Nem az első, de nem is az utolsó alkalom, hogy tiszteletemet tettem Kolumbia legismertebb romvárosában, Ciudad Perdidában. A négynapos gyalogtúra egyáltalán nem nehéz, a körülmények pedig egyre jobbak, ami rengeteg turistát vonz a romokhoz. A sok külföldi ellenére abszolút megéri a trek.
Mivel már többször írtam a romvárosról és az odavezető útról, ezért ezúttal képes összefoglalóval jelentkezem.
Sajnos a túraútvonal mentén évről évre egyre kevesebb az erdő, bár a helyi campesinók azt mondják, jelenleg is zajlik az újraerdősítési program.
A négynapos túra alatt végig csapadékmentes az idő, így a séta abszolút nem nehéz.
Az egyetlen, ami a csapatot megviseli, az a déli meleg, ami minden nap a leghosszabb kaptató alatt kap el minket.
A szállások évről évre egyre kulturáltabbak. Marika örül a saját ágyának.
Bár mostanra az összes táborhelyen van zuhanyzó, a csapatom inkább a folyóban hűsölést választja.
Kogi gyerekek útban az alaptábor felé.
A kogi alapvetően egy zárkózott népcsoport, de a Ciudad Perdidába vezető ösvény mentén szívesen fotókodnak a gyerekek
Mutanzhi faluját ma már nem lakják, mert a kogiknak elegük lett a turistákból, akik engedély nélkül korzóztak a falu utcáin. Ceremóniák esetén olykor még összegyűlnek itt az őslakosok, de a házak alapvetően üresek.
Egyike az út közben érintett kogi tanyáknak, amit kogik laknak.
Az élővilág sajnos egyre gyérebb, de kolibriket azért látunk.
Ő itt egy sárghasú törpepinty.
Ritkán látni, de nekünk szerencsénk volt. Ő egy vörösfarkú jakamár.
Ezt az apró madaratz úgy hívják, hogy kormos tirannusz, helyi nevén siriri. Általában a folyópartok sziklái között röpdös legyekre vadászva.
Őt úgy hívják, hogy szürkefejű dohánytangara.
A harmadik nap reggelén mászunk fel a romvároshoz.
A Mirador-csapat néhány tagja az ismert teraszok lábánál.
Korábban mindig sikerült turistamentes képet lőnünk a romokról, ma már erre nincs esély.
Csapatkép Ciudad Perdidából.
Jók ezek a Mirador túrák! Szerintem jövünk még...
Még több fotóért és sztoriért látogass el a Facebook oldalunkra!
