Montevideót Dél-Amerika legunalmasabb fővárosaként tartják számon, pedig ez nem igaz. Egészen szerethető hely, csak rengeteg pénz kell hozzá. No meg jó idő, mert ha esik, akkor tényleg nehezen élvezhető a város. Eddig is szerettem, és ez utolsó látogatásom alkalmával sem változott.
Colonia után folytatjuk utunkat tovább Uruguayban. A következő állomásunk Montevideo, amit Dél-Amerika legunalmasabb fővárosaként tartanak számon. Korábbi élményeim alapján elmondhatom, hogy ez nem igaz, Montevideo nem unalmas, csak nem annyira pezsgő és kaotikus, mint Lima, Bogotá vagy éppen Quito.
Ennek oka, hogy Montevideo lakosságának 99%-a európai, főként spanyol és olasz bevándorló, akik a 19. század végén és a 20. század elején érkeztek a kontinensre. Ez az időszak Európában az urbanizációról és az iparosodásról szólt, ami a társadalom átalakulásához vezetett. Montevideót már városiasodott polgárok népesítették be, így szinte átmenet nélkül jött létre Buenos Airesszel szemben egy metropolisz, pontosan annak ellensúlyozásaképp. Amíg azonban Buenos Aires növekedése nem állt meg, és az 1900-ban ott élő 1 millió emberhez képest ma az agglomerációval együtt több mint 10 millió lakója van, addig Montevideo lakosságszáma alig változott az elmúlt 125 évben (900 000-ről kb. 1,3 millióra nőtt). Mindez Uruguay földrajzi helyzetéből adódik.
Magát az országot is azért hozták létre, hogy pufferzóna legyen a két dél-amerikai nagyhatalom, Brazília és Argentína között, ahol a két ország nagyvállalatai biztonságban tudhatják a pénzüket. Uruguay identitása leginkább Svájcéhoz hasonlítható, akik nagyhatalmi törekvések nélkül kezelik nagyhatalmak vagyonát. Uruguay szívesen vállalja fel ezt a szerepet, főként a hármas szövetség háborúja után, amit Paraguayjal szemben vívott Brazíliával és Argentínával vállvetve 1864 és 1870 között, és amit valószínűleg elveszített volna, ha a két ország nem nyújt neki támogatást. Nos, Montevideo azóta a béke fővárosa, ahol kaliberekkel kisebb a bűnözés, mint bárhol máshol a kontinensen, s ahol dél-amerikai viszonylatban kiemelkedő jog- és közbiztonság van. Ettől persze a város még nem unalmas, sőt!
A szállásunk egy belvárosi zughotel nem messze a főtértől és attól az utcától, ahol az éttermek és bárok sorakoznak. Nem a Hotel Casablancában akartam foglalni, hanem a London Palace-ben, de ott valami össznépi nyugdíjas találkozót tartanak. A szálló amúgy belülről nem néz ki rosszul, de tele van kínaival, akik folyamatosan problémáznak valamin a recepción. Ezzel nem lenne gond, ha jó lenne az idő és az egész napunkat az utcán tudnánk tölteni, de ez sajnos nincs így; borús, esős időt kapunk ki, aminek következtében nehezen élvezhető a városnéző sétánk.
Ritka csúnya épület a polgármesteri hivatal, de a tetejéről remek a kilátás
Először a polgármesteri hivatalhoz sétálunk el, ami egy ronda toronyépület tőlünk néhány sarokra. Sokan nem tudják, de az épület tetejére fel lehet liftezni, ahonnan meglepően jó a kilátás a városra, ráadásul teljesen ingyenes. Az eső miatt nem sikerül jó képeket lőnünk, de én voltam itt fenn már korábban, jó időben, úgyhogy személy szerint nincs hiányérzetem.
Tiszta időben ez a látvány fogadja az embert a kilátóból
Az ebédet egy venezuelai gyorsétteremben költjük el. Mindenki unja már a marhahúst, jó ötletnek tűnik valami nem ideillőt enni. Empanada, cachapa, jöhetne minden, ha a nő iparkodna, de olyan lassan készül el az utcakájával, hogy bánjuk, nem ültünk be inkább egy étterembe. Mondjuk így pont sikerül átvészelnünk egy nagyobb esőt, ami után pocsolyák között nézünk várost.
A Plaza Independecia és José Artigas lovasszobra, mikor szép az idő, s amikor nem
Montevideo ikonikus tere a Plaza Independencia, aminek közepén természetesen José Artigas lovasszobra látható. De amitől ikonikus, az nem a minden téren látható szobor, hanem a Palacio Salvo. A 105 méter magas eklektikus épületet 1928-ban építették a Buenos Aires-i Palacio Barolo mintájára, de annál jóval nagyobb; megépültekor Dél-Amerika legmagasabb épülete volt. Amúgy lakó- és irodaháznak épült, aljában üzletekkel. Ma a Tango Múzeumnak ad otthont.
Montevideo legismertebb épülete, a Palacio Salvo
A teret kelet felől az egykori városkapu határolja. Innen indul Montevideo sétálóutcája, a Calle Sarandí, ami a Plaza Independenciát köti össze a város legszebb terével, a Plaza Zabalával. Itt láthatók a város legdíszesebb lakóházai, némelyik Budapesten vagy Párizsban is elférne.
A Plaza Zabala Montevideo leghangulatosabb tere
Sajnos az idő nem túl kegyes hozzánk, így jobb híján betérünk Torres García múzeumába. Az uruguayi avantgard megtestesítője a 20. század első felének talán legfontosabb dél-amerikai képzőművésze, akire nagy hatással volt Picasso és Miro. Élete jó részét Európában, főként Spanyolországban töltötte, de 1934-ben visszatért Montevideóba, ahol rengeteget tett az ország művészeti képzéséért.
A csapatunkkal ismerkedünk Torres García művészetével
Az idő nem javul, így szabadjára engedem a csapatot, mindenki szabadon járhat-kelhet a városban annak fényében, mennyire akar megázni. Én a kikötői negyed mentén térek vissza a szállásomra. Ez a városrész nem túl impozáns, rengeteg a lepukkant gangos ház. Az egésznek 1990-es évek eleji józsefvárosi hangulata van.
Az idő miatt most nem sétálok tovább, de korábban jártam a parlamentnél. Az oda vezető sugárút akár Madridban is lehetne, az épület előtti tér azonban nehezen értelmezhető. Egy hatalmas betonplacc, sehol egy fa vagy bokor; mintha kizárólag a tüntetőknek tervezték volna.
A montevideói parlament és az előtte elterülő betonplacc
Az innen a stadionhoz vezető utcák rejtik Tres Cruces városrészt, ami a 19. századi Montevideo egykori kertvárosa volt. Ma egy enyhén lepukkant, rehabilitációra váró negyed, ahol néhány öreg kocsin kívül nem lát az ember semmit. Nem úgy a stadiontól délre eső Pocitos városrészben, ami a gazdag polgárok elit negyede. Ez a környék olyan, mint Budapesten az 5. kerület, csak ez nem a Dunánál, hanem az Atlanti-óceánnál végződik. A Playa de Pocitos Montevideo legjobb városi strandja, a belső utcákon bárokkal, menő éttermekkel.
A Playa de Pocitos és a mögötte elterülő barrio Montevideo elit negyede
Ha az ember erre jár, érdemes végigsétálnia a Parque Rodón, Montevideo legnagyobb közparkján, amit a Mercosur épülete zár le. A Mercosur a dél-amerikai Európai Uniónak felel meg, nem véletlenül van itt, Montevideóban a székháza.
A Mercosur székháza is Montevideóban van
Vacsorára a főváros egyik ikonikus éttermébe ülünk be, az El Fogónba, ahol száz éves berendezés és ahhoz illő kiszolgálás fogad minket. A pincér a magyar borokkal is képben van, ami lássuk be, nem átlagos tudás a dél-amerikai vendéglátásban. Az étterembe eljön Niki is, az uruguayi konzul, aki régi barátnője a csapatunk egyik tagjának, Eszternek. Nikivel vagy tíz éve találkoztam először, még Bogotában, akkor ott élt és dolgozott a külképviseleten.
Ez az utolsó éve konzulként Uruguayban. Azt mondja, gyermeket vállalni és nevelni tökéletes helyszín Montevideo, de Bogotá után szörnyen unalmas a város, nehezen kapcsolódik itt bárkihez is, mert hiányzik az itteniekből a latin virtus. Az estét egy Barrio Sur-i bárban folytatjuk, ahol pofátlanul drágán mérnek minden italt. Mulatni nem Montevideóba kell járni, de megnyugodni és magunkba szívni egy kis európai légkört, na, arra tökéletes helyszín...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
