Guayaquilbe azért jöttünk, hogy találkozzunk Dr. Gerardo Peña Matheusszal, aki közeli jó barátja volt Móricznak. Manuel megígérte nekünk, hogy segít összehozni egy randevút az ügyvéd úrral. Azt reméltük, hogy sok minden kiderül majd Móricz múltjából, de a legizgalmasabb az volt, amikor megmutattuk neki a Juan Ramosszal készített interjút.
Az ügyvéd délelőtt 10 órakor fogad minket belvárosi, ódon hangulatú irodájában. Egy 60-as éveinek végén járó elegáns urat kell elképzelni, akiről lesüt, hogy semmiben sem szenved hiányt. Manuelnek köszönhetően Móricz egykori jó barátja abszolút felkészülten vár minket, a titkárnőjének meghagyja, hogy nem fogad senkit, és telefonon se keressék őt a következő egy órában. Üdvözlésképpen azonnal átnyújt egy példányt az általa írt Tayos-barlangról szóló könyvből, aminek magyar nyelvű fordítását a Móricz János Kulturális Egyesület ezekben a hónapokban végzi.
Dr. Gerardo Peña Matheus dedikálja könyvét
Dr. Matheus nem sokat tököl az ismerkedéssel, pár perc múlva már áll is a kamera, ő pedig elkezd mesélni:
- Juan 1969-ben jelent meg az irodámban, és egy egészen elképesztő sztorit adott elő egy épített barlangról, ami több száz méter mélyen húzódik az Andok alatt.
- Miért kereste meg önt Móricz?
- Azért, hogy legalizálja a felfedezését, és hogy segítsek neki egy hivatalos expedíció háttérmunkájában.
- Ez mit jelent pontosan?
- Azt, hogy őt jelöljék meg a barlangok felfedezőjeként, és hogy nélküle ne végezhessenek lent vizsgálatokat.
- Mit mesélt Móricz a barlangról?
- Azt mondta, hogy a barlangnak számos járata van, és ezen járatok egy részét emberkéz alkotta, valamint azt, hogy ezen föld alatti alagutak és termek búvóhelyet nyújthatnának az emberiségnek egy esetleges katasztrófa esetén. Arról is beszámolt, hogy 3-400 méter mélyen olyan termekre bukkant, ahol szobrok és fémlemezek láthatók, az ezeken található írás pedig megváltoztatja az emberiség történelemről alkotott képét. Én azt mondtam neki, hogy szívesen vállalom az expedíció jogi munkálatait, de előtte mindent a saját szememmel akarok látni.
- Erre ő?
- Erre ő csak annyit mondott, hogy nagyon szívesen levisz a barlangba. Így kezdődött meg a hivatalos expedíció szervezése, amire elnyertük az akkori elnök, José María Velasco Ibarra támogatását, valamint engedélyt kaptunk a turisztikai hivataltól.
- Hogyan és hányan indultak útnak?
- 14-en voltunk 43 öszvérrel. 1969. július 26-án hagytuk el Guayaquilt, Limónig kocsival mentünk, onnan gyalog, vagyis öszvérháton. Augusztus 10-én érkeztünk Coangosba. Gondolhatod. Két hétig mentünk az erdőben, követtük Móriczot, mert csak ő tudta, hova is tartunk. Az öszvéreket végül hátrahagytuk azon a ponton, ahol a Rio Santiagóba beömlik egy másik, kisebb folyó (Rio Coangos). Innen gyalog kellett Coangosba mennünk, de két hét után végre megérkeztünk a Tayos-barlanghoz.
- Mennyi időt töltöttek odalenn?
- Nagyon kevés időt. Ez a menet nem szolgált másra, csak hogy lássuk, a barlang valóban létezik, és hogy az engedélyeket egy komolyabb expedícióhoz ne bemondásra kelljen megszereznünk. Csináltunk sok fényképet, leereszkedtünk a barlang aljára. A kürtő 67 méter mély, de a fölötte álló kiszögelléssel szerintem jó 120 méteres. Ami érdekes, hogy odalenn állandó légmozgás van, amitől egészen fantasztikus a barlang klímája. Egyes termek annyira szabályosak, hogy szeirntem azokat biztosan emberi kéz alkotta, nem pedig a víz romboló munkájának az eredménye, ahogy azt a barlangászok állítják.
- Mi történt ezután?
- Ez az expedíció csak arról szólt, hogy hivatalosan is igazolni tudjuk a Tayos-barlang létezését. Móricz szeretett volna szervezni egy második expedíciót, ami során több hetet töltöttünk volna lent a barlangban, s mely alatt ráleltünk volna azokra a termekre, amik - véleménye szerint - megváltoztatják a történelmet. Ez azonban nem valósult meg, főként politikai és gazdasági okokból kifolyólag, így állítását, miszerint odalenn olyan fémtáblák vannak, amin egy ősi civilizáció üzenetei olvashatók, nem sikerült igazolni.
- Aztán mégis volt egy expedíció 1976-ban...
- Igen. Neil Armstrong közbenjárásával sikerült pénzhez jutnia egy angol csapatnak, akik végül heteket töltöttek lent a barlangban, bár érdekes módon csak olyan fotókkal érkeztek vissza, amiket mi is meglőttünk odalenn egyetlen nap alatt.
- Mi úgy tudjuk, Móricz utoljára 1973-ban járt Coangosban. Mi történt utána, folytatta-e a kutatást?
- Nem tudom. Arra emlékszem, hogy járt itt Erich von Däniken, akivel elment Cuencába.
- Däniken járt a barlangban?
- Soha! Egyedül Cuencába vitte el Móricz, ahol a svájci lefényképezte Crespi gyűjteményét.
- Az utolsó kérdésem az lenne, hogy Móricz említett-e olyat, hogy elhozott bármit is a barlangból?
- Nem, sőt! Móricz kijelentette, hogy egy esetleges expedíció során senkinek nincs joga semmit elmozdítani a barlangból, a táblákat helyben kell megvizsgálni.
Az ügyvéd úr érdeklődve nézi a Juan Ramosszal készített interjút
Az interjú után megmutatjuk Dr. Matheusnak a riportot, amit Nantipban készítettünk Juan Ramosszal. Az ügyvéd úrból furcsa reakciót vált ki a felvétel.
- Hazudik! - kiált fel, mikor Juan azt meséli kameránknak, hogy a magyar kutató egy harangot, egy karmot és három aranytáblát vitt el magával - Móricz soha nem hozott el semmit a barlangból. Juan Ramos egyszerűen hazudik!
Összenézünk Erivel, nem gondoltuk volna, hogy ilyen reakciót vált majd ki az ügyvédből Móricz egykori vezetőjének története. Én biztos vagyok benne, hogyha valaki nem hazudik a témában, akkor az Juan Ramos, ugyanis ha valakinek, akkor neki nem érdeke elferdíteni az igazságot.
Nem marad más hátra, mint felkeresni Móricz János sírját. Szerencsére a guayaquili temetőben nagyon segítőkészek a parkőrök, s bár megesketnek minket, hogy nem filmezünk odabenn, gyorsan magunkra hagynak, így itt is elindul a kamera. A sírról pár éve Golenya Ágnes készített képet, s ő azt írta honlapján, hogy Dr. Gerardo Peña Matheus ígéretett tett arra, hogy a sírt felújíttatja. Ez azóta sajnos nem történt meg. A betűk szinte teljesen lekoptak az elmúlt 22 évben, így rálelni sem könnyű a kutató nyughelyére.
Móricz János sírköve szomorú látványt nyújt
Szomorú látvány a sír, ahogy az egész történet szomorú. Sokan hordanak össze sok mindent Móriczról, neve máig nagyon heves indulatokat szít nem csak a tudósok, de a laikusok körében is. Az, hogy a barlangban talált valamit, nekünk - ugyancsak laikusoknak - egyértelmű. A magyar kötődést azonban továbbra sem érezzük igazolhatónak, s bár Salasacában árnyékra vetődtünk, úgy döntünk, adunk még egy esélyt elméletének. Santo Domingo felé vesszük az irányt, ahol a tsáchila indiánokkal szeretnénk találkozni, akik rokonai a cañari-puruhá nyelvcsalád fennmaradt közösségeinek. De előtte azért még megismerkedünk az ecuadori partvidékkel, mert jár mindenkinek egy kis pihenés.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
