San Ignacio környékére stoppolva jutunk el, ami elég kalandosra sikeredik. A város, ha nem is szép, messze a legélhetőbb Belize-i településnek tűnik, a környékén pedig rengeteg a látnivaló. Az első két napban két maja romvárost, Cahal Pecht és El Pilart keressük fel. Ez utóbbi helyen ha piramiscsodákat nem is, de fantasztikus kígyókat azért látunk.
Kora reggel kivitetjük magunkat a főúthoz és kiülünk a buszmegállóba. Vasárnap van, amikor Belize-ben elég ritkán közlekednek a buszok. Tudja ezt Barangó is, aki kiáll az út szélére stoppolni. Öt perc nem telik bele, fog is egy szürke Jeep Cherokeet, amit egy hondurasi fickó vezet. Hazafelé tart Mexikóból, szívesen elvisz minket San Ignacióba, amiről ugyan nem tudja, hogy hol van, de megnyugtatom, hogy ha Guatemala felé tart, akkor nem kell kitérőt tennie miattunk.
Nem sokáig várunk a buszra, mert Barangó gyorsan leint egy kocsit
A fickó amúgy elég szarul néz ki. Elmondása szerint a barátnőjével voltak Playa del Carmenben, de összevesztek, úgyhogy bepattant a kocsijába és elindult haza. Éjfél előtt indult, most reggel 9 óra van és azt tervezi, éjszaka hazaér San Pedro Sulába.
Az Egyesült Államokban él, ezért erőlteti, hogy angolul beszélgessünk, bár messze nem beszéli tökéletesen a nyelvet. Két órán át nem csinál semmit, csak panaszkodik, érződik rajta, hogy feldúlt a szakítás miatt. A nagy bánkódásnak Hattieville után egy rendőri ellenőrzés vet véget. A szerv elkéri mindenkinek az iratait, amit bevisz a kabinjába, majd néhány perc után visszatér fejvakarva:
- Elmagyaráznák nekem, mi folyik itt?
- Mire gondol? - hajolok ki az ablakon.
- Az úr, aki a kocsit vezeti, hondurasi, de amerikai útlevéllel utazik. Az autó mexikói rendszámú, maguk pedig honnan is jöttek? Magyarországról?
- Én Guatemalába tartok, illetve onnan Hondurasba, biztos úr! - szól közbe a sofőrünk.
- És önök? - néz rám kérdőn a rendőr.
- Mi csak San Ignacióba. Turisták vagyunk, stoppoltunk, az úr pedig felvett minket.
- Stoppoltak? Két pici gyerekkel? Ezt most higgyem el maguknak?
- Nézze! Nem vagyunk illegális bevándorlók, van pecsét az útlevelünkben. Gondolom, az úrnak is van - pillantok a sofőrünkre.
A rendőr kiszállít a kocsiból, majd kiszedeti velem a hátizsákokat. A fickó int, hogy nyugodtan csináljuk, megvár minket. Negyed órán át pakoltat ki velem mindent a zsákokból, közben a fejét vakarja.
- Nem tudom, hogy mi történik, de ez nekem gyanús - esik gondolkodóba.
- Megnyugtatom, hogy semmi illegális. Az úr csak felvett minket Crooked Tree határában, mivel vasárnap lévén nem jött busz. Mi San Ignacióba tartunk, ő pedig Guatemalába, mert megy haza Hondurasba.
Mivel nem tud velünk mit kezdeni, fél óra téblábolás után elenged. Sofőrünk nem boldog a szitutól, rá van írva az arcára, hogy bánja, hogy beszálltunk a kocsijába. Szerencsére nem rak ki családostul az út szélére, elvisz minket egész San Ignacióig, de az út hátralévő részében nem sokat beszélgetünk.
San Ignacio messze a legkedvesebb település Belize-ben
San Ignacióba dél magasságában érkezünk. Vad szálláskeresésbe kezdünk, de vagy másfél órán át járom Barangóval a várost, hiába. A hostelek vagy mind tele vannak vagy nem fogadnak gyerekeket, a szállodák pedig túl drágák. Végül a Hi-Et Guesthouse-ban kötünk ki, ahol két pici szobát kapunk 70 Belize-i dollárért. Lepukkant, csótányos, de legalább megfizethető.
Martha éttermében eszünk két adag chicken stewt, majd délután nyakunkba vesszük a várost. San Ignacio messze a legpofásabb település Belize-ben, de azért annyira nem szép, hogy az ember elájuljon tőle. A gyerekek kapnak egy fagyit, majd a külvárosban megbújó Cahal Pech romvárosa felé fordulunk, mert emlékeimben úgy él, hogy érdemes felkeresni.
Megérdemelt fagyi a hosszú stoppos út után
Elég sokat kell felfelé gyalogoljunk, amit a gyerekeink nehezen viselnek. Szerencsére Zaránd elalszik a babakocsiban, így végül sikerül megérkeznünk a régészeti park bejáratához, de lévén a kicsi alszik, Eri marad vele a visitor centernél.
Barangóval járom körbe Cahal Pecht, ami emlékeimben apró romvárosként élt, de egyáltalán nem az. A Plaza B-nél kezdjük a bejárást, amit egy hármas templomegyüttes határol. Előttük áll három sztéle, de egyik sem olvasható. Cahal Pechben a régészek máig nem találtak olyan sztélét, amiből információt tudnának kinyerni, a 69 feltárt sírból azonban kerültek elő olyan cserépedények, amik jelölnek uralkodókat és dátumokat. Ezekből a sírokból tudjuk, hogy már a preklasszikus kor legelején lakták Cahal Pecht; valószínűleg kapcsolatban álltak az olmékokkal, erre engednek következtetni a korai edénymaradványok.
Cahal Pech hármas templomegyüttesének központi épülete
A város eredeti neve nem ismert (mostani nevét a régészek adták, ami annyit jelent: kullancsos hely), de azt tudjuk, hogy a nagy építkezések 600 és 900 között zajlottak. Ezután már nem épült tovább a város, leletanyagot azonban 1150-ből is találtak, tehát Cahal Pecht később is lakták emberek.
Cahal Pech labdajátéktere
A városnak egyetlen uralkodója ismert név szerint, még pedig K'awiil Chan K'inich, aki magán hordozta a K'an Hix titulust. Ezt a címkét Nim Li Punitban használták, ahol találtak egy sztélét, ami a város hercegnőjének, Ix Pitznek a házasságáról szól. Ix Pitz ugyancsak rendelkezett ezzel a titulussal, könnyen lehet, hogy K'awiil Chan K'inichcsel lépett frigyre.
A palotaépület
A Plaza B túloldalán található az egykori palotaépület, ami három kisebb teret ölel közre. Barangóval bolyongunk kicsit a romok között, valamint agutikat kergetünk, amik az épületek alatt kialakított maja vízvezetékek mentén menekülnek előlünk.
Ha San Ignacióban jársz, mindenképp látogass el Cahal Pechbe
A romok körbejárása után visszatérünk a szállásunkra, ahol megkérem a tulajdonost, segítsen nekem egy 4x4-es terepjárót bérelni, mert a következő napokban szeretnénk a San Ignacio környéki látnivalókat körbejárni. Egy barátját hívja fel, aki másnap reggel 7-kor vár a telepén. Egy kivénhedt Toyota Land Cruisert mutat nekem a fickó, ami olyan szakadt, hogy az a kérdés, egyáltalán beindul-e. A kaszni ütött-kopott, nincs egyetlen ép elem rajta. A vezetőülés légzsákja nem működik; ezt abból következtetem ki, hogy a kormány szigetelőszalaggal van körbetekerve. Amúgy a kormánybeállítás zseniális, 180 fokkal eltekerve rakja egyenesbe a kerekeket. A szélvédő repedt, a belső műanyagborítás mindenhol törött. Az egész egy romhalmaz, de inkább ez napi 65 dollárért, mint 120-ért egy új Jeep. Mert hogy Belize-ben ilyen árakon megy az autóbérlés, a közlekedési morál és az utak állapota miatt szinte biztos a károkozás az autóban. Letétbe elkérnek 300 dollárt, természetesen cashben, mert bankkártyát nem fogadnak el, de állapotjelölő papírt nem töltünk ki, mert annyi hiba van a járgányon, hogy nem férne rá a papírra. A fickó azt mondja, azért kell letegyem a pénzt, hogy eszembe ne jusson Guatemalába vinni a kocsit és eladni. Jót mosolygok rajta, de valószínűleg volt már ilyen próbálkozás.
Így áll a kormány egyenesbe állítva, valószínűleg a légzsák sincs már a helyén
A mai napot egy elzárt, kevesek által látogatott romvárosra, El Pilarra szánjuk. Bepakolom a kiscsaládot a bálnába, és megindulunk Bullet Tree Falls faluja felé. A kocsi automata váltós, ami nekem teljességgel idegen, de ha más nem, ez legalább jól muzsikál a kocsiban. Mondjuk az, hogy folymatosan ellen kell kormányozzak, mert a kaszni jobbra húz, nem könnyíti meg a vezetést, főleg előzéskor nem.
Bullet Tree Falls után őserdei földútra tévedünk. Annyira rossz állapotban van az út, hogy néhol a lökhárítóval toljuk magunk előtt a vizet. A 12 kilométert majdnem egy óra alatt abszolváljuk, de minden percét élvezem a vezetésnek. Nem olyan rossz ám egy ilyen régi Toyota Land Cruiser, még ha szét is van szakadva.
Útban El Pilarba
El Pilarban is szedik az 5 dolláros belépőt, no nem mintha ezt olyan sokan szeretnék kifizetni. A vendégkönyv szerint az elmúlt egy hétben senki nem járt itt; nem ez a legnépszerűbb desztináció az országban.
Az ösvény a város 25 terének legnagyobbikára, a Plaza Copalra visz. Egyetlen épület sincs feltárva, a templomok és paloták hasonló földkupacok, mint voltak Puuc Tun Teelben. Pedig megérné feltárni a várost, mert a LIDAR szerint ez volt a Rio Mopán völgyének legnagyobb települése; 2000 hektáron fekszik, fénykorában akár 20 000 lakója is lehetett.
A labdajátéktéren keresztül jutunk a Plaza Copalra
Az egyetlen kibontott falrészletet a tér keleti oldalában álló épületen látjuk. Felmászunk rá Barangóval, de igen gyorsan lejövünk onnan, mert egy kétméteres izmos kígyó tekereg el a lábunk előtt. Csak egy pillanatra hőkölünk vissza, mivel nem mérges, egy mezei indigókígyóval van dolgunk.
Az egyetlen falrészlet, amit kiástak a régészek
Ettől függetlenül Eri ránk parancsol, hogy ne mászkáljunk csak úgy el, mert ha itt bármi történik, innen nem olyan könnyű visszajutni San Ignacióba. Alig mondja mindezt ki, már ugrunk is odább ismét. Ezúttal egy csodaszép liánkígyó ugrik elénk az egyik fáról. Imádom ezt a fajt, mert gyönyörű színben pompáznak az egyedei.
A kinézete ellenére az indigókígyó nem veszélyes
A liánkígyó nem hogy nem veszélyes, még szép is
Egy rövid sétával a Plaza Duendénél találjuk magunkat, de lévén itt nincs semmi, átbaktatunk a Plaza Faisanhoz. Itt találjuk az egyetlen feltárt épületegyüttest, feltételezhetően király palota volt.
El Pilar egyetlen feltárt épülete egykoron palota lehetett
Emögött található a Zotz Na névre hallgató "alagút", ami a bent élő denevérekről (zotz majául annyit tesz, denevér) kapta a nevét. Félve lépünk be, de ezúttal nem botlunk kígyóba.
Egy csinos harkály is berepül a látóterünkbe
Visszafelé rátérünk a Lakin Trailre, ami egy klasszikus kori maja lakóövezethez vezet. A Tzunu'un állítólag El Pilar kertészeinek az otthona volt, a környező fák a maják újraerdősítési programjának bizonyítékai. Az tény, hogy ez a rész jóval ligetesebb, mint El Pilar többi része, valamint a madárvilág is jóval fejlettebb.
Tzunu'un városrész nem túl látványos, de izgalmas információkkal gazdagodtak általa a régészek
Nagyjából másfél óra alatt járjuk végig a romokat, majd visszatérünk Bullet Tree Fallsba, ahol a gyerekeink hintáznak egyet a helyi játszótéren. A nap hátralévő részében még felkeressük a két közeli falut, Santa Familia Villaget és Billy White-ot. Unalmas, világvége hangulatú helyek, látnivaló nélkül.
Santa Familia Village és Billy White nem túl izgalmas települések
San Ignacio és környéke eddig nagyon bejött. Holnap irány Caracol és a Mountain Pine Ridge!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
