Tizenöt év folyamatos utazás után ki merem jelenteni: Playa Muerto Közép-Amerika legegzotikusabb tengerpartja. A külvilágtól elzárt, csak hosszú csónakúttal elérhető, áram és térerő nélküli apró embera falu a legjobb dolog, ami az emberrel Panamában történhet. Itt nem kell elfoglaltságot keresnie senkinek, egyszerűen csak meg kell élni a paradicsomi légkört. Remélem, Playa Muerto még sokáig olyan marad, mint amilyennek mi láttuk.
Yavizából helyi busszal jutunk el Metetíbe, ahonnan Puerto Quimbába vezet az utunk. Ahhoz képest, hogy Puerto Quimba a Darién nyugati partvidékére induló csónakok kiindulópontja, elég kevés ladik várakozik a kikötőben. A miénk, amit csak értünk küldtek Playa Muertóból, ott áll a mólónál, de a csónakos srác szerint várnunk kell, mert a kapitány, aki egyben Playa Muerto casiquéje, még nem érkezett meg Metetíből.
Playa Muertóba nincsenek menetrendszerinti csónakok, mert a faluban kevesen élnek, és ennek a kevés embernek nem lenne pénze megfizetni a csónak árát. A nagyjából négyórás tengeri himbálódzás 325 dollárba kerül, erős alkudozás után. Amúgy ezt sem volt egyszerű leszervezni, mert a falu egyetlen, szatelites számát hívva csak napok után sikerült bárkivel is beszélnem a faluból. Ők végül közvetlenül a törzsfőnökhöz irányítottak, akinek bizonyos időközönként jelenése van La Palmában, Metetíben vagy a fővárosban. Viszont ő nem reagál telefonhívásokra, az egyetlen mód, hogy kommunikáljak vele, ha whatsappon küldök a fiának üzenetet, aki továbbítja azt élőszóban.
Nekem ezidáig nem volt okostelefonom, mert nem éreztem szükségét. A városi közegben mindenhol van wi-fi, a természetben pedig ezidáig többre mentem egy gagyi, de tartós aksival ellátott butatelefonnal. Playa Muerto elzárt közösségének hála 2020 januárjában meg kellett vegyem az első okostelefonomat, hogy kapcsolatba tudjak lépni annak törzsfőnökével a whatsappon. Úgy néz ki, egy őserdei törzs vezet be a 21. századba.
Egy jó zsírleves Puerto Quimba kikötőjében?
A kapitányra nagyjából egy órát várunk, addig bedobunk a kikötő vérhasbüféjében egy kukoricákkal telitűzdelt zsírlevest. Tényleg az. Az alaplében nincsen semmi más, csak néhány rommá főzött zsíros mócsing. Legalább nem rizs és csirke.
Csakhamar megérkezik a casique, így megindulhatunk Közép-Amerika legegzotikusabb tengerpartja, Playa Muerto irányába. La Palmánál, Darién fővárosában tartunk egy rövid, tízperces megállót, de csak azért, hogy bepakoljunk a csónakba pár zacskó halat. Ezután hosszú, unalmas ringatózás következik a San Miguel-öböl tükörsima felszínén.
La Palma, Darién fővárosa
Sokan nem tudják, de Panama első gyarmati telepét itt az öbölben hozták létre, mivel az minden irányból védett volt. Az embera, wounan és guna törzsek miatt azonban gyorsan elhagyták a telepet, mert az akkor még kőkorszaki indiánok megtámadták és felgyújtották a spanyol kolóniát. Később ugyanígy jártak a skótok is, akik a 17. század végén szerették volna gyarmatosítani az öböl térségét, de hasonló ellenállásba ütköztek. Ráadásul az általuk alapított Új-Kaledónia lakóit egy rejtélyes betegség is tizedelte, valamint a spanyoloknak sem tetszett a britek előrenyomulása. Darién gyarmatosítása így a 18. század második felére esett, ekkor kezdtek az itt élő embera és wounan törzsek kontaktálni a spanyolokkal.
Punta Patiño egyik jellegzetes sziklaszirtje
A San Miguel-öblöt Punta Patiño esőerdőkkel borított földnyelve után hagyjuk el. Az addig a tengerbe ömlő folyók által szürkére festett tengeröblöt mélykék, erősen hullámzó óceán váltja, amin lelassul a csónakunk. Az idő szép, csodálatosan süt a nap, és ettől válik igazán nehézzé az út. A csónakunkon nincs tető, így szénné égünk a majdnem ötórásra nyúló csónakút alatt.
Öt órán át éget minket a nap
A táj persze egészen elképesztő. Sehol Közép-Amerikában nem olyan változatos a partvidék, mint itt, a zöldellő esőerdőket fehérhomokos öblök teszik színesebbé. Néhol a tenger barlangokat vájt a sziklákba, máshol az erdő egész az óceánig kifut. Már öt évvel ezelőtt is leesett az állam a partvidéktől, de most még zöldebb minden. Az ember itt tényleg úgy érzi, mintha visszarepült volna a felfedezők korába.
Az egész út során fantasztikus látványban van részünk
Amilyen gyönyörű, annyira néptelen Darién ezen része. Hogy ez miért van így, arra a válasz igen egyszerű: a Csendes-óceán felé nincsenek állandó vízfolyások, azok mind a hegyek túloldalán hömpölygő Rio Sambúba ömlenek. Az egyetlen öböl, ahová érkezik édesvíz, Playa Muerto.
Playa Muerto öble az egyetlen, ahol van édesvíz
Playa Muertóba 2015-ben Erivel jutottam el, teljesen véletlenül. Segítettünk egy furgonra felpakolni néhány zsák rizst, amit ide szállítottak csónakkal, Garachinéból. Fogalmunk nem volt, hogy hová jövünk, rábíztuk magunkat a rizst szállító csónakosra. Végül egy hetet töltöttünk el az édenkertben, aminél egzotikusabb és érintetlenebb tengerparton még soha életünkben nem jártunk. Azóta terveztem, hogy egyszer csapatot hozok az öbölbe, de nagyon nehéz volt összeszedni bárkit is egy ilyen útra, mivel Darién valami miatt nem vonzza az utazókat.
A faluban persze felismernek. Főleg a szállásadónk, Señor Riguar és felesége, Raquel üdvözöl ismerősként, és azonnal számon is kér; miért csak most jövök, hol voltam az elmúlt majdnem öt évben?
A falu egyetlen, teljesen nomád szállója csak a miénk
Playa Muerto semmit nem változott azóta, hogy itt jártam. Ugyanaz a két apró viskó áll a parton, ahol anno Erivel függőágyaztunk. Gyorsan leosztjuk a helyeket a csapat tagjai között, majd nyakunkba vesszük a falut. Persze nem kell komoly dologra gondolni, mivel Playa Muertót mindössze húsz család lakja.
Naplementére a falu összes lakója kisétál a partra
Áram továbbra sincs a faluban. Akinek van egy kis pénze, az generátort vagy napelemet vesz, de a legtöbb házban továbbra is csak a lobogó tűz szolgáltat fényt. Elbaktatunk a katonaság viskójához, ahol felveszik az adatainkat. Meglepődnek a kilenc idetévedt magyaron, mert bár olykor-olykor érkeznek turisták a faluba, ennyire sokan csak akkor, ha Panamavárosból indítanak cruisert Dariénbe. Igaz, az arról ideáramló két-háromszáz turista csak azért ugrik be a faluba, hogy kézművestermékeket vásároljon és megnézze a közösség táncos bemutatóját, itt aludni nem szoktak.
Playa Muerto nincs berendezkedve az ott alvó turistákra, ezért jó, ha hozol saját függőágyat
Az emberák önfenntartó közösség, azonban az 1990-es évek végén állami projektként táncokat tanítottak nekik, hogy azokat bemutassák a jövőben idetévedő turistáknak. A projekt olyan jól sikerült, hogyha az ember bármelyik embera faluba betoppan, azonnal be akarják neki mutatni ezeket a táncokat. Azt persze a turisták nem tudják, hogy ezek a táncok nem eredetiek, mivel az emberák eredendően nem zenéltek, azt csak a 18. században tanulták el a spanyoloktól. A spanyolok kiűzése után Dariént magára hagyta a kolumbiai állam, így az emberák is visszatértek a klasszikus tradíciókhoz, amiknek nem volt része sem a zene, sem a tánc. Amit ma láttatni engednek, azt valójában a turizmus nevelte beléjük, és hát azt kell mondjam, igen jól kufárkodnak vele.
Playa Muertóban nagyjából húsz család lakik, ehhez hasonló viskókban
A casique azonnal összehívja a falut, hogy majd nekünk is bemutassák a showt, és persze engedjük, hogy éljenek a lehetőséggel. Azt azért megosztom velük, hogy nem először járok Dariénben, még anno rövid dokumentumfilmet is forgattam La Mareában, így minket elsősorban nem a táncaik, hanem a hétköznapjaik érdekelnek, mert Playa Muerto ott kezdődik, ahol a show véget ér.
Szárad a napon az újkeletű népviselet
Estére Riguarék halat sütnek nekünk kókuszos rizzsel. Hihetetlenül aranyosak, de nem csak ők, hanem az egész falu. A gyerekek most is oda-odatévednek a palapánkhoz, próbálnak szóbaelegyedni mindenkivel. Sajnos rajtam kívül nem igazán beszél senki spanyolul, csak Mariann pötyög pár szót, így a beszélgetésből általában vadul egymásra mosolygás lesz.
Az emberákat nem zavarja, ha fényképezik őket
A falu központi része itt is a kocsma. Pár nap múlva veszi kezdetét a falunap, így lassan azok az emberák is hazatalálnak, akik valamilyen okból kifolyólag elkeveredtek Darién más pontjaira. Közüllük a leghangosabb az a három tanárember, akiknek még pénzük is van. Nagyjából a Playa Muertóban töltött két napunkat végigpiálják, de úgy, hogy az egész közösség tudja, mikor érkezik a következő kör, mivel minden alkalommal, mikor kifogy a sörösüveg, hangos "Agua!" felkiáltással rendelik a következőt.
Minket sem kell félteni! Elég gyakran kötünk ki mi is a falusi ivóban, bár arra esélyünk sincs, hogy behozzuk a lemaradásunkat az ünneplő tanárokkal szemben.
Playa Muerto öble a fölé emelkedő szirtről
Playa Muertóban nem igazán van mit csinálni. Itt egyszerűen csak lenni kell, az maga a program. A falut lezáró sziklaszirt mögött van egy lakatlan öböl, ahová azért átsétálunk. Az egész délelőttöt pancsolással, hullámokba ugrálással, napozással töltjük.
A szomszédos, teljesen lakatlan öbölben élvezzük a napsütést és kétméteres hullámokat
Aztán felkeressük azt az apró vízesést, amit anno néhány iskolából ellógó gyerek mutatott meg nekem és Erinek 2015-ben. Itt is csobbanunk egyet, majd az ebédre készített halas rizs után néhány emberrel elbaktatunk az erdő irányába, ahol az egyik fán állítólag éjimajmokat lehet látni.
Nem árt egy kis őserdei séta
Ezt a magát igen ritkán megmutató lényt még soha nem sikerült lencsevégre kapnom, egészen mostanáig. Napközben az éjimajmok nem alszanak, de inaktívak, így nagyon nehéz őket észrevenni. Szerencsére az egyik srác elkísér minket, így nem kell céltalanul baktatnunk az erdőben. Ráadásul, mint utóbb kiderül, ezek az éjimajmok a meglehetősen ritka, panamai éjimajmok fajába tartoznak, amik csak itt Dariénben és a kolumbiai Chocó területén élnek.
Nagyon jófejek a panamai éjimajmok
Kifelé az erdőből szembetalálkozunk egy vadásszal, aki egy lelőtt szarvast hoz a hátán. Mosolyogva annyit mond:
- Végre nektek sem halat kell ennetek - majd füttyent a kutyájának, és eltűnik az erdőben a falu irányába.
Megérkezett a vacsora
Visszafelé a folyómedret választjuk. Látunk pár szép gémet és jégmadarat, de egy idő után olyan mély a víz, hogy inkább visszatérünk az erdőbe.
Többek között töreptukánt is látunk az erdőben
Délután megtekintjük a táncos műsort, amiért nem kérnek pénzt, csak elvárják, hogy vegyünk tőlük kézműves termékeket. Mivel havonta egyszer befut a cruiser a faluba, ezért az itt élő embera asszonyok már nem csak készítik, de meg is vásárolják más falvakból a népművészeti tárgyakat, amiket csak egyszerűen továbbpasszolnak a turistáknak. Ettől egy kicsit veszít a romantikájából a dolog, de persze így is vásárlunk néhány tányért és fából készült faragást.
Kötelező megnézni az emberák táncát
Este valóban szarvas a menü. Nem olyan, mint egy jó ragu, de Raquelnek sikerül aránylag puhára sütnie.
Vacsora után kihajtunk a házból egy skorpiót, majd visszabaktatunk a kocsmához egy üveg sörre. Mostanra mindenki megszokta a kilenc magyar jelenlétét, abszolút haverként kezelnek minket. A délután még nekünk táncoló, de estére kocsmárossá vedlő egyik hölgyemény szívélyesen elbeszélget velünk Európáról, Panamavárosról és arról, hogy valójában innen nem akar senki sehová elköltözni, mert Playa Muertónál jobb hely úgy sincs sehol.
Nem mind Playa Muertóból származik, de attól még szépek a kézműves dolgaik
Tényleg nincs. Nálam többet talán senki nem utazott Latin-Amerikában az elmúlt 15 évben, s bár én sem jártam még mindenhol, de azt bizton állíthatom: Playa Muertónál egzotikusabb tengerpartot eddig nem láttam. Jó lenne, ha ez így is maradna...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
