Monteverde és La Fortuna igazi gringolandia, ahol egy négyzetkilométerre háromszor annyi külföldi turista jut, mint őslakos. Nincsen ezzel semmi baj, az itt élők élvezik a kiváltásgos helyzetet, hiszen ingatlanjuk értéke sokszorosa a Costa Rica-i átlagnak, az idegenforgalomból pedig rengeteg pénzt lehet kiszedni. Én kevésbé élvezem az ilyen helyeket, de azt el kell ismerni, hihetetlenül profin művelik a turizmust errefelé.
Mivel már számtalanszor írtam Monteverdéről és La Fortunáról, ezért ezúttal képes blog formájában jelentkezem a Costa Ricai "Gringolandiából".
Katrin visz minket Bijaguából Monteverdébe. Ha nehezen is, de sikerült rábeszélnem, hogy az autópálya helyett a 927-es országúton, Tilarán érintésével menjünk. Az egyetlen település, amit érintünk, Tierras Morenas faluja, ahol egy helyi figura elkísér minket kávézni. No, nem valami kifőzdébe terel be minket, hanem az egyik falusi asszonyság házához, aki meglepettségében azt sem tudja, mihez kapjon. Végül minden idők leghosszabb ideig készülő legrosszabb kávéját kapjuk, cserébe értelmezhető, vidéki árat fizetünk.
Tierras Morenas ikonikus épülete az El Mil Amores névre hallgató kocsma és mozi, ahol a mexikói színész és mariachi, Antonio Aguilar is megfordult anno. Sajnos zárva találtuk.
Monteverdei szállásunk egyik látogatója. A szállásadók többsége kihelyez valamennyi ételt a vadállatoknak, amik így előszeretettel tévednek be az udvarra, a turisták igen nagy örömére.
Nem csak ormányos medvék, de csuklyásmajmok is szívesen látogatják Monteverdét.
Szerencsére megszokták az ember jelenlétét, így könnyen fényképezhetőek.
Monteverdében több lombkoronasétányt építettek az elmúlt két évtizedben. Én a Selvaturát kedvelem a legjobban, s bár sok állatot nem látunk, a köderdő fái így is elvarázsolják az embert.
Broméliák nőnek a köderdei fák ágain.
A Selvatura ikonikus állatát, a quetzalt nem sikerült lencsevégre kapnunk, de egy trogon azért összejött.
Ez a fekete guán sem félt az emberektől, pedig veszélyeztetett faj.
Monteverdében nem csak sétálni, canopyzni is lehet. Sőt, valójában ez jelenti az igazi kalandot, bár az élményen sokat ront, hogy rengetegen vannak, így a platformokon folyamatos a torlódás.
Monteverde és La Fortuna között kisbusszal, hajóval, majd újra kisbusszal utazunk. Rio Chiquito felé kerülünk, ahol egészen varázslatos a táj.
El Castillo tanyabokornál tesz ki minket a hajó, ahonnan ilyen kilátás nyílik az Arenal-vulkánra.
Délutánra szerencsére kitisztul az idő, így megmutatja magát nekünk az Arenal csúcsa.
A délutánt a Baldi termálfürdőnél töltjük. Lévén vége a szilveszteri őrületnek, kevesen vannak, egyes medencékben rajtunk kívül egy lélek sincs.
A Mirador-csapat élvezi a semmittevést.
Köztéri szobor a Baldi termálfürdőnél. Nagyjából mindent elmond a La Fortuna-i valóságról
Tegnap sikerült rápihennünk a Cerro Chato túrára. A kihunyt vulkán környéke egészen zseniális.
A Cerro Chatóra a Hotel Laguna Verde birtokán át vezet az ösvény. Ez az utolsó irtás, innentől sűrű őserdőn át vezet a csapás a hegy tetejére.
Lábunk alatt La Fortuna.
Szerencsére nincsen eső, így csak a meleggel kell megküzdenünk.
Balázs kicsit tartott a túrától, de végül leküzdve saját határait, felküzdötte magát a Cerro Chato tetejére.
Megérdemelt fürdőzés a Cerro Chato krátertavában.
Visszafelé lebotrokálunk a LA Fortuna-vízeséshez.
Itt már nem fürdünk, de a látvány miatt megérte a sétát.
Búcsú La Fortunától és az Arenal-vulkántól.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
