Maduro beiktatásának köszönhetően a tavalyi túránál is komplikáltabbá válik a Yunekbe tervezett utazásunk. Repülő hiányában terepjáróval utazunk Wonkénig, ahová pemón barátaim egy olyan pici ladikkal érkeznek, hogy abba nem férünk bele. Több fordulóval, erdőben megaludva futunk be Venezuela talán legszebb fekvésű településére, Yunekbe. Kalandos két napon vagyunk túl.
A Roraima után két éjszakát töltünk Santa Elenában pihenéssel, rehabilitációval. Persze a foglalásomat elrontják a szállón, így egy kicsit kaotikusak a szobakiosztások, de egy hét folyamatos sátrazás után nagyjából mindenkinek minden mindegy.
A pilótáktól rossz hírt kapok: a Maduro beiktatása okán elrendelt légtérzár miatt a következő három napban biztosan nem repülhetnek, de az sem biztos, hogy utána útnak indulhatnak, ezért nem ígérik, hogy értünk jönnek Wonkénbe. Próbálok nem pánikolni, de az igazat megvallva nem tudom, mi vár ránk. A Yunekbe való eljutást megtudom szervezni, de a Wonkén-Canaima táv megint problémás, csak úgy mint tavaly. Imádom a Gran Sabanát, mert nincs ennél látványosabb pontja Dél-Amerikának, de ez a folyamatos problémamegoldás lefáraszt. Lehet, egy időre hanyagolom a tepuikat.
A repülőutat terepjáró-csónak kombóval helyettesítjük. 2011 óta nem utaztam így be a Chimanta régióba, de az az utazás olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy azóta vágytam rá, hogy megismétlődjön. Ez most végre megadatik, még ha nem is így terveztem.
Anderson jön értünk, akinek a kontaktját Raultól kaptam meg. Ő a környék dörzsölt sofőrje, aki vészhelyzetben is rendelkezésre áll. Jómódú, pénzes fiú, lerí róla, hogy nem a tömegturizmusból szedte meg magát, hanem az olyan exkluzív desztinációkon, mint amilyet most én rendeltem tőle. Persze az üzletfelei jellemzően nem magyar hátizsákos kirándulók, hanem illegális aranybányászok, akiknek olykor kell ezt-azt szállítani világvége helyekre. És igen, Anderson kocsija úgy néz ki, mint ami képes bármilyen terepen elmenni bármilyen áruval. Meg is lepődik, hogy nekünk nincsenek egyéb igényeink, ezért enged egy picit az árból. 1400 dollárról sikerül 1100 dollárra letornáznom a mindössze 100 kilométeres út árát. Így is piszkosul drága, de a Gran Sabanán minden az.
Van jó is abban, hogy nem repülünk, hanem terepjárózunk. Mégpedig az, hogy így nem kell nagyon odafigyelni arra, miből mennyit viszünk magunkkal. A repülőre nagyon komoly súlykorlátozás érvényes, így azonban nem kell patikamérlegen kimérnünk a következő napok ellátmányát, ami hatalmas könnyebbség egy olyan országban, ahol amúgy is nyomozni kell olykor az ételt. Zoli segít bevásárolni, majd másnap kora reggel nekiindulunk a Gran Sabanának. Előtte azonban még bedobunk egy reggelit az egyik útszéli sütödében, ahol a másik Zolinak sikerül valami állott arepát kirendelnie, ami nem sokkal később visszakívánkozik. Addig azonban még van egy másik problémánk, még pedig az, hogy a guardia Santo Domingonál nem akar minket továbbengedni, mondván, nincs engedélyünk a pemón önkormányzattól arra, hogy belépjünk Wonkénbe. Ez alól úgy sem akar felmentést adni, hogy bemutatom neki a Leonardóval, Yunek törzsfőnökével folytatott levelezésemet, és hogy nem is mentünk volna Wonkénbe, ha nem lép életbe a légtérzár.
Nincs mit tenni, vissza kell forduljunk. Közben hívom a pemón önkormányzat titkárát, Alexandrát, aki persze nem veszi fel a telefont. Anderson azt mondja, elvisz minket a házához, hátha otthon találjuk. Szerencsére nem lakik messze, de csak a férjébe sikerül belebotlanunk. Hellyel és kávéval kínálja az egész csapatot. Elképesztően jó kedélyű fickó. Azt mondja, Alexandra a városban van virágot venni, mert pár napja meghalt az apja és ma lesz a temetés:
- A faternak már mindegy, szép élete volt. Most fontosabb dolog van. Nektek kell papírt kiállítani, úgyhogy hívom, hogy dobjon el mindent és szaladjon haza. Amúgy meg a guardia kapja be. Annyira rá vannak gyógyulva a papírokra! No, de Alexandra mindjárt itt lesz és ír valami cetlit.
Nem csak kávéval, naranccsal is kínál minket, közben sokat mesél a meghalt apjáról, no meg arról, hogy nem érti, a guardia miért a magunk fajta turistákat cseszteti, miközben a Rio Caroni vidékét széttúrják a bányászok.
- Bárki bemehet a Gran Sabanára, csak az nem, aki legális pénzt akar érte fizetni, vagyis Ti, turisták. De tudom ám, miért van ez így! Nem akarják, hogy lássátok, milyen áldatlan állapotok uralkodnak Pampata-merúban és lejjebb a folyón. Ha nem állítjuk meg az illegális aranybányászatot, minden oda lesz - panaszkodik.
Alexandra csakhamar befut. Hívja a guardiát, hogy mi a gond, és sikerül elérnie, hogy ne kelljen értelmetlenül dokumentumokat nyomtatganunk. Jó a rábeszélőkészsége, mert belemennek, hogy a befotózott útlevélképünkkel továbbhaladjunk. Mintha ezt ők amúgy nem tudták volna megtenni 40 perccel ezelőtt! No, de mindegy, legalább megismerkedtem Alexandra férjével, akire úgy néz ki, a jövőben is lehet majd számítani.
A befotózott útleveleket végül meg sem nézi a guardia, csak intenek, hogy haladjunk. Dolgoztak...
Anderson terepjárójával megyünk Wonkénbe, de az utat meg kell szakítsuk Apoipo után, mert Zoli úgy dönt, nem szeretné az arepát magában tartani
Az út első fele rendben van, de Zolira csakhamar rájön a rosszullét, amit a reggeli arepa okoz. Szegény srác fél órán át nem tudja, hogy mit csináljon, hányjon vagy fosson, így inkább mindkettőt bevállalja. Miután mindent kiadott magából, folytatjuk tovább az utunkat Apoipo felé.
Apoipónál át kell keljünk a Rio Caronin
Az apró indiánfalu határában megjelennek a Rio Caroni széttúrt árterületei. Gáz ilyennek látni a Gran Sabanát. 14 éve is volt már aranybányászat a folyó mentén, de Apoipo és Pampata-merú szűz területnek számítottak. Ma már nem, nagyon nem.
Az illegális aranybányászat teljesen szétbarmolja a tájat
Persze a bányászatnak is megvannak az előnyei. Például az, hogy Apoipo felett lett egy komp, így akkor is el lehet jutni Wonkébe négy keréken, ha túl sok a víz a folyóban.
Apoipo és Pampatamerú között nincs semmi izgalom, csak széttúrt bányák és erdőirtások. Pampata-merúnál is kompozunk, de mielőtt átkelnénk, néhány helyi megkínál minket cachirivel. Zoli annak ellenére iszik belőle, hogy egy órája még félholtan gubbasztott a bokorban.
Pampata-merú, ahol a Rio Caroni és a Rio Aponwao találkoznak
Emiatt a zúgó miatt nem lehet Apoipóból lehajózni a Rio Caronin
Zoli alig egy órával a hányás után simán rámegy egy kis cachirire
Wonkén felé egyre szebb a táj, lassan feltűnnek a tepuik a háttérben. Átkelünk a vízesések előtt, majd Wonkénben megállunk egy boltnál inni valamit. Nem időzünk sokáig, mert nem akarom Leonardóékat megváratni, akik reményeim szerint Wonkén Viejo folyópartján várnak minket.
Ezúttal az Aponwao-folyón kelünk át egy összeeszkábált ladikkal
És tényleg! Ahogy hetekkel ezelőtt lebeszéltem a törzsfővel, pont ott áll a csónak. Egy baj van csupán, nem az a csónak áll ott, mint amivel tavaly leereszkedtünk a folyón, hanem egy annál sokkal kisebb.
Wonkén emblematikus hegyet, az Urna-tepui
- Pár hete egy nagy eső után az áradás elvitte a nagy csónakot - meséli Delfin, aki régi ismerősként üdvözöl - Csak ez a kis csónakunk maradt, a motor sem muzsikál túl jól.
- Delfin! Ebbe nem férünk be kilencen csomagokkal - tárom szét a karomat.
Delfin és a haverja végignéznek a csomagjainkon és rajtunk, majd biccentenek, jelezvén, hogy értik.
- Hogy legyen? - kérdezik.
- Mennyi idő alatt értek fel ezzel a kis csónakkal Yunekbe?
- Másfél óra talán.
- Tehát, ha elvinnétek négy embert, majd visszafordulnátok és a másik hármat is felvinnétek, az minimum négy és fél óra.
- Plusz a csónak átráncigálása a zúgón - teszi hozzá Delfin haverja.
Délután 3 óra van. Ráadásul a kikötőtől még vagy egy óra gyaloglás a falu. Esélytelen, hogy ma megérkezzünk Yunekbe. Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezem:
- A zúgónál van egy homokos partszakasz. Lehet ott tábort verni?
Biccentenek, hogy igen.
A Rio Karwai zúgója mögötti homokpadon töltjük az éjszakát
- Oké! Akkor legyen így. Ma két körben elmegyünk a zúgóig. Ott alszunk. Hajnalban irány Yunek, ebédre nagyjából ott tudunk lenni. Ebéd után pedig megindulunk az Aparurén felé. Nem a vízesésnél alszunk, hanem előtte, valahol a piktogramoknál. Visszafelé pedig ugyancsak a zúgónál alszunk, mert délután 2-kor elvileg jön értünk egy gép Canaimából, és azt nem késhetjük le.
A csapaton kívül pemón csónakosaink sem értik, mit és hogyan csinálunk, de szerencsére mindenki rám bízza magát
A két pemón srác bólogat, de látszik rajtuk, hogy nem értenek semmit. A csapat is kicsit össze van zavarodva, de ez érthető, nem tudják, hol vagyunk, csak azt, lesz megoldása az ügynek.
Első körben Emese, Zoli és én utazunk. A táj fantasztikus, mint mindig. A Roraima is meseszép, de ez a vidék sokkal érintetlenebb nála. Lehet, csak azért érzem annak, mert tudom, rajtam és a Mirador-csapatkon kívül semmilyen turista nem járt még erre, és ennek van valami egészen hihetetlen bája.
Emesével és Zolival, no meg két pemón barátunkkal a Rio Karwaion
Amíg Delfinék visszafordulnak a többiekért, mi tábort verünk, valamint el kezdünk főzni abban a lábosban, amit egy épp erre pecázó családtól kérünk kölcsön. Tonhalas spagetti. Az első, de nem az utolsó a következő napokban.
A kaja pont elkészül addigra, mire a csapat másik fele megérkezik. Delfinéket is megegetetjük, majd előjönnek a farbával, hogy nekik ugyan nincs se sátruk, se takarójuk, most hogy fognak aludni?! Vagy másfél órán át nem volt megoldandó probléma, itt volt az ideje, hogy újra gondolkoni kelljen. Összébbhúzzuk magunkat. Én kiköltözöm Zolitól. A helyemre beköltözik Guszti, akinek a sátrát odaajuk a két jómadárnak. Én megpróbálok a homokban aludni, de ha nem megy, Emese befogad. Ami nem lesz túl kényelmes, mert kicsit szűk a sátra, de jobb megoldás nincsen.
A homokban alvás addig tűnik jópofának, amíg fel nem jön a Hold. No, nem a fénnyel van baj, hanem az arra megébredő jejenekkel. Szarrá csípnek, így éjfél körül fel kell keltsem Emesét, hogy engedjen be. Hosszúra és kéyelmetlenre nyúlik így az éjszaka...
Ezért a látványért imádok csónakkal érkezni Yunekbe
Másnap ismét kettéosztódik a csapat. A zúgó feletti szigeten hátrahagyjuk Gusztiékat és Emesével, Zolival valamint a csomagok nagy részével megindulunk Yunek felé. Delfin rádión beszél Leonardóval, akit megkér, hogy küldjön a csomagokért pár embert. Lányokat küld, akikkel az ösvényen talákozunk a falufelé haladva és cipekedve. Leonardo is elénk siet, hogy üdvözöljön. Felvázolom neki, hogy mi a terv, de nem nagyon érti, csak azt, hogy délután indulunk neki a szavannának.
Emese és Zoli segítenek felcipelni a holmit Yunekbe, amíg Delfinék visszatérnek a csapat másik feléért a zúgóhoz
Egészen fantasztikus errefelé a vidék - a háttérben az Akopán tepui látszódik
Közeledvén Yunekhez a háttérben feltűnik az Angasima-tepui
Leonardo érkezik elénk, hogy üdvözöljön minket
Yunekbe érve üdvözlöm az egy éve nem látott barátaimat. Leonardo felesége ad edényeket, hogy tudjunk főzni, mi pedig elővesszük az ajándékba hozott gyógyszereket. Ez a legnagyobb érték, amit Yunek lakóinak adhatunk, mivel a wonkéni orvoshoz csak azon a kimerítő úton tudnak ők is eljutni, mint amin mi idejöttünk.
Pemón gyerekek Yunekben
Délben befut a csapat hátrahagyott része is. Megebédelünk, kicsit tereferélünk Leonardóékkal, aztán irány a Karinacón és a Rio Aparurén völgye, a Gran Sabana talán legszebb vidéke...
Leonardo felesége tumával és kaszavával vár minket
Újra együtt a Mirador-csapat!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
