Guatemalában 1960 és 1996 között polgárháború dúlt. Az okok máig tisztázatlanok, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a több százezer maja haláláért felelős háborút az Egyesült Államok robbantotta ki a kommunizmussal szemben táplált félelmei miatt. A vérontás az 1980-as évek elején hágott a tetőfokára, amikor alig egy év leforgása alatt közel 80 000 ixil és kicse majával végzett a hadsereg a nemzetközi politika asszisztálása mellett.
Chichicastenangótól alig 30 kilométerre fekszik Santa Cruz, a kicsék fővárosa. A település határában fekszenek annak a Q'umarkajnak a romjai, amit a Mirador-csapattal azért nem nézünk meg, mert a spanyolok a 16. században akkora pusztítást végeztek a helyszínen, hogy turista szemmel tulajdonképpen értékelhetetlenné vált. Több mint tíz évvel ezelőtt, 2006-ban jártam itt, de néhány gazzal benőtt földkupacnál nem láttam többet. Nem akarok a csapatnak egy Quelepához hasonló élményt, úgyhogy rövid várakozás után felpattanunk Santa Cruz del Quichében egy Nebajba tartó buszra.
Csirkebusszal utazunk Santa Cruz del Quichébe és onnan Nebajba
A guatemalai felföld messze nem olyan izgalmas, mint volt az innen délre húzódó vulkánok vonulata, ráadásul a mezőgazdaság hatására a felszín erősen badlandesedett. A túlnépesedésből származó elsivatagosodás valós probléma, a szeméttel társult szálló por egyre élhetetlenebbé teszi Quiche északi vidékeit. A helyzet a Rio Chixoy partján fekvő Sacapulas környékén a legrosszabb. A keskeny völgy oldala annyira erodálódott az elmúlt évtizedekben, hogy száraz évszakban porfelhő borítja be a várost, esős évszakban pedig mindennaposak a földcsuszamlások.
Santa Cruz del Quiche jelképe az óratorony
Átkelünk a folyón, majd nekivágunk Közép-Amerika legmagasabb hegységének, az Altos Cuchumatanesnek. Meredek szerpentinen jutunk el a cunéni elágazásig, ahol megváltozik a táj és az embereken látható népviselet. A poros felföldet köderdők váltják, a kicsék virágos huipiljét pedig motívumoktól hemzsegő díszes népviselet. Chiul után felkapaszkodunk egy közel 3000 méteres hágóba, ahonnan feltűnik az ezer méterrel alattunk húzódó Nebaj városa. Nebaj Chajullal és San Juan Cotzallal közösen alkotja azt az Ixil-háromszöget, ami az 1996-ig tartó guatemalai polgárháború legkegyetlenebb népirtásának volt a helyszíne.
A hidegháború Latin-Amerika számos országában úgy jelentkezett, hogy szegény, vidéki területeken gyökeret vert a kommunista szemlélet, ami félkatonai szerevezetek révén gerillaháborúkban csúcsosodott ki. Amíg Nicaraguában a szandinisták és Kolumbiában a FARC, addig Guatemalában az 1970-es évek elején alapított EGP (Ejército Guerrillero de los Pobres, vagyis Szegények Gerillahadserege) vette célba az amerikaiak által támogatott kreol kormányt. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mi vezetett az 1980-as évek elején az ixilek lemészárlásához, vissza kell mennünk a történelemben néhány évtizedet.
Ahogy a legtöbb közép-amerikai országban, úgy itt is a Föld valaha volt legnagyobb vállalatával, a United Fruit Companyval kezdődik a mese. Az 1931 és 1944 között diktátorkodó Jorge Ubico átengedett a gigavállalatnak 200 000 hektár földet Puerto Barrios és Zacapa között - amit egyszerűen kisajátított az ott élő őslakosoktól -, továbbá befagyasztotta a mezőgazdaságban dolgozók bérét csak azért, hogy a United Fruit Company növelni tudja a profitját, amiből persze ő maga is részesült. Állítólag a társaságnak az 1940-es években kétszer akkora volt az éves nyeresége, mint az egész guatemalai GDP. A nyíltan rasszista, Hitlert és Napoleont éltető Ubicót végül Guatemala értelmisége mozdította el a hatalomról, de a zártkörű elnökválasztást a diktátor megpuccsolta, és a rendőrség hathatós segítségével az alkoholista és könnyen irányítható Federico Ponce Vaidest választatta meg elnöknek.
A háttérből irányítás terve azonban nem működött, mert a Jacobo Árbenz vezetésével El Salvadorban szervezkedő ellenzék pár hónappal később betört a parlamentbe, és elűzte az ország éléről az iszákos elnököt. Kiírták a választásokat, amit 85 %-os többséggel a Nemzeti Megújulás Párt filozófus vezetője, Juan José Arévalo nyert meg. A spirituális szocializmus atyjaként elhíresült elnök földreformot hajtott végre, utakat építtetett, valamint bevezette a tankötelezettséget.
Juan José Arévalo aláírja a Munka törvénykönyvét (forrás: prensalibre.com)
Őt a Poncét elzavaró Jacobo Árbenz követte a sorban, aki nyíltan nekiment a United Fruit Company üzletpolitikájának. Feloldotta a mezőgazdasági munkások bérének befagyasztását, visszavette a vállalattól a parlagon hagyott földeket, valamint adót vetett ki rájuk. Ezzel párhuzamosan egyre közelebb került a kommunista eszmékhez, így az amerikai vezetésnek kezdte szúrni a szemét. Oly annyira, hogy Truman 1952-ben utasítást adott a CIA-nek, hogy szervezzenek puccsot a guatemalai elnök ellen. A helyi hírszerzők azonban jól működtek, így Árbenz felkészült a támadásra - csehszlovák és szovjet fegyvereket vásárolt Európából. Ezzel vette kezdetét a hidegháború Latin-Amerikában.
Jacobo Árbenz (forrás: lagazzettadf.com)
Két évig a CIA csak puhatolódzott. Árbenz elleni propagandával zavarta a rádióadásokat, majd 1954. június 18-án 480 külön erre az akcióra kiképzett zsoldos bevonult Guatemalába, akik megszállták az ország katonai reptereit. Hogy megtévesszék a lakókat, guatemalai felségjelzésű gépekkel berepültek a főváros fölé, és lebombázták azt. Árbenz hiába kiáltott provokációt az ENSZ-nél, nem hittek neki, így néhány nappal a bombázás után elhagyta az országot.
A sofőr mellett Carlos Castillo Armas, az amerikaiak által szervezett puccs végrehajtója (forrás: hubofhistory.weebly.com)
Három hónappal később már az akciót vezető Carlos Castillo Armas volt az elnök, akinek a feladatai között szerepelt a kommunista ideológia felszámolása Guatemalában, valamint a United Fruit Companytól elkobzott földek visszaszerzése. Ez utóbbiakat messze áron alul vásárolta vissza az őslakosoktól, akik a kizsákmányolás miatt macsetékkel estek neki a vállalat embereinek. Az amerikai pénzből felfegyverzett katonaság megtorló akciójában közel 1000 indiánt lőttek tömegsírba. Castillo amerikai kottából olvasott, de a gazdasághoz nem értett. Mikor az amerikaiak tudomást szereztek az indiánokkal szemben indított megtorló akciókról, kivonultak mögülle, a guatemalai elnök pedig dilettáns lépések hadával 200 %-os inflációt és gazdasági csődöt hozott az országra. 1957-ben végül agyonlőtték az utcán, de csak ezután következett a pokol.
Carlos Castillo Armas elnökké avatása 1954-ben (forrás: repository.library.georgetown.edu)
A következő elnök, Miguel Ydigoras Fuentes, aki miután kivette a guatemalai alkotmányból az emberi jogokra vonatkozú passzust, nyílt sisakos háborút indított az amerikai pénzből kiképzett, de a hadsereg kegyetlenkedései miatt dezertáló katonákból verbuvált gerillacsapatok ellen. 1960 után sorban alakultak az egyre szélsőségesebb marxista tömörülések, mint az MR-13, a FAR (nem összetévesztendő a kolumbiai FARC-kal) vagy az FGEI, amik védelmükbe vették a dezertőröket. Fuentes nem sokat szórakozott, amerikai asszisztálás mellett egyszerűen lebombázta azokat a területeket, ahol a gerillák tevékenykedtek.
A kormány agressziója az értelmiséget a kommunisták felé fordította. Létrejött a PGT, a fiatal kommunisták városi blokkja, akik nyomást akartak gyakorolni az ország vezetésére. Fuentes, majd az őt követő két elnök, Enrique Peralta Azurdia és Julio César Méndez Montenegro azonban nem engedték, hogy holmi egyetemisták beledumáljanak a jól működő gépezetbe, ezért a PGT tagjait szép sorban elraboltatták és kivégeztették. Eközben vidéken a nagybirtokosok magánhadseregeire bízták a tisztogatást. Ezeket a paramilitáris gócokat egy bizonyos Carlos Arana Osorio képezte ki, akinek vezetésével 1966 és 1968 között mintegy 8000 lázadó paraszttal végeztek. A tábornokot ettől kezdve a falusiak Zacapai mészárosnak gúnyolták. Munkája elismeréseként 1970-ben elnöknek "választották", ő lett Guatemala első katonai diktátora.
A következő négy évben teljesen felszámolta az MR-13-at, a PGT-t és más, kisebb gerillaszervezetet évi több száz katonai akció keretében. Az állam, hogy csírájában elfojtsa a későbbi gerillagócok kialakulását, 300 000 Izabali-tó környéki és felföldi földművest telepíttetett át a Csendes-óceáni partvidék és a dél-peténi nagybirtokosok ültetvényeire. Ha az akciót egy évvel korábban végrehajtják, valószínűleg sikerrel járnak, de eközben az Altos Cuchumatanes mélyén megbúvó Chajulban mexikói mintára megalapult az EGP, akik irányítottan több tucat kiképzett gerillát küldtek az ültetvényekre. Számtalan terrorakciót hajtottak végre, sok kormányközeli nagybirtokos lelte halálát az 1970-es évek közepén, a megtorló akciók azonban nem vezettek sikerre, mert az állam nem tudta, hol keresse az EGP fészkét.
Az EGP tagjai között többségében ixilek és kicsék voltak (forrás: entremundos.org)
Az EGP sikerén felbuzdulva a városi értelmiség felélesztette a PGT-t, ami ismét emberrablásokba és leszámolásokba torkollott. Az EGP tudta, hogy sikereket csak úgy érhet el, ha a terrorakciókat a fővárosban követi el, így a polgárháború a következő években Guatemalaváros utcáin zajlott. Eközben vidéken egyre többen csatlakoztak az EGP-hez, az 1970-es évek végére a gerillaszervezetnek már több mint 300 000 tagja volt. A gerillák mintha vért ittak volna, mindennaposak voltak a robbantások és fegyveres akciók. Ez már nem a földek kisajátításáról vagy a kommunizmusról szólt, hanem a kreolok kiűzéséről. Sok városi elkeseredésében félkatonai szervezetekhez csatlakozott, 1982-ben a PAC-nak (Civil Önvédelmi Őrjárat) 25 000 fegyverese volt.
1981-ben Ronald Reagan lett az Egyesült Államok elnöke. Utálta a kommunistákat, Nicaraguában és El Salvadorban pénzelte a kontrákat, akik egészen elképesztő akciókat hajtottak végre gerillagócnak vélt falvak ellen. El Mozotéban közel 800 ártatlan emberrel végeztek brutálisan kilenc hónappal hivatalba lépése után, de az semmi nem volt ahhoz képest, mint ami Guatemalában történt az amerikai elnök asszisztálása mellett. A kiábrándult guatemalaiak Efraín Ríos Monttot választották meg elnöküknek, aki felesküdött arra, hogy véget vet az EGP-vel folytatott harcoknak. Nem békét akart kötni, hanem leszámolni a gerillákkal, amihez 4 millió dollárt kért és kapott az Egyesült Államoktól, akik nem csak felfegyverezték, de a CIA révén ki is képezték a guatemalai hadsereg elit alakulatait.
Montt hivatalba lépésének első hónapjában 3330 gerillának vélt ixil földművest öletett meg Nebaj környékén, majd a Sofía hadművelet során a következő egy évben még 75 000-et. Az ixil falvak 60 %-át elpusztította, mintegy 500 000 embert tett földönfutóvá. Bár a CIA jelezte Reagannek, hogy a guatemalai hadsereg mindenkire lő, aki csak él és mozog, az amerikai elnök további 6 millió dollárral és helikopterekkel segítette Monttot. A későbbi hivatalos jelentésekből kiderült, a guatemalai hadsereg és a PAC fegyveresei elképesztő kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Gyerekeket és terhes nőket erőszakoltak halálra, élve földeltek el ezreket, idősekre gyújtották rá házaikat. Három Nebaj melletti apró falu, Cocop, Acul és Xexocom teljes lakosságát kiirtották, mely települések mellett mai napig tárnak fel tömegsírokat. Az áldozatok többségét nem sikerült azonosítani, eltűntként vannak nyilvántartva.
Efraín Ríos Montt (középen) közel 80 000 őslakossal végzett egyetlen év alatt (forrás: youtube.com)
Monttot végül 1983 augusztusában puccsal eltávolították az ország éléről, helyére védelmi minisztere, Óscar Humberto Mejía Victores lépett. Leállította ugyan a guatemalai népirtást, de az őslakosok zaklatása nem ért véget. Úgy vélekedett, hogy az EGP miatt minden őslakost meg kell büntetni, így sok ixilt deportált és kényszermunkára ítélt, valamint a PAC segítségével folytatta a harcot a gerillák ellen. Bár Montthoz képest a gyilkosságok száma csökkent, a CIA nyomására Reagan bejelentette, hogyha nem írnak ki demokratikus választást az országban, megvon minden támogatást Guatemalától. Na ja, a népirtás az oké, de a demokratikus jogok nehogy sérüljenek!
1986-ban, 41 évvel Juan José Arévalo után végre sikerült jól választania Guatemalának. Vinicio Cerezo megnyirbálta a hadsereg hatáskörét, valamint ismét alkotmányba vette az 1958-ban Miguel Ydigoras Fuentes által kivett emberi jogokra vonatkozó passzust, bár a gazdaságot nehezen stabilizálta. A következő években a guatemalai kormány visszaadta az indiánoknak a szabad mozgás jogát, 1994-ben pedig, már Ramiro de León Carpio kormányzása alatt, hivatalosan is lezárták a 40 éve az amerikaiak által kirobbantott polgárháborút.
Ixil földműves szeretteit keresi egy feltételezett tömegsírban 2013-ban (forrás: yahoo.com)
És hogy mi történt Efraín Ríos Monttal? Mivel a guatemalai politika minden tagja ugyanahhoz a szűk kreol réteghez tartozik, 2013-ig semmi. Sőt! 1989-ben megalapította a Guatemalai Köztársaság Front (FRG) nevű pártot, majd 1990-ben elindult az elnöki székért, de a népirtásban való részvétele miatt levették a jelöltek listájáról. Azért a kongresszusba beválasztották, ahonnan 2004-ig kirobbanthatatlan volt. 2003-ban ismét elindult volna az elnökválasztáson, de a Legfelsőbb Bíróság újra bannolta. Hívei - akik többsége ugyancsak részt vett az 1982-83-as vérontásban - tüntetést szerveztek, egy nap erejéig (ami Fekete Csütörtökként vonult be a történelemkönyvekbe) visszahozták a rettegést Guatemala életébe; fegyverekkel és macsetékkel masíroztak az utcákon, házakat, autókat gyújtottak fel. A Legfelsőbb Bíróság annyira berezelt, hogy végül engedélyezte Montt jelölését a 2004-es választásokra. Vesztett, s mivel a jelöltséghez le kellett mondania a kongresszusi tisztségéről és a mentelmi jogáról, a 2003-as lázadásban való részvétele miatt kiutasították az országból. Ahová persze néhány hónap múlva visszatért, sőt, 2007-ben pártlistán ismét bekerült a kongresszusba. Bár amerikai és spanyol nyomásra nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene, a mentelmi joga miatt letartóztatására csak 2012-ben került sor. 2013-ban 80 év börtönre ítélték, de tavaly ismét bíróság elé kellett állnia a peténi Las Dos Erres nevű maja falu elpusztítása miatt. Az ügy tárgyalása azóta is folyamatban van.
Efraín Ríos Montt napjainkban (forrás: tarata21.com)
Ronald Reagan és az amerikai kormány szerepvállalását a bírósági eljárás természetesen nem vizsgálta, ahogy az El Mozote-i mészárlás miatt sem kellett senkinek sem bíróság elé állnia amerikai oldalról. Az egyedüli ügy, amiben elmarasztalták az Egyesült Államokat, a nicaraguai forradalom volt, ami után a Nemzetközi Bíróság 17 milliárd dollár büntetés megfizetésére kötelezte őket, amit persze a mai napig nem teljesítettek.
Ami érdekesség, hogy Guatemalában - szemben Nicaraguával és El Salvadorral - talán soha nem terjedt volna el a kommunista szemlélet, ha nincs az Egyesült Államok. Jacobo Árbenz nem volt kommunista, a CIA 1954-es titkos akciójáig nem is voltak marxizmusra utaló jelek az országban, az ideológia csak az amerikai agresszió után kezdett el terjedni, talán jogosan.
Ma szerencsére béke van az Ixil-háromszögben, de nincs olyan család, akinek ne lennének rémálmai a 35 évvel ezelőtt történtek miatt. Hogy milyen most az ixilek élete? A következő bejegyzésben ezzel foglalkozunk majd...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
