Argentína nem a városairól híres és ez nem véletlen. Ha egy településnek van is gyarmati múltja, a természet elintézte, hogy abból mára ne maradjon semmi, ha pedig nincs, akkor az utókor nem igen törődött a településképpel. Három napot töltünk városnézéssel és azt kell mondjam, régen unatkoztam ennyire. Argentínába ne várost nézni gyere!
Mikor 2012-ben indítottuk a blogot, hoztunk egy döntést. Mégpedig azt, hogy minden ország minden pontjáról írunk majd, ha utazunk, olyan alapossággal tesszük, hogy egyetlen apró múzeum, falu vagy tanösvény sem maradhat ki. Ezen döntésünknek hála sokszor leltünk elképesztő csodákra, de bevallom, elég sűrűn futottunk lyukra is.
Mivel még fél napig miénk a kocsi, ezért elhatározzuk, körbeautózzuk a Rio Diamante völgyét, hogy felkeressük annak minden faluját, hátha most is rábukkanunk valami szépre. Majd három órán át kocsikázunk, és a végére rá kell jöjjünk, ezúttal lyukra futás történik. San Rafael környéke a Reyunos-víztározó és az Atuel-kanyon kivételével az unalmasnál is unalmasabb.
A Rio Diamante völgyében autókázni olyan, minta a Kisalföldön ülnél volán mögé
Az első falu, amit érintünk, Goudge. Nevét arról a mérnökről, James A. Goudge-ról kapta, aki a San Rafaelt Buenos Airesszel összekötő vasutat a környéken kiépítette. A falu első lakói az építkezésen dolgoztak, majd a környező nagybirtokosok idénymunkásai lakták be a hátrahagyott házakat. 1907-től egy bizonyos Alfredo Israel volt a falu tulajdonosa. A fickó San Rafael legnagyobb földbirtokosa volt, több mint 100 000 hektáron gazdálkodott. Ő építette meg az első iskolát és egészségházat, amik mai napig működnek. Ma már a falu nem magántulajdon, de a lakói továbbra is a környező nagybirtokokon dolgoznak.
Goudge annyira izgalmas, mint ez a kép róla
Ezeken a nagybirtokokon ma már többnyire szőlőtermesztés folyik, más haszonnövényt nemigen látunk Goudge határában. A leghíresebb szőlészet a Bodega Lavaque, ami egy cafayatei borászcsalád látványos birtoka. A gyarmati stílusban épített farm nem csak borvacsorákra szakosodott, de szállóvendégeket is szívesen fogad. Lévén a háromfős családunkból ketten nem isszák a bort, eltekintünk a birtoklátogatástól.
San Rafael környékén mindenhol szőlőt látni
Nem lehet, hogy a Rio Diamante völgye ennyire érdektelen legyen! Szánunk még egy napot a környékre, de ezúttal már nem kocsival, hanem busszal. A völgy utolsó települése, a San Rafaeltől két és fél órára fekvő General Alvear a cél. A 30 000-es város nevét a könnyen megjegyezhető Carlos Antonio del Santo Ángel Guardián de Alvear y Balbastróról kapta, aki a függetlenségi háborúk egyik neves tábornoka volt. Sok kötődése nincs a városhoz, lévén az a függetlenségi háborúk idején nem is létezett. Alveart 1914-ben alapították ugyanazzal a céllal, mint Goudge faluját: az idénymunkások lakhelyéül.
A Rio Diamante völgyének legszebb épülete a Bodega Lavaque
Alvear környékén a nagybirtokok az idők során feldarabolódtak, így sokan jutottak mezőgazdasági területhez, ami népességnövekedést eredményezett. Hiába a 30 000 lakó, Alvear alvó mezőváros maradt, ahol a világon semmi nincsen. A főtéren felállított turisztikai irodában sem tudnak sok jóval kecsegtetni. Van ugyan egy két bodega, ami előzetes foglalás esetén megnyitja kapuit nagyobb társaságok előtt, de ennél többről nem tudnak beszámolni a meglepett alkalmazottak.
General Alvear felé átkelünk a Rio Diamantén
Visszafelé a busz megáll Real de Padréban, Villa Atuelben és Salto de las Rosasban, de ez a három település még Goudge-nál és General Alvearnál is érdektelenebb.
Real del Padre tetszetős főutcája
Nincs miért San Rafaelben maradnunk, irány San Luis. Az ám, csakhogy buszok nem indulnak napközben, csak éjszaka. Ezt a távot végigstoppolni Barangóval merészség volna, úgyhogy feladva azon tervünket, hogy éjjel nem utazunk, buszra pattanunk. A délután hat órakor induló Buenos Aires-i járatra váltunk jegyet, és ha minden jól megy, éjjel 11-re megérkezünk San Luisba. Ezúttal foglalunk szállást, nem akarunk éjszaka hoteleket nézegetni egy alvó gyerekkel a vállunkon.
General Alvear legnagyobb látványossága tetszik Barangónak
A naplemente az egyetlen fel nem keresett San Rafael környéki településen, Monte Cománban ér minket. Itt ácsorog a busz úgy húsz percet, de ez is bőven sok a falura: itt sincs semmi érdekes a magunkfajta utazónak.
General Alvear modern temploma
Monte Comán után visszatér a szublimált nagy semmi. Nagyjából 150 kilométert teszünk meg kanyar nélkül, olyan, mintha vonaton ülnénk. Az egyetlen település, amit érintünk, Beazley, bár az is inkább csak tanyabokor, mint falu. A pusztahangulatot mi sem jellemzi jobban, hogy Beazleyből tisztán látszanak a 70 kilométerre északra fekvő Desaguadero fényei. Desaguadero egy ötszáz fős falu.
Monte Coman pont olyan, mint bármelyik másik falu a környéken
Pontban 11-kor futunk be San Luisba. Az Antic Hotelben szállásoljuk el magunkat, ami apró szobáival nem túl kényelmes, de legalább a város csendes negyedében van.
Kipihenve az elmúlt napok rohanását, tartunk egy városnézős napot.
San Luist a 16. század végén alapították Benavente néven, de nem az aktuális helyén, hanem attól pár kilométerrel északabbra. Azt a villát a San Luis-hegységből lezúduló folyók több alkalommal elmosták, így 1594-ben átrakták a mostani helyére, távolabb a nagyesésű patakoktól. Persze az árvizeket ez a villa sem úszta meg, de sokkal ritkábban fordultak elő, mint a város eredeti helyén. A végső megoldást a víztározók jelentették, amikből rengeteget építettek a hegyekben a 19. és 20. században.
San Luis főterén érdekes módon nem San Martin szobra látható
Pont ezeknek az árvizeknek köszönhető, hogy San Luisnak nem maradt meg a gyarmati hangulata. Ami azonban furcsa, pláne Mendoza után, hogy San Luis egyetlen történelmi jellegű épülettel sem rendelkezik. Az a néhány 19. századi ház, ami megmaradt, általában boltoknak ad otthont.
A helyi turisztikai irodában sem tudnak sok mindent ajánlani, mivel aki San Luisba látogat, az általában La Puntát és a Las Quijadas Nemzeti Parkot látogatja meg, és nem akar múzeumokat látogatni.
A San Luis-i katedrális belső tere az közép-európai templomépítést eleveníti fel
Amúgy a város hangulata abszolút nem rossz, főleg San Rafael után. Külön pozitívum, hogy a szieszta itt nem tart olyan sokáig, mint a szomszédos tartományban. Általában kettőkor zárnak és a legtöbb hely négy-öt között már nyit.
San Luis főtere talán az egyetlen argentin nagyvárosi tér, amit nem San Martínnak dedikáltak. A plaza Juan Pascual Pringles szabadságharcosról kapta a nevét, annak ellenére, hogy a nemzeti hősnek nem volt kötődése a városhoz. Amúgy a mendozai Plaza Italia után ez a főtér tetszik nekem a legjobban.
A New York Kaszinó a várostervezés csodája
A városépítés csodája a New York Casino. Ritka ízléstelen komplexum alig két sarokra a központtól. Ilyen az, amikor pár négyzetméterbe bele akarsz zsúfolni mindent, amit egy országról gyerekkori olvasmányélmények alapján elképzelsz.
A katedrális kívülről átlagos, de a belső tere egészen rendben van. A régi parókiából iskolát hoztak létre, amit ki tudja miért, halványlilára festettek. Elég ocsmány lett.
Gyönyörű lett a parókia régi épülete
A város sétálóutcája azonban kellemes meglepetés. A burkolat nem töredezett és az itteni éttermekben legalább kapható más is, mint milanesa. Sokan gondolják a borok és marhahúsok miatt, hogy az argentin gasztronómia világszínvonalú, de ki kell mindenkit ábrándítsak: ennél unalmasabb konyha nem sok van a világon. Még Costa Ricában is nagyobb élvezet beülni egy gallo pintóra, mint Argentínában bármire. Mendozában és San Rafaelben semmi mást nem lehetett enni, mint gyorsfagyasztott milanésát és tésztát, amire rá sem tudunk már nézni. San Luis szerencsére más. Vanank olyan kiskocsmák, amik ebédidőben ételt is kínálnak. Utoljára talán Patagóniában futottunk bele az argentin lencsefőzelékbe, vagyis guiso de lentejába, valamint a locróba, a sertéshúsos kukoricapörköltbe.
Az elmúlt három nap legnagyobb élménye ez a tál lencsefőzelék volt
Az elmúlt pár nap kirándulásai elég unalmasra sikerültek. Argentína ezen részére senki ne jöjjön várost nézni, mert csalódni fog. Remélem, a San Luis-hegység majd feledteti velünk Goudge, General Alvear és San Luis "csodáit".
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
