1995-ben a közvélemény kutatások szerint a Föld legélhetetlenebb fővárosa Bogotá volt. Az ott élők 90%-a gyűlölte saját városát, mivel a hétköznapokat fegyveres és drogbandák tették élhetetlenné. Aztán jött egy filozófus, aki mindent megváltoztatott, és alig néhány év leforgása alatt az élhetetlen városból Dél-Amerika egyik legkellemesebb metropoliszát hozta létre. Bogotá ma egy igazi hippiparadicsom, ahol a bűnbandákat gördeszkás srácok és utcazenészek szorították vissza a favellákba.
Bogotában nem először járok, az elmúlt pár évben legalább fél tucatszor sikerült pár napot eltöltenem Kolumbia fővárosában. Első alkalommal 2009-ben voltam itt Erivel, de a város akkor nem tett ránk jó benyomást. Rengeteg volt a koldus és nincstelen, a szállásunk is egy szörnyű koszfészek volt. Ekkortájt Bogotá még messze nem volt az a hátizsákos- és hippiközpont, mint manapság.
Bogotá látképe a Monserrate oldalából
Mára Candelaria utcáit ellepték a turisták, minden sarkon legalább két hostel várja a bulizni vágyó vándorokat, akik nem csalódnak. Bogotá óvárosa 24 órán át pörög, amihez a hostelek is idomultak; privát fürdővel ellátott szobát szerezni szinte lehetetlen, mindenhol a dormitoriók győzedelmeskednek, ha az ember egy kis magányra vágyik, akkor csúnyán a tárcájába kell nyúlnia. Hogy miként lett a drog fővárosából Dél-Amerika bulidesztinációja, arra az alábbi videó ad egy kis magyarázatot:
Röviden összefoglalva azt, amiről a videó szól. Egy bizonyos Antanas Mockus, litván származású kolumbiai filozófus, csodával határos módon megnyerte a bogotái önkormányzati választásokat 1995-ben. Mockus városfejlesztési tervei között nem metrók és autópályák építése szerepelt, hanem az ivóvíz bevezetése a házakba, a mindennapi testmozgás megteremtése a lakosság körében, valamint a felszíni közlekedés normalizálása. Ez utóbbi kettő szorosan összekapcsolódott, mivel a hét milliós város sugárútjain hermetikusan elzárt buszsávokat és bicikliutakat alakított ki, az autósok legnagyobb bánatára. Az amúgy is szmogos városba a bejutás lehetetlenné vált, mivel a korábban négysávos utakból csak egyetlen sávot hagyott meg a gépkocsiforgalomnak, így Bogotá közlekedése összeomlott. Mockus azonban kitartott elvei mellett, amivel letörte mind az autósok, mind a buszmaffia szarvát. Az autótulajdonosok kocsijukat biciklire cserélték, a maffia módszerekkel irányított magán busztársaságok pedig a külvárosokba szorultak. A TransMilenio névre hallgató buszhálózat akkora siker lett, hogy néhány hónapon belül Kolumbia többi nagyvárosa is belefogott valami hasonló kialakításába. Mára Latin-Amerika minden metropolisza Bogotát koppintja Caracastól Limáig, Guatemalavárostól Quitóig, de újabban európai nagyvárosok, köztük Budapest vezetése is eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha átvennék a sikeres koncepciót Bogotától.
Csak a TransMilenio hajthat be a belvárosba
A bicikliutak kialakítása olyan sikeres lett, hogy 2013-ban fajlagosan Bogotában adták el a legtöbb kerékpárt Peking és Amszterdam után. Kolumbia igazi biciklinagyhatalommá vált, aminek legszembetűnőbb eredménye a 2014-es Giro di Italia kettős kolumbiai sikere. Bogotában minden hétvégén megtartják a Ciclovia nevű rendezvényt. Ilyenkor a legnagyobb sugárutakat teljes egészében lezárják a kocsiforgalom elől, átadva a terepet a bicikliseknek.
Őrült figurákból nincs hiány Bogotában
Mockus 1998-ban elindult az elnöki székért, így helyét Enrique Peñalosa vette át, aki folytatta a filozófus városfejlesztési munkálatait. Bogotá minden kerületébe kivezette a TransMileniót, az elhagyatott és veszélyes tereken pedig kivilágított, szabadon használható sportpályákat, grundokat alakított ki. Bogotá ezzel az egyik legzöldebb és legsportosabb fővárossá vált, ahol az elmúlt 15 évben tizedére esett vissza a bűnözés. Persze Bogotá ettől még nem lett a rend és erkölcs zászlóshajója, mivel külvárosai ellenőrizhetetlenül növekednek, melegágyat adva a bűnözésnek, de az biztos, az elmúlt két évtizedben a Földön egyetlen város vezetése sem tett annyit a lakóiért, mint Bogotáé. Ha ma megkérdezel egy bogotáit, hogy szereti-e a városát, 90%-uk azt fogja mondani, hogy igen.
Bogotá főtere évről évre egyre hangulatosabb
Candelaria teljesen magával ragadja az embert még úgy is, hogy a városrésznek nincs igazi látnivalója. A főtér nem túl szép, köszönhetően az 1985-ös M-19 vezette gerillaszervezet gyújtogatásnak, aminek során leégett a bíróság épülete, s amit egy meglehetősen rusnya, modern betonkockával helyettesítettek. A katedrális bár jól mutat a zöld hegyek előtt, az ember nem esik hasra tőle.
2001 óta látogatható szabadon a Botero Múzeum, ahol a leghíresebb kolumbiai festő "minden hájjal megkent" képei láthatóak a falakon. Sokan nem szeretik Boterót egyhangúsága miatt, de ha az ember képregényfestőnek tekinti, igen szórakoztatónak fogja tartani.
Eri betér a Botero Múzeumba
Bogotá első számú nevezetessége az Aranymúzeum. Szemben a limai Aranymúzeummal, ahol majdnem 20 dollárt kérnek el a belépésért, itt csak másfél dollár a sarc. A különbség nem csak árban mutatkozik meg; Bogotá Aranymúzeuma a mexikóvárosi Antropológiai Múzeum mellett a legizgalmasabb gyűjtemény, amit életemben láttam. Bár Kolumbiában a San Agustín-i mellett nem tudunk kiemelkedő civilizációról, a legnagyszerűbb aranyleletek mégis ebből az országból kerültek elő. A három szintes múzeumban szisztematikusan ismerkedik meg az ember az egykori kultúrákkal egészen elképesztő használati- és kegytárgyak kíséretében. A több órás bejárás fénypontja a sötét szoba, ahol misztikus zene kíséretében pillanthatod meg a Guatavita-lagúna mélyén talált aranytárgyakat és egy akkora smaragdot, mint az öklöm.
A bogotái Aranymúzeum az egyik legjobb múzeum Dél-Amerikában
Candelaria fölé magasodik Monserrate. A 3152 méter magas csúcson már a 17. század közepén templomegyüttest akartak építtetni, azonban arra a 20. század elejéig nem került sor. Évszázadokon keresztül csak egy kereszt volt látható a hegytetőn, előtte a szenvedő Jézus szobrával, míg végül megépült az elsőre jelentéktelennek tűnő templom. Monserrate máig fontos kegyhely, ahová hétköznapokon rengeteg turista érkezik, mivel a csúcsról csodás képeket lehet lőni a fővárosról. Mindenki felvonóval érkezik, lefelé azonban gyalogosan jutnak le a turisták egy kellemes ösvényen, ami összeköti az óvárost a hegytetővel.
Monserrate megéri a lanovkázást
A bejegyzés elején említettem, hogy Bogotá Dél-Amerika bulifővárosa. Az egyetemi élet igen erős, de kevesen tudják, hogy hol vannak a legjobb bulik. A külföldiekre a túlárazott szórakozóhelyeket sózzák rá a Zona Rosában, de Christian barátom felvilágosít egy sör mellett:
- Felejtsd el! A Zona Rosában iszonyú drága minden. Chapinero a legjobb hely!
Chapinero egy argentin cipészmesterről kapta a nevét, aki Bogotá külvárosában bütykös lábúaknak készített cipőket (a bütykös lábúakat chapineseknek nevezik Kolumbiában). Mivel a munkás rétegen túl a kolumbiai elitben is sokan szenvedtek bütyöktől, a cipész gyorsan hírnévre tett szert. Évtizedeken át tartó hibátlan munkájának eredményeként a városvezetés a zónát Chapinerónak nevezte el.
A graffitik is arról árulkodnak, hogy Bogotá laza hely
Christiannak igaza volt: Chapineróban ma már nem a munkától, inkább a tánctól nő az embernek bütyke, mivel a parti negyedben egymást érik azok a klubok, ahol az anyagilag kevésbé jól elengedett egyetemisták szabadulnak meg a pesóiktól. Van itt minden a salsa clubtól a techno őrületig. Azt azonban nem tudom, hogy Christiannak mi az olcsó, mivel az egyik klubban sikerül 2500 Ft-ért innunk egy alkoholmentes cuba librét.
Kedden ismét ránkcsörög Christian:
- Mutatok valamit a Zona Rosában. Ilyen klubot úgysem láttatok még.
Valóban nem. Keddenként az egyik bárban külföldi-kolumbiai ismerkedős estet tartanak, ami arról szól, hogy a külföldi a pultnál elkéri országának zászlaját, amit kitűz az asztalára, aztán csak vár. No nem kell sokáig, a kolumbiaiak elég közvetlenek. Jellemzően fiúkhoz lányok, lányokhoz fiúk telepednek le és beszélgetni kezdenek. Így javul a kolumbiai fiatalok angoltudása, valamint fejlődnek a nemzetközi kapcsolatok is. Magyar zászló nem lévén a pultnál, Christian haverjaival múlatjuk az időt hajnalig. Ja, Christiannak abban is igaza volt, hogy a Zona Rosa drágább. Itt már 3500 Ft egy cuba libre, bár ennyiért már legalább nem alkoholmentes...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
