Másfél hét szemezés után végre sikerült az El Morro-vulkán közelébe férkőznünk, s ha már erre jártunk, fel is mentünk a tetejére. A magánkézben lévő tűzhányó az elmúlt egy hónap legkellemesebb meglepetése. Az El Morro egy olyan látványosság, ami simán helyet követelhetne Argentína highligtjai között, ennek ellenére valószínűleg mi voltunk a vulkán első külföldi meghódítói.
Pár nap múlva Patagóniában kell legyek, mivel érkezik egy Mirador-csapat, úgyhogy itt az idő, hogy elinduljunk vissza Mendozába. Merlo és Mendoza nagyon messze van egymástól, ezért két helyen is megszakítjuk az utazásunkat. Ezek közül az első La Toma városkája, ahová azért érkezünk, hogy kiderítsük, fel lehet-e jutni a Conlara-völgy tájképét meghatározó El Morro-vulkán csúcsára.
La Toma elég világvége hangulatú hely
La Toma nem nagy hely, nagyjából akkora, mint volt Tilisarao. Egy átlagosnál picit nagyobbra nőtt mezőfalu, ahol csendesen csordogál az élet. Délután kettőkor fut be a buszunk a terminálra, a lehető legrosszabb időpontban ahhoz, hogy szállást keressünk a településen. La Toma követi a közép-argentin stílust, vagyis ebben az órában minden zárva tart. Nem csak az éttermek, a hotelek ajtaja is csukva van délután ötig, így kénytelenek vagyunk a buszpályaudvar melletti játszótéren héderelni Barangóval.
Az első intézmény, ami kinyit, a turisztikai információs iroda, amivel meglepő módon még La Toma is rendelkezik. Már General Alvear hasonló létesítményében is meglepetést okoztunk a megjelenésünkkel, hát még itt. Az apró bódében dolgozó háromfős személyzet hihetetlenül kedves velünk, azonnal telefonálni kezdenek, mikor megtudják, hogy órák óta szállást keresünk. A Hostería El Indióban kötünk ki, ami a kedvünkért előbb kinyit, s ahol 900 pesót, kevesebb mint 15 dollárt fizetünk egy éjszakáért. Ennél olcsóbban még nem aludtunk Argentínában, azonnal ki is vesszük a szobát két éjszakára annak reményében, hogy holnap sikerül valahogy eljutnunk a vulkánra. A turisztikai irodában próbálnak ebben is segíteni, így amíg mi a faluban és annak környékén bóklászunk, ők vad telefonálgatásba kezdenek, hátha találnak valakit, aki a segítségünkre lehet.
La Toma Vieja régi haciendája a környék egyetlen említésre méltó épülete
La Toma - ahogy oly sok település a Conlara-völgyben - a vasútnak köszönheti létezését. A település központját az egykor Córdobát San Luisszal összekötő vonal hátrahagyott pályaudvara adja. Délután öt után itt gyűlnek össze a falu lakói egy kis csevejre. La Toma tehát egy meglepően új település, de korábban is éltek emberek a környékén. A várostól pár kilométerre fekvő La Toma Vieja egy régi hacienda, amit egy bányatulajdonos tizenegy gyermeke és azok családjai laktak. A környék gazdag márványban, azonban a vasút megszűnése után a termelés visszaesett, így a harmincezer hektáros birtokot szépen lassan elhagyták. Taxival jutunk el az impozáns épülethez, amit ma La Toma-i fiatalok használnak graffitizésre és drogozásra.
Egyszer valahogy ezekre a hegyekre is fel kéne jutni
A haciendától nem messze van a városi strand. A Rio Zanjónban azonban nagyon kevés a víz, ami ráadásul büdös is. Állítólag a picit feljebb fekvő víztározó tavaly óta fertőzött, így kénytelenek visszaengedni a vizet a folyóba, ami nem teszi túl vonzóvá a fürdőt.
A rövid séta során látunk egy szépséges karakarát
Visszasétálunk a faluba. Végigkísér minket a La Toma mögött húzódó vulkanikus vonulat látványa, ami ugyanúgy vonzza a tekintetet, mint El Morro. Visszaérve a településre azonnal a turisztikai iroda felé vesszük az irányt, ahol megtudjuk, a La Toma mögötti hegység magán bányavidék és nem látogatható. Ez nagyjából olyan, mintha az egész Káli-medencét felvásárolná valaki, és nem engedne oda be senkit. Az El Morro-vulkánnal kapcsolatban azonban jó hírekkel szolgálnak. Sikerült elérniük a vulkán lábánál fekvő haciendát, akik bár nem tartanak nyitva a turisták előtt, de velünk kivételt tesznek, így holnap várnak minket nagy szeretettel. Sőt, még egy kocsit is intéztek nekünk a közeli San José El Morro önkormányzatáról.
San José El Morro a 19. századot idézi
Másnap reggel fél nyolckor felpattanunk a Merlo és San Luis között közlekedő járatra, amiről negyven perc elteltével le is szállunk. San José El Morro talán az összes conlarai település közül a legkisebb. Az egész nem több, mint egy főtér és annak négy sarkából egy-egy utca a következő sarokig. A kilencven lakosú falu egykor postaállomás és helyőrség volt, ami a 19. századig szépen fejlődött. Aztán jött a vasút, ami kikerülte a települést, így szerepe leértékelődött. Az a csoda, hogy még létezik.
Megérkezvén betoppanunk az önkormányzathoz, hátha tudják, mikor jön az autó. A polgármester tud a dologról, de mielőtt értesítené a sofőrt, szeretne beszélni velünk egy picit. Nem megszokott a turisták látványa a településen, és nagyon kíváncsi rá, mégis mi hozott minket Argentína ezen távoli pontjára. Negyed órán át tart szóval, majd a diskurzus után felcsöngeti a taxist, aki pár perc múlva meg is érkezik az épület elé. Egy iszonyatosan szakadt Renault 9-es érkezik, aminek a csomagtartóját és motorháztetejét is gumipók fogja le. A fickó egy 80 év körüli őszhajú hippi, aki nyugdíjas éveire költözött ide Buenos Airesből. Azt meséli a hacienda felé tartva, hogy még fiatal korában járt erre munkaügyben, és már akkor eldöntötte, ha nyugdíjas lesz, ide fog költözni. Negyven évvel később teljesítette az álmát, de hogy mi annyira vonzó a számára San José El Morróban, azt nem sikerül megtudnunk.
Az Estancia La Morena nem rossz hely
Nagyjából fél óra kocsikázás után érkezünk meg a La Morena estanciára, ami egy kőgazdag Buenos Aires-i nagyvállalkozó egyik birtoka a sok közül. A 3300 hektáros farm részét képezi maga a vulkán is, ami 1600 méteres magasságával Argentína legnagyobb tanúhegyévé teszi.
Az Andok nyugati szoknyáján Kolumbiától Patagóniáig megszokott a kúphegyek látványa, a Sierra de San Luis és a Sierra de Comechingones közé szorult El Morro azonban ritka természeti képződmény. A Conlara-völgy alatt az óidei patagóniai tábla húzódik, aminek kiemelkedett részei az imént említett két röghegység. A Sierra de San Luis és a Sierra de Comechingones kiemelkedése az Andokhoz köthető. A csendes-óceániai lemez olyan erővel nyomul neki a dél-amerikai lemeznek, hogy nem csak az Andokot gyűri fel, hanem a patagóniai lemezt is tördeli. Ezért van az, hogy mindkét hegyonulat azt a látszatot kelti, mintha fiatal lánchegység volnának, de valójában ó- és középidei rögvidékek. Az, hogy az El Morro és a La Toma körüli vulkánok miként születtek, vita tárgya. A legvalószínűbb, hogy a Pali Aike kúpjaihoz hasonlóan forró pontos vulkanizmus eredményei, de az is lehet, hogy a két rögvidék mélyben megolvadt kőzetanyagának a feláramlásáról van szó. Lényeg a lényeg, az El Morro nem egy egyszerű eset, ahogy az elérése sem az.
A La Morena estancián már várnak minket. Egy fiatal lány és egy srác a fogadóbizottság, akik üdítővel kínálnak minket, majd meghallgatják, mit is szeretnénk pontosan a tanyán. Ezután körbevezetnek minket a birtokon, és elmesélik, hogy a tulajdonosok szeretnének nyitni a turizmus felé, ezért az egyik istállóból vendégházat építenek, ami valószínűleg a nyár végére el is készül. Mivel azonban vendéglátással ezidáig nem foglalkoztak, minden bizonnyal mi leszünk az első külföldiek, akik feljutnak majd a vulkán tetejére.
Barangó azonnal beleszeretett a farm két kutyájába
Ahová amúgy vezet egy földút, igaz, az valószínűleg még egy 4x4-essel is kihívás volna. Az estancián azonban van egy kivénhedt kvad, amibe érkezésünkre életet leheltek. A srác, Nahuel ültet fel rá magával együtt mind a négyünket, ami nem kis logisztikai érzékre vall, látván, mekkora is a kvad. Nem állítom, hogy ez lenne életem legkényelmesebb utazása, de Barangónak kifejezetten tetszik, hogy ilyen szép nagy társaság jött rajta össze. Felfelé nem is megy könnyen a dolog. Itt-ott le kell kászálódjunk a járműről, mert képtelen ekkora súllyal megbírkózni az emelkedőn.
Irány az 1600 méter magas El Morro-vulkán!
Felérve a kihunyt vulkán kalderájának a peremére fantasztikus kilátás tárul a szemünk elé. Sok tűzhányónál jártam már, de ekkora krátert még sehol nem láttam. Méretében a nicaraguai Cosigüinára emlékeztet, de annak kalderájában lagúna képződött, itt azonban annak minden kiemelkedése látszik.
Ekkora kaldera a világon nincs
Az El Morro olyan szinten gigantikus, hogy saját ökoszisztémája van patakokkal, legelőkkel, fás ligetekkel. Az egyik ilyen ligetnél tartunk pihenőt. Tőle nem messze feltűnik egy romos épület, amiről Nahuel azt mondja, azt valamelyik itt élő őslakos közösség építette még a hódítók érkezése előtt. Hogy pontosan kik, nem tudják, de a kalderát sajátos mikroklímája miatt nagy valószínűséggel legeltetésre, ültetvényezésre használták. A kráter peremén végigfutó kőfalat is ők építhették.
Ezt az épületet még a spanyolok érkezése előtt emelték valakik
A kráterben elvadult ló- és tehéncsordákat látunk. Nahuel azt mondja, nem zargatják őket, bár ha a populáció túl nagyra hízik, kilőnek közüllük párat. Amúgy nagy vadászatokat nem tartanak, mert a pumák megoldják helyettük a piszkos munkát.
Az El Morro-vulkán kalderájának saját ökoszisztémája van, amihez a pumák igen nagy örömére hozzátartoznak az elvadolt ló- és tehéncsordák
A kalderát közel egy órán át tart körbekvadozni. Barangó amilyen élvezettel ült nyeregbe az estancián, olyan gyorsan unta el a dolgot. Az út jó részét végigalussza, mintha egy vulkántúra egy zsúfolt kvadon ideális lenne egy könnyed délelőtti szunyókálásra.
A tehenek és a lovak errefelé nem haszonállatok
Visszatérvén a farmra ebéddel fogadnak minket. Kicsit félünk, nem tudjuk, mibe fog mindez kerülni, de szerencsére nem akarnak minket megkopasztani. Az ebédért és a háromórás kvados kirándulásért 1500 pesót, kevesebb mint 25 dollárt fizetünk.
Szerintem a kvad pont ideális egy kis szunyókáláshoz
Nahuel olyan jó fej, hogy megmutatja Barangónak az estancia állatait. A két kutyával kisfiunk már korábban barátságot kötött, de a tyúkok és birkák társaságát sem veti meg.
Egészen elképesztó a táj, mégsem ismeri senki azt El Morro-vulkánt
Délután négy óra felé szed minket össze a taxisunk, az ötórási busszal pedig visszatérünk La Tomába. Mostanra mindenki megtudta, hogy gringók vannak a kisvárosban. Már messziről köszönnek nekünk az utcán.
Barangó jobban élvezi az állatok etetését és kergetését, mint a vulkántúrát
Másnap irány Mendoza! Először San Luisba utazunk, ahol sikerül jegyet intéznünk az egyetlen nappali járatra. Nem utazunk Mendozáig, mert sok lenne a buszozásból. La Paz falujánál szállunk le, ami egy poros falucska a Rio Tunuyán partján.
Értem én, hogy kell a légkondi a buszon, de ezt azért egy kicsit túlzásnak tartom
A Hotel Segundo Romában találunk szállást, amit egy európai kinézetű srác üzemeltet. Nagyon meglepődik, mikor kiderül, hogy magyarok vagyunk. Azt mondja, bár ő az egyetlen szállásadó a faluban, még soha nem adott ki szobát külföldieknek, azt pedig álmában sem gondolta, hogy az elsők magyarok lesznek.
Lehet, hogy az El Morro után La Pazban is mi vagyunk az első külföldiek?
La Paz lakói mezőgazdaságból élnek. A környék állítólag híres olajfaültetvényeiről, bár egyre nehezebb munkaerőt találni, mert Mendoza szőlői elcsábítja a fiatalokat. A bortermelés jövedelmezőbb az olivánál, így La Paz lassan elnéptelenedik. Ételhez sem egyszerű jutnunk. A főtéren van egy apró kocsma, ahol alapártelmezetten nem főznek, de néhány törzsvendég annyira megsajnál minket (főleg Barangót), hogy addig csesztetik a kocsmárost, amíg az össze nem üt nekünk egy milanesát. Olykor nem hátrány, ha az ember gyerekkel utazik.
La Paz legszebb épülete
La Pazból állítólag sűrűn indulnak buszok Mendoza irányába, de hiába van menetrend a pályaudvaron, sikerül másnap két órán át várakoznunk a kihalt terminálon.
Kezdünk aggódni, mert kisfiunk minden kutyával azonnal barátságot köt, így ezt a pályaudvari szépséget is megkínálta a szendvicséből
Hosszú egy hónap van mögöttünk. Ez volt az első dél-amerikai utunk a másfél éves kisfiunkkal, amitől azért tartottunk. Szerencsére minden tökéletesen alakult, a gyerek nevéhez hűen egy igazi kis barangoló. Eriék maradnak Mendozában, én pedig visszatérek Santiagóba, ahonnan Patagóniába, Punta Arenasba repülök. Pár nap és jön a Mirador-csapat, akikkel a klasszikus látnivalók mellett bevállaljuk a Navarino Treket is. Már alig várom!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
