A Santo Domingo-vízeséshez tett túránk után megindulunk a Ruta de los Primoson a Serranía de la Macarena vízesései és színes folyói felé. Először a Caño Uniont keressük fel, majd a Caño Canoas fenséges zuhataga következik. La Macarenába való érkezésünk előtt pedig Siete Machosnál csobbanunk egyet a Macarenia clavigera vörös szőnyege mentén.
A Los Llanos után a Serranía de la Macarena és az Andok között megbúvó Mesetas falujába utazunk, ahol vár ránk Willi, akinek a tanyáján számtalan gyönyörű vízesés bújuk meg. Végigjárjuk őket, majd raftingolunk egyet a Föld talán legszebb raftinghelyén, a Rio Güejar kanyonjában.
A csapat érkezése előtt látogatást teszünk annál a Hato Barleynél, ami tavaly nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt. A Hato Boral tulajdonosától kaptuk a tippet, ő segített felvenni a kapcsolatot a 9500 hektár nagyságú birtok üzemeltetőivel. Mivel mi voltunk az első külföldi vendégeik, Don Felipe és Yasmin mindenben segítettek nekünk, hogy a lehető legtöbb állatot lencsevégre tudjuk kapni. A Hato Barley után visszatérünk Yopalba, összeszedjük a csapatot és irány a Hato Boral, ahol tökéletes két napot töltünk lovaglással, mely során még óriáshangyászt is sikerül becserkésznünk.
A Los Llanosra mindig szívesen térek vissza, mert tudom, hogy rengeteg szép állatot fogok látni. Most sincs ez másképp, bár nehezen indul be a Zolival tervezett szafarink. Aztán persze minden jól alakul. Két nap alatt rengeteg állatot kapunk lencsevégre, és nekem is sikerül új helyszíneket felfedeznem.
Bár Zolival azért utaztunk ki tíz nappal korábban, hogy madarászkodjunk, az élet úgy hozza, hogy fotózás helyett Chivor smaragdbányái felé kanyarodunk. Mielőtt azonban erre sor kerülne, bóklászunk egyet Macanal környékén. Abszolút nem bánjuk, hogy a tervek újraíródtak, fantasztikus két nap van mögöttünk.
Egy kedves barátommal, Zolival utazgatok a következő napokban Kolumbiában. Madarászkodni indulunk, végül vízeséseket fényképezünk, termálban úszkálunk és vegyülünk a falusiakkal. Machetá mellett rábukkanunk a Tocola-vízesésre, Tenzában pedig egy kocsmázás után teljesen átírjuk a következő napok terveit. Mert Kolumbiában teljesen felesleges tervezni bármit is, hisz úgyis belecsöppensz a véletlenek spiráljába, ami felülír mindent.
A csapat hazarepül, én pedig egy régi adósságot teljesítek magam felé. 2021 májusában Kolumbia az elsők között zárta le a pandémiát egy olyan tüntetéshullámmal, ami az akkori elnököt, Ivan Duquét végül elsöpörte. De nem csak Duque járt rosszul az utcai harcokkal, hanem én is. A kiábrándult és felbőszült tömegek lezárták a főbb utakat, így a tervezett Pereira körüli kirándulásaim tervét fel kellett adjam. Végül nem bántam meg, mert így láthattam Marsella színes utcáit, valamint Santa Rosa de Cabal vízeséseit, de azóta ott motoszkált a fejemben a visszatérés gondolata a térségbe.
A Los Nevados környékén a turisták többsége csak Salentót és a Cocora-völgyet keresi fel, pedig egy-két hágóval odébb sokkal látványosabb völgyek és kanyonok húzódnak. Ott van például Toche, ami a Föld legnagyobb viaszpálmaerdőjével rendelkezik, valamint a Combeima-kanyon, ami a környék egyik legjobb csillagtúrájának ad otthont.
Hátrahagyva a Bogotái-fennsíkot megindulunk a Magdalena-folyó völgyébe, illetve az annak túlpartján fekvő egykori aranybányába, Falán elveszett városába. A felhagyott bánya nem elsősorban az épületek és a járatok, hanem az élővilág miatt érdekes. Pókokkal, csigákkal, békákkal és rengeteg színes rovarral volt ezúttal is dolgunk.
Muzo a világ samragdbányászatának fővárosa, a dél-amerikai kontinens legvéresebb háborúinak a központja. A Guerra Verdétől mai napig szenvedő völgy Kolumbia legalantasabb smaragdcárjainak, drogvezérek által támogatott paramilitárisoknak és gerillacsapatoknak a harctere. Itt gyülekezik az ország söpredéke abban a reményben, hogy rálelnek egy kőre, ami Kolumbia leggazdagabbjai közé emeli őket. Rengeteg véres történet, kiszínezett legenda kapcsolódik Muzóhoz, amit második alkalommal kerestünk fel Mirador-csapattal.