Antiguába minden turista azonnal beleszeret, csak az tud belőle kiábrándulni, aki sokadszorra látogat el ide, és látja a változást. Guatemala egykori fővárosa nem az, mint ami régen volt, de azért még szerethető. A kérdés, hogy meddig.
Nincs még egy olyan ország Latin-Amerikában, ahol annyi időt töltöttem volna, mint Guatemalában. Keresztül-kasul bejártam majdnem minden szegletét, a blogban azonban eddig nem sok szót ejtettünk róla.
Utoljára 2015-ben jártunk itt Erivel, de csak azért, hogy meglátogassuk azt a családot, amelyik 2005-ben befogadott, s akik elég komolyan hozzájárultak ahhoz, hogy beleszeressek az országukba. 2015-ben idő hiányában nem utazgattunk, most azonban érkezett egy Mirador csapat, akikkel megpróbálkozunk a lehetetlennel: 19 nap alatt körbeutazzuk Közép-Amerika legizgalmasabb országát. Hogy miért lehetetlen? Azért, mert 19 nap Guatemalára édes kevés, a látnivalók felét sem tudjuk ennyi idő alatt megtekinteni, pedig az ország alig nagyobb hazánknál.
A főtéren álló San José-katedrális azon kevés templomok egyike, amit helyreállítottak az 1776-os földrengés után
Hol is kezdődhetne egy guatemalai túra, mint az egykori fővárosban, Antiguában, amiről 12 év latin-amerikai kalandozás után ki merem jelenteni, hogy a kontinens legszebb városa. Hiába próbál vele birokra kelni a kolumbiai Cartagena, a perui Cuzco vagy a mexikói San Cristóbal, olyan város, mint Antigua, nincs mégegy Latin-Amerikában.
Nincs Antiguánál szebb város a kontinensen
Első a fekvése. Három gyönyörű vulkán, az Agua, az Acatenango és az újabban igen aktív Fuego ölelésében fekszik, ami azonnal meghatározza a hangulatát.
A második a múltja. Antigua 1776-ig nem csak Guatemala, de a hozzá tartozó spanyol gyarmatok, a mai Belize, El Salvador, Honduras, Nicaragua, Costa Rica és Dél-Mexikó fővárosa is volt. Mint ilyen, ragyogott, a spanyol nemesség rengeteg pénzt ölt a város fejlesztésébe. Meseszép katedrálisokat emeltek, az utcákat pedig lekövezték, ami ekkortájt csak kiváltságos városoknak járt. Aztán jött két egymást követő földrengés (1773-ban és 1776-ban), ami mindent megváltoztatott.
A Fuego-vulkán most is füstölög
A második földrengés olyan mértékben demoralizálta a spanyol nemességet, hogy mindent hátrahagyva áthelyezték az irányítást az akkor még jelentéktelen faluba, a mai Guatemalavárosba. Antigua néhány szerzetes renddel magára maradt, végül 1784-ben az utolsó parókia is összecsomagolt, és búcsút intett az egykori fővárosnak.
Kevesen maradtak, többségük a munka reményében a városba csábult őslakos volt, akiknek nem volt hová menniük. Pár évvel később néhány rend visszatért az összeomlott városba, és megkezdte a város rehabilitációját. Teltek az évek, a spanyol korona meggyengült, így nem maradt pénz a katedrálisok felújítására. Guatemala függetlenné válása után a spanyol ellenes vezetés mindent akart, csak a konkvisztádorok egykori központjának, Antiguának a felújítását nem. Minden pénz Guatemalaváros építésére ment el, így maradhatott meg Antigua abban a formájában, ahogy a 18. század végén a spanyolok és a földrengés hagyták.
A Szent Katalin Árkád Antigua jelképe
Antigua Latin-Amerika egyetlen olyan koloniális városa, amit nem vesznek körbe nyomortelepek, lerobbant ipari parkok, túlzsúfolt autópályák, csak erdő és vulkánok. Amikor az ember megérkezik a városba, azonnal úgy érzi, mintha az óvárosba futott volna be, ugyanis minden egyes épület magán hordozza a gyarmati idők építészeti jegyeit. Ilyen érzése az embernek csak néhány kolumbiai faluban van, de azok elég aprók, Antigua viszont 50 000 lakójával nagy.
2006-ban, mikor először itt jártam, egyszerűen megbabonázott a hely. A színesre festett házak között kanyargó kikövezett utcákon mindenfelé színes szőtteseket és gyümölcsöt áruló maja asszonyok sertepertéltek. Nem a turistákat fogták, elsősorban egymásnak adták el a portékájukat. Kevesebb mint tíz évvel voltunk a polgárháború lezárása után, így nem volt sok külföldi, a helyiek között csak hátizsákosok lófráltak szájtátva az ódon utcákon.
A La Merced-templom homlokzata a guatemalai giccs mintapéldánya
Újabb tíz év elteltével Antigua rengeteget változott. Ma már sokkal több a turista, mint a helyi, megjelentek a 30-40 fős vezetett csoportok, akik David Attenboroughnak öltözve követik házról házra a betanult angol szöveget felmondó helyi idegenvezetőt. A kézzel készült vásznakat felváltotta az olcsó utánzat, a maja asszonyok ezt sózzák rá a mindent megkajáló gringó seregre. Azonban nem ez a legidegesítőbb ma Antiguában, hanem a temérdek autó.
Tíz éve az országban alig akadt olyan, aki magán használatra vett volna kocsit. Nem volt rá pénz, és az úthálózat sem volt olyan állapotban, hogy érdemes lett volna beruházni egy szedánra. Voltak 4x4-es furgonok, a városokban tuktukok és csirkebuszok. Antigua utcáin sokkal több volt a lovas kocsi, mint bármi más, ezzel szemben ma az embernek perceket kell a járdán várakoznia, hogy át tudjon kelni az úttesten. Mikor az egyik kanyarban megpillantok egy a kikövezett utcával küzdő Porschét, minden nosztalgikus emlékem szertefoszlik. Antigua már nem az, aminek én megismertem.
A rengeteg autó miatt ma már nehéz jó képet készíteni Antigua nevezetességiről
Persze a Mirador csapatnak tetszik. Hogyne tetszene, hiszen nem sok helyen jön szembe úgy a gyarmati múlt, mint Antiguában. Mikor 1979-ben a város a Világörökség része lett, a vezetés elfogadta azt a javaslatot, hogy a romkatedrálisokat nem újítja fel, hanem meghagyja olyannak, amilyennek a természet erői alakították. Bármerre is fordul az ember, mindenhol belebotlik egy összeomlott templomba vagy beszakadt katedrálisba. Többségük sajnos nem látogatható, de van azért néhány, amit megnyitottak a nagyérdemű előtt.
A Recolección-kolostor maradványai
Ilyen például a Recolección-kolostor, ami az antiguai buszpályaudvar végében található. 40 quetzal a belépő, ami nem kevés egy romtemplomért, de szerencsére a jegyszedő elég korrupt ahhoz, hogy jegy nélkül egy húszasért benézhessünk. A látvány egészen elképesztő. Rossz belegondolni, milyen lehetett átélni az 1776-os földrengést.
Mi lehetett itt 1776-ban?
Ami nem csak szép, de érdekes is, az a San Francisco-templom melletti kolostorromban kialakított Hermano Pedro Múzeum, mely Guatemala egyetlen szentjének életét mutatja be.
Hermano Pedro (eredeti nevén Pedro de San José de Betancur) szegény tenerifei pásztorcsaládba született. Korán, 12 éves korában eldőlt, hogy szerzetesnek áll, de a családnak nem volt arra pénze, hogy pozíciót vásároljon Pedrónak, így esélye sem volt arra, hogy Spanyolországban székelő rendhez kerüljön. Az egyetlen kitörési lehetőség Latin-Amerika volt, ahová 1649-ben érkezett. Egy évet szolgált Kubában, majd Guatemalába került a San Francisco-kolostorhoz.
Egy korabeli falfestmény maradványa Hermano Pedróról
Talán a származása miatt, de kötődött a szegényekhez, ami kiváltotta a szerzetestársai nem tetszését. Kénytelen volt Antigua határában saját templomot építtetni, amiben segítségére voltak azok a földműves családok, akik rengeteget köszönhettek az atyának. Hittérítés helyett inkább írni, olvasni tanította a szegényeket, valamint gyógyított is, amit végképp rossz szemmel nézett az egyház. Végül kizárták maguk közül, így Hermano Pedro elvonultan, magányosan élt. A maják szerették és tisztelték, így halála után kápolnát emeltek a tiszteletére. A kápolna volt az egyetlen egyházi épület, ami átvészelte mind az 1773-as, mind pedig az 1776-os földrengést. Vatikán sokáig nem foglalkozott a történettel, mivel Hermano Pedrót nem tartották maguk közül valónak.
II. János Pál pápa elismervén a szerzetes munkásságát 1980-ban boldoggá avatta. Szent csak 2002-ben lett, miután egy olasz apáca az egyik avatási kegytárgyat magával vitte egy folyton betegeskedő tenerifei fiúhoz, aki a tárgy megérintése után állítólag meggyógyult.
A szerzetesnek emelt múzeumba évtizedek óta járnak gyógyulni vágyók és meggyógyultak egyaránt. Az egyik falon csupa köszönetnyilvánítás olvasható, a guatemalaiak ugyanis hiszik, hogy a hirtelen felépülésüket kizárólag Hermano Pedro szellemének köszönhetik.
Azok a mankók, amiket a maják Hermano Pedro gyógyító szellemének hatására dobtak el
Maga a kolostor is megérdemel egy sétát, mivel a tetejéről látszik a füstölgő Fuego-vulkán. Harmadik éve konstans aktív, sokszor lávát is lövel magából, de jelenleg relatíve nyugodt. A túra végén lesz pár szabad napunk, lehet, megmásszuk.
Persze mint minden, ez is pénz kérdése. Már 2015-ben ledöbbentettek az árak, a helyzet azóta csak romlott. Öt évvel ezelőtt Guatemala a térség egyik legolcsóbb országának számított, ma azonban mintha kezdene felzárkózni Costa Ricához és Panamához. Két éve történt, hogy a dollár soha nem látott erősödésbe kezdett; alig másfél hónap alatt az eurón és más európai valutákon hozott 30 %-kot. Amíg a mexikói peso, a hondurasi lempira és a nicaraguai córdoba követte a nemzetközi trendeket, tehát veszített az értékéből a dollárral szemben, a guatemalai quetzal fogta magát, és rávert a dollárra közel 10 %-ot (míg 2015-ben egy dollárért 7,9 quetzalt adtak, addig most 7,2 körül sikerül váltanunk). Ehhez hozzájött egy nagy adag infláció, néhány év alatt az árak a duplájára mentek fel.
Már a piac sem olcsó Guatemalában
Guatemala tehát már nem az a filléres ország, mint ami volt akár az évtized elején, simán hozza a közép-európai átlagot, Antigua pedig - kirakat városként - jóval előtte jár. Hol vannak a 10 quetzálos piaci lakmározások, a 6 quetzalos Gallo sör?! Sehol. A piacon 3-4 dollár egy "mindent bele" leves rizses babbal, az éttermekben 10 dollár alatt nincs semmi. Ennek köszönhetően az utazókör is átalakult. A hátizsákos kalandorokat felváltotta a nagycsoportban vándorló gringó sereg, akiknek ránézésre nem számít a pénz.
Ma egy ilyen fogás a piacon is 4 dollár körül van
Az éjszakai élet is hihetetlenül megdrágult. Most annyiért adnak egy pohár ócska rumot, amennyiért néhány éve még Zacapát ivott az ember, úgyhogy a csapatunk inkább boltban szerzi be az esti üzemanyagot. Naplementekor a főtéren andalogva egyszer csak a nevemet hallom, egy ismerős hang szólít meg. Clemens az Németországból, akivel 2005-2006-ban együtt dolgoztam önkéntesként San Andrésban. Ő azóta nem tért vissza Guatemalába (én majd egy tucatszor), de az ismételt látogatását sikerült pont akkorra időzítenie, mikor én is pont itt tartózkodom. Szerencsére a csapat, akikkel utazom, fiatal, úgyhogy nincs ellenükre, hogy egy régi baráttal és annak barátnőjével nosztalgikus bulit csapjunk.
A 11 éve nem látott baráttal, Clemensszel, már nem túl józanon
Antigua megváltozott, de valószínúleg én is. Továbbra is a kontinens legszebb városának tartom, de messze nem ugyanaz a hangulata, mint volt anno. Kevés rummal azért még elmegy.
/A bejegyzést szeretnénk Csávás Laci barátunknak ajánlani, akinek ez volt az utolsó utazása velünk hirtelen bekövetkezett halála előtt. Nyugodj békében, Laci!/
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
