A Mbaracayú Nemzeti Parkban megetettük magunkat a szúnyogokkal, majd beborultunk az árokba egy busszal. Négyszer egymás után. Sok látnivaló nincs Paraguayban, de kalandból azért nincs hiány.
Korán indulunk vissza az elágazáshoz, hogy ne a legnagyobb melegben kelljen cipekednünk. Az egy órás izzasztó menet után szinte azonnal sikerül leintenünk egy teherautót, ami Santa Rosa felé tart. Bútorokat szállít, így nem utazunk túl kényelmesen, viszont legalább megspórolunk vagy tíz dollárt.
Santa Rosa de Aguaray nem túl látványos
A terminálon bedobunk egy fél grillcsirkét, majd felkéredzkedünk az első délre tartó buszra. Curuguatyba és onnan a Mbaracayú Nemzeti Parkba szeretnénk eljutni, ezért sofűrünk azt ajánlja, a 6000 névre keresztelt elágazásnál szálljunk le. Így is lesz. Hogy a hármas kereszteződés miért kapta a 6000 nevet, fogalmunk nincs. Egyáltalán miért kell egy kereszteződést elnevezni?
Paraguayi kislány portréja
Fél órán át ücsörgünk egy kis bolt előtt felállított padon, mire befut egy Curuguaty felé tartó busz. Nagy népszerűségnek örvendünk a két órás út alatt - errefelé nem járnak külföldiek. Mindenki azt meséli, hogy a nemzeti park meseszép, de hogy pontosan hogyan lehet oda eljutni, azt nem tudják.
- Curuguatyból van busz Villa Ygatimibe - kapjuk a tippet az egyik közelünkben ülő asszonytól - Onnan tudtok eljutni a nemzeti parkba.
Naplemente valahol Curuguaty és Villa Ygatimi között
Az ám! Csak hogy a busz Ygatimibe csak este 5-kor indul, így ülhetünk négy órát a terminálon. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy az ilyen üres járatokban miért nem járjuk be az útba eső településeket? Bejárjuk. Csakhogy a vidéki Paraguay falvai olyan kicsik és érdektelenek, hogy nincs mit írni róluk. Curuguaty sem több néhány utcánál és családi háznál, az egyetlen említésre méltó esemény, hogy a terminállal szemben kigyullad egy autószerelő műhely. Fulldoklunk az égett gumiszagtól, de szerencsére rövid időn belül sikerül megfékezniük a tüzet (vagy csak simán leégett az egész tíz perc alatt).
Villa Ygatimi ugyan csak 50 kilométernyire van Curuguatytól, mégis vagy két órán át tart az út egy ütött-kopott dzsungelbusszal. A földút egészen rémes állapotban van, a portól az orrunkig sem látunk. Halál retkesen szállunk le a buszról valamivel hét óra után. A buszsofőr a falu egyetlen szállója előtt tesz ki minket, ahol 80 000 guaraníért, kb. 18 dollárért találunk szobát. Ez az első alkalom Paraguayban, hogy kevesebbet fizetünk 20 dollárnál a szobáért. Bolíviához hasonlóan 2010-ben még Paraguay is olcsónak számított, mára bőven európai árak vannak mindenhol.
Villa Ygatimi temploma arról árulkodik, hogy a falu nem túl régi alapítású
A házinéni megosztja velünk, hogy szerinte csak privát járművel érhető el a Mbaracayú Nemzeti Park, de azért majd holnap reggel az egyik fia elkísér a park falusi irodájába, hátha ők okosabbak. Így is történik.
Az épületben csak egy őrrel találkozunk. Fogalma nincsen róla, hogyan lehet eljutni a parkba, de rátelefonál egy haverjára, akitől megtudjuk, hogy 10 óra magasságában megy egy dzsip fel az erdőbe.
11 óra felé már éppen feladni kezdjük a reményt, mikor megjelenik a szállónk előtt a dzsip. Teljesen ingyen visz fel minket a Mbaracayúba, közben egy-két aché indián falut érintünk.
- Teljesen civilizáltak. Most akarjuk rávenni őket, hogy nyissanak a turizmus felé, mert szegények, mint a templom egere - meséli a sofőrünk.
A Mbaracayú Nemzeti Parkban ilyen házakban lehet megaludni
Negyven perc elteltével befutunk a nemzeti parkba. Egy meseszép lodzs fogad minket, ahol meglepő módon már vártak ránk. Idetelefonáltak Ygatimiből, hogy érkezünk. Mikor közöljük, hogy nem tervezünk itt éjszakázni, kicsit elszontyolodnak, de azért körbevezetnek minket. Mit mondjak? Olyan bungalókat mutatnak nekünk, amilyenekben akár élni is tudnánk, nem csak megszállni egy éjszakára. Persze az ára elég borsos, majd 100 dollárba kerül egy nap a lodzson.
Megyek, megetetem magam a moszkítókkal
Megtudjuk, hogy a park leglátványosabb része egy vízesés, az azonban vagy 50 kilométernyire van ide, s mivel az út rossz állapotban van, egy ideje nem látogatható. Nem marad más, minthogy végigjárjuk a lodzs környéki tanösvényeket. Látunk egy paujilt és néhány majmot, de a Mbaracayú tipikus állata minden kétséget kizáróan a szúnyog. Másfél óra leforgása alatt úgy megzabálnak minket, hogy kénytelenek vagyunk kirohanni az erdőből.
Egy gyíkfotóra futotta az erőnkből
A dzsip délután négy óra felé megy vissza a faluba, misére viszi a park területén működő lányiskola tanulóit. A lányoknak nagy esemény a mise, ez a hét egyetlen napja, mikor kimozdulhatnak az erdőből. 14-18 éves tinikről van szó. Gondolom, mennyire élvezik az itt tanulást.
Az iskolás lányok élvezik, ha fotózzák őket
Este 7 után indul a buszunk vissza Curuguatyba. Ömleni kezd az eső, az út brutál csúszóssá válik. Egyik alkalommal a sofőr nem tudja megfogni a buszt, és nekicsúszunk a támfalnak. Se előre, se hátra. Húsz perc múlva jön egy traktor és kihúz minket az árokból, de tíz perc múlva ismét beborulunk. Még vagy négyszer adjuk elő a produkciót, mire a traktoros úgy dönt, hogy inkább elhúz minket az aszfaltútig. Nem csak mi jártunk ilyen szerencsétlenül, folyamatosan árokba borult kocsikat kell kerülgessünk. Hajnali egyre esünk be Curuguatyba. Hat óra alatt sikerült megtennünk 50 kilométert.
Curuguaty terminálja mellett van egy hotel, ott veszünk ki egy szobát. Nem szoktam imádkozni lefekvés előtt, de most megteszem. Örülök, hogy nem esett bajunk...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
