Cuzco, Buenos Aires, Rio De Janeiro... Ha Dél-Amerika legszebb városairól beszélünk, akkor általában ez a három ugrik be mindenkinek. Pedig egyik sem olyan hangulatos, pezsgő és magával ragadó, mint Cartagena, Kolumbia kulturálisan, gasztronómiailag és építészetileg is leszínesebb városa. Jómagam nem szeretem a metropoliszokat, mert nyomasztanak, stresszessé tesznek, de Cartagena minden alkalommal megragad, feldob a magasba és ott is tart nagyon sokáig. Cartagena az a hely, ahol az ember szívesen leélné az egész életét, ha nem lenne mindig 35 fok meleg.
Amikor kislány koromban először hallottam Cartagenáról, mindig úgy képzeltem, mint ahol indiánarcú szépségek és kreol fiúk vegyes gyülekezete jár táncot vérpezsdítő latin dallamokra. Pálmafákat, hőségtől vibráló bambuszkunyhókat, vakítóan kék tengert láttam magam előtt. Aztán, ahogy idősebb lettem, úgy módosult a kép. A sok rossz hír hatására így lett lelki szemeim előtt kokainszagú veszélyes és titokzatos hely, ami hemzseg a bűnözőktől. Cartagena, teljes nevén Cartagena de Indias se nem a strandolni vágyók paradicsoma, se nem a drogbárók játszótere. Cartagena az a hely, amit egyszer kötelező látni, majd bele kell szeretni és vissza kell ide térni. Ahogy én is tettem.