Íbiszek és a Föld legnagyobb kátránytava


Trinidad szigete két dologról nevezetes. Az egyik a Caroni-folyó mocsárvidékén élő íbisz-populáció, a másik a Föld legnagyobb természetes kátránytava. Ebben a sorrendben kerestük fel a helyszíneket, és nem csalódtunk. Trinidad végre a szép arcát mutatja.

Elhagyjuk Guyanát, és Trinidad felé vesszük az irányt. A repülőút zökkenőmentes, és a reptéren sem akar elővenni ismét a bevándorlási hivatal. Nem állítom, hogy jó szívvel térek vissza Trinidadra azok után, hogy a múltkor egy buta jogszabály miatt másfél napig járatták velem a kanosszát, majd rá két napra egy meleg páros zaklatott órákon át a kocsijukban. Persze tudom, csapattal minden más lesz, de ezúttal nem azzal a szájízzel érkezem, mint érkeztem egy hónappal ezelőtt, amikor még a 2013-as emlékek alapján Trinidadot egy tök jó országnak tartottam.

A légi felvételek megmutatják, miért is túlnépesedett Trinidad szigete

Port of Spain nem sokat változott az elmúlt években. A csapattal röpke három óra alatt sikerül körbejárnunk a legfontosabb nevezetességeket. Szerencsére a Queen Park's Savannah régi villáit szépen rendbehozták az elmúlt években, mostanra csak két épület néz ki úgy, mint amit inkább lebontanál, semmmint felújítanál. Remélhetőleg azonban inkább a második verzió történik majd velük.

Késő délutánra olyan programra nevezünk be, ami mindenkinek kötelező, aki egyszer Trinidadra téved. Ez a program nem más, mint a Port of Spaintől délre fekvő, 5600 hektár területű Caroni-mocsár körbecsónakázása. A Caroni-folyó torkolatvidékénél kialakult mangrove a Karib-térség legnagyobb mocsári erdője, s mint olyan, rengeteg egzotikus madarat vonz. A csónakban nem csak mi ülünk, rajtunk kívül vannak kínaiak, trinidadiak és amerikaiak is. Mivel ez a kirándulás tényleg minden Trinidadra látogatót vonz, ezért hatalmas a verseny a szervezők között, ami szerencsére lenyomja az árakat. Tíz dollár fejenként a kirándulás, ami - ismervén a trinidadi átlag árfekvést - még borravalónak is kevés. Hogy miként tud rentábilis maradni ez a fajta túraszervezés, nem tudom, de nem bánom, hogy két és fél hét után végre nem két nulla van a számla végén.

A Caroni-folyóról nézve olyan a sziget, mintha teljesen érintetlen volna, pedig ez nincs így

A tömegélmény negatív vonzata, hogy a helyi vezető gépszerűen darálja le a kötelezően előírt szöveget, valamint semmi többet nem adnak, mint amit a programban ígértek. Még a boa is pont ugyanabban a pózban fetreng az ágon, ahogy a brossúrákon látszik.

A Caroni túrán mindenki ugyanazt a telepített boát fényképezi évek óta

Persze az ember nem azért csónakázik a mangrovéban, hogy egy helyi arc szövegelését hallgassa, hanem hogy rácsodálkozzon a természetre, amire a Caroniban elég jól rá lehet. Persze nem a légzőgyökerek és az itt-ott megjelenő gémek varázsolják el a turistát, hanem az a facsoport, amit naplementekor több tízezer íbisz lep el alvó helyet keresve magának.

Naplemente előtt fél órával megjelennek az első íbiszek

A csapat nehezen szakad el a látványtól, bár a szervezők ebben sem ismernek könyörületet; minden csónak pontosan ugyanabban a percben indul vissza a kikötőbe, így garantálva azt, hogy senki ne lőhessen jobb fotót a másiknál.

Ezekért az íbiszekért már megérte visszatérni Trinidadra

Másnap korán útra kelünk. A cél Trinidad legismertebb természeti csodája, a Kátrány-tó, aminek elérése nem lenne nehéz, ha nem kéne átverekedni magunkat a reggeli csúcsban Port of Spainen. Alig pirkad, mikor a csapat már a buszban ül, abban bízva, hogy sikerül beelőznünk a tömeget. Nem sikerül. Port of Spainben a nap 24 órájában dugó van, lévén a sziget 1,3 millió lakójának több mint fele a főváros és környékén dolgozik, és mindenki ugyanazon az úton próbál bejutni a központba. Állítólag az átlag agglomerációs utazás napi három óra, ami egy világvárosnak is becsületére válna, Port of Spain azonban nem nagyobb, mint Kecskemét.

Egy órán át araszolunk a kocsisorban, mire sikerül végre felhajtanunk a San Fernandóba tartó autópályára. A városba befelé még vagy 20 kilométer hosszan látjuk a sort.

- Ez így megy minden nap. Még hétvégén is. Ez az ország teljesen élhetetlen - fakad ki sofőrünk, aki munkájából adódóan a fél életét benzingőzös tötymögéssel tölti.

San Fernando környékén jobb a helyzet, de csak azért, mert Trinidad legfontosabb ipari kikötőjének tudtak elkerülő utat építeni. Port of Spainnek azonban nem lehet, mert délről a tenger, északról pedig hegyek határolják, így aki a fővárosban talál magának munkát, annak sajnos bele kell törődnie a céltalan veszteglésbe.

San Fernando után az út egysávosra szűkül, és a minősége is sokat romlik. La Brea falujához érve szegény buszunk úgy küzd a felpúposodott úton, mint malac a jégen. Nem értem, hogy egy olyan országban, ahol a gazdasági teljesítmény már-már nyugat-európai és ahol természetes formában is megtalálható az aszfalt, hogy nézhetnek ki így az utak?!

- Ötévente újítják fel az utakat La Brea környékén, de a természettel nem tudják felvenni a harcot. A tó folyamatosan termeli az aszfaltot és injektálja be a talajba a kátrányt. Hiába minden, itt mindig ilyen lesz az út - okít ki Reyad, a sofőrünk.

A Kátrány-tó (Pitch Lake) nem túl látványos, de annál izgalmasabb

Sikerül korán megérkeznünk La Breába. A park még zárva tart, de a visitor centernél jó fejek. Soron kívül fogadnak minket, és pár perc alatt leakasztanak nekünk egy helyi vezetőt egy hatvanéves, esernyővel botrokáló hölgy személyében. Először kicsit tartok a mutatványtól, de a lady kellemes meglepetés; mindent tud a tóról és annak keletkezéséről.

A Kátrány-tó létrejötte természeti jelenségek furcsa egybeesésének köszönhető. Dél-Trinidad dombvidéke egy törésvonal mentén emelkedett ki, amiben feláramlik a selfterületek kőolaja. A kőolaj a felszínhez közel agyaggal keveredik, ebből keletkezik a kátrány, amiről a tó a nevét kapta (Pitch Lake).

A Mirador-csapat leereszkedik a tóhoz

A Földön mindössze másik két helyen lelhető fel természetes kátránytó: az egyik a közeli Venezuelában, a másik Kaliforniában van, de méretében egyik sem fogható a La Brea melletti Pitch Lake-hez. A trinidadi tó közel tíz millió tonna természetes kátrányt rejt, ráadásul folyamatos az utánpótlása, lévén a sziget környéki selfek dugig vannak olajjal.

A tavat 1595-ben Sir Walter Raleigh fedezte fel, illetve ő írt először az őslakosok által már ismert és félt kátránytóról. Az indiánok úgy tartják, a tó azon törzs emléke, akiknek faluját az Isten a mélybe süllyesztette, mert megölték és megették a hősök lelkét őrző kolibrit egy ünnepség során. Éppen ezért a kátrányt a gonoszság masszájaként értelmezték, és messziről kerülték.

A maradék kőolaj szabadon terül szét a megszilárduló aszfalt felszínén

A tavat elsőként a hajósok kezdték hasznosítani, mivel a kátrány fontos kötő- és szigetelőanyaga a hajótestnek. Ipari kiaknázása 1860-ban kezdődött, ekkor a kátrányból kerozint állítottak elő. Később aszfaltot készítettek belőle. Állítólag Port of Spain volt az első város a Földön, aminek minden utcáját leaszfaltozták. Ma már ez nincs így, ugyanis a hegyoldalakon felszaladó nyomortelepeken rengeteg utca burkolat nélküli.

1887-ben egy bizonyos Amzi Barber nevű amerikai iparmágnás tette rá a kezét a tóra. 42 éven át szabadon termelhette ki a kátrányt, az abból készült aszfaltot pedig az USA-ba szállíttatta. Amerika nagyvárosainak utcáit trinidadi aszfalttal burkolták le, kivétel ezalól Los Angeles, ami saját, kaliforniai kátránytavának köszönheti az utak szilárd burkolatát.

A Kátrány-tó az idő múlásával saját magát aszfaltozza le

A gazdasági világválság betett Amzinak is; kénytelen volt kiszállni az addig igen jól jövedelmező bizniszből. Ettől kezdve Pitch Lake az ügyeskedők kezébe került. A termelés soha nem állt le, de a Barber-féle sikersztori soha nem tért vissza.

Még ma is folyik a kitermelés, de csak kis léptékben, bár még így is futja exportra. Néhány karibi sziget továbbra is Trinidad és Tobagótól szerzi be az útfelújításokhoz szükséges aszfaltot, de az USA és Dél-Amerika országai inkább előállítják azt mesterségesen.

A tónak amúgy van saját élővilága. Bizonyos mikrobák képesek ugyan túlélni a kátrányban, de nekünk nem ez a szembetűnő, hanem a tó körül ólálkodó keselyűk.

- A kátrányfoltok között láttok fűcsomókat. Azok közt sok madár fészkel, és bizony előfordul, hogy egy-egy felbuggyanás odaragasztja őket a földhöz. Az így kimúló madarakra jönnek a keselyűk - magyarázza a vezetőnk, aki amúgy fiatal korában a telepen dolgozott.

Pista aszfaltozó munkásnak állt

Bemutat pár képet egy fiatalról, aki kb. húsz éve beleragadt az egyik pocsolyába. Harmadfokú égési sérülésekkel került kórházba. Na, azóta tilos szólóban bóklászni a tó körül.

A Pitch Lake bár nem túl látványos, mégis hihetetlenül izgalmas természeti képződmény. Ehhez foghatót nem sűrűn lát az ember, kb. olyan ez, mint a tepuik Venezuelában; nem csak ott vannak óidei táblahegyek, de mind közül azok a legizgalmasabbak.

Elbúcsúzunk La Breától, visszaszállunk a buszba, és hogy aktívan teljen el a nap hátralévő része, úgy döntünk, kocsikázunk egyet Trinidad déli útjain. No, de ez már egy másik történet...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!