Utazásunkat Cartagenában és Playa Blancán zárjuk. A város évről évre egyre kellemetlenebb hely a prostitúció miatt, Playa Blanca azonban kellemes meglepetés tíz év távlatából. Ettől függetlenül Kolumbia karibi partvidéke továbbra sem a kedvenc régiónk az országban.
A csapat úgy dönt, hogy az utazásunk utolsó szakaszát elengedve inkább felrepül Cartagenába és kicsit belekóstol a karibi hangulatba. Chiquinquirába értünk jön Henry, akivel megindulunk Bogotá felé, de a gépünk csak este indul, így van időnk egy megállóra Simijacában és Susában.
Az előbbi falunál elviszem a csapatot a Hacienda Aposentoshoz, ami a Bogotái-fennsík egyértelműen legszebb fekvésű villája. Nem csak minket babonáz meg a hely, hanem a filmkészítőket is; rengeteg latin sorozatot forgattak az épület falai között. Sajnos nem látogatható, pedig egyszer szívesen megnézném belülről.
A Simijaca határában álló Hacienda Aposentos az egyik legszebb villa a Bogotái-fennsíkon
A szomszédos Susa kedves hely. Amilyen apró, olyan dizájnos a főtere a sok szépen graffitizett épülettel.
Susa kellemes hely
Dobunk egy ebédet, majd irány a Piedra Colgante, ahová már nagyon régóta vágytam, mégsem hozta úgy a sors, hogy útba ejtsem. Ezúttal azonban belefér az időnkbe, úgyhogy Henryvel felkapaszkodunk a 3200 méteren álló látogatóközponthoz, ahol megvesszük a belépőket, majd egy tíz perces sétával megérkezünk a kiszögelléshez. Hihetetlen, hogy van egy ilyen szikla az amúgy érdektelen Bogotái-fennsík közepén, és milyen infrastruktúra épült ki rá. A sziklánál vár ránk egy expertnek tűnő helyi guide, aki ránk rakja a beülőt, majd megmutatja, miként kell használni a karabinereket. A sziklába pántokat fúrtak, hogy a köteleket be lehessen akasztani, így teljes biztonsággal lehet kiállni a szikla szélére, ami alatt nagyjából 500 méter mély szakadék tátong.
Én a Piedra Colgante szélén
Fotózkodunk, közben észrevesszük, hogy tőlünk nem messze egy fickó mezítláb megy végig a két sziklafal közé kihúzott egy kilométer hosszú kötélen. Mi a partfal mentén kísérjük, hogy a túloldalt megérkezvén segítő jobbot nyújtsunk neki, de a srác nem tart rá igényt. Beszélget velünk egy kicsit egyensúlyozva a kötélen, majd hátrafordul és elindul visszafelé.
Azt hittük, vagány kiállni a szikla szélére, de van annál vagányabb dolog
A kirándulás után Henry kivisz minket a reptérre, így estére Cartagenában találjuk magunkat. 35 fok meleg, iszonyú pára és persze frenetikus hangulat fogad minket. Semmi extra, átlag cartagenai hétköznap.
Ezúttal nem Getsemaniban szállok meg a csapattal, hanem a belvárosban, ahol sikerül egy kulturált lakást kivennünk. Kicsit furcsa, hogy az apartmant bérbe adó csaj azzal kezdi, hogy fiatalkorú kurvát szigorúan tilos felhozni, amit először nem értünk, de fél órával később világossá válik, miről is beszélt a lány. Cartagenában korábban is rengeteg volt a prostituált, de soha annyi tini kurvát nem láttam sehol, mint itt. Bárhová tekint az ember, mindenfelé 16-17 éves lengén öltözött lányka korzózik az ódon utcákon, akik semmi másra nem vágynak, minthogy egy gringó kiemelje őket a nyomorukból. A lányok többsége venezuelai, akik a politikai helyzet miatt menekültek el hazájukból, remélvén, Kolumbiában rájuk mosolyog a szerencse. Ha az nem is, de az amerikai szexturisták masszívan vigyorognak, én pedig az államat próbálom összeszedni a flaszterről, mert ennyi szép nőt még életemben sehol nem láttam, pedig jártam már pár helyen.
Cartagena lett a szexturizmus fellegvára
Getsemaniban vacsorázunk, majd beülünk egy-két klubba, de rövid időn belül elunjuk az éjszakázást, aminek a legfőbb oka a rengeteg nő. Soha nem gondoltam volna, de a sok gyönyörűségtől az embernek megfájdul a feje, és ez nem költői túlzás. A második este a srácok is arról számolnak be, hogy egyenesen fáj ennyi jó nőt egyben látni, olyannyira, hogy nem csak a klubélettől, a flangálástól is elmegy a kedvünk. Jártam Bangkokban, sőt Pattayán is, de egyik sincs kanyarban Cartagenához képest. Ki lehet jelenteni, ez a város a szexturizmus fellegvára.
Cartagenába sokáig az éjszakai élet miatt jártam, de a mindent ellepő prostituáltak miatt ma már inkább napközben járom a várost
A harmadik napra annyira kellemetlenül érezzük magunkat, hogy inkább összepakolunk és eltaxizunk Playa Blancára. Tíz éve nem jártam a parton, kíváncsi vagyok, mennyit változott az évek alatt. Nos, rengeteget. Amíg korábban alig egy-két bungaló volt csak a parton és függőágyban lehetett aludni, addigra most több tucat vendégház és hostel nyílt mindenféle minőségben. Persze az 5 csillagot nem itt kell keresni, de éttermek terén is kinyílt a világ Playa Blancán.
Cartagena egy hihetetlenül élő város, de már nem úgy, mint anno
A hotelek zsúfoltságával fordított arányosságban vannak a turisták. Meglepően kevés külföldit látunk a parton sétálgatni és kolumbiaiból is kevesebb van, mint mikor utoljára itt jártam. A hotel, amiben kivesszük a szobákat, ugyancsak kong az ürességtől. A szállót üzemeltető csaj azt mondja, Playa Blanca szezonális desztináció lett, mióta betiltották a bulikat.
- Tíz éve rengetegen jöttek ide kábítószerezni, volt, hogy reggel hatig bömbölt a zene. Aztán pár éve a falu bezáratta a diszkókat, amik helyén éttermek, hostelek nyíltak. Azóta csak hétvégente és szezonban vannak turisták, egy átlag hétköznapon alig vannak néhányan - meséli.
Playa Blanca rengeteget fejlődött az elmúlt tíz évben, és egyáltalán nem olyan zsúfolt, mint amilyennek mondják
Playa Blanca saját jogán jó hely, de az élet azért hiányzik belőle. Hol vannak a talicskából mojitót áruló kufárok, a hónuk alatt zenegéppel járkáló buli hotspotok és a néhány pesóért faluba kiugró motorosok, akik a turista kedvéért lehoznak pár láda sört? Mind eltűntek, a helyükben maradtak a vendégházak és a gagyi bárok, ahol cartagenai ár felett mérik a cuba librét.
- A legtöbb vendéglátó szenved. A hétvégékből nehéz megélni, ami miatt sokan szabadulnának az ingatlantól, főleg úgy, hogy nincs fejlesztés. Ma is hajóval szállítjuk az édesvizet, mert a Decameron megvette a mögöttünk lévő telkeket, és nem engedi, hogy a földje alatt csővezeték épüljön. Azt mondják, be akarják kebelezni az egész partszakaszt. Na, akkor lesz itt csúnya világ! - fakad ki a szállásadónk.
Csónakosunk azt magyarázza, hogy ez a ház Shakiráé, de ez természetesen nem igaz
Másnap délelőtt benevezünk egy csónaktúrára a közeli Islas del Rosarióra. A rájasimogatástól eltekintünk, de két helyen is snorkelezünk, ami nem nyújt nagy élményt. Az Isla Coiba óta nem tudnak lázba hozni a karibi reefek.
Ehhez az épülethez sem volt semmi köze Pablo Escobarnak, mégis azt mondják, az övé volt
Csónakosunk körbevisz minket a szigetek körül, közben képtelen sztorikat mesél kolumbiai sztárokról és Pablo Escobarról. Elmondása szerint Shakiránk és James Rodrígueznek is van háza a környéken, az elhagyatott palota pedig Pablo Escobaré volt, ahogy a tenger mélyén megbúvó repülő is. Az igazság azonban az, hogy sem Shakirának, sem Jamesnek nincs ingatlanja a szigeteken, a palota pedig soha nem volt a kokainbáró tulajdona. A repülőt kb. 20 évvel ezelőtt süllyesztette a haditengerészet, hogy segítsék a reefképződést. Na, az ilyesfajta turistavakítás miatt szerettem ki a karibi partvidékből már régen.
Snorkelezünk, de az Islas del Rosario tengeri élővilága azért messze nem olyan látványos, mint mondjuk Isla Coiba
Playa Blanca a magamfajta hegyjárónak nem nyújt sok izgalmat, a második napon már a szemöldökömet kezdem befonni. Elhatározom, hogy délután kitaxizom a nemrég nyílt madárparkba, hátha látok valami egzotikusat. Balázs velem tart. A 70 000 pesós belépő láttán egy kicsit hátrahőkölünk, de végül befizetjük magunkat a sétára. És de jól tesszük! Az Aviario messze a legjobb dolog, ami az emberrel Playa Blancán történhet. A madarakat földrajzilag optimálisan helyezték el, nem keverik a köderdők, a trópusi területek és a Los Llanos állatait, és a ketrecek is kellően tágasak, magasak. Rengeteg gyönyörű madárfotót sikerül készítenem, még azt is sikerül megörökítenem, ahogy egy hárpia lecsap egy leguánra.
Az Aviario messze a legjobb dolog, ami az emberrel Playa Blancán történhet
Az Aviarióval szemben az esti planktonnéző kirándulás erősen felejthető kategória. San Blason nagyobb az ilyesfajta élmény, ráadásul ott nem kerül egy fillérbe sem.
Cartagena miatt a csapat végül megbánja, hogy elengedte a tervezett andoki program végét. Utolsó este sem csapunk bele a lecsóba, mert a város visszatérve is lesokkol mindenkit. Sajnálom, mert korábban szerettem Cartagenát, de ami lett belőle, ahhoz tényleg gyomor kell. Nekem nincs ilyen gyomrom...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
