Sem az időnkbe, sem a pénzükbe nem fért volna bele a Galápagos-szigetek, de hogy ne maradjunk érdekes állatok nélkül, teszünk egy kirándulást az Isla de la Platára, ahol kéklábú szulákkal és pompás fregattmadarakkal haverkodunk. Az egész utazást pedig Ecuador leghíresebb bulivárosában, Montañitában pihenjük ki. A túra vége sem sikerült rosszra.
Hátunk mögött hagyjuk Cuencát, és megkezdjük az ereszkedést a Csendes-óceán partjára. Az Andok túloldalán, a Cajas paramovidéke alatt durva köd fogad minket. Buszsofőrünk nyilván emlékezetből vezet, mert az ablaktörlőig sem lehet ellátni. Errefelé ez normális időjárás, éppen ezért csodálattal kell adózzak a sofőrünknek, akinek nap, mint nap ezeken az utakon kell vezetnie és túlélnie. Mikor megérkezünk az általában felhőszint alatt levő Las Peñas étterem parkolójához, azért ő is fúj egyet. Óhatatlanul felidéződik bennem a Bolíviában Tarija és Villamontes közt tett utazásunk emléke, ahol egy hajszálon múlt Erivel az életünk. Az ottani sofőr majdnem egyórás pihenőt tartott, de még azután is remegett a keze a volánnál.
Ahogy megérkezünk Guayas kantonba, megváltozik a táj. A köderdőket először trópusi szárazerdők, majd banánültetvények váltják. Ezek sem tartanak sokáig, ugyanis a síkságot elérve megjelennek a cukornád- és rizsföldek. Innen az út Guayaquilig meglehetősen unalmas, Durán külvárosától pedig lassú is. Az, hogy Ecuador legnagyobb városa keleti irányból csak egyetlen hídon érhető el, nem túl szerencsés; majd egy órán át araszolunk a dugóban, mire végre befutunk a buszpályaudvarra.
Guayaquilt majd visszafelé nézzük meg, most csak buszt váltunk. Irány Ecuador bulivárosa, Montañita! Utoljára 2013-ban jártam itt, s bár nem vagyok az a kimondott bárkakas, Montañitát kifejezetten kedveltem. Meglátjuk, a Mirador-csapatnak tetszik-e majd. Remélem, igen, mert ez utazásunk utolsó állomása, ahová azért megyünk, hogy kipihenjük az elmúlt három hét masszív menetelését.
Montañitában egy nagyon kellemes szállón, a Hotel Kundaliniben szállunk meg
Az út nem túl izgalmas, még a Csendes-óceán partvidéke sem dob fel senkit. Az ecuadori tengerpart nem túl látványos, s bár nem olyan kietlen, mint Észak-Peru szemetes plázsai, azért messze van a kolumbiai és panamai dzsungelborította öblöktől. Montañita sem lenne túl érdekes, ha nem itt gyülekezne mindenki, aki egy kis bulira vágyik.
Montañita sokkal inkább szól a szörfről, mint a tengerparti heverészésről
A szállásunk szerencsére elég messze van a bulinegyedtől ahhoz, hogy normálisan tudjunk pihenni, a partmenti bárokat azonban egy rövid sétával könnyen elérjük. Hétköznap lévén nincs akkora élet, mint egy átlagos szombati napon, de nem is vágyunk nagy ereszd el a hajamra, mivel holnap még vár ránk egy program: kéklábú szulákat és fregattmadarakat megyünk nézni Isla de la Platára.
A garúa miatt az ecuadori tengerpart csak ritkán napos
Azért persze fordítunk időt Montañita környékének megismerésére is. Elsétálunk a Blanca Estrella del Mar névre keresztelt szentélyhez, ahonnan Montañita öblén túl belátni Olon partvidékét is. Olon Canoa után az egyik legnépszerűbb szörfparadicsom Ecuadorban, amiben a hullámokat látva nincs semmi meglepő.
Olon öble a Blanca Estrella del Mar kilátótól
A szállónk éttermében fogyasztjuk el a vacsorát, ahonnan zseniális naplementés képeket lehet lőni. Érdekes módon a felszolgálók többsége argentin. Azt mondják, Ecuadorban ma sokkal jobban lehet keresni, mint Buenos Airesben, ezért ne lepődjünk meg, ha az éjszakai bárokban argentin akcentussal szolgálnak majd ki minket. Állítólag csak Montañitában közel kétszáz argentin fiatal dolgozik, ami bődületes szám ahhoz képest, mekkora a falu.
Montañitában az a jó, hogy sohasem elviselhetetlenül zsúfolt
Az éjszakai élet a hétköznap ellenére is eléggé eleven. Nincsen elviselhetetlen tömeg, de a helyek többsége azért nem kong az ürességtől. A legnépszerűbbek a mobil koktélkeverők, akik nem csak olcsón adják az italokat, de jól is készítik őket.
A két dolog, amiért az emberek Montañitába jönnek: fantasztikus naplemente és az éjszakai élet
Nem húzzuk sokáig, mert reggel 7-kor irány Puerto López, ahonnan 8 körül indul a csónakunk az Isla de la Platára. A szigetet szegények Galapagosaként is szokták emlegetni. Azért kapta ezt a gúnynevet, mert Galápagosszal szemben ez a pórnépnek is elérhető, s bár a szigeten nincsenek óriás teknősök, tengeri farkasok és pingvinek, az itt fészkelő kéklábú szuláknak és a fregattmadaraknak hála az élővilág így is elég látványos.
Nehezen verbuválódik össze a csapat. Rajtunk kívül egy nagyobbacska ecuadori család, egy fiatal osztrák pár és néhány amerikai hátizsákos foglal helyet a csónakban. Nem csak mi hajózunk ki, velünk párhuzamosan másik két csónak is a szigetre tart.
Puerto López látképe a mólóról
2013-ban Erivel hajókáztunk már ezeken a vizeken. Akkor bálnákat néztünk, amire most nincs esély, lévén azok szeptember környékén jelennek meg Puerto López környékén. Néha a távolban felbukkan egy-egy delfinuszony, de az út Isla de la Platáig meglehetősen unalmas. Nincs azonban szél, így a hullámok is elkerülnek minket; szerencsére senki nem lesz tengeribeteg.
Pelikánok lepik el a halászhajókat
A hat négyzetkilométeres sziget teljesen lakatlan, csak két parkőr tartózkodik rajta, akiket 30 naponta váltanak. Ezt már a kötelezően mellénk rendelt idegenvezetőtől tudjuk meg, aki a sziget északi öblében, a Bahía Drake-ben felállított látogatóközpontban tart előadást kicsiny csapatunknak. A félórás, főként a sziget földrajzával és élővilágával foglalkozó szónoklat hemzseg a tévedésektől. Olyan blődségeket mond a fickó, hogy Ecuador partvidéke telente azért ködösödik be, mert leállnak a tengeráramlatok, az El Niño jelenséget pedig az andoki szelekkel magyarázza, ami ha lehet, még nagyobb marhaság. Ismét beigazolódik, hogy helyi vezetőre bízni magunkat tévedés, de túl kell valahogy éljük, mert nélküle sajnos nem lehet a szigeten túrázni.
A fejünk felett megjelenő fregattmadarak azt jelentik, közeledünk a szigethez
Az Isla de la Platán két körtúrát szokás tenni. Az egyik a Machete-kör, ami a sziget nyugati csücskébe vezet. Ez a túraútvonal elsősorban a sziget növényvilágát hivatott bemutatni. A másik a Patas Rojas-kör, ami a fregattmadarak fészkelőhelyéhez vezet. Mivel épp most van a párosodási időszak, ez utóbbi mellett döntünk, remélvén, hogy látunk majd erre az időszakra jellemző, felfújt, vörös torokzacskókat.
Látunk néhány kéklábú szulát a parti sziklákon is, de túl messze vannak ahhoz, hogy jó fotók készüljenek róluk
Ami pedig mindkét túrára jellemző, az a rengeteg kéklábú szula. Ezekből az esetlen madarakból közel kétezer példány él a szigeten, bár néhány évtizeddel ezelőtt ennek a többszöröse volt a normális. Nem, nem a turizmus űzi el a szigetről a szulákat, hanem egy másik állat, a patkány. A klasszikus városi patkányt a 20. század elején hurcolták be a szigetre a guanogyűjtő hajók. Természetes ellenség híján alig pár évtized alatt ellepték a szigetet, és az élelemhiány miatt elkezdték fosztogatni a szulafészkeket. Az egyedszám a 2000-s évekre 1500 alá esett, azóta módszeres patkányirtás folyik a szigeten egy speciális méreganyaggal, amit kifejezetten az itt élő patkányok ellen fejlesztettek ki.
Az Isla de la Plata a Machalilla Nemzeti Park része
A túra első fele nem túl izgalmas; hosszú kaptató vezet a sziget közepén végigfutó gerincre. A növényvilág itt is megfigyelhető. A partközeli félsivatagi kaktuszokat feljebb a trópusi szárazerdők akácligetei váltják. Ez azt jelenti, hogy Isla de la Plata klímája csapadékszegény és forró. Mindkettőt igazolni tudom. Már kora délelőtt 30 fok felett van a hőmérséklet, felhő pedig alig akad az égen.
Az Isla de la Plata ösvényein gyalogolni elég izzasztó
Amúgy a kaktuszok miatt már a prekolumbián korban is érkeztek emberek a szigetre. A belőle készített főzet erősen hallucinogén, ezért a partvidéki indiánok olykor-olykor eleveztek az Isla de la Platára.
A fiatal kéklábú szuláknak még szürkék a lábai
Megérkezvén a gerincre megjelennek az első szulák. Megszokták az ember jelenlétét, ezért nem félnek tőlünk, de azért tartjuk tőlük a kétméteres távolságot.
Kilátás a Punta Machetére
A tojót a hímtől nehéz megkülönböztetni, mivel pont ugyanúgy néznek ki. Az egyetlen különbség, hogy a tojónak egy picivel tágabb a pupillája, aminek okára még nem jöttek rá a biológusok.
A bal oldali a hím, a jobb oldali a tojó. Az egyetlen különbség a pupilla mérete.
A kéklábú szulák kezdetleges fészket építenek. Letiporják a füvet, és a puszta földre fészkelnek, ezzel tartva maguktól távol a bogarakat, férgeket. Az utódpusztulás az elővigyázatosság ellenére is magas. Egy fészekbe jellemzően három tojás kerül, amiből általában csak kettőt költenek ki. A fiókakort azonban csak egy, vagy egyetlen utód sem éli túl. A túlhalászásnak hála a szülőknek egyre messzebb és messzebb kell a halért repülniük, így évről évre nehezebben tudják az utódok éhségét és szomját oltani. A leggyakoribb halálok a kiszáradás. Egy fiókánál többet mi sem látunk a fészkek körül, elhullott állatot viszont annál többet.
A kéklábú szulák egyáltalán nem félnek az embertől, egészen közel engedik őket magukhoz
Jó másfél órás gyaloglás után érjük el a kilátópontot, ahonnan rálátni a fregattmadarak fészkelőhelyére. Szerencsénk van, elég sok madár himbálódzik az ágakon, az egyik lombkoronán pedig vagy féltucat hím esik egymásnak egy tojó miatt. Látjuk azokat a híres torokzacskókat, amik egyébként a korral egyre pirosabbá és nagyobbá válnak. Amúgy azt csak 2014 óta tudjuk, hogy a fregattmadarak nem a pelikánoknak, hanem a sziget másik lakóinak, a szuláknak távoli rokonai.
A fregattmadarak is ugyanolyan érdekesek
A szigetnek ezen kívül van két másik őslakója: egy pocokféle és egy gyík. A pockot nem, a gyíkot azonban látjuk, így csak majdnem tökéletes a kiruccanásunk Isla de la Platán.
A csendes-óceáni rücskösgyík Isla de la Plata őshonos állata. A réticsiröge azonban a szárazföldről repül át.
Visszafelé megállunk a Playa Los Frailes névre keresztelt öbölnél, de mostanra elég alaposan befelhősödött, így nem csapunk nagy strandolást. Inkább irány vissza Montañitába, ahol csapunk egy rumáztatta búcsúbulit. Holnap Guayaquilba utazunk, ahol búcsút intek a csapatnak, majd amilyen gyorsan csak lehet, megindulok Peru felé, hiszen nemsokára kezdődik a Mirador történetének első perui dzsungeltúrája.
Búcsú Isla de la Platától
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
