Akklimatizációs kirándulásra megyek Candaravéba, mely során rábukkanok Dél-Peru talán legcsodálatosabb természeti képződményére, a Gejzírek völgyére. A gejzírek által kimosott színes- és nehézfémek szivárványszínbe borítják a kigőzölgések peremét, amikhez fantasztikus vulkáni kúpok adják a háttérképet. Ez a vidék Peru egyértelműen top látványossága, mégsem ismeri a kutya se.
Tacnából elég volt egyetlen nap, irány az Andok és a Gejzírek völgye. A kevesek által ismert, a képek alapján azonban látványosnak tűnő természeti képződmény 4300 méter magasan van, ami durva kezdés lenne, így első körben a 3100 méter magasan fekvő Taratába utazom. Az út sokáig tart, legalább két órát ülök az iránytaxiban, mire feltűnnek a Cordillera del Barroso havas csúcsai. Ettől kezdve az unalmas sivatagi tájat felváltják a zöldellő teraszok és a bővizű patakok, amiket a folyamatosan zsugorodó gleccserek táplálnak.
A háttérben feltűnnek a Cordillera del Barroso havas csúcsai
Megállunk egy apró faluban, Estiquében, majd folytatjuk az utunkat Taratába. Nincs itt nagyon semmi, csak egy jellegtelen templom, no meg egy elkóborolt alpakka, ami nagy kedvvel legeli le a főtérre kiültetett virágokat.
Sem Estique, sem Tarata nem túl látványos települések
Szerencsére a 3100 méteres magasság nem szédít meg, így beülök egy tuktukba, amivel a falu felett álló kiszögelléshez vitetem magamat. A fickót megkérem, hogy várja meg, amíg körbejárom a Qala Qala-barlangot és Santa María romjait, amik egykoron preinka kegyhely és pihenő voltak. Próbálok erőltetett időt menni, hogy minél gyorsabban akklimatizálódjak, ami annyira jól sikerül, hogy a tuktukos meglepődik, milyen gyorsan visszaérek a gépcsodához.
Qala Qala-barlangja és a Santa María romok jó akklimatizációs sétának bizonyulnak
Ha már megvárt, elvitetem magam vele a következő faluig, Ticacóig. Ez a település már 3500 méteren van, de itt sem érzem a hegyi levegőt. Hónapok óta nem voltam ezen a magasságon, így féltem, hirtelen lesz az emelkedés, de valószínűleg a szeptemberi kolumbiai paramojárásomra még emlékszik a testem.
Ticaco sem a világ közepe
Ticaco Taratánál is unalmasabb falu. Az utcák kihaltak, a házak kopottasak. Szerencsére a piac nyitva tart, így tudok enni egy olcsó levest. A kofák azt mondják, nem kell aggódjak, két óránként van busz Candaravéba, nyugodtan álljak csak ki az út szélére. Megteszem, de busz nincsen sehol. Unalmamban elsétálok a termálfürdő bejáratáig, ahol stoppolni kezdek, de senki nem tart Candarave felé. Négy órán át várakozom, de semmi. Lemegy a nap, az idő pedig hirtelen hűlni kezd. A piac rég bezárt, egyetlen lélek sincs az utcákon. Viszabattyogok a falu bejáratánál lévő rendőrségi épülethez, hátha a segítségemre tudnak lenni. Azt mondják, biztos lesz busz valamikor az éjszaka folyamán, de hogy mikor, azt nehéz lenne megmondani, mert Tacnából csak akkor indulnak el, ha van elég utas. Remek! Végül több mint hét óra céltalan toporgás után, este 9 óra felé érkezik egy járat... ami tele van. Megnyugtatnak, hogy nem sokkal utánuk jön egy másik busz, mert sok volt az utas, úgyhogy nem adom fel a reményt. Húsz perc múlva ez a járat is befut és hely is van rajta. Megmenekültem! Nem kell az út szélén éjszakáznom három fokban.
Ticacóban hét órán át várakozok fuvarra
Candaravét éjfél körül érjük el. A sofőr elmondása szerint a falu egyetlen ilyenkor is nyitva tartó szállója a Hospedaje Los Pinos. Szerencsére a néni ajtót nyit nekem, így sikerül ágyhoz jutnom. Meleg víz mondjuk nincs, de nem is érdekel, a lényeg, hogy vízszintesbe tudom magam helyezni.
Másnap korán kelek. A házi néni nagyon aranyos, azonnal kutatni kezdi a lehetőséget, miként tudnék eljutni a Gejzírek völgyébe. Először kocsit hív, de az nem akar megérkezni. Kiderül, hogy a sofőrnek el kellett szaladnia halért a Laguna de Sucheshez, csak elfelejtett visszaszólni, hogy késő délután ér vissza. Végül egy motorost sikerül verbuválnia, Marcelinót, aki 120 solt kér az oda-vissza fuvarért. Rábólintok, csak haladjunk!
A háttérben feltűnik az 5815 méter magas Volcán Tutupaca hőfedte csúcsa
Bár tegnap reggel még közel tengerszinten jártam, most, 24 órával később már úton vagyok a 4300 méter magasan fekvő Gejzírek völgyébe. Remélem, nem leszek magashegyi beteg. Utálom az émelygő fejfájást, jó lenne elkerülni.
Motoron ülni ezen a magasságon nem túl kényelmes. A levegő fagyos, a menetszél pedig nem segíti a légzést. Szerencsére sűrűn megállunk fotózni, így van lehetőség egy kicsit kiolvadni. Először 3800 méteren állunk meg, hogy lefényképezhessem a Tutupaca nevű vulkánt. Nem ez a legimpozánsabb hegycsúcs Peruban, de legalább ránézésre könnyen mászható.
Kevés helyen marad ekkora queñua erdő Peruban
Ezután a tájat uraló Yucamani-vulkán szoknyáján elterülő queñua erdőnél időzünk egy keveset. Egykor az Altiplanót végig ilyen erdőségek borították, de először az inkák, majd később a spanyolok irtani kezdték a megalomán építkezéseik miatt. Mára alig maradt érintetlen erdőrészlet, az itteni Dél-Peru egyik legnagyobb egybefüggő ilyesfajta erdője.
A folyók a nehézfémektől ilyen színűek a Gejzírek völgyében
Felkapaszkodunk a völgy bejáratáig, ahonnan zseniális a kilátás a vulkáni sorra. A leszakadások mentén színes sziklák láthatók; Peru ezen része is tele van nehéz-, színes- és ritkaföldfémekkel. Ezeknek egy részét kimossák a folyók, amiknek a vize ettől rozsdavörösre színeződik.
Marcelino felvisz az utolsó gejzírig, ahonnan gyalogosan ereszkedem vissza a motorhoz. Eközben érintem az összes forróvizes kigőzölgést, amik egészen elképesztő formákat öltenek. A hegyek kőzetanyagából kimosott nyersanyagok egyszerűen lerakódnak a gejzírek szélén bámulatos színkavalkádot eredményezve. Az agyonlátogatott Sol de Mañana a bolíviai Siloli-sivatagban mezei iszapfortyogó ezekhez a képződményekhez képest. Soha, sehol nem láttam ehhez fogható vulkáni utótevékenységet, abszolút higlightja nem csak Dél-Perunak, de az egész kontinensnek is. Nem is értem, hogy maradt előttem rejtve eddig ez a csoda. Ha vezetne Candaravéba és a völgybe normális út, simán válhatna ebből a helyből olyan desztináció, mint a Szivárvány-hegy, amit naponta ezrek látogatnak.
A Gejzírek völgye Dél-Peru egyik legizgalmasabb tájegysége
Visszafelé még megtekintjük az Elefánt-sziklát, amihez azért kell képzelőerő, valamint beugrunk egy lámatartó tanyára, hogy megtudakoljam, miként lehetne itt megszállni legközelebb, ha csapattal erre járok. Marcelino nagyon jó fej, egyetlen megálló miatt sem emel szót. Sem a völgy kijáratánál alázúduló vízesésnél, sem a temetőnél, sem Santa Cruz és Patapatani falvaknál, amik még Ticacónál is unalmasabbak.
Marcelinónak hála alaposan körbe tudom fotózni a környéket
Sikerül időben leereszkednünk a völgyből, így még Candaravéra is marad időm. A Kondor-kilátóból csak egyetlen kondort látok, az annak tetejére biggyesztett gipszszörnyet, a főtér azonban egészen kedves hely. Ücsörgök itt egy kicsit, várva, hogy kialakuljon a magashegyi betegség, de semmi. Régen akklimatizálódtam ilyen gyorsan, ráadásul ennyire látványos helyen. A Gejzírek-völgye egyértelműen Dél-Peru legizgalmasabb természeti látványossága. Ezer százalék, hogy ide még visszatérek...
Candaravéből könnyen válhatna turistaközpont
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
