Nem először teszünk látogatást Muzo smaragdbányáiban, de ez az első alkalom, hogy megpillanthatom Fura és Tena mágikus szikláit, valamint hogy kezet rázhatok Kolumbia egyik legtehetősebb családjának, a Molinának egyik prominens tagjával, Carlosszal, aki megmutatja a csapatnak a hírhedt haciendájukat. Fantasztikus két napot töltöttünk a völgyben, egész biztos visszatérünk még.
Puente Nacionalból kirándulást teszünk a Tisquizoque-vízeséshez, de ez a nap nem a miénk. Balázsnak sikerül romlott tojást reggeliznie, így végig hányja az utat. A táv felénél ráadásul lerohad a kocsink, amit a sofőrünk másfél órán át próbál megjavítani, sikertelenül. Végül jön értünk egy másik sofőr Jesús Mariából, aki elvisz minket a zuhataghoz, csak hogy abban egy csepp víz nincsen. Amíg Gámbitában hetek óta megállás nélkül esik az eső, itt jó ideje teljes az aszály.
A nap végére senki nem boldog, de másnap irány Quipama és a muzói völgy smaragdbányái. Elver a chiquinquirai buszpályaudvaron vár ránk egy láda sörrel feltankolva.
- Leszakadt az út Otanche és Quipama között, ezért Cosqueznek kell menjünk - adja ki az ukázt Elver.
A csapatnak teljesen mindegy, csak én aggódom kicsit, mert a bányaközi utak nem szoktak jók lenni. Pauna után megkérem Elvert, hogy kanyarodjon le egy kilátóponthoz, amit Mágia de Fura y Tenának neveznek. Ez az a pont, ahonnan tökéletesen kivehető a muzo indiánok legendáiban szereplő nő (Fura) és férfi (Tena) kővé dermedt alakja, amit a Rio Guaquimay vág ketté. A legendáról már írtam korábban, a kilátópontnál azonban én sem jártam, így örülök, hogy végre megpillanthatom a völgy ikonikus szikláit.
Fura y Tena kővé dermedt alakja a muzói völgy emblematikus sziklaképződménye
A kilátót üzemeltető fickó berendezett egy kis néprajzi és ásványtani múzeumot is, amit sörrel a kezünkben tekintünk meg.
San Pablo de Borbur után egy fotó erejéig megállunk a Los Chorros névre keresztelt vízeséseknél, ami a környék lakóinak kedvelt hétvégi kirándulóhelye. Nem kell hozzá egy lépést sem tenni, ugyanis a vízesés közvetlen az út mellett helyezkedik el.
San Pablo de Borbur főutcája
Kicsit lejjebb Elver elmeséli a Chiquinquirát Puerto Boyacával összekötő út legviccesebb történetét. Húsz évvel ezelőtt, mikor az utat aszfaltozni kezdték, az egyik robbantás során a munkások öklömnyi smaragdot találtak. Annyira megörültek a kőnek, hogy azonnal eldobták a lapátot, beültek egy kocsiba és meg sem álltak Borburig, ahol eladták a smaragdot, majd felmondtak a műszakvezetőnél és alaposan berúgtak.
Cosqueznél tartjuk a következő megállónkat. Tavaly már jártunk itt egy másik csapattal, és ahogy akkor, úgy most sem érzem magunkat teljesen biztonságban. Elvert bár mindenki ismeri a völgyben, Cosquezben nem tartozik a kedvelt figurák közé, mivel a Molina-család kegyeltje, mely azon oligarcha famíliák közé tartozik, ami ellen a cosqueziek évtizedeken át harcoltak. Cosquez tárnáit egy szövetkezet üzemelteti, így ez az egyetlen bányavidék, amit nem smaragdcárok vagy multinacionális vállalatok kezelnek. Persze az üzlet az üzlet; ha Elver vásárlókat hoz a völgybe, az mindenkinek jó.
Cosquez bányáit távolról szemrevételezzük
Úttalan utakon jutunk el Quipamába. Muzo környékén rengeteg a rossz út, de ez a csapás tényleg a senkiföldjén kanyarog. A 30 kilométeres távot nagyjából három óra alatt teljesítjük egy Toyota Land Cruiserrel.
Elver gyorsan lecsapott Cosquezben egy adag kőre
Quipama határában feltűnik a Molina-család haciendája, udvarán egy terepjáróval.
- Úgy néz ki, itt van Carlos! Gyertek, bemutatlak titeket egymásnak - szól Elver a hatodik sörét felbontva.
Az út, amin Quipama jutunk
A smaragdbányákba és a muzói völgybe túrát szervezni nem lehet csak úgy, ahhoz engedélyt kell kérni a smaragdcároktól, illetve az őket védő paramilitárisoktól. Évekkel ezelőtt, amikor a Molina-család fejében felmerült ennek a lehetősége, hozzám fordultak Alexen, illetve üzletfelén, Elveren keresztül. Carlos Molina velem egykorú fickó, aki az egész gyerekkorát a smaragdháborúk árnyékában élte le. Annyira megutálta a vérontást, hogy elhatározta, felnőtt korában békét hoz Quipamába. Pár évvel ezelőtt politikai pályára tévedt, s bár nem ő lett a kormányzó, azóta is hirdeti, hogy a háborúk korának vége, a muzói völgy szóljon végre a tiszta kereskedelemről és a turizmusról. Persze oda turistákat vinni, ahol nincsen se rendőrség, se katonaság, csak paramilitárisok és önjelölt bányafoglalók, nem egy életbiztosítás, de a Molina-család védőszárnya alatt azért az ember el tud navigálni.
A Molina-család haciendája nem messze Quipamától
A Mirador-csapat és Carlos Molina
Carlos hihetetlenül közvetlen fickó. Végig vezet minket azon a haciendán, ami látott ezt-azt az elmúlt évtizedekben. Az alsó szintre nem tehetjük be a lábunkat, mert az titkos helység (Elver elmondása szerint korábban egy grandiózus fegyverraktár volt), de még a hálószobájába is beenged minket, sőt, felajánlja, hogy a jövőben aludjunk nála a Mirador-csapatokkal.
- Korábban már volt róla szó, de a védelmi pénz miatt lemondtunk róla - kacsintok vendéglátónkra.
- Na ja, sajnos a védelemért fizetni kell, anélkül az itt nem megy - helyesel Carlos.
A védelmi pénz éjszakánként 5000 dollár, ami lássuk be, nehezen kigazdálkodható egy Mirador-túra költségvetéséből.
Carlos bemutatja a barátnőjét is. A 20 év körüli lányka bármelyik modellügynökségnél előkelő pozícióba kerülhetne, de nem biztos, hogy jobban járna, mint Carlosszal.
- Apám és nagyapám megszenvedte a smaragdháborút. Nem akarom, hogy az én gyerekeim is úgy nőjenek fel, ahogy én, állandó félelemben, folyamatosan logisztikázva, nehogy egy golyó útjába kerüljünk. Szerencsére most béke van. Remélem, ez így is marad, és akkor tényleg lehetne ide akár turistákat is hozni. Van egy birtok innen nem messze, eladom nektek, ha kell. Csináljatok hostelt, hozzátok a külföldieket, mert a völgy gyönyörű.
Quipama felülnézetből
Tényleg az. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy egy ilyen instabil övezetben bárki is befektetne a turizmusba. Ha híre menne a helynek, biztos az összes smaragdcár megtalálná az üzemeltetőt, és itt a védelmi pénzt nem fillérekben mérik.
Quipamában a szokott helyen, Esmeraldánál szállunk meg. Vacsorára Elverékhez vagyunk hivatalosak, de előtte még tiszteletünket kell tegyük Enríquénél, aki Quipama biztonságáért felel. Öreg barátom mindenkivel lekezel, majd előhozza a hatalmas obszidiánjait, amiket fiatalkorában talált még bányászként. Most is el akarja nekem adni a köveket, de fogalmam sincs, miként tudnám magammal vinni azokat.
Egy igen ritka zöld obszidián
A pofavizit után vacsorázunk, majd korán nyugovóra térünk, mert holnap megyünk Enríque bányájába.
Ez az első alkalom, hogy készülnek a látogatásunkra. A műszakvezetőt kapjuk magunk mellé, aki nem csak a központi tárnát mutatja be nekünk, hanem leereszkedünk egy tíz méterrel mélyebb járatba is, aminek nincs megoldva a szellőzése. Életemben sehol nem éreztem ilyen meleget és párát, pedig jártam már egy-két helyen. Odalenn legalább 45 fok van és 100%-os páratartalom, egyszerűen kínszenvedés a bányában tartózkodni. A bányászok itt élik az életüket, de elmondásuk szerint kétóránként fel kell menjenek a friss levegőre, mert felforr az agyvizük.
A műszakvezető visz le minket a bányába
Csepi szakérti az iszappalát, amiben a smaragd képződik
Leereszkedünk egy lenti tárnába
45 fok, 100% páratartalom és iszonyatos por
Mindened fekete, ha smaragdbányászatra adod a fejed
Búcsú a bányától
A bányabejárás után leereszkedünk a folyóhoz, ahol elvegyülünk a kapirgálók között. Ez a muzói völgyben tett kirándulásunk legkedveltebb programja, mivel itt nem csak köveket lát az ember, hanem emberi sorsokat is. A kapirgálók között rengetegen vannak, akik évtizedek óta túrják a törmeléket a szebb jövő reményében, többségüknek azonban soha nem lesz olyan szerencséje, hogy elhagyhassák a völgyet. Veszünk ezt-azt, alkudozunk, beszélgetünk emberekkel, néhányuk még fényképet is enged. Amennyire kemény itt az élet, annyira sok mosolyt kapunk mindenkitől.
Hiába kegyetlen az élet a törmeléklejtőn, rengeteg mosolygós arcot látunk a kapirgálók között
A muzói völgy egyértelműen az utazásunk highlightja. Ez úgy is biztos, hogy a csapat azt kéri, a Rio Magdalena völgye és a Los Nevados hegyei helyett repüljünk fel Cartagenába, és kipihenve az eddigieket lógassuk a lábunkat kicsit a Karib-tenger partján.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
