Mendozába a turisták azért jönnek, hogy bort kóstoljanak, minket azonban a sors hozott ide. A chilei forradalom elől menekülve érkezünk meg Argentína talán legélhetőbb nagyvárosába, amit egész megkedvelünk pár nap alatt. Sőt, megtesszük első kirándulásunkat is, ami a Potrerillos-víztározóhoz vezet.
Az út a chilei határtól Mendozáig valami egészen káprázatos. Fényképezőaksi hiányában fotókat nem sikerül készítenem, de biztos vagyok benne, hogy járok én még erre, így nem aggódom. A legszebb talán a Mendozát vízzel ellátó mesterséges tó, a Potrerillos-víztározó, ami szerencsére elég közel van a városhoz, így egyik nap biztosan felkeressük majd.
Barangó szerencsére jól viseli a buszutat is. Vagy alszik, vagy játszik az előttünk ülő kislánnyal, akit anyukája Santiagóból menekített haza. Még most sem értjük, mi történik pontosan az Andok túloldalán, és hogy lesz-e lehetőségünk visszatérni Chilébe a következő hetekben vagy sem. Nekem muszáj lesz, mert Santiagóból szól a repjegyem Punta Arenasba, de már most töröm a fejemet egy alternatív megoldáson. Ha más nem, végigbuszozok a 40-es főúton, bár a Mendoza-Punta Arenas táv leküzdése alsó szinten három teljes napot igényel.
Mendozában kellemes, késő tavaszi idő fogad minket. Annyira kapkodva hagytuk el a chilei fővárost, hogy nem volt időnk szállást foglalni, de szerencsére itt is működik az, mint Latin-Amerika legtöbb buszpályaudvarán: helyi szállásadók vadásznak a nemzetközi járatról leszálló idegenekre.
Egy idősödő nőre esik a választásunk, aki elkísér minket pénzt váltani, majd a guaymalléni vendégházához szállít. Aranyos, kedves, de egy kicsit túl sokat beszél. 1200 pesót, valamivel kevesebb mint 20 dollárt kér egy éjszakáért hármunkra. Nem rossz, pláne Santiago után.
Guaymallén Mendozától független, de a városhoz szervesen kapcsolódó agglomeráció. Rendkívül nyugodt, igazi kertváros, aminek hamisítatlan argentin vidék hangulata van. Egész nap kekszeken és a santiagói pályaudvaron vett minősíthetetlen szendvicseken éltünk, így jó lenne enni valami meleget. Barangóra is ráfér a mozgás a nyolcórás buszút után, úgyhogy nyakunkba vesszük a városrészt.
Guaymallén nem túl izgalmas egy másfél évessel
Amíg Santiagóban nem láttunk játszótereket, addig itt Mendozában minden sarkon van egy. Ez egyrészt jó, mert nem kell kilométereket gyalogolni, ha a gyereket le akarod passzolni a mászókának, másrészt rossz, mert Barangó imádja őket, így ha haladni akarsz, kénytelen vagy alternatív útvonalakon mozogni.
Guaymallénben nincsenek éttermek, sem kifőzdék. A legközelebbi evő a Mendoza Plaza Shoppingban van, ahol azonban meglepően olcsón tudunk zseniálisat enni. Ez az, ami a többi dél-amerikai országban nincs: normál áron elérhető büfészerű étterem. Argentína kivételével a plázák a jómódúakat célozzák meg, ezért az éttermek is drágák. Itt azonban három dollárért marhaszeletet kapsz krumplival, salátával és üdítővel. Már most tetszik Mendoza.
Mendoza főtere, a Plaza Independencia
Másnap irány a belváros. Sony boltot keresünk, hogy aksit vehessek. Az elektronikai boltok a Sarmiento és a San Martín tér közötti utcákban vannak, de Sonyt nem találunk. Sőt, egyetlen neves márkának sincs képviselete a városban, ami nagyon furcsa, tudván, Mendoza milliós metropolisz. Azt amúgy korábbi argentin útjainkon már észrevettük, hogy Buenos Aires és néhány vámszabad kikötő kivételével minőségi áruhoz jutni szinte képtelenség az országban, mindenhol a kínai, utángyártott termékek szerezhetők csak be. Ezúttal sincs mit tenni, meg kell vegyem a hamisítványt, és csak reménykedem, hogy nem megy tönkre pár héten belül.
A Plaza San Martín Mendoza legszebb tere
Amíg Guaymallén túlságosan nyugodt volt, addig Mendoza lüktet, mint egy mediterrán nagyváros. No, persze nem szieszta idején, mert akkor minden becsuk. A legidegesítőbb, hogy Mendozában a szieszta nem pusztán egy rövid pihenő, hanem felöleli az egész délutánt. Sok helyen már egykor bezárnak, és vannak helyek, amik este hét előtt ki sem nyitnak. Botrány, mert az embernek egy délutáni sétához is be kell táraznia, mert egy üveg üdítőhöz sem lehet hozzájutni.
A 19. századi klasszicista stílus talán legszebb épülete a Banco Hiptecario székháza
Mendoza szűk értelembe vett belvárosa a Plaza Independenciára, és az onnan négy égtáj felé két sarokra fekvő négy apró térre, a Plaza San Martínra, a Plaza Españára, a Plaza Italiára és a Plaza Chilére, valamint az azokat összekötő utcákra korlátozódik. Nem egy nagy terület, viszont annál színesebb. Ahogy fentebb már írtam, a Plaza San Martín körül sokasodnak az elektronikai boltok, míg a Plaza España és a Plaza Italia környéke a jobb kávézóknak, bároknak ad otthont. A Plaza Chile pedig az üzleti élet központja, itt találhatók a legfontosabb hivatalok és pénzintézetek.
Építészetileg maga a város nem túl izgalmas. 1561-ben alapították, de a 18. század végi agrárreformig nem fejlődött, így a spanyol gyarmati építészeti stílus sem honosodott meg. A függetlenségi háborúk idején értékelődött fel Mendoza szerepe, ugyanis San Martín innen szervezte meg a chilei és perui hadjáratokat. A függetlenség kiharcolása után a város gazdasági teljesítménye javult, de egy 1861-es földrengés ismét megálljt parancsolt; a természeti katasztrófában több mint ötezren haltak meg.
A mendozai városháza már a 20. századot idézi
Az élet akkor tért vissza a városba, amikor a filoxéra elől menekülve európai borászok Argentínába tették át a szőlőtermesztést. A 19. század végére a Föld legnagyobb szőlőbirtokaival rendelkezett Mendoza, új értelmet adva ezzel az egyik legelzártabb argentin településnek. Ma is a borászat a húzóágazat, de az olajtermelés és az uránbányászat is jelentős.
Mendoza legszebb temploma a San Francisco Bazilika
Építészetére a 19. század végi klasszicizmus a jellemző, bár ebből a korszakból sem maradt ránk sok épület. A kort a Rufino Ortega utca környéki villasorok elevenítik meg leginkább. Ez Mendoza Rózsadombja, ahol az ember csak úgy kapkodja a fejét a sok szép lakóház láttán.
Mendozának vannak nagyon élhető negyedei
A negyed mögött húzódik a város legnagyobb közparkja, a San Martín Park. Ide járnak a mendozaiak kocogni vagy hétvégente csak úgy sétálni egyet. Az már most tudom, hogyha én Patagóniában leszek, Eriék sok időt fognak itt tölteni.
A San Martín Park díszes bejárata
Mendoza nem egy látványos település, viszont árnyas utcáival az egyik legélhetőbb nagyváros az egész kontinensen. Eri úgy dönt, hogy inkább itt vészelné át Barangóval a három hetet, nem pedig Guaymallénben, úgyhogy két éjszaka után átköltözünk egy belvárosi lakásba, amit 600 dollárért bérlünk ki november 18-i kezdettel. Addig azonban még van három hetünk, úgyhogy nyakunkba vesszük a környéket, és teszünk egy könnyed körutazást a San Rafael-San Luís-San Juan háromszögben. Első körben azonban Mendoza környékét fogjuk felfedezni, addig is szoktatjuk magunkat a tényhez, hogy Eri és Barangó Chile helyett Argentínában fog engem bevárni.
A San Martín Park Mendoza talán legkellemesebb helye
Mendozába a turisták két dolog miatt jönnek: borozni és Aconcaguát mászni. Ezt a kettőt egy másfél éves gyerekkel csak vészesen elmebetegek csinálnák, s bár minket sem kell félteni, azért a vészes jelző nem jellemző ránk. A bodegák látogatásától és Dél-Amerika legmagyasabb hegyének a megmászásától eltekintünk, helyettük próbálunk az épített és természetes környezetre koncentrálni.
Két műemléki épület: az egykori közkórház és a Kegyelmes Miasszonyunk-kápolna
Mendozával szorosan összeépült Godoy Cruz és Maipú. Mindkét települést a 19. század végén alapították, mikor is a borászat és a bányászat miatt ezrek vándoroltak a térségbe az 1880-ban átadott vasút révén. Godoy Cruz jellemzően az iparban és bányászatban dolgozók lakhelyévé vált, Maipú pedig a földművesek otthonává. S mivel a bányászat és az ipar jobban fizetett, Godoy Cruz városiasodott, szemben Maipúval, ami máig hordozza mezőfalu jellegét.
Godoy Cruz ma a térség legnagyobb városa, lakossága csaknem duplája Mendozának. 200 000 lakója modern toronyházakban vagy vasbetonból készült 20. századi lakóházakban él. Sok látványossággal nem bír a város, még a főtere is erősen felejthető.
Godoy Cruz főtere
Maipú sokkal kedvesebb település. Nem olyan nagy, viszont nem is olyan poros és elhanyagolt, mint Guaymallén. Érződik, hogy a borászatnak errefelé nívója van, és nem csak a tulajdonosoknak, de a bodegáknál dolgozóknak sem megy rosszul. Persze nézhetne ki jobban, de ez elsősorban nem a portákon múlik, mert azok egész rendezettek, sokkal inkább az önkormányzaton. Az utcák gondozatlanok, a járdák töredezettek, néhol egyszerűen megszűnnek létezni. Ha ezeket rendbe szednék, Maipú egészen vállalható kisváros lenne.
Maipú kellemes meglepetés
A Nemzeti Bor és Szüret Múzeum sajnos zárva tart
Még idefelé a buszban eldöntöttük, hogyha van rá mód, felkeressük a Potrerillos-víztározót. Barangó meglepően későn, indulásunk előtt két héttel tette meg az első önálló lépéseit, így lehet, kicsit mélyvíz lesz neki egy egész napos gyalogtúra, de nem lehet elég korán kezdeni.
Potrerillos legszebb épülete a rendőrségi "palota"
Szerencsére elég sűrűn járnak a buszok Potrerillosba, így könnyen megérkezünk a valószerűtlenül kék lagúnához, ami mindhármunkat elvarázsol. Minket Erivel elsősorban a látvány fog meg, Barangót azonban a partmenti sár és a kite-osok. Soha nem látott még kite-ot, nagyon tetszenek neki az óriás sárkányok. Persze, mikor végre bele lehet ülni a sárba, a kite-osok is kegyvesztetté válnak.
A Potrerillos-lagúna egészen zseniális hely
A Potrerillos-lagúna partján végigfut a régi út, ami mentén kilátópontokat alakítottak ki. Szerencsére az úthoz van rendelve bicikliút is, így félelem nélkül sétálhatjuk le a közel nyolc kilométeres távot. Barangó egész jól teljesít, a táv felét saját lábán teszi meg. Nem rossz ez egy olyan másfél évestől, aki alig három hete kezdett járni.
Árnyék hiányában tűző napon gyalogoljuk le a nyolc kilométeres távot
Ami kegyetlen, az a meleg. Mendoza környéke erősen félsivatagos, s bár még csak tavasz van, nagyon erős a nap. Sehol egy árnyék, a buszok pedig nem itt, hanem az autópályán közlekednek. Nincs mit tennünk, stoppolnunk kell. Sokszor voltunk úgy a korábbi útjainkon, hogy Erit állítottuk ki stoppolni, mert egy szőke nőt előbb felvesznek, mint egy szakállas férfit. És kinek állnak meg még Erinél is előbb? Hát Barangónak. Kisfiunk élvezi, hogy ő állhat az út szélén hüvelykujját felfelé mutatva. Három perc múltán szerez is nekünk fuvart.
Ha egyszer Mendozában jársz, a Potrerillos-lagúnát ki ne hagyd
Cacheutáig vitetjük magunkat a kedves mendozai párral, akik Chiléből térnek éppen haza. Cacheuta egy apró falu, ami termálfürdőjéről híres. Fürdeni sem kedvünk, sem időnk nincsen, épp csak bekukkantunk a faluba, hátha szépnek találjuk. Nem találjuk annak. A településen nincs semmi, csak a fürdő, a rá berendezkedő rablósor és néhány nyaraló.
Cacheutáról is legyen egy kép
Szerencsére innen már vannak buszok vissza Mendozába, úgyhogy naplemente előtt visszaérünk a városba. Pihenünk egy napot, aztán irány San Rafael.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
