A Sierra de San Luisban tett kirándulásunk óta tudjuk, hogy Közép-Argentína igazi látnivalói azok, amikről nem írnak az útikönyvek és az utazó blogok. Ez a megfigyelésünk Merlo környékén is beigazolódik. A Los Vallecitos névre hallgató völgy egy titkos csodája a Comechingones-hegységnek, amit szerencsére nagyon kevesen ismernek, pedig egészen varázslatos.
Harmadik reggelünk Merlóban végre verőfényes, így korán autóba pattanunk és irány a Comechingones-hegység. A cél az, hogy eljussunk valahogy a Los Vallecitos Parkba, bár túl sok infót nem találunk róla, az utak minőségéről pedig semmit.
A Salto del Tabaquillo völgye után az út meredeken kapaszkodik fel, a koranyári meleg gyorsan hűvösre vált. Mivel a rögvidék meredek fallal esik be a Conlara-völgybe, a vonulat a sikóernyősök közkedvelt helyszínévé vált. Hétköznap lévén nincsenek sokan, de így is ez az útszakasz a legturistásabb azok közül, ahol az elmúlt egy hónapban jártunk.
A Mirador del Sol és a mögötte elterülő Merlo városa
A Mirador del Sol a legnépszerűbb kilátó a hegyen. Ide olykor még gyalog is érkeznek túrázók, de autós kirándulóból sokkal több van.
A Comechingones-hegység tiszta időben elég látványos tud lenni
Az aszfaltút a hegy tetejéig tart, ahol egy apró bolt árválkodik. Jóféle szalámi és sajt kapható benne, már ami a dél-amerikai standardet illeti. A magyar felvágottak minőségét messze nem éri el; valahogy errefelé túltolják a sót, a borsot, meg amúgy mindent, amivel fel lehet borítani egy hús- vagy sajtkészítmény ízvilágát. Ettől függetlenül bevásárlunk, mert ritkán jut az ember ehető késztermékhez Dél-Amerikában.
Bevásárlunk szalámiból, még ha nem is olyan jó, mint az otthoni
A bolttól pár kilométerre található a Mirador de los Cóndores, vagyis a Kondor-kilátó. Egy fia madarat nem látunk, de nem annyira zavar minket, hiszen nem olyan rég San Francisco del Monte de Oro határában rábukkantunk arra a helyre, aminél jobb kondorles biztosan nincs a világon.
Kondorokat nem, de munkagépeket látunk a hegy tetején, Barangó nagy örömére
Ha kondor nincs is, egy szerelőüzem - Barangó igen nagy örömére - azért van a hegy tetején. A Merlót vízzel ellátó víztározó munkagépei példás sorban sorakoznak, és csak arra várnak, hogy kisfiunk felmásszon rájuk. Hasznosabban is el tudnám tölteni az időt a környéken, de ha az ember egy másfél évessel utazik, tudnia kell élvezni néhány rozsdás vasat is.
Túrázók a kilátónál, ahová egy fia kondor nem repül be
A kilátónál építettek egy menedékházat, ami a legtöbb kirándulót megvendégeli egy matéval és sült krumplival. Mivel nem tudjuk, jutunk-e ma melegételhez, mi is kirendelünk egy adagot, de amint kiér, küldjük is vissza, mert a krumpli ehetetlenül keserű. A pincérlány nem győz magyarázkodni. Azt mondja, a főnök vad természetbarát, ezért semmilyen nagyipari terméket nem használhatnak, az olaj is valami kistermelőtől érkezik, attól keserű a krumpli. Állítólag tízből kilenc adag a kukában végzi, mert nagyjából senki nem képes megenni a felszervírozott ételt. Így jó természetbarátnak lenni, hejj!
Evés helyett Barangó összekaparásával töltjük az időnket. Kisfiunk a menedékház lépcsőjén perecel egy hatalmasat, szétcsapja a száját. Érdekes, hogy hiába ömlik belőle a vér, Barangó egy félperces sírással lerendezettnek tartja a dolgot. Azt már korábban megfigyeltük, hogy a fájdalomküszöbe elég magasan van, általában csak akkor sír, ha megijed, és ha az ijedtség elmúlt, megy tovább. Még akkor is, ha épp véres tócsákat hagy maga mögött, mint most.
Útban Los Vallecitos felé
Szerencsére sikerül elállítani a vérzést, így nem kell visszaforduljunk Merlóba, hanem folytathatjuk utunkat tovább Los Vallecitos irányába. A menedékházban azt mondják, az út nem túl jó, de idefenn jó ideje nem esett az eső, így akár egy szedánnal is teljesíthető a táv. Belevágunk, és nem csalódunk.
A kondor után az óriásölyv a legnagyobb röpképes madár Kötép-Argentínában
A kilátást a végtelenbe felváltja a már a Sierra de San Luisban is látott töredezett rögvidék. Errefelé azonban sokkal több a vízfolyás, így olykor mélyebb beszakadásokat is sikerül kereszteznünk. A legérdekesebb mégsem a táj, hanem egy madár. A kocsink előtt átrepül, majd kicsit odébb az egyik sziklára kiül egy óriásölyv. A kondor után ez a legnagyobb röpképes madár Argentínában, a szárnyfesztávolsága a két métert is eléri.
Los Vallecitos zöldellő völgye
Jó egyórás autókázás után végre feltűnik Los Vallecitos. A mindentől távol eső farm egy zöldellő völgyben bújik meg, ahol több patak is összefut. Rajtunk kívül egy fia turista nincs a parkban, csak a tanyát működtető személyzet. Valószínűleg hétvégente azért járnak erre kirándulók, mert a házból elénk szaladó fiatal srác hiba nélkül mondja fel a betanított szöveget a parkról.
A park valójában egy farm, ami nyitva tart a kirándulók előtt
Három vízesést lehet felkeresni, melyek közül kettő könnyen, egy pedig nehezen érhető el. A legközelebbivel, a Sujetaderóval kezdjük, ahová tíz perc autózás, és kb. ugyanennyi sétával jutunk el. A zuhatag nem nagy, viszont a völgy, amiben fekszik, szép. Mindenképp nagyobb élmény, mint bármelyik vízesésnek mondott csurgó, amiket tegnap láttunk a hegy lábánál.
Los Vallecitos tavának lakója a sárgacsőrű szárcsa
Miután Barangó elunja a kavicsok vízbe dobálását, megiramodunk a másik vízesés felé. Az ám, csakhogy sikerül defektet kapni, így állhatok neki kereket cserélni a pusztában. Soha nem csináltam, viszont utazásaim során ezerszer láttam, hogy kell, úgyhogy megbírkózom a feladattal.
A Sujetadero-vízesés és annak völgye nagyon kellemes hely
A Las Letanias-vízesés - nevéből adódóan - több kisebb zuhatagot takar, amiket egy vasból tákolt hídrendszer köt össze. Némelyiket sikerült lejtősre csinálniuk, amik csúsznak, így küzdünk, mint sertés a jégen. Aki ezt a tákolmányt kitalálta, azt járatnám rajta naphosszat egy tízkilós gyerekkel a nyakában. A kínlódást szerencsére feldteti a látvány, ami egész kellemes. Ahogy az egész völgy az. Az élményért, hogy rajtunk kívül nincs itt egy lélek sem, plusz pont jár.
Erre most nagy szükség volt
A harmadik vízesésnek nincsen neve. A bejáratnál hozzánk vágott térkép alapján az elérése komplikáltabb, de lévén még bőven van időnk naplementéig, nekivágunk. A Las Letanias-vízesés után az út penetráns állapotú, így csakhamar hátrahagyjuk a kocsit. Eri azt mondja, menjek, ők ellesznek a kavicsokkal; Barangóval ez a közeg úgyis leküzdhetetlen.
A Las Letanias-vízesés sem kevésbé látványos
Felfutok a hegy tetejéig, ahonnan az ösvénnyé silányuló út visszaereszkedik a völgybe, majd újra fel. Negyven percen át baktatok, mire végre feltűnik a távolban a vízesés, amihez azonban csapás sem vezet. Le kéne ereszkedjek a patakmederbe, aztán a vízfolyás mentén fel a vízesésig, de ez még legalább egy óra lenne, úgyhogy beérem a zuhatag távoli látványával.
Eddig jutok, tovább nem
A visszaút során Barangó elalszik, így lemarad az út szélén tobzódó rókákról, akik a naplementekor visszatérő autós kirándulók ételmaradékára ácsingóznak. Két jószágot is ki kell kerüljünk, mert annyira megszokták az emberek és autók jelenlétét, hogy eszük ágában sincs arrébb menni.
A hegyvidék naplementekor sem csúnya
A Comechingones-hegység, ha nem is olyan látványos, mint volt a Sierra de San Luis, kellemes meglepetés volt. Szerintem, jövök én még ide, úgyhogy nem bánom, hogy ezúttal nem maradt idő Pueblo Escondido, a rejtőzködő falu felkeresésére. Holnap elhagyjuk Merlót, de mielőtt Patagóniába utaznék túrát vezetni, még szeretnénk valahogy feljutni a La Toma melletti kihunyt vulkánra, az El Morróra...
A rókák errefelé egyáltalán nem tartanak az embertől
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
