Belize-be a turisták többsége búvárkodni, esetleg snorkelezni érkezik, de az országnak azért vannak népszerű szárazföldi látnivalói is. Ezek közül a legizgalmasabbak a Mountain Pine Ridge folyói és barlangjai, valamint Caracol romvárosa, aminek egyértelműen helye van a legszebb maja emlékek Top10-es listáján. Ha egyszer Belize-ben jársz, ezt a kirándulást mindenképpen csináld végig.
A 2006-os utazásom egyik legszebb emléke a Mountain Pine Ridge-en tett dzsiptúrám volt. Akkortájt még nem voltak okostelefonok, ahogy pénzem sem jó fényképezőgépre, éppen ezért csak emlékeimben élnek a környék nevezetességei, mint Caracol romvárosa, a Rio On Pools természetes medencéi és a Rio Frio Cave csodaszép sztalaktitjai. Nagyon rég óta vágytam ide vissza, és most végre eljött az idő.
Arra tisztán emlékszem, hogy 17 évvel ezelőtt azért nem fért bele minden, mert a sofőrünk nem akart hajnalban indulni, ráadásul lassan vezetett, óvta a kocsiját. Ez utóbbival most nem kell foglalkozni, mert a bérelt Toyota Land Cruiserünk olyan szinten szakadt, hogy egy teneglytörés sem tűnne fel rajta, de biztos ami biztos, jó korán útra kelünk, nehogy kimaradjon bármi is.
San Antonióig lassan haladunk, mert nagyon kanyarog az út, képtelenség előzni. Utána azonban eltűnnek az autók az útról, így negyven perc alatt megérkezünk a Chiquibul Roadhoz, amin jobbra kanyarodván megkezdjük az emelkedés a Mountain Pine Ridge-re. A Maya-hegység dimbes-dombos hegyvonulatát 100 000 hektáron őshonos pino blanco, vagyis amerikai selyemfenyő ligetek borítják, olyanok, mint amiket a hondurasi Olanchóban láttunk.
Sajnos húsz évvel ezelőtt a fákat megtámadta valamilyen betegség, ezért foltokban irtásokat, illetve fiatal telepítéseket látunk, de itt is elkövették az erdészek azt a hibát, amit nálunk anno: a fákat a könnyebb erdőgazdálkodás jegyében sorba ültették. Nekem ez nagyon zavarja a szememet, teljesen művinek hat tőle a természet.
Nem megyünk még egy órája sem, amikor egyszer csak megáll alattunk a kocsi. Lefullad és nem indul újra, térerő persze semmi. Forgalom sincs, mivel ezen az úton a nemzeti park és a hadsereg autóin kívül csak napi egy-két turista kószál, így nincs mit tenni, mint várni. Pár percenként megpróbálok gyújtást adni, de semmi, a motor meg se nyikkan. Negyed óra elteltével valami csoda folytán pöccre elindul, mintha csak azt mondta volna a motor: figyu, nem vagyok fiatal, néha meg kell állnom egyet szusszanni.
Douglas da Silva egy magára hagyott erdész telep, ahol a lélek sem jár
Belize-ben az ember nem sok fejlesztést lát, de itt a Mountain Pine Ridge-en úgy néz ki, elkezdődött valami. Zajlik az útépítés, szeretnék Caracolt és a Chiquibul Nemzeti Parkot jobban bevonni a turizmus vérkeringésébe, ehhez pedig normális infrastruktúra kell, mert a többség nem fog szakadt terepjárót bérelni azért, hogy lássa a környék látnivalóit. Nem is csinálják sokan, a Rio Frio Cave-ig mindössze egy terepjáróba botlunk bele.
Douglas da Silva az egyetlen település a környéken. Egykoron favágók táborhelye volt, de a házak többsége elhagyatottá vált, amikor a hegyvidéket természetvédelmi területté nyilvánították. Egyszer újították fel a falut, mégpedig a Covid idején, ugyanis itt alakították ki a karanténfalut, ahová a pandémia elején a betegeket szállították. Miután a projekt okafogyottá vált, az épületek a hadsereg gondozásába kerültek, de túl sok élet így sem költözött a faluba.
A Rio Frio Cave bejáratánál
Innen nagyjából két kilométer a Rio Frio Cave, egy kellemes klímájú cseppkőbarlang, amit egykoron egy szubterrén folyó vájt ki. Miután a vízszint leapadt, megindult a sztalaktitképződés, a lógó cseppkövek pedig apró tüskeként függnek az amúgy homogén mennyezeten.
A Rio Frio Cave a turistáknak látvány, a gyerekeimnek azonban egy hatalmas homokozó
A gyerekeimet kevésbé a cseppkövek, semmint a barlang bejáratánál található homokpad ejti ámulatba. Azonnal utakat és ugratókat kell bele építeni, amiken a karácsonyi monsterek dobálják a szaltókat.
Barangó jön ki a sötét barlangból
A Rio Frio Cave-től nem messze van egy másik, kisebb barlang, amibe csak én és Barangó ereszkedünk le. Nem sok mindent látni odalenn, csak egy sötét lyukat, amin keresztül a rengeteg növénynek köszönhetően zöld fény árad be és világít meg egy-két sziklát.
A Chiquibul Nemzeti Park határát a Macal-folyó képezi
Visszatérünk Douglas da Silvába, ahonnan nagyjából húsz percnyi zötykölődés a Chuiquibul Nemzeti Park bejárata. Itt regisztrálnunk kell, majd egy eddiginél sokkal rosszabb minőségű őserdei földút következik. Szerencsére a Toyota jól bírja a strapát, az előttünk haladó két bérelt SUV azonban már kevésbé; nem átalkodom levillogni őket, hogy engedjenek el, mert ha tízzel döcögünk végig, soha nem érkezünk meg.
10 óra magasságában futunk be Caracolba, ahol mi vagyunk az első autó. Leparkolunk, megvesszük a belépőket (15 Belize-i dollár fejenként), majd betérünk a múzeumba. A caracoli múzeum a legszebb maja oltárkőgyűjteménnyel rendelkezik, többségüket pedig egészen jó állapotban találták meg a régészek ahhoz, hogy információkat nyerjenek ki belőlük. A hieroglifák megfejtésével a klasszikus kor 15 királyának kilétére derült fény, ebből 11-nek a nevét is tudjuk.
A 23-as oltárkő Ucanal és Bital városainak 8. század végi elfoglalását mutatja be
Ez az oltárkő Caracol emblémáját viseli
Az első dátum, amiről a sztélék árulkodnak, 331. Ekkor alapítanak Caracolban új dinasztiát, aminek első uralkodója Te' K'ab Chaak. Ettől kezdődik a város történetírása, ami 859-ben végződik.
Caracol felfutása Calakmullal való szövetségre lépésének köszönhető. Yajaw Te' K'inich 553-ban kerül trónra, majd hódításokba kezd, amivel kivívja a Kaan-nemzetség tiszteletét. Mivel a calakmuli uralkodónak, Ut Chanalnak Tikalra fáj a foga, meggyőzi Caracol uralkodóját, hogy indítsanak közös hadjáratot a nagytestvér ellen. A sztori ismert; 562. április 29-én az ún. "csillagok háborúja" célt ér és Yajaw Te' K'inich seregei bevonulnak Tikalba, annak uralkodóját, Wak Chan K'awiilt pedig feláldozzák.
Caracol romvárosát egy kevésbé érdekes lakóövezeten keresztül érjük el
Ettől kezdve Caracol Calakmul csatlósaként folytatja hódító hadjáratait. A legnagyobb sikert Yajaw Te' K'inich fia, K'an II éri el, aki 632-ben fennhatósága alá vonja El Naranjo városát. Ez az időszak jelenti Caracol fénykorát, de nem tart sokáig, ugyanis 680-ban El Naranjo visszatámad és legyőzi az ekkor már K'ahk' Ujol K'inich II által vezetett várost. Ettől kezdve Caracol jelentősége leértékelődik, s bár diplomáciai kapcsolatokat ápol ugyan Ixkun városával, az El Naranjótól elszenvedett vereség sokkját csak a 8. század végére heveri ki. Ekkor K'inich Joy K'awiil Ucanal és Bital városait Caracol hűbéresévé teszi, fia, K'inich Toobil Yopaat pedig megszilárdítja a város vezető szerepét a térségben. Az új fénykor azonban nem köszönt be Caracolban, ugyanis pár évtizeden belül megkezdődik a peténi maja városok, köztük Caracol elnéptelenedése.
A romok bejárását Caracol leghíresebb épülete, a Caana mögötti palotaegyüttessel kezdjük. A rezidenciák szépen fel vannak tárva, bár régészetileg nem olyan izgalmasak, mint maga Caana.
Caracol, egyben Belize legnagyobb maja temploma, Caana
Caana 43,5 méterével a város legmagasabb épülete, egyben a Belize-i maja romvárosok legnagyobb temploma. Két egymásra épült platformon alakították ki a háromosztatú templomegyüttest, de ami érdekessége, hogy a két oldalsó épület semmiben nem hasonolít egymásra.
Barangó éppen felmászik a B18-as templomra, háttérben a B19-es
A központi templom a B19-es, amiben a régészek rábukkantak a calakmuli hercegnő, Lady Batz' Ek' sírjára, aki feltételezhetően K'an II felesége lett a naranjói ütközet után. Valószínűleg a friggyel jött létre a Három Király Birodalma, aminek központja Calakmul volt, vezetője pedig a Kaan-nemzetség.
Fiam kémleli a turistáka a Caana tetején ülve
A B20-as templomban is bukkantak sírra. Feltételezhetően K'an I király felesége feküdt itt, akit 537-ben temettek el. Az uralkodó sírhelye máig ismeretlen helyen fekszik.
A Caana előtt látható 13-as oltárkő, ami K'inich Joy K'awiil uralkodót jelöli, aki Caracol hűbéresévé teszi Ucanal és Bital városait
Innen az E komplexumhoz visz az utunk. Az épületegyüttes alapjait már a preklasszikus korban letették, a klasszikus korban pedig továbbfejlesztették. Többek között csillagászati központ lehetett, mivel pontosan kelet-nyugati tájolású, a három kistemplom pedig a napéjegyenlőségek és napfordulók helyét jelöli ki.
A Caanával szemben álló B5-ös templom homlokzata elég látványos
A középső templomban a régészek egy kőedényben jáde maszkot és kagylót találtak, ez utóbbinak a korát a C-14-es vizsgálatok i.u. 70-re tették.
Zaránd és Barangó futkároznak az E komplexumnál
Az E komplexum alatt található a labdajátéktér, közepén egy oltárkővel. Az eredetit a múzeumban, a másolatot itt szemrevételezhetjük, amúgy 633-as dátum szerepel rajta és az El Naranjo-i ütközetnek állít emléket.
Az E komplexum sem kevésbé látványos, mint volt Caana
Innen a D-csoport felé kanyarodunk, ami az egykori víztározó mögött húzódik. Nem túl izgalmas, bár a régészek itt is feltártak egy királyi sírt, bár az uralkodó neve nem ismert. Ami miatt azonban mégis érdemes volt erre kanyarodni, az az élővilág; rengeteg pókmajmot látunk a fákon ugrándozni.
Nem örül nekünk
Visszafelé még útba ejtjük az északi akropoliszt, de eléggé feltáratlan, amit pedig újjáépítettek belőle, az nem túl látványos.
Zaránd és a D-csoport
Caracol zseniális hely, minden fillért megér. Tikal, Edzná és Uxmal után messze a leglátványosabb romváros, és végre egy olyan hely, aminek a történelme is ismert. Ilyen nem sok volt a Yucatánon, talán ezért is varázsolt el ennyire.
A kocsiban gyorsan felfaljuk az ebédre csomagolt szendvicseket, majd megindulunk visszafelé. Hátra van még a Rio On Pools és ha az idő engedi, a Big Rock Falls, úgyhogy igyekeznünk kell.
A nemzeti park bejáratánál kicsekkolunk, illetve kapunk egy tippet, hogyha következő alkalommal erre járunk, látogassunk el a Puente Naturalhoz, amit nem olyan régen fedeztek fel és állítólag fantasztikus látványt nyújt. Kapunk kontaktot a nemzeti park központi hivatalához, ahol a túraengedélyeket lehet ehhez kiváltani.
A Rio On Pools egy rövid sétával elérhető medencerendszer, ami az On-folyón jött létre. Délután két óra van, hatalmas a hőség, jól esik csobbanni egyet. Amúgy ezen a helyen meglepően sok a turista, sokkal több, mint volt Caracolnál.
A Rio On Pools tökéletes hely a felfrissüléshez
Szerencsére a gyerekeket sikerül elrángatni a víztől ahhoz elég korán, hogy legyen esélyünk a Big Rock Fallsra. A vizünk azonban elfogyott, így előbb ezt kell pótolni. Erre az egyetlen lehetőség a Blancaneaux Lodge, ahová először nem akarnak minket beengedni, de a portásnak végül megesik rajtunk a szíve, így ha tíz dollárért is cserébe, de sikerül vennem két kisüveges Fantát és egy liter vizet.
A lodzstól nem messze található a Big Rock Falls, amihez rövid sétát kell tegyünk. Kicsit késő van, így a fényviszonyok már nem az igaziak, de azért arra még van idő, hogy a srácok kapjanak negyed órát kavicsokat dobálni.
Pózolunk a Big Rock Fallsnál
Későn és fáradtan érünk vissza San Ignacióba. Az éttermek már zárva vannak, így kénytelenek vagyunk empanadát vacsorázni. Holnap délig van még nálunk az autó, így holnapra még betervezek egy vízesést, de erről majd a következő bejegyzésben ejtek szót.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
