutánt itt töltjük, majd délután négy óra felé visszaindulunk Tolúba.
Isla Tintipánon a tömeg sem zavaró, mert jó hely
A San Bernardo-szigetek kellemes hely, de kicsit sok rajta az ember. Capurganával szemben itt legalább azt kaptuk, amire számítottunk, és még azt is láthattuk, hogy Kata bemerészkedett a vízbe. Pedig ő soha, semmilyen körülmények között nem fürdik a tengerben. Ezt is megéltük...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
