Az Ixil-háromszög nem csak Guatemala leghányatottabb sorsú, de legszínesebb és legizgalmasabb vidéke is egyben. A Nebaj környéki falvak nem szépek, de az itt élő indiánok és tradícióik miatt egyszerűen kihagyhatatlanok. Ha Guatemalában jársz és teheted, ejtsd útba!
Nebaj városa nem sokban különbözik Chichicastenangótól, hacsak nem abban, hogy errefelé sokkal kevesebb a turista. A nagycsapatban utazó backpacker hordák elkerülik ezt a vidéket, mivel nincsen kiépített infrastruktúrája ahhoz, hogy kielégítse a külföldiek igényét. 2012-ig rendszeresen jártam erre, azóta - azt leszámítva, hogy a főbb utcákat leaszfaltozták - semmi nem változott. Illetve egy valami mégis. Nyílt egy csodaszép koloniális hotel, a Santa María, így végre nem kell a csapatomat az öreg Popis szakadt vaságyain vagy a Media Luna hostel emeletes ágyain altatnom.
Ixil asszonyok gyermekeikkel
Az ixileket a spanyolok csak jóval Q'umarkaj és Iximché eleste után hódították meg, mert az Altos Cuchumatanes hegyvonulatai megnehezítették a haladást. 1529-ben vonultak be Nebajba, ami után ixil katonákkal kiegészülve nekirontottak a szomszédos uszpantek indiánoknak. Az ixilekkel szemben az uszpantekek kegyetlen harcosok voltak, így a felkészületlen spanyolok totális vereséget szenvedtek. Uspantán végül 1530-ban került a konkvisztádorok fennhatósága alá.
Vajon korábban ők is az EGP tagjai voltak?
Az Ixil-háromszög (Nebaj, Chajul és Cotzal) nem volt érdekes a spanyolok számára, mivel az Altos Cuchumatanes hegyei nem rejtettek sem aranyat, sem ezüstöt. Bár a katolikusok alapítottak Nebajban missziót, a térítés csak addig volt fontos, amíg az ixilekből kiirtották a törzsi öntudatot. A kereszténység felvétele után meglepően szabadon élhettek, senki sem habajgatta őket. Az utak hiánya miatt a 20. század második feléig tulajdonképpen elszigeteltek voltak, szerepük csak az EGP (Ejército Guerrillero de los Pobres, vagyis Szegények Gerillahadserege) magalapítása után értékelődött fel. Az 1982-83-as népirtás során közel 80 000 ixil vesztette életét, ami elég mély nyomot hagyott a néplélekben.
Ixil kislányok Nebaj utcáján
2006-ban, mikor először jártam erre, mindenki azt ajánlotta, hogy Chajult és Cotzalt kerüljem el nagy ívben, mert máig sok arrafelé a gerilla, akik nem nézik jó szemmel a gringókat. Az ixilek többsége tanulatlan (a fiatalok 95 %-a mindössze négy évet jár iskolába), az írástudatlanság a tankötelezettség ellenére is nagyon magas. Ilyen közegnek elmagyarázni, hogy nem minden gringó gonosz, szinte képtelenség, ráadásul a múlt történései még jó alapot is adnak a fehér ember irányába címzett gyűlölködésnek. Az ixileknek egy magyar pont olyan, mint egy amerikai vagy egy guatemalavárosi. Igen, egy ixil maja szájából soha nem fogod azt hallani, hogy ő guatemalai, mert azok mind a pénzéhes és a népüket utáló városi ficsúrok, akikből köszönik szépen, nem kérnek.
Az enyhülés a fehérek irányába akkor kezdődött meg, mikor a 2000-es évek elején európai antropológusok segítségével feltárták az Acul, Xexocom és Cocop környéki tömegsírokat, ahol több ezer elhunytat sikerült azonosítaniuk. Akkor jöttek rá a népirtásig tulajdonképpen izoláltan élő ixilek, hogy nem minden fehér ember rossz. Ezek az antropológusok mind Nebajban dolgoztak, így ez volt az első olyan ixil település, ahol kezdték elfogadni a külföldiek jelenlétét.
Mintha a múlt az arcára lenne írva
2003 óta működik egy szervezet, ami olyan önkéntesek jelentkezését várja, akik részt vesznek a feltárásokban, valamint segítenek integrálni az elszigetelt ixil családokat a béke utáni világba. Nebajon túl azonban a folyamatok lassúak, sem Cotzal, sem Chajul nem nyitott még a turizmus felé, pont ezért izgalmas ellátogatni ezekbe a falvakba.
Nebaj amúgy nem túl látványos. A főtéren áll ugyan egy gyarmati időkből visszamaradt templom, de ennyi és nem több. Az utcák pont ugyanazt a szedett-vedett hangulatot árasztják, mint a felföld többi városának utcái. Állítólag ennek is a népirtás az oka, ugyanis a hadsereg katonái nem csak az embereket ölték le, de a legtöbb házat felgyújtották, felrobbantották.
A nebaji templom
Nebajnál sokkal izgalmasabb és hangulatosabb Chajul, ahol a többség még most is úgy él, ahogy tette azt a népirtás előtt. Ma már aszfaltút vezet a 30 000 lelket számláló kisvárosba, aminek főterén egy nebajihoz hasonló templom ácsorog. Chajul azonban nem emiatt, hanem az indiánok miatt érdekes; nincs még egy olyan település Guatemalában, ami ennyire a hagyományoknak élne. Az itt élők a népirtás után nem követték a modernizációt, vályogból és fából visszaépítették a klasszikus házaikat, amiket csak újabban kezdenek felváltani a szörnyű betonépületek. A főtértől két sarokra azonban még pont olyanok az utcák, mint voltak száz vagy akár kétszáz évvel ezelőtt.
Klasszikus ixil ház Chajulban
Az itteniek érezhetően tartanak a külfölditől. Nem szeretik, ha fényképezik őket, vannak asszonyok, akik azonnal berohannak a házaikba, mikor megpillantanak minket az utcán. Itt is, mint általában az elzárt indián lakta falvakban, a gyerekek oldódnak fel elsőként. Szaladnak elénk, és pár perc elteltével már ők kérik, hogy fényképezzük le őket. Fél órán belül híre megy a faluban annak, hogy gringók vannak a városban, megjelennek olyanok, akik kifejezetten keresni kezdik a társaságunkat. Ezúttal is betessékelnek minket az egyik házba, ahol persze azonnal előkerül néhány általuk készített huipil, karkötő vagy terítő. Jó ilyen helyen vásárolni, mert tudod, hogy közvetlen a "gyártótól" szerzed be az árut, és hogy a pénz jó helyre kerül.
Chajuli gyerekek
Az ixilek nem gazdagok, többségük önfenntartó, csak piacnapokon kerülnek a pénzzel kapcsolatba. Persze ilyenkor sem kell vastag quetzalkötegekre gondolni, az átlagos heti kereset általában nem több tíz dollárnál. Ebből a pénzből egy egész család elvan napokon keresztül, plusz bevétel csak akkor van, ha hozzánk hasonlóan betér a faluba néhány eltévedt turista.
A gyerekek az elsők, akik engedik, hogy lefényképezzük őket
Ahogy Chichicastenango, úgy Chajul is fontos ceremoniális központ. A települést minden irányba hegyek veszik körül, sokuk tetejéről jól láthatóan füst száll fel. Az egyik ilyen a San Andrés névre hallgató áldozóhely, ahová nem csak ixilek, de gyakran kicsék is járnak fel áldozatot bemutatni. Pascual Abajhal ellentétben nem csak egy oltárkő van a hegytetőn, hanem több apró, barlangszerű zug, amikben egyszerre akár 4-5 szertartást is lehet tartani. Ezúttal lekéssük a ceremóniát, csak az isteneknek hátrahagyott füstölgő pom bolák fogadnak minket, de volt már itt korábban olyan, hogy a csapatunkat egy szertartás keretében megáldotta egy kicse ajq'ijab.
2009-ben Erit beöltöztették ixil asszonynak
Ha másért nem, a kilátásért ezúttal is megérte ide felmászni. A panoráma dél felé valami mesés, de az igazán izgalmas része az Ixil-háromszögnek az északi hegyeken túl van.
Az Altos Cuchumatanes hegyei és a völgyben Chajul
Egy 2010-es túrán egyszer úgy döntöttünk a velem utazó párossal, hogy bemerészkedünk az akkortájt még igen-igen elzárt északi ixil falvakba. Egy szakadt furgont béreltünk ki, és azzal jutottunk el egy Santa Clara nevű apró faluba, amit valamilyen oknál fogva azóta se jelöl semmilyen térkép. Az ország egyik legrosszabb útja Chelen át vezetett Santa Clarába, aminél kevés elzártabb faluban jártam eddig Guatemalában. Az itt élők nemhogy turistát, még autót se nagyon láttak. Ebből arra merek következtetni, hogy Chel után felvettünk egy kereskedőt, aki két hatalmas zsák huipilt cipelt a hátán pusztán azért, mert errefelé senkinek nincsen autója, és tömegközlekedés sincs. Akkor már két évtizede minden páros héten lesétálta a távot, de elmondása szerint fuvart még soha nem kapott, autót sem látott eddig errefelé.
A kicse ajq'ijab, aki 2010-ben megáldotta a Mirador-csapatot
A faluban éppen leöltek egy bikát, abból főztek levest. Meg is kínáltak minket, de beszélgetni nem nagyon akartak velünk, mert senki nem tudott spanyolul. Nem akarok többet írni a múltról, álljon itt egy régi videó a túráról, abban a lényeg úgyis benne van.
Az Ixil-háromszög egy teljesen más világ, aminek megértéséhez sokkal több időre lenne szükség. Egész biztosan visszatérünk még ide, egyszer talán majd hetekre, hogy egy kicsit mélyebbre ássuk magunkat az ixil kultúrába. Most azonban irány Verapaz és az esőerdők.
Ixil csöpség
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
