Florencia egy teljesen érdektelen város, mégis eltöltünk itt két éjszakát, mert meghívást kapunk Francisco házához egy jó kis pörköltözésre. Pedig mi csak petroglifeket akartunk nézni. A vacsora alatt megtudjuk, hogy San Vicente de Caguánban már akkor tudni fognak az érkezésünkről a gerillák, mikor épp csak kigurulunk Florencia buszpályaudvaráról. Remek!
Nariñóba kezdünk végképp beleszerelmesedni. Csodaszép falvakhoz, végtelen mákföldekhez és egy lélegzetelállító vízeséshez van szerencsénk, csak a San Pablo környéki látnivalókba tört bele a bicskánk. Az itt élők nem értik, miért nem látogat el Kolumbia ezen szegletébe több turista, és az igazat megvallva mi sem nagyon értjük. Nariñóból könnyen válhatna hátizsákos paradicsom, csak bátrabb utazókra lenne szükség.