Megérkezik a Mirador-csapat, akikkel belecsapunk a lecsóba és benevezünk egy törpeboxra. Másnap kicsit másnaposan megyünk neki a Taal-vulkánnak, amit sajnos lezártak aktivitás miatt. Így kerülünk a Pagsanjan-szurdokba, ami ha nem is egy Güejar-kanyon, de kétségkívül Luzon látványosabb pontjai közé tartozik.
A Mirador-csapat pontosan érkezik, így naplemente után nem sokkal már csapoljuk is a Don Papákat. Mielőtt a nagy örömködés elfajulna, gyorsan pénzt váltunk, ami meglepően simán megy ahhoz képest, hogy a társaság már nem józan. Utána beülünk enni egy jó sinigang levest és tintahalszószos rizst, majd néhány kupica újabb rum után benyögöm, hogyha már úgyis Manila vesztőhelyén vagyunk, adjuk meg a módját és látogassunk el arra a szórakozóhelyre, ahol éjfél után törpék bokszolnak.
A csapat tagjai persze szakadnak a röhögéstől, először nem hiszik el, hogy van ilyen, de aztán rájönnek, hogy komolyan beszélek. Na, ehhez még inni kell alapon folytatjuk a koccintgatást, majd mikor már mindenki elég bátor ahhoz, hogy elmerüljön a délkelet-ázsiai perverzió legmélyebb bugyrába, megvesszük a belépőket a mulatóba.
Délkelet-Ázsia több országában megfordultam korábban, semelyik sem jött be igazán, aminek több oka van. Egyrészt nem bírom a túlnépesedett vidékeket, az ezzel járó nyomort és az ebből következő igénytelenséget. Másrészt a délkelet-ázsiaiakhoz nem lehet kapcsolódni, egy thai soha nem fog veled együtt röhögni egy poénon, ahogy te sem fogod soha megérteni az ő vicceit. Harmadrészt, ami az előző kettőnek valószínűleg a következménye, az a perverz viselkedés, amivel önmagukat és az erre fogékony fehéreket szórakoztatják (gondolok itt nem csak az általános szexturizmusra, hanem annak minden devianciájára). Ilyen a törpebox is, ami annyira abszurd, hogy azt mondom: ha az ember el akar merülni a délkelet-ázsiai szennyben, akkor azt tegye nagymellénnyel.
Nem állítom, hogy vágytam ilyen buliba, és azt gondolom, ez egy fertelem, de a manilai törpebár olyan hely, amit meg kell nézni, hogy az ember képes legyen értékelni azt az életét, ami van neki
Ami bent fogad minket, az minden képzeletet felülmúl. A pincérek azonnal teszik elénk a súlyosan túlárazott rumos üveget (hatan vagyunk, egyszer belefér), majd beterelnek egy tucat törpét a szórakozóhely közepén felállított ringbe táncolni és bemelegíteni. Pár perc múlva törpe kurvák ülnek mellénk ajánlva szolgáltatásaikat, önmagukat mutogatva. Az ilyen helyeket két módon lehet elviselni: vagy annyira perverz vagy, hogy ez neked tetszik, vagy gúnyosan kiröhögöd az egészet. Az én csapatom szerencsére ez utóbbi táborba tartozik, de azt elképedve nézzük, hogy idős európai urak bizony magányosan ücsörögnek egy pohár ital mögött várva, hogy elkezdődjön a show. Amikor azzal jönnek, hogy fizessünk 100 dollárt és akkor a törpék elkezdik egymást verni a ringben, akkor érezzük azt, hogy na jó, a dolgunkat elvégeztük, mehetünk. Az élmény olyan lesújtó, hogy a csapat visszavonulót fúj.
Másnap reggel kicsit kómás mindenki, de 6-kor már ott van értünk a kisbusz, amivel a Taal-vulkánt célozzuk meg. A reggelit egy Dasmariñas határában álló útszéli árusnál költjük el. Csak most tudatosul a csapatban, hogy hová is érkezett. Pálcikás csirkeszívek, ecetes szósz, fura mócsingleves, minden, ami kell egy másnapos gyomornak. Máté, aki érzékeny, kicsit odébb rájön, ő inkább tisztulna, de miután kiadta magából azt, amit kell, megindulunk végre Tagaytay City irányába.
Tagaytayból ennyi látszik a Taal-tóból és a vulkánból
A város annak a hatalmas kalderának a peremén fekszik, aminek a mélyén a Taal-tó terpeszkedik. A tó közepén van egy sziget, annak a közepén pedig a Taal-vulkán. A vulkán közepén pedig az érkezésünk előtti három hétig ugyancsak egy tó volt, de mivel a vulkán szétrobbant azóta, azt már nem látjuk. A Taal-vulkán aktivitása miatt maradt el nem csak ez a túránk, hanem a Mt. Pinatubo mászása is, ami helyett más programot kellett nézzek. A Pagsanjan-szurdokra esett a választásom, de mielőtt oda átautózunk, ellátogatunk a Tom N Toms Coffee épületéhez, ahol nem csak európai ízlelőbimbókhoz szokott kávé és péksüti kapható, de a kilátás is remek a Taal-tóra. Illetve csak remek lenne, ha nem lenne minden végtelen ködben. Ücsörgünk egy fél órát a teraszon, hogy legalább valamit megmutasson magából a tó, de csak a félhomályig jutunk.
Tagaytay City látványa a kaldera peremén Talisay faluból
Leereszkedünk a kaldera széléről Talisay faluba, a tó partjára. Mire leérünk, felszáll a köd, így ha maga a Taal nem is látszik, néhány parazitavulkánja feltűnik a horizonton. Az egyik csónakos háznál állunk meg, ahol azonnal intéznek nekünk egy bancát. 4000 pesót fizetünk hatunkra, de Máté közli, hogy ő inkább marad, nem érzi úgy, hogy a gyomra elviselne egy kétórás ringatózást. Emlékezvén arra, mi volt vele pár éve Hondurasban a Cayos Cochinos felé, erősen támogatjuk a döntésében. A visszatérésünkre rendelünk egy nagy adag sinigang levest, majd hajóba szállunk és megindulunk a vulkánok irányába.
A csónakázás előtt Csaba tart egy frissítő fürdőt a Taal-tóban
Jók ezek a katamaránra hajazó bancák, csak egy gond van velük: ha hullámzik a tó, a rájuk kötött plusz talpak úgy csapják az ember arcába a vizet, mintha hullámfürdőben lenne. Csurom vizesen érünk a sziget közelébe, ahol sajnos nem lehet kiszállni az aktivitás miatt, így nem marad más, mint távolról szemlélni a tűzhányókat. Nem egy nagy durranás, de arra mindenképpen jó ez a hajókázás, hogy mindenki fejéből kifújja a szél a másnaposságot. És ami végképp helyre rak mindenkit, az a sinigang leves, ami az eddigi legjobban sikerült fogás, mióta a Fülöp-szigeteken téblábolok.
A Taal-sziget egyik parazitavulkánja
Maga a Taal-vulkán, amihez ezúttal nem sétálhatunk fel annak aktivitása miatt
Ebéd után hosszú, dugóktól terhes autózás következik Tanauan City, San Pablo és Santa Cruz érintésével. Az alig több mint 80 kilométeres utat három óra alatt abszolváljuk, így kis híján az utolsó pillanatban esünk be a Pagsanjan-szurdok bejáratául szolgáló látogatóközpontba. A csónaktúra ára 2000 peso fejenként, ami nem olcsó a filippínó standard árakat nézve. Ezért muszáj lesz tudnia valamit ennek a kanyonnak!
Apró, illegő-billegő csónakokba passzírozzuk be magunkat. Egy-egy csónak maximum négy embert tud elvinni, de a merülését valószínűleg 45 kilós filippínókra lőtték be, mert mikor már hárman európaiak ülünk benne, a víz a csónak pereméig ér. Ezután bemásznak még a ránk rakott helyi vezetők, amitől automatikusan folyni kezd befelé a víz, de semmi gond, kapunk egy-egy kannát, amivel kimerhetjük. Így indulunk neki a Pagsanjan-szurdoknak, amiben végül közel másfél órát töltünk.
Jó lesz két órát kényelmetlenkedni ebben a ladikban
Az út első felében motoros csónakkal vontatnak be minket. Ekkor elég csúnyán jön be a víz, de amikor lecsatlakozunk a "mozdonyról", onnan már kicsit kellemesebb a folyón evickélés. A ránk rakott helyi vezetők ki-be ugrálnak, mert sokszor felülünk a sziklákon. Így már értem, mi kerül ezen a meneten 2000 pesóba. A srácok tényleg szépen dolgoznak.
Kalandos csónakázás a Pagsanjan-szurdokban
Az egyik ágon sikerül megpillantani egy csodaszép jégmadarat. Végre mutat valamit magából az élővilág. Két hete vagyok itt és szinte sehol nem látni állatokat, de nem csak madarakat, rovarokat sem. Látunk még egy-két gémet és bagcsót, de azért a Pagsanjan nem a második Los Llanos.
Luzon nem a madarairól híres, de a Pagsanjan-szurdokban legalább látunk valamit az élővilágból
A folyón csak a Talahib-vízesésig jutunk, mert onnan olyan alacsony a vízállás, hogy képtelenség tovább evezni. A leglátványosabb zuhatagot, a Cavinti Fallst így sajnos nem látjuk, amiért kár, de eret azért nem fogunk magunkon vágni.
A Talahib-vízesésig jutunk, nem tovább, de így is megéri a Pagsanjan-szurdok
A túra után még nyalunk egy jégkrémet Pagsanjan falujában, amiről ugyanazt tudom mondani, mint bármelyik filippínó településről: zsúfolt, rendezetlen, érdektelen.
Pagsanjan faluja pont ugyanolyan érdektelen, mint bármelyik luzoni település
Hosszú, lassú autózás veszi kezdetét vissza Manilába, ami bár nincs messze, a forgalom miatt egy örökkévalóságnak tűnik. Fáradtak vagyunk, tegnap este pedig pont elég volt a manilai éjszakából, úgyhogy egyszerűen csak beesünk az ágyba és alszunk. Holnap várost nézünk Manilában, majd irány vissza a Cordillera!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
