Samaná és a Los Haitises Nemzeti Park papíron a Dominikai Köztársaság highlightjai, de messze nem ez a legjobb hely, ahol az országban jártunk. A Las Galeras melletti Playa Rincón jobban bejött nekünk, de továbbra sem szerettük meg Dominikát.
Samanába azért jöttünk, hogy felkeressük a Los Haitises Nemzeti Parkot, amit a turisztikai oldalak a Dominikai Köztársaság legizgalmasabb nemzeti parjaként említenek. Arra már rájöttünk az itt töltött egy hónapban, hogy amit a tömegturizmus felkapott az országban az nagyjából egy fillért nem ér, de nem tehetjük meg, hogy ne fizessünk be egy holnapi hajós kirándulásra.
A délelőttömet két dolog viszi el. Az egyik, hogy a kikötőben megtaláljam a kirándulást árusító hölgyet, a másik pedig a sorban állás a bankban, hogy kifizessem a rendőrség által tegnap ránk kirótt 1200 pesós büntetést. Jó egy órán át toporgok a hivatalban, ahol azzal fogad az ügyintéző, hogy a nevem alatt nem talál semmiféle büntetést, úgyhogy megnyugodhatok, valószínűleg a rendőrök elfelejtették azt feltölteni a felhőbe. Na, legalább valami pozitívum a mai napra!
Samaná turistaparadicsom, de valójában nincs itt a világon semmi
Az ide-oda futkosás közben van időm kicsit körbenézni a városban, de semmi szépet nem látok. Samaná abszolút érdektelen turistaszemmel.
Mivel a Los Haitises Nemzeti Parkot csak holnap keressük fel, van egy fél napunk kezdeni magunkkal valamit. Így hát bepakolom a kiscsaládot a kocsiba és átautókázom velük Las Galerasba, hátha tudnak a srácaink csobbanni egyet. Nos, a faluban nem, mert a partot méter vastagon lepi el a hínár, de a helyiek azt mondják, a Playa Rincón aránylag tiszta, az lesz az a hely, amit keresünk.
Las Galeras unalmas üdülőfalu
Egy földúton jutunk le a lakatlan öbölbe, ahol azonban ugyanúgy térdig ér a tengeri fű. Barangóéknak amúgy tetszik a rohangálás benne, pláne, hogy közben kergethetik a liléket.
A Playa Rincónt sajnos beteríti a hínár
Elsétálunk a part végéig, ahol egy apró folyó ömlik a tengerbe. Az ilyen helyek szoktak a legjobbak lenni, mert a fehér homokot az ember édes vízzel moshatja le magáról. A Caño Frío zseniális hely, itt töltjük az egész délutánt labdázva és homokvárat építve.
A Cano Frío tökéletes hely fürdőzni és homokvárat építeni
Vacsorára Las Galerasban eszünk egy méregdrága pizzát mindenki megelégedésére, visszafelé pedig még megállunk egy uitolsó csobbanásra Los Cacaos tengerpartján.
Los Cacaosnál is ásunk egy várárkot
Másnap reggel 7:30-kor van jelenésünk Samaná kikötőjében. Rengeteg a turista, egyszerre több hajó is indul a Los Haitises Nemzeti Parkba, egyenként 20-30 emberrel. Az út nem tart sokáig, hiszen csak az öblön kell átkelni ahhoz, hogy a mangrovékkal körbevett mészkőszirteket megpillantsuk. Érdekes, hogy a karsztpúpok csak távolról néznek ki jól, ahogy közel kerülünk hozzájuk, elnyeli őket a táj és csak az erdőt látjuk a helyükön.
Samaná egyetlen nevezetessége ez a híd
Menet közben delfinekbe botlunk. Barangó sikongat, mikor meglátja őket, Zaránd pedig megijed, reméli, nem ugranak be a hajónkba.
A kirándulás elején látunk néhány delfint
Körbehajózunk pár szigetet, amiken pelikánok, sirályok és fregattmadarak fészkelnek.
A Los Haitises mészkőszirtjei tengeri madarak fészkelőhelye, a mangrove pedig a rákok búvóhelye
Ezután kikötünk egy barlangnál, aminek a falába a taino indiánok egykoron emberi arcokat faragtak. A ránk rakott helyi vezető sajnos semmit nem tud az ábrázolások koráról és céljáról, ez utóbbi nem is biztos, hogy volt nekik.
Egyes barlangokat egykoron a taino indiánok laktak be, ma már csak turisták látogatják azokat
Nem úgy, mint a következő barlangban talált piktogramoknak, amik az őslakosok vadászati szokásainak állítanak emléket. Érdekes, hogy szemben Dél-Amerika barlangrajzaival, ezeket nem vörös sárral és achiotéval rajzolták meg, hanem guanó, szén és bomló növények színanyagának keverékével. Az első piktogramokat 3600 évvel ezelőtt rajzolták a sziklákra, de a kutatók találtak a spanyolok megjelenése utáni, 16. századból származó ábeázolásokat is.
A Los Haitises barlangrajzai elsősorban a dominikai élővilágot mutatják be
A kirándulást a barlang körbejárásával zárjuk, majd visszaszállunk a hajóra és átvisznek minket a Cayo Lavantadóra. Sajnos menet közben beborul az ég, így nem sokáig élvezhetjük a strandot. Látván, hogy jön az eső, mi azonnal csobbanni megyünk, ezzel azonban kis híján lemaradunk az ebédről, amit tartalmaz a fejenként 2000 pesós program. Végül csak a maradék jut nekünk, cserébe azonban kapunk több gyümölcsöt.
Mi csak két barlangot keresünk fel, de a nemzeti park karsztvidékén állítólag több száz ehhez hasonló beszakadás van
Amíg nem érkezik meg a vihar, fürdőzünk és játszunk a gyerekekkel. Egy fickó érkezik a szirtektől, kezében két tengericsillaggal. Mutogatja a gyerekeinknek, akik persze azonnal kézbe veszik azokat. Mi is odalépünk, hogy lássuk mi történik, mire a srác közli, hogy akkor ez így 200 peso lesz, gyerekenként 100-100. Mondtam már, hogy a dominikai a legkulturáltabb nép, akihez életem során szerencsém volt?
A Cayo Levantado nem adja, de ez elsősorban az időjárásnak köszönhető
Mivel az idő elromlik, idő előtt visszaindulunk Samanába. Nem bánjuk, hogy jártunk a Los Haitises Nemzeti Parkban, de sokkal jobb helyek vannak ennél Dominikán. Holnap megindulunk vissza Santiago de los Caballerosba, mert le kell adjuk a kocsit, majd áttesszük a székhelyünket az ország délkeleti csücskébe, hogy utazásunkat Dominika két highlightjánál, Punta Canában és a Saona-szigeten zárjuk.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
