Pandémia alatt utazni nem egyszerű dolog. Nekem is újra kell tanulnom a kontinenst, mert nem tudom, melyik országra mennyire nyomta rá a bélyegét a bezárkózás. Tavaly áprilisban Kolumbiában sem indult zökkenőmentesen az út, de a folyton változó szabályok Costa Ricát sem teszik könnyen utazható országgá. Nem világos, hány oltás kell a belépéshez, hol kell maszkot hordani, hol fogadnak el készpénzt, hol csak bankkártyát. Ráadásul Mexikóban túlfoglalják a gépemet, így késve érkezem. Az első néhány nap nem volt egyszerű szervezés szempontjából.
A pandémiának talán vége, így másfél év után újra lehet tervezni. Karácsony után Costa Ricában kezdek egy Mirador-csapattal, január közepén pedig csatlakozik hozzám a családom, akikkel Kolumbiában tervezünk utazgatni. Lesz Panama és Nyugat-Kolumbia túrám is, így a tél egészen felemelőnek tűnik azok után, amit a pandémia tett velünk.
Stresszesek az indulás előtti hónapok, mert nagyon nem akaródzik beoltatni magamat, a beutazási szabályok miatt azonban be kell adjam a derekamat. Megszenvedem az oltást, sokkal jobban, mint a covidot; Eri pár nappal az oltás után majdnem mentőt hív rám. A vírusra simán jó volt a napi pár deci rum, az oltástól azonban kis híján a sürgősségin kötök ki. Szerencsére sikerül "kiizzadnom" az oltás okozta ideggyulladást orvosi ellátás nélkül.
A pandémiára adott elképesztő politikai válaszok nem csak nálunk rombolták szét a turizmust, egy-két országtól eltekintve mindenhol nyomott hagyott a dilettanizmus. Costa Rica sem kivétel, pedig a lehetőségekhez mérten egész korán észbe kaptak a ticók; már 2020 októberében megnyitották az országukat a turisták előtt. Sokáig mindenféle oltás és teszt nélkül be lehetett utazni az országba, decemberben azonban jön a meglepetés: bár az ország 75%-át beoltották, a vírus pedig visszaszorult, mégis egyszerre kötelezővé teszik a teljes oltottságot a beutazáshoz, az oltatlanoknak pedig még sportolniuk sem lesz szabad. Pár hétre rá Panama is bejelenti, hogy csak háromszorosan oltott embereket fogad, amivel alaposan felbolygatja a januárban oda készülő csapatomat, lévén nem mindenkinek van meg mindhárom oltása. Van, akinek az éppen fertőző covidjára kell ráoltania csak azért, hogy két héttel később útra tudjon kelni.
Kételyek között hagyom magam mögött Magyarországot, de bízom abban, hogy nem szivatják tovább a Föld lakosságát. Félek, hogy a családom nem tud utánam utazni majd a jól irányzott restrikciók miatt, de egyelőre Costa Ricára kell koncentráljak, mert indulásom pillanatában sem világos, mire megyek majd az egyetlen Johnson's oltásommal.
December 27-én ülök fel a gépre. Egy nappal a csapat előtt repülök, hogy legyen időm kicsit feltérképezni, mit lehet és mit nem az új szabályok alapján. Mexikóig minden a legnagyobb rendben megy, ott azonban szinte azonnal szembejön a pandémia gerjesztette káosz. Mexikó volt az az ország, ami egyetlen percre nem zárkózott be, így minden turista odatódult, ezzel a korábbinál is magasabb szintre pörgetve az idegenforgalmat. Karácsony lévén a helyiek is útrakeltek, a légitársaságok pedig úgy túlfoglalták magukat, hogy turisták tízezreit hagyták hátra a repülőtereken.
Három órával az indulás előtt kint vagyok a terminálon, de ha tíz órával előbb mentem volna ki, akkor sem jutottam volna előrébb. Kígyózó sorok tekeregnek az AeroMexico pultjánál, mindenkit próbálnak nyugtatgatni. Engem nehéz, mert bár 24 órával a csapat előtt keltem útra, mégis úgy néz ki, jóval utánuk érkezem majd Costa Ricába. Nagy nehezen sikerül magamat felkönyörögni egy késő esti járatra, amivel hajnali kettőkor landolok San José repülőterén. Több mint 48 órás repülés után, a csapatom után 7 órával futok be az előre lefoglalt szállásra. Szerencsére az egyik kinti buszos ismerősöm bevállalta, hogy nélkülem is behozza a csapatot a szállóra, így december 29-én reggel 7-kor mindenki készen áll arra, hogy megkezdjük a Costa Rica-i túránkat.
Az Irazú-vulkán smaragdszínű krátertava sajnos elszivárgott a pandémia alatt
Az ismerkedős este elmaradt, így az Irazú-vulkán felé kell megejtsük a bemutatkozós italozást. A duty freeből hoztam magammal két palack jóféle nedűt, amiből nem sok marad a tűzhányó tetejére érve. Itt jön az újabb meglepetés: a sofőrnek is kellett volna vegyek belépőt, hogy pár száz méterrel odébb leparkolhasson. A nemzeti parkoknál a vírusra hivatkozva kivezették a helyben vásárlás intézményét, térerő hiányában pedig nem tudom elérni a weboldalukat, így állunk egymással szemben a parkőrrel, hogy akkor most hogyan tovább?! Végül abban maradunk, hogy a sofőrünk leparkol a bejáratnál, mi pedig lesétáljuk a parkolóhoz vezető kétszáz métert. Okos!
Az Irazúnál nincsenek sokan, pedig szép idő van. Külföldivel alig találkozunk, de ennek oka nem a pandémia, hanem az, hogy a krátertó méregzöld vize elfolyt az elmúlt két évben, ezért fele annyira sem látványos, mint volt korábban. Gyorsan el is unjuk a dolgot, így megindulunk a következő helyszín, Guayabo romvárosa felé.
A mára értünk küldött sofőr sajnos nem ismeri az utat, így emlékezetből kell navigáljak. Egész jól megy, csak egy rövidítést nézek be, de szerencsére nem veszítünk vele sok időt.
Guayabóban még kevesebb a turista, mint volt az Irazúnál. A vicc, hogy addig nem engednek rá minket az őserdei ösvényre, amíg nem mosunk kezet az egyik fa tövébe elhelyezett kézmosónál. Ja, készpénzt itt sem fogadnak el, csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Ha ez így lesz mindenhol, bajban leszek, mert a kártyámon vásárlási limit van beállítva.
Guayabóban sehol egy turista, mégis nagyon komoly belépési szabályok vannak
Guayabo romvárosát rövidített útvonalon járjuk végig, mert a pandémia miatt azokat az ösvényeket, amik nem kétirányúak, lezárták. Costa Ricában sincs minden rendben, az biztos.
Guayabo után Ujarrás felé kanyarodunk. Costa Ricának nincs sok kulturális emléke, ezért is esik rosszul, hogy a romtemplomot délután 3-kor bezárják, kizárólag a pandémia miatt. Távolról azért megtekintjük, de az már most látszik, hogy ezen a túrán nem fog minden simán menni.
Az ujarrási templomot nem láthatjuk, hát eszünk egy jó kukoricát
Cartago szöges ellentéte az eddigi helyszíneknek. A város katedrálisát boldog-boldogtalan látogathatja, nem kérnek semmit, csak egy maszkot. Valószínűleg Costa Ricában az Isten házában nem, csak az esőerdőben terjed a vírus.
Amíg a szabadtéri látnivalók jó része zárva tart vagy csak szigorú előírások mellett látogatható, addig Cartago katedrálisa szabadon felkereshető
Másnap a Poás-vulkánnál kezdünk. Ez az egyetlen hely, ahol van értelme a maszkviselésnek, mivel a tűzhányó újabban mérges gázokat ereget. Persze itt is túlgondolják a biztonságot, de legalább a normalitás határán belül csodálhatjuk meg Közép-Amerika egyik legszebb kráterét. Rengetegszer jártam már itt, de ennyire nyugodt és felhőmentes időm még soha nem volt a Poásnál.
A Poás-vulkán kárpótol minket a tegnapiért
Na, ahol most is tömeg van, az a La Paz Waterfall Garden. Magántulajdonban lévő parkként sokkal lazábban kezelik a járványügyi szabályokat, így végre megszabadulunk a maszktól. Csak akkor húzzuk az orrunk elé, amikor láthatóan vírusrettegő csoport jön velünk szembe. Az állatkert nekem felejtős, de a vízesések még mindig szépek.
A természet még mindig káprázatos Costa Ricában
Bedobunk egy gyors ebédet az egyik útszéli evőben, majd engedjük magunkat átverni az egyik eperpiacon. Nem baj, otthon nem tudnánk decemberben 3000 forintért epret enni.
A La Paz Waterfall Garden vízesései meseszépek
Hosszú az út Queposig. Sofőrünk sincs a helyzet magaslatán, elég szögletesen tekergeti a kormányt az utolsó pár kilométeren. Sötét este van, mire megérkezünk a szállónkhoz, ahol még én sem szálltam meg soha. Sajnos a pandémia miatt a korábbról ismert szállók bezártak, így kénytelen voltam vakon foglalni. Holnap szilveszter, így erősen túlterhelt a hotel, ahol nem a foglalásom szerint osztják ki a szobákat. Szerencsére a csapat nem akad ki, gyorsan túllendülnek a dolgon. Lehet, ezen segített az a pár üveg Centenario is, amit az előszilveszteri bulira pakoltunk be a zsákjainkba...
Út közben megálltunk egy jó chifrijóra
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
