Cabo Polonio egyértelműen Uruguay leghangulatosabb települése. Nem kell persze valami eget rengető dologra gondolni, de én bírom élvezni az óceáni szelet, szeretek gyalogolni a fenséges homokdűnék között és könnyedén alszom el a fókák röfögésére. Ha egy hely van, ahová egyszer elmehetsz Uruguayban, ez legyen az!
Uruguaynak néhány partszakaszt leszámítva nem igazán vannak természeti látnivalói. A partvidék sem túl látványos, a legtöbb helyen tagolatlan óceánfront jellemzi hatalmas hullámokkal, szürke tengerrel. Az igen kevés kivételek egyike Cabo Polonio, az egykori fókavadász telep, ami az elmúlt évtizedekben klasszikus hippitanyává nőtte ki magát.
A csapattal két napot tervezünk a közúton elérhetetlen faluban eltölteni, amihez először Castillos falujába kell utazzunk. Az út roppant unalmas, főként legelők között tekereg. Dél magasságában futunk be Castillosba, ahol van fél óránk a csatlakozásig. Mindenki vesz magának valamit a kisboltban, majd pattanunk fel a fél 1-kor induló menetrendszerinti járatra, aminek a végállomása a nemzeti park bejárata.
Az út során két kisebb tengerparti települést érintünk, Aguas Dulcest és Barra de Valizast. A terv az, hogy holnap ez utóbbit felkeressük a parti homokdűnéken keresztülsétálva, már ha az idő engedi. A nemzeti park bejáratától egyetlen módon lehet elérni a falut: kamiontetőn utazva. A helyi tömegközlekedésnek számító kamionok két óránként indulnak, szerencsére a menetrendszerinti buszokhoz igazodva. Flottul megy minden, irány Cabo Polonio!
Az egyetlen módja, hogy az ember elérje Cabo Poloniót, a kamionon utazás
Az út eleje szubtrópusi és partvidéki erdőkön át vezet, majd kiérve az óceánhoz széles fövenyen veretjük. A fél órás utazás végén megérkezünk a falu termináljára, ahonnan fából tákolt ösvény indul a központba. Rövid, pár perces sétával érjük el a szállónkat, a Puerta del Cabót. Csirkeól nagyságú szobák, annál is kisebb fürdők, de senkit nem zavar, végülis a falu pár évtizeddel ezelőtt fókavadászok lakhelyéül szolgált.
A parti föveny és mögötte Cabo Polonio
A fókákat az előző évszázad derekán védetté nyilvánították, így Cabo Polonio elnéptelenedett. Az 1980-as években kezdték újra birtokba venni a magára hagyott bungalókat, elsősorban uruguayi és argentin hippik. Cabo Poloniónak gyorsan híre ment, az 1990-es években valódi drogtanya vált belőle. A 2000-es években kipucolták a hippiket a faluból, de Cabo Polonio hangulata nem változott, aminek az is oka, hogy sem folyóvíz, sem áram nincs a településen. A kábítószer, ha kicsiben ugyan, de továbbra is sajátossága a falunak, ami vonzza az elvonulni vágyó turistákat.
Cabo Polonio ikonikus világítótornya
A falunak mindössze 95 lakója van, de szezonban (karácsonytól márciusig) ezrek érkeznek naponta, hogy élvezzék a napsütést és a bulit. Most, így november elején minden csendes, csak néhány bár tart nyitva, amikben jellemzően egy maroknyi külföldi hátizsákos iszogat, szívogat. Mert hogy ezen kívül valóban nincs sok mindent itt csinálni, leszámítva a világítótorony mögötti fókatelep felkeresését és a homokdűnék közötti bolyongást. Naplementére kisétálunk a fókákhoz, akikhez nem lehet ugyan túl közel menni, de van egy-két kiszögellés, ahonnan rá lehet látni ezekre a remek állatokra.
Van egy hangulata a naplementés sétának Cabo Polonióban
Este mi is borozgatunk, de csak módjával, mert Cabo Polonio nem olcsó. Hiába a hippitanya feeling, elég messze van mindentől ahhoz, hogy az amúgy sem alacsony uruguayi árakra rádobjanak 20-30% pluszt a boltokban, bárokban.
Egykor vadászták őket, ma védett állatok és Cabo Polonio jelképei
Másnap egész napos gyalogtúrára indulunk a dűnék között. Párás, már-már ködös a reggel. Tudjuk, hogy később felszáll, de a hűvös miatt pulcsiban, kabátban kelünk útra. Fél óra gyaloglás után elérjük a dűnéket, amiket folyamatosan rendez a tenger felől fújó szél.
Egész napos gyalogtúrára indulunk a homokdűnék közé
A dűnék között itt-ott vizenyős, lápos területek láthatók, ahol az élővilág is megmutatja magát. No, nem olyan bőséges, mint volt a Santa Teresa Nemzeti Parkban, de látunk pár szép madarat és rátalálunk a partvidék endemikus békájára, az uruguayi vöröshasú varangyra is.
A homokdűnék között megbújik néhány vizenyős terület
A parton csigaforgatók szaladgálnak
Egy fehér apácamadár védi a fészkét
Ő a homokdűnék közötti lápok endemikor békája, az uruguayi vöröshasú varangy
A vastaglevelű álpáfrány ligeteket képez a homokban
A tengeri káposzta novemberben virágzik
A nemzeti parkon belül nem csak homok, szikla is van. Már távolról feltűnik a Cerro de la Buena Vista, aminek tetejéről nemcsak a partvidéket látni be, de a szomszéd falut, Barra de Valizast is. Egy jó órát ücsörgünk a szikla tetején, élvezzük az előbújó napot.
A kilátás a Cerro de la Buena Vistáról zseniális
Egyszer csak megjelenik egy diáksereg. November lévén most tartják az év végi osztálykirándulásokat, és Cabo Polonio közkedvelt egynapos desztináció a rochai és castillosi iskolák körében. Olyan sokan vannak, hogy menekülőre fogjuk, de a folyópartra érve utolérnek minket. És ez a mázlink, ugyanis hiába hívom a Cabo Polonio-i szállásadó által megadott csónakosnak a számát, senki nem veszi fel a telefont, így ha nem lennének itt a diákok, akikért egy gigantikus méretű ladikot küldenek, nem tudnánk átevickélni a túlpartra.
Kevés helyen ilyen tiszta és kék a tenger Uruguayban, mint ezen a partszakaszon
A 16-17 éves diákok nagyon érdeklődök, mert nem szokványos számukra a turista látványa. Mikor megtudják a csónakban ülve, hogy magyarok vagyunk, néhány srác azonnal sorolni kezdi az ismertebb magyar focistákat: Szoboszlai, Gulácsi, Orban. Na, ehhez mi nem vagyunk szokva, mármint hogy minket magyarokat, nem Puskással, hanem a jelenkor focistáival azonosítsanak.
Ha nem lennének itt az iskolások, nehezeh jutottunk volna el Barra de Valizasba
Barra de Valizas sokkal nyugodtabb hely, mint Cabo Polonio. A folyópart tetszetős, a tenger azonban ugyanolyan vad, mint mindenhol máshol Uruguay ezen részén. Próbálom személyesen felkutatni a csónakost, hátha kicsit később visszadobna minket a túlpartra, de csak a feleségét találom meg, aki azt mondja, sürgősen Rochába kellett utazzon és csak késő délután ér haza. Addig nem várunk, úgyhogy az a döntés születik, hogy Valizasban eszünk egy falatot, majd a menetrendszerinti busszal visszamegyünk a nemzeti park bejáratához és bekamionozunk a faluba. Végül a kamionról korábban leszállunk, így teszünk még egy kétkilométeres sétát a partmenti fövenyen.
Barra de Valizas az azonos nevű folyó torkolatánál fekszik
Cabo Polonio remek hely, egyértelműen a legnagyobb élmény Uruguayban. Holnap irány Punta del Este, aztán Patagóniába kell repüljek Zsolttal és Zolival, mert kezdődik a mostanra klasszikusnak számító trekkingtúránk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
