Rio de Janeirót egyszer látni kell. De ha teszed, ne úgy csináld, ahogy mi. Szánj rá időt! Napokat, heteket. Egyetlen napba próbáltuk belezsúfolni azt, amit nem lehet. Ugyan született pár jó kép, de ha valaki megkérdezné, hogy jártam-e már Rióban, azt mondanám, hogy nem.
Úgy terveztük Erivel, hogy hosszú, utazással töltött évek után végre Magyarországon töltjük a nyár egy részét. A terv egészen július közepéig tartott ki, ekkor ugyanis e-mailt kaptam egy régi ismerőstől, hogy segítsek neki, mert bajban van. A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem szervezett Dél-Amerika túráit szokta vezetni, azonban lebetegedett, és nincs kire bíznia a 18 fős csapatát.
18 fő... Amit az elmúlt tíz év túravezetői tapasztalataim alapján kijelenthetek az az, hogy 18 főnek minőségi vezetést nem lehet tartani, ennyi embernek jó, ha a nevét megjegyzi az ember az utazás végére. Mivel szegény ismerősöm tehetetlen volt a helyzetben, rábólintottam az útra annak ellenére, hogy annyi fizettség sem járt érte, mint amennyit mi a Miradornál egy kezdő, élete első útját vezető fiatalnak adunk. Így esett meg, hogy mindössze néhány napig élvezhettem a magyarországi nyarat, mert alighogy megittam az első hűsítő fröccsömet, már mehettem is ki Ferihegyre.
A Copacabana messze van a jó strandtól
18 fő, 18 nap, 5 ország. Ez volt a terv. Mikor meghallottam a programot, egy pillanatra elállt a lélegzetem. Rio de Janeiróból kell megérkezni Limába úgy, hogy közben érintjük Argentínát, Paraguayt és Bolíviát, kiemelt szerepet szánva a jezsuita misszióknak. A szabadegyetem mindent leszervezett. Mindenhol küldenek értünk buszt és helyi vezetőt annak ellenére, hogy az érkezési ponton, Rio de Janeirón kívül az összese helyen jártam már korábban, nem is egyszer.
Sem a repjegy árak, sem a program nem indokolták, hogy az utazást Rióban kezdjük, de a szervezők terveztek egy majdnem egész napos kirándulást abba a városba, amire valószínűleg egy hét is kevés lenne. A gépünk enyhe csúszással érkezik, a copacabanai szállónkat csak késő éjszaka tudjuk elfoglalni. Amúgy a szoba minden igényt kielégít, viszont ennyi ember becsekkolása nem kevés idő; majd egy órán át szenvedünk a recepción, mire mindenki kulcshoz jut.
Az egyetlen, amiért érdemes a Copacabanán sétálni egyet
A jetlagnek hála korán kelünk, így a szervezett program előtt van időnk sétálni egyet a Coapacabanán. Nem bírom a strandokat, ez sem nyeri el a tetszésemet. Sem a tenger, sem a homokos plázs nem nyűgöz le, az egyetlen ok, amiért mégis érdemes végigkoslatni a parton, az a számtalan Insta-lány, akik falatnyi fürdőruhákban pózolnak a barátjuk vagy barátnőjük fényképezőjének. Amúgy a Copacabana pont olyan, mint bármelyik európai nagyvárosi strand annyi különbséggel, hogy a hullámok miatt képtelenség megközelíteni az óceánt.
Szörfözni jó a Copacabana, de fürdeni nem
Szeretnénk kisétálni a strandot lezáró erődhöz, de az hétfő lévén sajnos zárva tart. Ennyit a kulturális programról! Hogy az értünk küldött busz érkezéséig ne a szálló recepcióján üldögéljünk, kisétálunk az Ipanema Beach előtti sziklaszirtre, a Pedra do Arpoadorhoz, ahonnan nem csak az öbölre, de a Gávea-sziklára és a Morro Dois Irmãosra is szép kilátás nyílik. Az Ipanema a sok turista ellenére is barátságosabbnak tűnik, mint a szomszédja, bár a vízbe itt sem lehet csak úgy bemenni.
Ezért a képért mindenképp megérte Rióba utazni
Az értünk küldött busszal Rio első számú turista-látványosságához, a Krisztus-szoborhoz utazunk. Bár a hatalmas monolit légvonalban egy köpésre van Copacabanától, mégis jó harminc percig tart az út a bejáratig, mivel Rio ezen részén állandó a dugó. A Corcovadón sem csekély a forgalom, egyszerre legalább kétszáz ember próbál használható képet készíteni a szoborról és a városról. Iszonyú a lökdösődés, bőven el lehet felejteni, hogy az ember akár egy percig is élvezheti a kilátást. A csapatot az első másodpercben elvesztíem, de szerencsére mindenki időben visszaér a megbeszélt helyre, így hiánytalanul folytatjuk városnéző túránkat.
Az Ipanema Beach mindenkinek jobban tetszik
Az ebédet egy botafogói kimérős étteremben költjük el. Jó, hogy Brazíliában van ilyen, és nem kell a Dél-Amerika más részein megszokott rizst és babot magunkba tolni már az első napon. Az árak amúgy magasak, minden kétszer annyiba kerül, mint egy budapesti menő, önkiszolgáló étteremben.
Valami miatt ide nem vágyom vissza
Kirándulásunk következő, egyben utolsó állomása a Cukorsüveg. Az Urca városrész elitista épületei közül kiemelkedő, 400 méter magas gránittömb a nevét cukorszállító hajók kapitányaitól kapta, mivel a Portugáliába exportált cukrot a sziklához hasonló kúpformákban tárolták.
Kilátás Rióra a Corcovadóról
Naponta átlag 5000 turista látogatja a Cukorsüveget, így itt sem számítunk kisebb tömegre, mint a Krisztus-szobornál. A felvonó kabinja is tele van emberrel, de szerencsére a Morro da Urcán kissé szétoszlik a sereg. Mi azonnal libegőzünk is tovább a süveg tetejére, ahol megint kezdődik a lökdösődés. Főleg akkor bolydul meg a tömeg, amikor selyemmajmok jelennek meg a terasz körüli fákon. Szerencsére elég kulturáltak ahhoz a turisták, hogy ne kezdjék őket azonnal chipsszel tömni.
Útban a Cukorsüvegre
Visszafelé mi is teszünk egy sétát a Morro da Urcán, majdnem egész naplementéig maradunk. Aztán be a buszba, vissza a szállóra a cuccainkért és irány a repülőtér, ugyanis a következő megállónk az Iguazú-vízesés lesz.
Naná, hogy én is lőttem képet a selyemmajmokról
A Rióban töltött pár óra igazából arra volt jó, hogy az ember lőjjön néhány olyan képet, amit akár le is tölthetett volna a netről. A város hangulatából nem jött át semmi, ehhez napokra, vagy inkább hetekre lenne szükség. Majd egyszer eljövünk ide Erivel külön is, és akkor bővebben írunk majd erről az amúgy ránézésre zseniális városról.
Kilátás Urcára és a Corcovadóra
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
