Életünkben először a Dominikai Köztársaság területére tévedünk. A terv az, hogy egy hónap alatt körbejárjuk a szigetországot, és talán Haitire is sikerül majd átruccannunk egy rövid időre. Utazásunk első állomása a főváros, Santo Domingo és a környező partszakaszok, Boca Chica és Juan Dolio.
Elbúcsúzván az utolsó Kolumbia csapattól visszarepülök Bogotába, ahol találkozom Erivel és a gyerekekkel. Hátrahagyták Villavicenciót, hogy holnap útra keljünk a Dominikai Köztársaságba, ahová valami miatt sosem vágytam, de Kolumbiából olyan olcsó volt a repülőjegy, hogy úgy döntöttünk, adunk neki egy esélyt.
A repülőút nem hosszú, picit több mint két óra után landolunk az ország kisebbik nemzetközi repülőterén, a Las Américason. Eri és a gyerekek vágynak a tengerpartra, ezért nem a fővárosban foglaltam szobát, hanem a közeli Boca Chicában, aminek a képek alapján kellemes a tengerpartja.
Egy apró apartmant veszünk ki két sarokra a főtértől, négyre a strandtól. Bár drágább, mint egy átlag kolumbiai hotelszoba, még bőven megfizethető magyar pénztárcával nézve. A lenti pizzériáról ez már nem mondható el, viszont hosszú évek óta ez az első alkalom, hogy olyan pizzát eszünk a kontinensen, ami jó is. Persze az ok egyszerű: a tulajdonos olasz. És nem ő az egyetlen. Boca Chica legtöbb vendéglátó helye talján kézben van, legyen szó hotelről, étteremről, pénzváltóról vagy épp robogó bérlésről.
Az első benyomások nem túl jók Dominikáról, de lehet, ez csak a húsvéti tömeg miatt van így
A vacsora után csak egy sétára van időnk, de a következő napot a strandon töltjük. Most kezdődik a Semana Santa, ezért rengeteg az ember, ami teljesen rendben lenne, de a tömeg elképesztő mennyiségű szeméttel jár. Boca Chica nem a külföldiekről szól, mint Punta Cana, csak helyi arcokat látunk mindenfelé, akiket úgy néz ki, nem zavar a szemét. Sörös dobozok, nylonzacskók, üres rumos üvegek mindenfelé, az ember alig tudja leteríteni a törölközőjét a homokban. Ez a fajta igénytelen szemetelés valószínűleg nem most kezdődött, mert azt vesszük észre, a gyerekeink nem homokból, hanem mikroműanyagból építik a várat.
Jófejnek tűnnek a dominikaiak, de nagyon szemetesek
A tömeg elég gyorsan leterheli a családomat, főként az a mentalitás, hogy senki nem tisztel senkit. A gyerekeimnek két várát is szétrúgják helyi suhancok, csak úgy. Boca Chica lehet, hogy jó hely, de nem húsvétkor!
A strandon megkóstoljuk a dominikai lángost, vagyis a yaniquequét. Egészen borzalmas.
Másnap nem is maradunk a városi strandon, inkább beülünk egy kisbuszba és átvitetjük magunkat Juan Dolióba. Az út nem hosszú, fél óra alatt megérkezünk az apró üdülőfaluba. Itt jóval kevesebben vannak, mint tegnap Boca Chicában, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy Juan Dolióban a resortok hermetikusan lezárnak egyes partszakaszokat a nagyközönség elől. Amúgy a víz itt hullámosabb, viszont a part kaliberekkel tisztább.
Juan Dolio kaliberekkel jobb hely, mint volt Boca Chica
Harmadnap irány a főváros! A négymilliós Santo Domingóba nem egyszerű a bejutás, mivel kelet felől csak két úton lehet megközelíteni. Nagyjából másfél órát állunk a dugóban, mire végre sikerül leszállnunk a buszról.
A Parque Independencián kötünk ki, aminek közepén áll egy panteón. Itt találhatók Juan Pablo Duarte, a dominikai függetlenségi háborúk vezéralakjának maradványai. Bekukkantunk, de az ilyesfajta emlékművek nehezen élvezhetők gyerekekkel.
Juan Pablo Duarte panteónja
Amúgy a tér teljesen rendben van; számtalan 19. századi politikus mellszobra és az egykori városkapu díszíti.
A Parque Independenciáról indulunk szállást keresni
A városkaputól indul Santo Domingo sétálóutcája, ami minden, csak nem szép. 1930-ban hatalmas hurrikán csapott le a városra, ami megtépázta a gyarmati időkben és a 19. században emelt épületeket. Az újjáépítés túl gyorsan és fejetlenül ment végbe, ezért a belváros jó része a 20. századi vasbeton mániának az áldozatává vált.
Eri és Zaránd megpihennek egy árnyékos helyen, én pedig Barangóval megindulok szállást keresni. Nem megy könnyen. Amíg Boca Chicában könnyedén foglaltam neten vállalható árú apartmant, addig Santo Domingóban nyomozni kell a megfizethető árú szállodát. Betérünk vagy egy tucatba, de száz dollár alatt nincsen semmi. Végül egy Hostel Mi Rincón nevű helyen kötünk ki, ahol sikerül holnaptól két napra kivennünk egy szobát 35 dollárért éjszakánként. Mára azonban nincs hely, így ajánlásra Maria Fernanda munkásszállóján kötünk ki, ugyanezért az árért. A szoba meglehetősen lepukkant, de egy éjszakát csak kihúzunk valahogy.
A sétálóutca nem szép, de a ronda épületeket gondosan eltakarják a helyi képzőművészek alkotásai
Santo Domingo Amerika első spanyolok által alapított városa. Bár Kolumbuszék már 1493-ban létrehoztak egy telepet az Ozama-folyó partján, azt az őslakos taino indiánok felégették. Santo Domingo új alapkövét 1496-ban tette le Kolumbusz Kristóf öccse, Bartolomé Colón.
Száz éven át a város fontos kikötőként funkcionált, ahol a spanyol armada hajói feltöltötték készleteiket. Mivel a Dél-Amerikából származó ezüstöt és aranyat igen gyakran szállító hajók is kikötöttek itt, a kalózok gyorsan megtalálták Santo Domingót. 1586-ban Francis Drake is tiszteletét tette itt, mely során olyan pusztítást végzet, hogy a következő ötven évre a város tulajdonképpen elnéptelenedett. Épp csak magához tért volna, amikor Oliver Cromwell angol hajós indított támadást a város ellen, de azt a spanyolok szerencsésen visszaverték.
Santo Domingóban nyomozni kell a kellemes hangulatú utcákat, mert nem sok van belőlük
A 18. század kvázi nyugalomban telt, de a napóleoni háborúk után Santo Domingót is elérte a francia agresszió. A függetlenségi háborúk előszeleként is felfogható csaták után Santo Domingo spanyol kézen maradt ugyan, de olyannyira meggyengült, hogy alig tíz év után haiti fennhatóság alá került. Haitiről a Dominikai Köztársaság 1844-ben szakadt le, fővárosnak pedig Santo Domingót nevezte meg Juan Pablo Duarte, az ország nemzeti hőse.
A város koloniális épületeiből kevés maradt meg. A Parque Duarte melletti kolostor, a katedrális és a Calle de las Damas épületei idézik meg a múltat, valamint az egykori erőd maradványai.
A Parque Colón, Santo Domingo főtere, háttérben a spanyol időket idéző katedrálissal
Barangó a Domonkosok kolostoránál
A katedrális hátsó oldala
Az Ozama-erőd bástyája
Kilátás az erőd tornyából az egykori lőszerraktárra és a városfalra
A Calle de las Damas mentén áll a Jezsuiták háza, valamint Kolumbusz Kristóf egykori rezidenciája is. Sajnos ezt a kettőt zárva találjuk, de az erődbe sikerül betévednünk. A francia háborúk során az erőd jó részét felrobbantották, így sok mindent nincs mit nézni rajta, az apró helytörténeti múzeum sem túl izgalmas.
Kolumbusz Kristóf egykori rezidenciája
Amibe azonban beleszeretünk, az a Santa Barbara templom és az előtte álló kis tér, amit a fekete rabszolgák felszabadításának emlékére emeltettek. Zaránd az elején kicsit megijed a szobroktól, de utána szívesen fog kezet velük.
A Santa Barbara templom és a rabszolgák felszabadításának emlékműve
Az óvároson kívül kevés látnivalóval bír Santo Domingo. Ezek közül az egyik a Tres Ojos Nemzeti Park, aminek a bejáratát taxival érjük el. A belépőjegyeket csak kártyával lehet megvenni, amit én nem szeretek használni, mert nem mindig érzem biztonságos fizetési módnak. Nagy nehezen sikerül meggyőzni a jegyszedőket, hogy vegyék meg nekünk a jegyeket, mi pedig kifizetjük nekik készpénzben, így bejutunk a parkba.
Életkép Santo Domingo sétálóutcájáról
Odabenn három kevésbé látványos cenote várja a látogatókat. Az egyikhez egy barlangi tavon át kell "bekompozni", amire a jegyet kizárólag készpénzben lehet megváltani. A belépőt csak kártyával, a hajót csak készpénzzel. Nehéz értelmezni ezt a Dominikát!
A parkba a belépőt csak kártyával, a kompot azonban csak készpénzzel lehet kifizetni, hogy teljes legyen a zavar a Tres Ojos Nemzeti Parkban
Az utolsó Santo Domingora szánt napunkat a Dr. Rafael María Moscoso Botanikus Kertre szánjuk. Odafelé megállunk a Nemzeti Palotánál, amit sikerül kívülről körbejárnunk. Innen taxival jutunk el Santo Domingo legnagyobb tematikus parkjába, ahol a gyerekeink legnagyobb örömére kisvonatra ülünk.
A Nemzeti Palota
A botanikus kert hatalmas, órákat töltünk el bóklászással, galambkergetéssel, gyíkhajkurászással. A japán kertben menekülünk egy agresszív liba elől, a lagúnánál pedig gémeket fotózunk.
A város botanikus kertje kellemes emlék marad
A parkkal egyetlen gond van csupán: a bejáratánál képtelenség taxit fogni. Kénytelenek vagyunk egy órát sétálni vissza a központ irányába, amíg sikerül leintenünk egy kocsit.
Zaránd nem adja magát könnyen. Nem fogadta el a virágot.
Holnap megindulunk az ország délnyugati partvidékén Pedernalesbe, ahol szeretnénk átruccanni egy rövid időre Haitibe. Már ha beengednek egyáltalán...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
